Budapest - Áron alul, mindössze 127 millió forintért árulja 2000 négyzetméteres telken lévő 360 négyzetméteres, 300 milliót érő budai villáját Kóbor János (67), az Omega énekese.
Kétes hírnevű szerb középpályást igazolt az Újpest Nikon Jevtic személyében. A 18 éves játékost legutóbbi klubja, az osztrák Wiener Neustadt rasszista videoklipje miatt rúgta ki.
Orbán Viktor pénteken levélben tájékoztatta José Manuel Barrosót arról, hogy az Országgyűlés elfogadta a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvényt, egyúttal elküldte a jogszabály teljes szövegét az Európai Bizottság elnökének - mondta Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője az MTI-nek.
Orbán Viktor pénteken levélben tájékoztatta José Manuel Barrosót arról, hogy az Országgyűlés elfogadta a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvényt, egyúttal elküldte a jogszabály teljes szövegét az Európai Bizottság elnökének - mondta Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője az MTI-nek.
Sarkalatos törvény biztosít védelmet a nemzeti vagyonnak a jövőben, a ma hatályba lépő jogszabály értelmében a jövőben vagyonkezelői feladatot csak az állam és a helyi önkormányzatok, intézményeik, valamint a 100 százalékos tulajdonukban álló gazdálkodó szervezetek végezhetnek.
Kanzi, a csimpánz rajong a lángokért, ezért amikor csak alkalma nyílik rá., rőzsét gyűjt, tüzet rak, beletesz ezt-azt egy serpenyőbe, megpirítja és jót falatozik. Sőt gyakran társait is megkínálja.
A másnaposság megelőzésének egyetlen módja, ha nem rúgunk be - állítja a jelentős ivászatokkal összekötött óévbúcsúztatók előtt a Bostoni Egyetem orvosa.
Január 31-ig kell nyilatkozniuk az országgyűlési képviselőknek a 2011. december 31-ei állapotnak megfelelő vagyoni, jövedelmi és gazdasági érdekeltségi helyzetükről. A honatya a saját vagyonnyilatkozatához csatolni köteles a vele közös háztartásban élő házastársának vagy élettársának, valamint gyermekének a nyilatkozatát.
Angela Merkel német kancellár egy hűvös októberi estén hívta fel Giorgio Napolitano olasz elnököt. A német és európai diplomáciai hagyományoktól idegen módon, óvatos, de egyértelmű megfogalmazással arra kérte az olasz államfőt: az euróövezet megmentése érdekében váltsa le Silvio Berlusconi miniszterelnököt, ha nem képes változtatni gazdaságpolitikáján.
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a jövő héten tárgyalássorozatot kezd az ágazati intézményvezetőkkel, szakmai szervezetekkel és a beszállítókkal arról, hogy az ágazatban rendelkezésre álló több mint 30 milliárd forintos forrást hogyan tudnák a leghatékonyabban felhasználni.
Elutasította a bolíviai kormány az ENSZ munkacsoportjának megállapításait, miszerint megsértették a dél-amerikai országban két és fél éve terrorizmus vádjával letartóztatott Tóásó Előd jogait - jelentette pénteken internetes oldalán két bolíviai újság, az El País és a Los Tiempos.
A lakáspiac forgalma közel harmadára esett a válság előttihez képest, iroda- és logisztikai fejlesztés szinte alig indul, mivel ezen a piacon amúgy is magas a kihasználatlansági ráta - mondta Mehrli Péter, a Magyar Ingatlanszövetség (MAISZ) elnöke az MTI-nek.
A Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) akciója, amelyben már mintegy kétezer orvos nyilatkozott arról, hogy nem vállal önként túlmunkát, januárban országosan még nem okoz nagyobb fennakadásokat az egészségügyi ellátásban - mondta Bélteczki János, a szövetség elnöke, pénteken az MTI-nek.
Elképesztő, hogy a bűnözök mi mindenre képesek. 2011-ben volt, aki WC papírt csent, de olyan ügy is akadt, amikor a tolvaj vált áldozattá. A Bors összeszedte a legmeglepőbb eseteket.
Átlagosan 85 ezer forintot költenek szilveszteri szállásfoglalásra a hazai internetezők - állapította meg a Szállás.hu felmérése. Az utazók a válaszadók tíz százalékát teszik ki. A többiek otthon vagy szórakozóhelyeken ünnepelnek - tudtuk meg Szigetvári József ügyvezető igazgatótól.
A legtudatosabban a huszon-, és harmincévesek használják, akik ki is próbálják a legújabb alkalmazásokat és technológiákat, a felhasználók többsége igénybe vesz valamilyen clouding, felhő alapú technológiát is, bár ezzel kevesen vannak tisztában.
A felsőoktatás finanszírozásának átalakulására reagálva szélesíti a ledolgozható tandíj rendszerét a tatabányai és budapesti telephellyel működő, háromezer hallgatót képző Edutus Főiskola, illetve tehetséggondozó programokat indított Premium és Pegazus néven.
Január elsejétől 27%-ra emelkedik az áfa-kulcs, mellyel párhuzamosan 6 forinttal kerülnek majd feljebb a hazai üzemanyagárak. Mivel azonban az utóbbi napokban az olaj ára emelkedett, a forint pedig gyengült, szerdán újabb áremelésre kerülhet majd sor. Összességében tehát akár literenként 10 forintra is rúghat majd a drágulás mértéke a benzin és gázolaj piacán - írja a portfolio.hu.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 82. játéknapján a Chicago Blackhawks győzelmével zárult a Detroit Red Wings elleni csúcsrangadó. A New York Rangers egy könnyed győzelemmel feledtette washingtoni vereségét.
Január elejével, holnaptól változnak a BKV-jegyek és -bérletek esetében az érvényességi határok, az árak azonban a Fővárosi Közgyűlés határozatának értelmében nem módosulnak.
Egy kormányrendeletben módosították az ügyfélkapuhoz tartozó jelszavak lejárati idejét, így január elseje után is hozzáférhet az ügyfélkapuhoz az a mintegy háromszázezer ember, aki mostanáig nem módosította jelszavát - mondta Vetési Iván, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal (KEK KH) elnöke pénteken.
Legrövidebben talán így lehetne összefoglalni Talmácsi Gábor és Répa Kata első rallye versenyének mérlegét. Ugyanis ahogy arról már korábban beszámoltunk különleges párosunk egy Gábor által egy dedikált poszteren tett hat évvel ezelőtti ígéretének alapján állt most össze az Aquaresort Szilveszter Rallyera a Sportime és RallyCafe magazinok szervezésében. Motoros világbajnokunk és a hazai autósport…
Az ismeretlenségből jutottak a csúcsra, és a tehetségkutatók világhírnevet hoztak számukra. Sorozatunk utolsó részében Alexandra Burke-ről tudhatnak meg többet.
Sarkalatos törvény biztosít védelmet a nemzeti vagyonnak a jövőben, a ma hatályba lépő jogszabály értelmében a jövőben vagyonkezelői feladatot csak az állam és a helyi önkormányzatok, intézményeik, valamint a 100 százalékos tulajdonukban álló gazdálkodó szervezetek végezhetnek.
A sztárok betegségei nem csak arra emlékeztetnek bennünket, hogy ők is csak emberek, de gyakran segítenek felhívni a figyelmet bizonyos egészségügyi problémákra is. Katalin hercegnő súlyproblémáitól Venus Wililams Sjögren –szindrómájáig összeszedtük 2011 legnagyobb figyelmet kapó celeb betegségeit.
Sarkalatos törvény biztosít védelmet a nemzeti vagyonnak a jövőben, a ma hatályba lépő jogszabály értelmében a jövőben vagyonkezelői feladatot csak az állam és a helyi önkormányzatok, intézményeik, valamint a 100 százalékos tulajdonukban álló gazdálkodó szervezetek végezhetnek.
Nagyjából 450 ezer számítógépen válik jogellenessé 2012 márciusától a Microsoft-termékek használata a kormány döntése nyomán, a kabinet ugyanis nem ad pénzt a tíz éve használt szoftverek bérlésére.
Már minden ötödik magyar előfizető okostelefont használ, a legtudatosabban a huszon-, és harmincévesek, akik ki is próbálják a legújabb applikációkat és technológiákat, a felhasználók többsége igénybe vesz valamilyen clouding, felhő alapú technológiát is, bár ezzel kevesen vannak tisztában.
A lakosságnak már csak 16,4 százaléka rendelkezik megtakarítással Raiffeisen Bank és a GfK közös megtakarítási felmérése szerint, amelyet pénteken jutattak el az MTI-hez.
Jövő év január 31-ig kell nyilatkozniuk az országgyűlési képviselőknek a 2011. december 31-ei állapotnak megfelelő vagyoni, jövedelmi és gazdasági érdekeltségi helyzetükről. A honatya a saját vagyonnyilatkozatához csatolni köteles a vele közös háztartásban élő házastársának vagy élettársának, valamint gyermekének a nyilatkozatát.