Helyi lapértesülés szerint hárman is esélyesek arra, hogy betöltsék Albert Costa megüresedett helyét a Davis Kupában idén győztes spanyol férfi teniszválogatott kapitányi posztján.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 71. játéknapján a Boston Bruins kiütötte a két kulcsjátékosát is elvesztő Philadelphia Flyerst. A Pittsburgh Penguins Jevgenyij Malkin vezetésével nyert a Buffalo Sabres ellen.
Alighanem kevesen tudják biztosan, miként halt meg Adolf Hitler, hiszen ennek kapcsán számtalan teória tartja magát. Nos, a történelem egyik legnagyobb emberi fenevada valóban öngyilkosságot követett el! Ám mivel ezen a módon ment el, vissza is kellett térnie. Megtette. Jelenleg arab milliárdosként él közöttünk.
Csaknem kilenc évvel az iraki háború kezdete után az utolsó amerikai katona is elhagyta az arab országot. Összesen 157 kiképző és egy tengerészgyalogos alakulat maradt Bagdadban az amerikai nagykövetség védelmére.
A viharban felborult egy olajfúró platform az orosz Távol-Keleten, az Ohotszki-tengeren. A szerencsétlenség idején 67-en voltak a fedélzeten, sorsukról nem érkezett jelentés.
A 11:30-kor kezdődő döntőben a Neymar vezette Santos próbálja meg legyőzni Messiéket, hogy sikerül-e azt élő szöveges tudósításunk segítségével megtudhatod!
Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) szerinti adózást december 20-ig választhatják az újonnan bejelentkező adózók, illetve eddig az időpontig lehet kijelentkezni is az eva alól.
Hollandiában egy független vizsgálóbizottság jelentést készített a katolikus egyházban 1945 óta elkövetett szexuális erőszakok számáról. Akár 20 ezer gyerek és 800 elkövető is lehet. Eijk érsek bocsánatot kért az áldozatoktól és pénzügyi kompenzációt ígéret nekik.
Brüsszelben mintegy ezer kongói bevándorló randalírozott az este tiltakozásul amiatt, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaságban Joseph Kabila hivatalban lévő elnököt kiáltották ki a november 28-ai választás győztesének. Az ellenzék nem hajlandó elismerni az államfő győzelmét.
Firenzében mintegy tízezer ember tüntetett a rasszizmus ellen, ahol egy szélsőjobboldali támadó kedden agyonlőtt két szenegáli árust, további hármat pedig megsebesített.
Januártól a gépkocsi adásvételekor és a műszaki vizsga során leolvasott kilométeradatok is bekerülnek a központi járműnyilvántartásba, de ettől még nem lehet azt várni, hogy ezt teljesen megszüntetné a kilométeróra-meghamisítás, az úgynevezett visszapörgetés problémáját - közölte az Eurotax legnagyobb magyar adatszolgáltatója, a hasznaltauto.hu portál az MTI-vel.
Újabb tüntetést tartottak szombaton New Yorkban az Occupy mozgalom tagjai, tábort akartak felverni egy templom elkerített parkolójában, de a rendőrség fellépett ellenük, és egy ügyvédi kamara elnöke szerint 55 résztvevőt őrizetbe vett.
A Real Madridkapusa hihetetlen bravúrral védte ki a sevillai Manu ziccerét, mikor már mindenki gólt kiáltott jött Casillas és megmutatta miért a világ egyik legjobbja.
A negyvenhét éves Móritz először csak kíváncsian körbejárta a színes dobozt, majd a kezei közé ragadva biztos távolba cipelte. Amikor már úgy érezte, családtagjaitól biztonságos távolba került, letépte a díszcsomagolást.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
José Mourinho csapata magához tért a Barcelona elleni hazai vereség okozta sokkból, s Sevillában 6-2-re győzött a helyi csapat ellen. Cristiano Ronaldo ismét három gólt szerzett. Érdekes, hogy a Madrid májusban is pontosan 6-2-re nyert a Sánchez Pizjuán Stadionban.
Január elsején szigorodik a nemdohányzók védelméről szóló törvény, így tilos lesz rágyújtani a pályaudvarokon, a vasútállomásokon, megállóhelyeken és azok peronjain valamint az összes személyszállító vonat fedélzetén. A dohányzásra kijelölt területet, helyiséget továbbra is megfelelő felirattal vagy piktogrammal kell ellátni. A vasutasok igazoltathatnak is.
Két autó ütközött vasárnap hajnalban Kéthely közelében a 68-as úton, a balesetben négyen súlyosan, hárman könnyebben megsérültek - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
A Fülöp-szigeteki áradások áldozatainak száma a vöröskereszt vasárnapi közlése szerint 521, és 458 embert eltűntként tartanak nyilván. Sok falu el van zárva a külvilágtól.
Ötezer petárdát valamint több tucat hamisított ruhát és cipőt foglaltak le a pénzügyőrök Miskolcon egy üzletháznál parkoló autóból - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Regionális Főigazgatóságának sajtóreferense vasárnap az MTI-vel.
Viharban felborult és elsüllyedt egy olajfúró platform vasárnap az orosz Távol-Keleten, az Ohotszki-tengeren, 67 munkással a fedélzetén - közölte a rendkívüli esetek minisztériumának helyi vezetője. Tizennégy munkást kimentettek, de két embernek már csak a holttestét tudták kiemelni.
Viharban felborult és elsüllyedt egy olajfúró platform vasárnap az orosz Távol-Keleten, az Ohotszki-tengeren, 67 munkással a fedélzetén. A balesetnek már két halottja van, a legénység többségét még...