2011. december 16. péntek

dec. 16
6:36
Tarlós ejtette Csurkát (Spa Trend Online)
Részben elérte célját a több, a mint két hónapja tartó hazai és nemzetközi tiltakozás Dörner György és Csurka István az Új Színház élére történő kinevezése ellen: Tarlós István budapesti főpolgármester tegnapi sajtóközleménye szerint arra kéri Dörner Györgyöt, az Új Színház kijelölt igazgatóját, hogy ne alkalmazza Csurka Istvánt színházába. Legtöbb megszólalónk azonban kevesli Tarlós lépését, és…
dec. 16
6:38
"Meg vagyunk torpedózva" (Spa Trend Online)
Csurka István, az Új Színház leváltott intendánsa megírta hol inkább, hol kevésbé zsidózó válaszát. Ebből idézünk.
dec. 16
6:39
Borús jövőképet festenek Magyarországról a gazdaságkutatók (Privátbankár)
Borús jövőképet festenek Magyarországról a gazdaságkutatók
dec. 16
6:39
„Elmaradtam egy brossúrával” Frankfurtból lepték meg Orbánt (ATV)
Az Európai Bizottság szerint potenciálisan csökkentheti a központi bank függetlenségét az új jegybanktörvény. De az Európai Központi Bank is aggályosnak tartja a Magyar Nemzeti Bank függetlensége szempontjából a kormány törvényjavaslatát. A Monetáris Tanács létszámának növelése alkalmas lehet a központi bank függetlenségének korlátozására – áll a közleményben. Frankfurtban kifogásolják, hogy a…
dec. 16
6:41
USA: mégsem bénulnak meg a „nem létfontosságú” intézmények (ATV)
Megegyeztek a kongresszusi demokrata és republikánus párti vezetők az amerikai költségvetés vitás kérdéseiről, így valószínűleg elhárult annak a veszélye, hogy péntek éjféltől finanszírozás híján megbénuljanak az amerikai szövetségi kormány "nem létfontosságú" intézményei - közölte csütörtök éjjel törvényhozási forrásokra hivatkozva a CNN.
dec. 16
6:43
CSM: navigációs gyengeségei vannak az „elkapott” amerikai drónnak (ATV)
Irán a CIA "lopakodó" drónját annak navigációs gyengeségeit kihasználva tudta sértetlenül földre kényszeríteni - közölte csütörtökön a The Christian Science Monitor (CSM) című amerikai internetes, hetente egy alkalommal nyomtatásban is megjelenő lap egy iráni hadmérnökre hivatkozva, aki az Iszlám Köztársaság által elfogott, pilóta nélküli amerikai repülőgépek elektronikájának vizsgálatával…
dec. 16
6:45
Újabb életfogytiglan: már sose szabadulhat a Sakál (ATV)
Újabb életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a párizsi terrorizmusellenes bíróság a Carlos, illetve Sakál néven ismertté vált venezuelai Ilich Ramírez Sánchezt négy robbantásos merényletért, amelyet a vád szerint majdnem 30 évvel ezelőtt hajtott végre Franciaországban.
dec. 16
6:47
Nemzetközi Büntetőbíróság: Kadhafi megölése háborús bűntett lehet (ATV)
Erős a gyanú, hogy Moammer Kadhafi megbuktatott líbiai vezető megölése háborús bűncselekmény volt - jelentette ki újságíróknak a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze, miután csütörtökön New Yorkban tájékoztatta az ENSZ Biztonsági Tanácsát arról a leveléről, amelyet a Líbiát irányító Átmeneti Nemzeti Tanácsnak (ÁNT) küldött.
dec. 16
6:54
Bankárra támadt Pataky Attila (BorsOnline)
Pataky Attila néhány napja nekitámadt egy bankárnak. Az énekes a történetet hallgató Joshi Bharatnak is eljátszotta, milyen, amikor dühös. Csak az adás után sikerült lenyugtatni a rockert.
dec. 16
6:54
"Erős a gyanú, hogy Kadhafi megölése háborús bűn volt" (Infostart)
Erős a gyanú, hogy Moammer Kadhafi megbuktatott líbiai vezető megölése háborús bűncselekmény volt - jelentette ki újságíróknak a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze, miután csütörtökön New Yorkban tájékoztatta az ENSZ Biztonsági Tanácsát arról a leveléről, amelyet a Líbiát irányító Átmeneti Nemzeti Tanácsnak (ÁNT) küldött.
dec. 16
6:54
Rendőrautók ütköztek busszal, három sérült (Blikk)
dec. 16
6:54
Az Oroszlán megváltozott - napi horoszkóp (hirado.hu)
A Rák ma rosszul jár, ha hivatalos ügyeket intéz, a Szűz családi élete összegubancolódik, a Skorpió ma sem fogja megváltani a világot.
dec. 16
6:56
Mindent elsöprő kampányba kezdtek az X-Faktorban (BorsOnline)
Sztárok sorakoztak fel az X-Faktor énekesei mögött, hogy támogatásukkal erősítsék őket a hétvégi döntőre. Mellettük a mentorok is utolsó, mindent elsöprő kampányba kezdtek.
dec. 16
6:57
A magyarok ötöde nem tudja rendesen fizetni közüzemi számláit (ATV)
A lakosság 22 százaléka nem tudja rendszeresen fizetni közüzemi díjait, a korábbi évekkel összevetve nőtt a hátralékkal küzdők száma - ismertette a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap pénteken a Díjbeszedő Holding Zrt. összesítését.
dec. 16
6:59
Vészforgatókönyvekkel készülnek a kórházak az orvosok felmondására (ATV)
Egyes kórházakban már vészforgatókönyvek készülnek arra az esetre, ha januárban aktiválják felmondólevelüket az orvosok, vagy nem vállalnak önként túlmunkát; az ÁNTSZ tájékoztatást kért az intézményektől arról, hogy miként készülnek a rendkívüli helyzetre - írta a Magyar Nemzet pénteken.
dec. 16
7:01
Rekordmagasságban a pb-gáz ára (ATV)
A palackos gáz ára jelentősen nőtt egy év alatt, ám még mindig elmaradt a világpiaci ár emelkedésétől - írta a Napi Gazdaság pénteken.
dec. 16
7:03
Putyin megvizsgálná Hodorkovszkij kegyelmi kérvényét (ATV)
Abban az esetben, ha elnökké választják és a volt Yukos-vezér megírja kérelmét és elismeri bűnösségét.
dec. 16
7:05
Amerika addig segélyezi a palesztinokat, amíg nem akarnak önálló államot (ATV)
Az Egyesült Államok csak abban az esetben támogatná jövőre is segéllyel a palesztinok gazdaságát, ha az ENSZ további szakosított szervezeteibe nem vennék fel őket, mint államot. Az UNESCO esetében ez már megtörtént.
dec. 16
7:06
Videó: Neymar taxisofőrnek állt (Sport365)
Még mielőtt a Neymar hívek vad zokogásba kezdenének, megnyugtatunk mindenkit, hogy a Santos tehetséges támadója csak egy pártolói kártya reklámozása miatt ült a volán mögé...
dec. 16
7:07
"A jelenlévők közül talán mindenki le tudná győzni Obamát" (ATV)
Ha 1980-ban a megválasztásra való esély kritérium lett volna a republikánus előválasztásokon induló jelöltek között, akkor Ronald Reagenből sohasem lett volna elnök - jelentette ki csütörtökön Newt Gingrich volt képviselőházi elnök a hét talpon maradt republikánus elnökaspiráns 13., s egyben talán utolsó televíziós vitájában.
dec. 16
7:09
Európa Liga: négy gólt rúgott, mégis kiesett a Tottenham (ATV)
Az orosz Rubin Kazany 75 percen át emberhátrányban küzdve mentett pontot a már továbbjutott görög PAOK vendégeként a labdarúgó Európa Liga 6. fordulójának csütörtöki játéknapján, ezzel bejutott a legjobb 32 közé.
dec. 16
7:12
40 millió forintos kárt okozott Dániel - fotóval (BorsOnline)
XVII. századi műemléképületre borult egy magyar kamion az angliai Colchesterben. Az évtizedek óta balesetmentesen vezető sofőrt, Gyöngyösi Dánielt járművének navigációs berendezése juttatta kellemetlen helyzetbe.
dec. 16
7:12
Ágyneműbe rakta párja torzóját (Blikk)
Budapest – Fejére nejlont húzott, megfojtotta, majd levágta végtagjait T. Edit (52) az élettársának, a végtagokat pedig az albérletüktől 120 méterre lévő kukák mellé tette.
dec. 16
7:12
Így kell sértetlenül megszerezni egy amerikai drónt! (Infostart)
Irán a CIA "lopakodó" drónját annak navigációs gyengeségeit kihasználva tudta sértetlenül földre kényszeríteni - közölte a The Christian Science Monitor (CSM) című amerikai lap egy iráni hadmérnökre hivatkozva, aki az Iszlám Köztársaság által elfogott, pilóta nélküli amerikai repülőgépek elektronikájának vizsgálatával foglalkozik.
dec. 16
7:12
Kadhafi megölése háborús bűn volt? (Blikk)
dec. 16
7:12
Aki és ami a legnagyobb érdeklődést váltotta ki 2011-ben (hirado.hu)
A világ internetezőinek szemével tekinthetünk vissza erre az évre: a Google ma közétette idei Zeitgeist adatait.
dec. 16
7:14
Harmadával csökkenhet a havi törlesztőrészlet (BorsOnline)
Megmentik a fizetésképtelen adósokat – ez a bankszövetség és a kormány mentőcsomagjának egyik passzusa. Matolcsy György szerint így 30-35 százalékkal csökkenti a törlesztőrészleteket.
dec. 16
7:15
Arcüreggyulladás kezelése otthon! (Édenkert)
Az arcüreggyulladás (szinuszitisz) az orrmelléküregek és az orrjáratok gyulladását jelenti. Általában baktérium, vírusos- vagy gombás fertőzés, illetve allergia okozza, de a probléma forrása lehet a hőmérséklet, páratartalom, rossz minőségű levegő, kiszáradás, stressz, vagy akár a hormonok is. A fertőzés az orrjáratok eldugulásával jár, mely akadályozza az orrmelléküregek szellőzését, és így…
dec. 16
7:15
A Fitch leminősítését sem úszták meg a világ vezető bankjai (ATV)
A Fitch hitelminősítő a világ több vezető bankját, köztük a Bank of Americát és a Deutsche Bankot is leminősítette a pénzügyi piacokat érintő növekvő kihívásokra hivatkozva.
dec. 16
7:17
Orosz meglepetés az ENSZ-nek: Aszad ellen fordult Moszkva (ATV)
Meglepte az ENSZ Biztonsági Tanácsát Oroszország azzal, hogy olyan határozattervezetet nyújtott be, amelyben szorgalmazza a szíriai erőszak elítélését. Szankciókat ugyanakkor nem említ.
dec. 16
7:19
Gyengült a forint: 304 környékén az euró (ATV)
Gyengült a forint a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben arra a hírre, hogy megszakadtak az előzetes megbeszélések a magyar kormány, illetve a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság delegációi között.
dec. 16
7:27
Minden ötödik dolgozójától megválik a Volksbank (HR Portál)
Leépíti még meglévő érdekeltségeit és megválik dolgozóinak húsz százalékától az Österreichische Volksbanken AG (ÖVAG) - jelentették be csütörtökön Bécsben.
dec. 16
7:29
Hatszáz új munkahely létesül Borsod megyében (HR Portál)
Bővítette üzemét a Johnson Electric Ózd Kft., az elektrotechnikai cég Borsod megyei gyárát mintegy 600 új munkahellyel bővíti az elkövetkező években.
dec. 16
7:30
Példát statuálnak: gyorsított eljárás lesz Verrasztó ügyében (BorsOnline)
Durva véget ért a szczecini rövid pályás úszó Európa-bajnokság. Verrasztó Dávid a banketten megütötte klubtársát, a vb-bronzérmes Gyurta Gergelyt, de a Jövő SC edzőjét, Virth Balázst a hírekkel ellentétben nem vágta orrba.
dec. 16
7:30
Megismétlődhet Molnár Lajos esete - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság a kórházbezárásokról, a Magyar Nemzet pedig az esetleges orvos-felmondásokról ír mai számában.
dec. 16
7:30
Helyben jár a forint (hirado.hu)
Az euróért 301,10, a svájci frankért 246,27 forintot adtak péntek reggel, jelentős árfolyam-elmozdulásra a szakértők nem számítanak.
dec. 16
7:33
A Tesco pénztárosai fáradjanak a kasszához! (Privátbankár)
A Tesco pénztárosai fáradjanak a kasszához!
dec. 16
7:33
"Hiába kérte őket" Azonnali hatállyal felmondtak a magyar edzőnek (ATV)
A Magyar Labdarúgó Szövetség eltiltó határozata miatt egyhangúlag döntöttek a szombathelyi Haladás tulajdonosai a bundaügybe keveredett Aczél Zoltán vezetőedzői szerződésének felbontásáról. Az ülésen Aczél nem volt jelen, ügyvédjén keresztül kérte a közgyűlést, hogy ne szüntessék meg megbízatását, mert amennyiben az MLSZ döntése jogerőre emelkedik, akkor önként távozik posztjáról.
dec. 16
7:35
Nem bénul meg az amerikai kormány, a szavazóknak elege van (Privátbankár)
Nem bénul meg az amerikai kormány, a szavazóknak elege van
dec. 16
7:35
Aggódik az EU: 22 kérdésre kell felelniük Orbánéknak (ATV)
A hvg.hu birtokába jutott Viviane Reding uniós alapjogi biztos levele, melyben számos kérdést intézett a magyar kormányhoz a januártól hatályos új alkotmánnyal kapcsolatban.
dec. 16
7:39
Továbbra is képtelen nyerni a magyar hokiválogatott (Sport365)
A magyar jégkorong-válogatott 3-2-re kikapott az ukrán csapattól a csíkszeredai nemzetközi jégkorongtorna csütörtöki játéknapján.
dec. 16
7:41
Kiütéssel kezdte a vb-selejtezőt a futsalválogatott (Sport365)
A kazahok legyőzésével a magyarok sikeresen kezdték meg csütörtökön a Gyöngyösön zajló futsal világbajnoki selejtezőtornát.
dec. 16
7:48
Kikészítették Fecó párját a villalakók! (Blikk)
Budapest - Összeomlott esküvője előtt Angéla (24). A ValóVilág Fecójának (28) arája ott állt talpig fehérben a Villa kapuja előtt, élete egyik legboldogabb pillanatának küszöbén, azonban mégsem tudott felhőtlenül boldog lenni.
dec. 16
7:48
Fondorlatos módon igyekszik revánsot venni VV Csaba (BorsOnline)
A Helyes pasi fondorlatos módon igyekszik revánsot venni a villában lakó férfiakon.
dec. 16
7:48
Feltétellel segélyezné Washington a palesztinokat (Infostart)
Az Egyesült Államok csak abban az esetben támogatná jövőre is segéllyel a palesztinok gazdaságát, ha az ENSZ további szakosított szervezeteibe nem vennék fel őket, mint államot. Az UNESCO esetében ez már megtörtént.
dec. 16
7:48
Kiégett egy lakás Budapesten (Blikk)
dec. 16
7:48
Újabb életfogytigant kapott Carlos (Metropol)
Újabb életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a párizsi terrorizmusellenes bíróság a Carlos, illetve Sakál néven ismertté vált venezuelai Ilich Ramírez Sánchezt négy robbantásos merényletért, amelyet a vád szerint majdnem 30 évvel ezelőtt hajtott végre Franciaországban.
dec. 16
7:48
Rendőrautók ütköztek, majd egy busszal is (Metropol)
Két rendőrautó ütközött össze egymással, majd egy menetrend szerinti busszal csütörtök este Nyíregyházán; a balesetben hárman sérültek meg, köztük két rendőr - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.
dec. 16
7:48
Kiégett egy lakás Budapesten (hirado.hu)
A tűz a Múzeum körúton volt, személyi sérülés nem történt - tájékoztatta a fővárosi tűzoltóság szóvivője az MTI-t.
dec. 16
7:50
Drogbáróból csinált diktátort Amerika (Blikk)
Panamaváros - Évtizedeken át Panama állam rettegett vezetője volt, bukása után több mint húsz évet külföldön raboskodott Manuel Noriega tábornok (77), akit a napokban tolószékben adtak ki a francia hatóságok hazájának.

Keresés