Zarándokok, turisták és helyi keresztények tízezrei keresték fel szombaton a ciszjordániai Betlehemet, Jézus születésének a hagyományos hit szerinti helyszínét.
Kedvező hangulatban indult a múlt héten a kereskedés a nemzetközi tőzsdéken és a BÉT-en is, az optimizmust ugyan beárnyékolta, hogy szerdán este a Standard & Poor's hitelminősítő megvonta a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot Magyarországtól, de a hírre a gyengülés átmeneti volt, a BUX 2,60 százalékkal erősebben zárt pénteken, mint egy héttel korábban.
A Symantec tapasztalatai szerint 2011 volt az első olyan év, amikor a mobiltelefonok elleni támadások igazi veszélyként jelentek meg a vállalatok és felhasználók számára.
Mennyivel fizetnél többet egy olyan termékért, amelyet kizárólag tiszta energiák felhasználásával készítettek? Váltanál bankot, csak azért, hogy egy környezettudatos pénzintézet kezelje pénzügyeidet? Mindeddig a fogyasztóknak meglehetősen korlátozott lehetőségei mutatkoztak arra, hogy ilyen döntéseket hozhassanak meg, de a jövőben ez változni fog. A "Windmade"nevű szervezet, illetve védjegy a…
2011 több szempontból is emlékezetes év volt a hazai részvénypiac szempontjából, a nemzetközi folyamatok hatásain túl azonban a magyar állam beavatkozása is izgalmassá tette az évet. A kormány...
A három szakaszból álló választás hosszú idő óta az első szabad választás Egyiptomban, amelynek elnöke februárban mondott le az országban zajló tüntetések hatására.
A 2011-es esztendőben nem volt hiány félelmekben, pánikban, az arab tavasz mellett ugyanis az európai, majd az amerikai adósságválság, a kínai gazdasági lassulás és az európai recessziós félelmek...
Elsüllyedt egy haiti menekültekkel teli bárka Kuba partjainál, legalább 38-an vízbe fulladtak, 87 embert sikerült kimenteni - jelentette a kubai állami televízió.
Az osztrák autópályákon és autóutakon januártól kötelező lesz torlódás esetén mentősávot kialakítaniuk az autósoknak, hogy biztosítsák a mentőjárművek gyors helyszínre érkezését.
Ha az ember tanácstalan, és hirtelen nem tudja, hogy mihez kezdjen, akkor jó, ha kéznél van egy hasznos tanács. Vagy egy minden eshetőségre érvényes tűzvédelmi utasítás.
Karácsony alkalmából Bölcskei Gusztáv református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke ma a debreceni Nagytemplomban tart istentiszteletet, Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke pedig a budapesti Deák téri templomban hirdet igét.
Hozzávalók: 10 db közepes nagyságú alma 50 dkg gesztenyemassza kevés rum 15 dkg vaj 15 dkg porcukor 1 csomag vaníliás cukor 10 db ananászkarika 2 db narancs tejszínhab
A Siemens továbbra sem tett le arról, hogy a világítástechnikával foglalkozó leányvállalatát, az Osramot tőzsdére vigye. Peter Löscher, a társaság vezérigazgatója a Süddeutsche Zeitungnak...
Az elmúlt években tovább növekedtek a regionális különbségek Magyarországon, ami főleg a központi régió előnyének fokozódásában mutatkozik meg, miközben a leginkább lemaradó régiók erőteljes hátránya...
A szívdöglesztő Paula Patton is felvételt nyert Tom Cruise akciócsoportjába, amely látványosan ujjáalakult, és nálunk is kasszát, sőt hangszórót robbantott. Csak éppen nem elég szexis
Békét és hitet sürgetett a római Szent Péter-bazilikában pontifikált ünnepi misén a pápa. XVI. Benedek arról beszélt, hogy a mai embernek el kell szakadnia mindattól, ami anyagi, mérhető és kézzel fogható.
A Symantec tapasztalatai szerint 2011 volt az első olyan év, amikor a mobiltelefonok elleni támadások igazi veszélyként jelentek meg a vállalatok és felhasználók számára.
Hozzávalók: 1 db bébipulyka (kb, 2,7 kg) 1 nagyméretű sütőzacskó 3 db alma 3 gerezd fokhagyma 1 db vöröshagyma 1 db narancs 15 dkg vaj majoránna kakukkfű őrölt fahéj só szeletelt bacon 0,5 dl bor
Zarándokok, turisták és helyi keresztények ezrei keresték fel szombaton a ciszjordániai Betlehemet, Az arab világot megrázó politikai változások ellenére zarándokok, turisták és helyi keresztények ezrei keresték fel szombaton a ciszjordániai Betlehemet, Jézus születésének hit szerinti helyszínét.
A Symantec tapasztalatai szerint 2011 volt az első olyan év, amikor a mobiltelefonok elleni támadások igazi veszélyként jelentek meg a vállalatok és felhasználók számára.
Robbanás rázott meg egy templomot vasárnap reggel, a karácsonyi mise alatt Nigériában. Legalább tizenkilencen haltak meg, és sokan sebesültek meg - közölték a mentők.