Az ünnepek idejére felfüggeszti az E.ON Energiaszolgáltató Kft. az áram-, valamint a gázszolgáltatást igénybe vevő lakossági ügyfelek számlatartozás miatti kikapcsolását - közölte az energiaszolgáltató szerdán az MTI-vel.
Kecskemét közgyűlése ma tárgyal a fideszes önkormányzat többségi tulajdonában lévő, a zűrös számlaügyeiről is ismert sportklub, a KSE további sorsáról: bár korábban felmerült, hogy az önkormányzat megválik a cégtől - és az ügyek feltárására létrehozott vizsgálóbizottság ezt javasolja -, ám úgy tudjuk, inkább megtartanák a céget városi tulajdonban, de szigorúbb feltételek között.
Meglepő fordulattal kegyelmet kért az idős művészeket tízmilliókkal megkárosító, már elítélt csaló a büntetőper másodfokú tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon (FB) szerdán. Amint arról a Népszava 2009-ben elsőként beszámolt, az azóta elhunyt Hubay Miklós írót a Köztársasági Elnöki Hivatal nevében hívta fel, és pénzt próbált kicsalni a kilencvenéves alkotótól. További művészek sorát is igyekezett…
Több helyszínen mutathatják be a Margit-híd elemeit, amelyeket a II. világháborúban robbantottak a Dunába és a legutóbbi felújításkor emeltek ki a folyóból. A nagyjából 45-50 tonna vas és acél maradvány jó része azonban valamelyik kohóban végzi.
Nem politikai háttere volt a tegnapi Liege-i merényletnek, amelynek során egy feltehetően zavart elméjű kábítószeres férfi gránátokat dobott a tömegre egy nagy forgalmú buszmegállónál és kalasnyikovval tüzelt rájuk. Az akcióban a legutóbbi adatok szerint négyen haltak meg, ám a halálos áldozatok száma tovább nőhet, mert három személy állapota kritikus.
Andrej Danko, a Slota-féle Szlovák Nemzeti Párt (SNS) alelnöke tegnap Pozsonyban kijelentette, hogy pártjuk követeli Szlovákia európai uniós csatlakozási szerződésének felülvizsgálatát.
Továbbra sem tudják a belga hatóságok, miért követte el ámokfutását az a 32 éves belga férfi, Nordine Amrani, aki hétfőn gránátokat dobált és rálőtt az emberekre egy forgalmas buszmegállónál. Igaz, sejtései már vannak a hatóságoknak.
Optimista az Obama-kampány, bár az amerikai elnök népszerűségi mutatói továbbra sem túl biztatóak. Az elhúzódó küzdelem a republikánus elnökjelöltség megszerzéséért javíthatja a hivatalban lévő demokrata elnök esélyeit. Három héttel az előválasztások kezdete előtt még mindig nem tudni, ki lesz Obama kihívója.
Tavaly az élő show-k előtt tette lapátra Muri Enikőt a lányok mentoraként Geszti Péter. Ezért úgy érzi, ezzel ő alapozta meg az énekesnő idei sikerét. Feró butaságnak tartja kollégája elméletét, saját érdemének tekinti tanítványa teljesítményét.
A Fornetti Románia hétfőn csődvédelemi eljárást kezdeményezett az illetékes temesvári bíróságon - közölte az MTI-vel a tulajdonos, a magyarországi Fornetti Holding Kft. szerdán.
Elindult a költségvetési unió felé vezető úton az euróövezet, és visszafordítani már nem lehet - értékelte szerdán az előző heti uniós csúcs eredményeit Angela Merkel a német parlamentben.
120-200 ezer forinttal javasol nagyobb képviselői illetményt a fideszes Tasó László, mivel egyéni választókerületi pótlékot, utazási kedvezményt és a két munkatársnak járó utazási költséget is el lehetne számolni. Október elején Lázár János épp azért javasolt új szabályozást a képviselők juttatásaira, hogy mindenféle pótlék megszűnjék. Az ellenzék nem támogatja a pluszpótlékokat, az LMP viszont…
Egy hete szabadult a villából, de máris lezavart három randevút az exeivel. A dermesztő tekintetű játékost a hírek szerint szétszedik a férfiak, de ő csak egynek adott esélyt.
A Juhász Rolanddal felálló belga Anderlecht gólgazdag mérkőzésen legyőzte az orosz Lokomotiv Moszkvát szerdán, a labdarúgó Európa Liga csoportkörének 6., utolsó fordulójában, így százszázalékos teljesítménnyel jutott be a legjobb 32 közé.
Magyarország és Líbia szorosabb együttműködéséről, az észak-afrikai ország újjáépítésében vállalandó magyar szerepről tárgyalt szerdán Tripoliban Martonyi János. A külügyminiszter találkozott Musztafa Abdel Dzsalíllal, az Átmeneti Nemzeti Tanács vezetőjével, Abdul al-Rahim al-Kíb kormányfővel, valamint a gazdasági és a kutatási miniszterrel is.
Az új Munka törvénykönyve olyan módosításokat is tartalmaz, amelyek elsősorban a kereskedelemben jelentősen megdrágíthatják a munkáltatók számára a vasárnapi munkavégzést - írta a Napi Gazdaság csütörtökön.
Csupán a lakosság egytizede szerint szól a túlzott pénzköltésről az ünnep, a megkérdezettek többsége az együtt töltött idő fontosságát és a pihenést tartja a karácsony legfontosabb részének.
Az Air France légitársaság jövőre megszüntet kétezer állást a három évre szóló, évi 800 millió euró megtakarítást előirányzó terve keretében - jelenti a La Tribune című lap csütörtökön megjelenő száma "egybehangzó" forrásokra hivatkozva.
Az amerikai kongresszusban a téli szünet előtti törvényhozási hajrában a két nagy párt az immár megszokott módon a "ki rántja félre előbb a kormányt?"- játékkal borzolja a választók idegeit. A határidő ezúttal péntek éjfél, a tét pedig ezúttal is a költségvetés folyó tételeiről való megegyezés, illetve az, hogy jövőre is meghosszabbítják-e a 160 millió amerikai bérének adóztatása terén nyújtott…
A világ közvéleményének többsége kedvezőnek tartja az "arab tavasz" eseményeit, vagyis az egyes arab országokban lezajlott tiltakozó megmozdulásokat - ez derül ki a BBC Világszolgálatának csütörtökön ismertetett globális felméréséből.
Elindul "Az utolsó esély - 2" művelet, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ újabb nácivadász programja - jelentette be szerdán Berlinben Efraim Zuroff, a náci háborús bűnösök felkutatásával foglalkozó központ vezetője.
Nyáron még boldogan mesélte, hogy sok kilótól megszabadult, mára azonban minden dekát viszszaszedett Falusi Mariann. Az énekesnő a rendszertelen élettel és lelki problémákkal indokolja ezt.
Sztrájkra készülnek karácsony másnapján a londoni metrósok, mert a munkáltató, a London Underground nem hajlandó a szakszervezet által követelt mértékben, vagyis a háromszorosára emelni az ünnepi munkavégzés után járó pótlékot.
Számos ismertetőjel – tetoválás, sérülések, korábbi betegségek nyomai – segíthet az ismeretlen áldozat beazonosításában, azonban ezek hiányában szinte lehetetlen megállapítani, hogy ki lehet az elhunyt.
Egyelőre nincsenek kilátásban működőképes válságkezelési megoldások, így az eurózóna adósságkrízise várhatóan mélyülni fog, ami végül az unió felbomlásához vezet - nyilatkozta tegnap este a CNBC-nek...
A vártnál jóval kevesebb munkavállaló jelent meg a német munkaerőpiacon, amióta idén májusban feloldották az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott kelet-közép-európai országok állampolgárait sújtó korlátozásokat.
A magyarországi szállodák az idén októberben a közép-kelet-európai országhoz képest közepes teljesítményt nyújtottak - közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ).
Tegnap mutatták be Bukarestben az EST MEDIA romániai leányvállalatának új termékét, a Sapte Seri programkalauz ingyenes mobil applikációját. A cégcsoport saját fejlesztésű okostelefon alkalmazásával a felhasználók akár a teljes román programadatbázist elérhetik vagy azt az igényeiknek és szokásaiknak megfelelően paraméterezve is használhatják. A Sapte Seri ezzel a nyomtatott kiadványok és az…
Festékszáradás-néző világbajnokságnak ad otthont Nagy-Britannia. A selejtezőkön mindenki élvezheti a hazai pálya előnyeit, ugyanis elég, ha otthon nézeget festékszáradást, a lényeg, hogy fényképezze le magát és a fotót küldje el a brit szervezőknek.
Az eBay internetes aukciósház oldalán lehet licitálni egy Lady Gagát ábrázoló akt vázlatára, amelyet a dzsesszlegenda Tony Bennett készített az énekesnőről.
Pályafutása elején futott utoljára ilyen gyenge idényt Valentino Rossi, a kilencszeres világbajnok idén ugyanis egyetlen futamot sem nyert, legjobb helye egy harmadik, az összetettben pedig végül hetedik lett.