Rohamosan fogy az idő, december 30-ig be kell jelenteni a hitelező pénzintézetnél a végtörlesztési szándékot. Nincs lemaradva az sem, aki most dönt úgy, hogy lakáseladással rendezné hitelét....
Két héten belül harmadszor csapott össze szerdán a Vasas és a Szeged, a BL főtáblás csoportküzdelmeinek keretében vívott csatában nem bírtak egymással a felek.
A közelmúltban bejelentett válási szándéka után néhány héttel már újra partnerre talált Lindsey Vonn, az amerikai síző az NFL-ből választott ezúttal társat.
A Szolnok egyetlen góllal alulmaradt ugyan a szerdai, oroszországi visszavágón, a november végi, hazai négygólos sikernek köszönhetően azonban az elődöntőben folytathatja a férfi vízilabda Eurokupában.
Az MSZP szerint kizárólag Simor András eltávolítását szolgálja az a javaslat, amely lehetővé tenné a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) feladat- és hatásköreinek egyesítését, illetve hogy ellátásukra egy új szervezet jöjjön létre. A Jobbik és az LMP is kifogásolta a javaslatot.
Nem egy utolsó ütközettel, hanem egy utolsó meneteléssel zárjuk le az iraki háborút és a katonák emelt fővel fogják átlépni az ország határát - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök a hadsereg 82. légi szállítású hadosztályának otthonául szolgáló észak-karolinai Fort Bragg támaszponton.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás Sopron Bank szerdai, rendkívüli tulajdonosi taggyűlése után bejelentették, hogy felbontják Aczél Zoltán vezetőedző szerződését, utódja pedig Artner Tamás vagy Tóth László lesz - közölte este a szombathelyi klub honlapja.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) közlése szerint a kanyarójárvány Magyarországot továbbra sem érinti; Ócsai Lajos az ÁNTSZ járványügyi főosztályának vezetője szerdán nyilatkozva ugyanakkor hangsúlyozta: aki nincs beoltva, oltassa be magát, különösen ha külföldre utazik.
Összevonhatják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) feladatait, és helyükön új szervezet jöhet létre új elnökkel, ha pénteken a parlament elfogadja az...
A magyar lakosság 54,2 százaléka jónak, vagy nagyon jónak tartja egészségi állapotát - derül ki az első európai lakossági egészségfelmérés magyarországi eredményeiből.
A Bleacher Report összeállította annak a tizenegy labdarúgónak a Világválogatottját, akik félrelépéseik miatt elég gyakran szerepeltek a bulvárlapok címoldalán is.
Nem olvashat az ember híreket anélkül, hogy ne botlana kivándorló cigányokról szóló cikkbe. Vajon miért akarnak elmenni az országból a romák? És tényleg jobb élet várja őket a távoli országokban? A kérdésekre Nótár Ilona, a sosinet.hu munkatársa keresett válaszokat
Új sorozatot indított a Sport365.hu melyben minden idők legjobb magyar csapatait vesszük górcső alá. A tízrészes sorozat befejező epizódjában a veszprémi kézilabda legmeghatóbb pillanatára emlékezünk.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás Sopron Bank szerdai, rendkívüli tulajdonosi taggyűlése után bejelentették, hogy felbontják Aczél Zoltán vezetőedző szerződését, utódja pedig Artner Tamás vagy Tóth László lesz - közölte este a szombathelyi klub honlapja.
Punkokat állítottak elő indonéz rendőrök, mert az iszlámra veszélyesnek ítélte meg őket. Ruháikat elvették, hajukat kopaszra nyírták, és vallási nevelésre is kötelezték őket.
Több barlangászcsoport hónapokon át tartó munkájának gyümölcseként sikerült megtalálni vasárnap az összeköttetést a Pál-völgyi-Mátyás-hegyi és a Harcsaszájú-Hideg-lyuk barlangrendszerek között, és ezzel Magyarország leghosszabb, 28,6 kilométeres barlangja jött létre - jelentette be a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége úgy döntött, hogy megváltoztatja a hazai bajnokságok versenyrendszerét, de a módosítások csak a 2013/14-es szezonban lépnek életbe.
Megjelent a Bank of America-Merrill Lynch szokásos havi, globális alapkezelői felmérése, melyből kiderül, hogy a megkérdezett portfólió menedzserek közel fele az eurozóna részleges felbomlásától tart...
Több barlangászcsoport hónapokon át tartó munkájának gyümölcseként sikerült megtalálni az összeköttetést a Pál-völgyi-Mátyás-hegyi és a Harcsaszájú-Hideg-lyuk barlangrendszerek között.
Csaknem 10 millió darab Rába-részvény tulajdonosává válik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MNV Zrt.) vételi ajánlata, és az így létrejövő részvény-átruházási szerződések eredményeként - tájékoztatott a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján a Rába Járműipari Holding Nyrt. szerdán.
Összevonhatják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) feladat- és hatásköreit, ellátásukra pedig egy új szervezet jöhet létre, ha az Országgyűlés elfogadja azt a módosító indítványt, amelynek benyújtásáról szerdai ülésén döntött a parlament alkotmányügyi bizottsága.
Elindul "Az utolsó esély - 2" művelet, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ újabb nácivadász programja - jelentette be szerdán Berlinben Efraim Zuroff, a náci háborús bűnösöket felkutató központ vezetője.
Javában tart már a karácsonyi vásárlási szezon az USA-ban, a befektetőknek azonban nem érdemes ámulatba esni a kiszivárgó értékesítési adatok láttán - közölte a CNBC-nek az S.W Retail Advisors...