2011. december 17. szombat

dec. 17
16:09
Londonért is emel a magyar klasszis (Sport365)
Kissé viszontagságos utazás után, de megérkezett Bjelgorodba, az ukrán határ menti orosz városba Nagy Péter, a jelenlegi legeredményesebb magyar súlyemelő, aki vasárnap délután lép színre az első Elnök Kupaként meghirdetett nemzetközi meghívásos versenyen a legerősebbek kategóriájában.
dec. 17
16:12
Partin mulatnak az egyedülállók (BorsOnline)
A magányosok karácsonya évről évre visszatérő téma. Sokáig csupán sajnálták őket, ám érdemi-lelki támaszt elvétve kaptak, s az ünnepi programokban sem dúskálhattak. Pedig többen élnek egyedül, mint gondolnánk.
dec. 17
16:12
A DK nem szavazza meg Juhász Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését (Infostart)
A Demokratikus Koalíció (DK) kiáll Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter mellett, és nemmel fog szavazni a mentelmi jog felfüggesztésére - közölte Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke. A Magyar Nemzet értesülése szerint az ügyészség kikérte az MSZP-s parlamenti képviselő mentelmi jogát az úgynevezett "luxuslakásügyben".
dec. 17
16:14
Megalakult a hetedik magyar szakszervezeti konföderáció (Infostart)
Azonnali kormányzati tárgyalást követelve szombaton két szervezet megalapította a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének Szövetségét, az MSZ EDDSZSZ-t.
dec. 17
16:15
Öngyilkos lett egy elítélt (Blikk)
dec. 17
16:15
Megalakult a hetedik magyar szakszervezeti konföderáció, az MSZ EDDSZSZ (Alternatív Energia)
Azonnali kormányzati tárgyalást követelve szombaton két szervezet megalapította a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének Szövetségét, az MSZ EDDSZSZ-t.
dec. 17
16:15
Az Arab Liga a BT jóváhagyását kérné Szíriával kapcsolatban (hirado.hu)
Az arab országok ugyanakkor nem akarnak katonai beavatkozást szorgalmazni a világszervezetben.
dec. 17
16:17
Hat és fél évet kapott - felakasztotta magát (Alternatív Energia)
Felakasztotta magát egy elítélt a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben szombat hajnalban - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága az MTI-vel.
dec. 17
16:18
Embereket temetett maga alá egy összedőlt mecset Törökországban (ATV)
Tíz ember rekedt egy épülő mecset romjai alatt Törökországban. Kilenc embert élve kimentettek, a tizediket azonban már csak holtan tudták kiemelni.
dec. 17
16:18
Nagy Péter Londonért is emel Oroszországban (Agroinform)
Megérkezett Bjelgorodba Nagy Péter, a jelenlegi legeredményesebb magyar súlyemelő, aki vasárnap délután lép színre az első Elnök Kupán.
dec. 17
16:24
Nyolcezer forintos pótdíj: a vasút teljes területén tilos lesz a dohányzás (WebBeteg)
Januártól a MÁV teljes területén - azaz a pályaudvarokon, vasútállomásokon, megállóhelyeken és azok peronjain, valamint az összes személyszállító vonaton - tilos lesz a dohányzás - közölte a vasúttársaság.
dec. 17
16:30
Ilyen, amikor 25 japán pornós énekel (Blikk)
Tokió — Szeretjük a banánt – énekli az Ebisu Muscats együttes 25 tagja a Banana Mango High School című dalban, amely nyolcadik lett a japán sikerlistán.
dec. 17
16:33
Skandináv koncertsorozat 2012-ben az A38-on (hirado.hu)
Az A38 évek óta készít tévéfelvételeket a koncertekről, ezek hetente többször is feltűnnek a közszolgálati televíziók műsorán.
dec. 17
16:36
Így könnyű levizsgázni! Őrizetbe vettek egy budapesti autósiskola-tulajdonost (ProfitLine)
Vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vette egy budapesti autósiskola tulajdonosát a Nemzeti Nyomozó Iroda. A férfi állítólag abban segített, hogy román állampolgárok, akik között analfabéta is volt, tanfolyam és vizsga nélkül kapjanak vezetői engedélyt - értesült az MTI Hírcentrum.
dec. 17
16:36
Öngyilkos lett egy elítélt a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben (ATV)
Felakasztotta magát egy elítélt a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben szombat hajnalban – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága az MTI-vel.
dec. 17
16:36
Újabb csodára készül a Szeged a Montpellier ellen - előzetes (Agroinform)
Skaliczki László együttese rendkívül nehéz találkozóval zárja az őszi szezont, azonban egy siker továbbjutó helyet érne a BL-ben.
dec. 17
16:42
Mourinho: A bajnokság egyik legharcosabb csapatával találkozunk (Sport365)
A Jose Mourinho vezette Real Madrid ma este 22:00 órakor a Sevilla otthonában vendégeskedik. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a madridiak portugál trénere elmondta, hogy szerinte nagyon nehéz ütközet vár csapatára és nem lesz egyszerű bezsebelni a három pontot.
dec. 17
16:48
Egymás után két sokk is érte a 26 éves férfit (BorsOnline)
Azt hitte egy 26 éves fiatalember, hogy milliomos lett, de az osztrák kaszinó 70 euróval akarta kiszúrni a szemét.
dec. 17
16:48
Az esküvőt tervezi Csenge és Peti (Blikk)
Budapest — Már a januári esküvőt tervezi Csenge és Peti, a TV2 ÖsszeEsküvők című műsorának nyertes párja.
dec. 17
16:48
Recept: Almás pite-torta (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt 15 dkg porcukor 2 db tojás 35 dkg puha vaj 1 db citrom A töltelékhez: 1,2 kg alma 12 dkg kristálycukor 1 evőkanál vaj 2 teáskanál őrölt fahéj 7 dkg étkezési keményítő vagy vaníliás puding 1 csomag vaníliás cukor
dec. 17
16:48
A hegyekben már esett a hó (Infostart)
Az ország magasabban fekvő helyein hóesés váltotta fel az esőt szombaton; a meteorológusok szerint a következő egy hétben, így karácsonykor is eshet hó vagy havas eső, de a fagypont feletti nappali hőmérséklet miatt nem várható tartós hóréteg kialakulása.
dec. 17
16:51
Tripoliba látogatott Panetta (Metropol)
Váratlanul Tripoliba látogatott szombaton Leon Panetta amerikai védelmi miniszter, aki reményét fejezte ki, hogy a Moammer Kadhafi megdöntése után hatalomra került kormány képes lesz "egy Líbiában" egyesíteni az ország milíciáit.
dec. 17
16:51
Hó esett a hegyekben, de nem marad meg tartósan (Alternatív Energia)
Az ország magasabban fekvő helyein hóesés váltotta fel az esőt szombaton; a meteorológusok szerint a következő egy hétben, így karácsonykor is eshet hó vagy havas eső, de a fagypont feletti nappali hőmérséklet miatt nem várható tartós hóréteg kialakulása.
dec. 17
16:51
Késelés a kunyhóban: meghalt az egyik sérült - fotók (hirado.hu)
Két személyt megkéseltek a főváros IX. kerületének peremrészén, az Illatos úti vegyi üzem mögötti területen.
dec. 17
16:53
Az LMP szerint már nem lehet demokráciáról beszélni (hirado.hu)
A párt "új ellenállást" hirdet meg, és ennek jegyében a Parlament előtt demonstrálnak december 23-án.
dec. 17
16:54
Bejelentették: két banknak hűlt helye lesz hétfőtől (Portfolio)
Kilencvenkettőre nőtt a héten az idei bankcsődök száma az Amerikai Egyesült Államokban, bejelentették ugyanis két kisebb hitelintézet, a floridai Premier Community Bank és az arizonai Western...
dec. 17
16:54
Új német befektető érkezhet a Ferencvároshoz (Agroinform)
Erről Springer Miklós, a Ferencváros alapítójának, Springer Ferencnek az unokája tett említést a 100% Fradi című lapban.
dec. 17
16:55
Segítő vásár nyílt a Millenárison (hirado.hu)
Szombaton és vasárnap a budapesti Millenárison a fogyatékkal élők munkáiból válogathatnak azok, akik karácsonyi ajándékot keresnek.
dec. 17
16:56
A Pécs Boszniában készül a tavaszi idényre (Agroinform)
Az őszi szezont újoncként az ötödik helyen zárt Pécs labdarúgócsapata februárban másfél hétig Bosznia-Hercegovinában fog edzőtáborozni.
dec. 17
17:06
Vajon mi lesz ebből? Az oroszok elkötelezték magukat (BorsOnline)
Pénteken megérkeztek az észak-koszovói Zvečanba az orosz segélyt szállító tehergépkocsik. Alekszandr Konyuzin, Oroszország belgrádi nagykövete elkísérte a konvojt, és az észak-koszovói szerbek képviselőinek átadta Vlagyimir Putyin orosz kormányfő ajándékát, egy ikont.
dec. 17
17:09
Száztonnányi törmeléket rakott le egy fuvaros illegálisan (Blikk)
dec. 17
17:09
Simán nyert a Veszprém (Metropol)
A címvédő MKB Veszprém hazai környezetben magabiztosan nyert a sereghajtó Mezőkövesd ellen a Budapest Bank férfi kézilabdaliga szombati játéknapján.
dec. 17
17:09
Meghalt a mezítlábas díva (hirado.hu)
Elhunyt Cesaria Evora világhírű zöld-foki-szigeteki énekesnő. A művésznő 70 éves korában, egy kórházban halt meg.
dec. 17
17:11
Minden nap eshet – kis szerencsével fehér lesz a karácsony (hirado.hu)
A következő egy hétben, így karácsonykor is eshet hó vagy havas eső, de a hó valószínűleg el is olvad.
dec. 17
17:12
Rendkívüli állapotot hirdettek a tömeges rendbontások miatt (ATV)
Kazahsztán nyugati részén, az olajipari központnak számító Zsanaozenben tízen meghaltak a pénteki tömeges rendbontásokban. Nurszultan Nazarbajev elnök úgy döntött: rendkívüli állapotot vezet be a nyugat-kazahsztáni településen.
dec. 17
17:12
Bekő Balázs nem végezte már jól a munkáját - Garancsi István (Agroinform)
Az ős-fehérvári szakember elküldése néhány szurkolónál "kiverte" a biztosítékot, ami miatt Garancsi István tulajdonos úgy érezte, reagálnia kell.
dec. 17
17:14
A Reggina Kovácsik nélkül ikszelt (Agroinform)
A Kovácsik Ádámot foglalkoztató Reggina 1-1-es döntetlent ért el a vendég a Sassuolo ellen az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában. A magyar kapus a kispadon foglalt helyet.
dec. 17
17:24
Szluckij: megvertük az Intert, félhet a Real is (BorsOnline)
Nyonban kisorsolták a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek párosításait. A végső sikerre is esélyes spanyol csapatok, a Barcelona és a Real Madrid viszonylag könnyű feladatot kapott.
dec. 17
17:24
A dögönyözés, amire vágytál! (Blikk)
Ami a turisták számára egzotikus wellness terápia, az a helyieknek (két)napi rutin. Ha arab országban próbáljuk elűzni a telet, feltétlenül próbáljuk ki a hammamot, vagyis a fürdőt. Olyan csutakolásban lesz részünk, hogy jó ideig nem feledjük!
dec. 17
17:24
Baconnal és sajttal rakott csirkemell (Mindmegette)
Hozzávalók: Fejenként 2-2 szelet csirkemell 8-10 szelet vékony, lehetőleg nem füstölt baconszalonna 30 dkg finom kemény sajt (lehet füstölt is) Köretnek: kaliforniai paprika gomba brokkoli krumpli püre
dec. 17
17:26
Félmilliót értek a kalocsai minták (Blikk)
Budapest - Elkelt az az egyedi kalocsai mintás overall, amit Lewis Hamilton (26) dedikált, és viselt először a Hungaroring idei időmérő edzésén. A rendkívüli darabot 501.115 Ft-ért egy Forma-1-et kedvelő baráti társaság vásárolta meg egy árverésen.
dec. 17
17:26
Karácsonyi hallé felvidéki módra (Mindmegette)
Hozzávalók: 3 pontyfej 4-6 pontyszelet 3-4 farok ikra vagy tej 1 kg nagyméretű makói vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 15 dkg aszalt szilva só libazsír 3 dl tejföl
dec. 17
17:27
Tiltakozik az MTVA és az MTI több szakszervezete (Metropol)
Az MTVA Központi Üzemi Tanácsa, az MTI Zrt. Üzemi Tanácsa és a közmédia hét szakszervezete felháborodott és mélyen elítéli, hogy a közszolgálati televízió december 15-i esti híradójában ismét a manipuláció eszközéhez folyamodott "Az MTVA lezárta a Lomnici-ügyet" című tudósításában.
dec. 17
17:27
Vonat elé lépett egy férfi (Alternatív Energia)
Baleset miatt jelentős késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Szolnok-Záhony és a Budapest-Kecskemét-Szeged vasútvonalon - közölte a Mávinform szombat délután az MTI-vel.
dec. 17
17:27
MSZP: a kormány térjen vissza a normális gazdaságpolitikához! (hirado.hu)
A párt szerint a kormány intézkedései óriási kárt okoznak a magyar emberek többségének.
dec. 17
17:28
Almás pite-torta (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt 15 dkg porcukor 2 db tojás 35 dkg puha vaj 1 db citrom A töltelékhez: 1,2 kg alma 12 dkg kristálycukor 1 evőkanál vaj 2 teáskanál őrölt fahéj 7 dkg étkezési keményítő vagy vaníliás puding 1 csomag vaníliás cukor
dec. 17
17:29
Demonstrációt szervez egy szakszervezet az Orangeways miatt (hirado.hu)
Az Orangeways Zrt. hónapok óta törvénytelenségek sorát követi el - mondta a szakszervezet elnöke.
dec. 17
17:30
Dacia-val avatott autópályát a román kormányfő (Privátbankár)
Dacia-val avatott autópályát a román kormányfő
dec. 17
17:30
Gesztenyeleves pofonegyszerűen (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg édes gesztenyemassza 1,5 csomag tejszín ízű pudingpor 5 evőkanál cukor 1 teáskanál fahéj 1,5 liter tej
dec. 17
17:30
Értéktelen hitelek: magas rangú exbankárokat pereltek be Amerikában (Portfolio)
Vádat emeltek a két nagy amerikai jelzálog-finanszírozó társaság, a Fannie Mae és a Freddie Mac hat korábbi vezetőjével szemben. A tőzsdefelügyelet gyanúja szerint az egykori magas rangú...

Keresés