A kínaiak ismét kitettek magukért. A távoli ország tudósai kifejlesztettek egy vonatot, ami négyszáznyolcvan kilométeres sebességgel képes süvíteni, százhatvannal többel, mint az eddigi csúcstartó.
Szerdán dönthet a magánnyugdíjpénztárakról az Alkotmánybíróság (Ab), miután a téma szerepel a testület két ünnep közötti teljes ülésének napirendjén - derül ki az Ab honlapján megjelent közlésből.
Estek ma reggel az ázsiai tőzsdék, a régiós indexek 0,5-1% körüli csökkenéseket mutatnak, ez alól kivételt csak a kínai tőzsde jelentett, a Shanghai Composite index ugyanis minimális emelkedést...
Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke levélben fordult Orbán Viktor, melyben felhívja a miniszterelnök figyelmét arra a súlyos problémára, mellyel az orvoshiány fenyeget - írja a Világgazdaság. Mint ismeretes, eddig mintegy 2500 egészségügyi dolgozó helyezte letétbe felmondólevelét, s be is váltja azt, amennyiben nem történik érdemi változás a jövőképet illetően....
A PannErgy bejelentette, hogy 2011. december 27-én a BÉT-en az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével 2 800 darab saját részvényt vásárolt 617 Ft/db átlagáron. A tranzakciót követően a PannErgy 2...
A FreeSoft bejelentette, hogy 2011.12.27-én 85 500 db saját részvényt vett, 1 500 Ft/db áron az azonnali piacon és zárta a 2012. márciusi határidőre nyitott 855 kontraktus (85 500 db saját részvényre...
Az időjáráshoz hasonlóan a forint piacán is borongósabb lehet ma a hangulat, legalábbis az európai határidős részvényindexek mérsékelt süllyedése ebbe az irányba mutat. Ma már nyitva van az Európa...
Ausztriából és Németországból származó olajtermékekkel üzletelt az a bűnbanda, amelynek országos akcióban, bravúros csapatmunkával akadt a nyomára a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az utóbbi idők egyik legszervezettebb jövedéki bűncselekményében mintegy egymilliárd forint kár érte az államkasszát.
Mérsékelt forgalom mellett gyengültek tovább az ázsiai részvénypiacok a szerdai kereskedési napon, az alapjában véve gyenge makrogazdasági híreknek köszönhetően. Az európai tőzsdéken szerdán változatlan, illetve enyhén gyengülő nyitásra lehet számítani.
Kereskedelmi forgalomba hozható szénhidrogén nem került a felszínre a kurdisztáni Akri Bijeel blokkban található Bekhme-1 kútból, tette közzé ma reggel a MOL. A Bekhme-1 kúton folytatott...
Értesüléseink szerint csütörtöktől, azaz holnaptól a benzin literenkénti kiskereskedelmi ára bruttó 5 forinttal emelkedik. A 'szokásos' szerdai áremelés ezúttal a hétfői munkaszüneti nap miatt tolódott el egy nappal. A benzin ára több mint másfél hónapig nem emelkedett (sőt, az utóbbi hetekben csökkent), ám a csütörtöki ötforintos áremelést követően átlagosan újra 400 forintért tankolhatunk egy…
Sem ma, sem a héten nem várható már érdemi kereskedés a magyar börzén, nem utolsó sorban azért sem, mert fontos külföldi piacok is zárva tartanak. A lanyha kereskedés során legfeljebb a daytraderek...
Ha a fizetéssel nem is, a munkájukkal egyre többen elégedettek a korábbi évekhez képest. Ezt támasztja alá az Equal Bérbarométer projekt legfrissebb eredménye, melyről az atv.hu számol be.
Áram nélkül maradtak a Diósgyőri Ipari Parkban (DIP) működő vállalkozások. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Nyrt. keddtől jelentős fizetési hátralék miatt szünetelteti a szolgáltatást a valamikori Diósgyőri Gépgyár (Digép) területén lévő ipari parkban – értesült az MTI nyomán a Magyar Nemzet.
Szerdától szombatig lehet engedély nélkül megvásárolni a közepes kockázattal járó tűzijátékokat, felhasználni pedig 31-én 18 órától január 1-jén 6 óráig szabad őket.
Az amerikai pénzügyminisztérium szerint nem árfolyam-manipuláció, amit Kína csinál, holott nyilvánvaló, hogy az export jelentős szerepe miatt Kínának érdeke a gyenge jüan. Tegnap este, jóval az...
Mindössze 16 nap után véget vetett negyedik házasságának Sinead O'Connor ír énekes, aki a férje családja és barátai felöl érezhető "nyomás és rosszallás" miatt döntött úgy, hogy elválik Barry Herridge-től.
A legerősebb év lehet az internetes technológiai cégek szektorában 2012 az elsődleges részvénykibocsátások tekintetében 1999 óta - írja a Bloomberg. A jövő év legnagyobb figyelemmel követett tőzsdére...
A 3,5 milliós magyarországi autóállományból 600 ezer érintett valamilyen hitel- vagy lízingszerződésben, a tulajdonosok közül 150 ezren rendszeresen késnek a törlesztéssel, mert a gyengülő forint miatt egyre magasabbak lettek a törlesztőrészletek - tudta meg a Népszabadság a Magyar Lízingszövetség főtitkárától.
Tegnap alulteljesítő volt a budapesti tőzsde 0,9%-os csökkenésével, a lejtmenet pedig ma tovább folytatódik, a BUX 1%-ot veszített értékéből a nyitást követően. A nehezék a MOL és a Richter,...
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A pénzintézeteket a bankadó és a végtörlesztések, valamint az adós portfóliójuk romlása kényszerítette tőkeemelésre. Szakértőnk szerint a ezek a lépések egyetlen pozitív üzenete a betéteseknek, hogy a hazai bankok mögött stabil és elkötelezett anyabankok állnak és hajlandók a tőkepótlásra - írja a Népszabadság....
Sok mozgáskorlátozott nem tudja használni azt az autót, amelyet állami támogatással vehetne meg. Abban ugyanis kézi sebességváltó van, az érintettek többsége viszont csak automata váltósat tud vezetni. Ráadásul a személygépkocsit csak a Széchényi Bankon keresztül lehet lízingelni, a mozgáskorlátozottak érdekképviselete szerint nagyon kedvezőtlen feltételekkel. A Szociális ügyekért felelős…