Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a nemzetközi bankközi piacon hétfő estéhez képest: az eurót 306, a svájci frankot 247 forint körül jegyezték.
Átadták a középiskolai matematika- és fizikatanárok munkáját elismerő Ericsson-díjakat december 9-én. Az elmúlt 12 évben 152 matematika és fizika tanárt díjazott az Ericsson Magyarország az ország minden tájáról.
Magyarországon a Raiffeisen Bank International eddig csaknem 300 millió eurós veszteséget szenvedett el, ám a bank továbbra is kitart legrégebbi akvizíciója mellett - mondta a Napi Gazdaság keddi számában megjelent interjúban Herbert Stepic elnök-vezérigazgató.
Hároméves kortól lesz kötelező az óvoda, nem lesznek felzárkóztató osztályok, fokozatosan vezetik be az egész napos iskolát, és csak azokban a középiskolákban lesz kötelező központi felvételi, amelyekben túljelentkezés van - így döntött a Fidesz-KDNP-frakció hétfői ülésén, amelyen megvitatta a köznevelési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokat.
Kanada visszalép a kiotói jegyzőkönyv melletti kötelezettségvállalástól, mert Ottawa szerint, miután a megállapodásban nem vesz részt a világ két legnagyobb károsanyag-kibocsátója - az Egyesült Államok és Kína -, annak nincs értelme - jelentette be kedden az észak-amerikai ország környezetvédelmi minisztere.
Megnyílt Nagykőrösön Magyarország második távmunka-háza az Európai Unió Magyarország - Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Programjának köszönhetően. A négy irodahelyiséggel rendelkező, modern irodai infrastruktúrával felszerelt intézmény december 6-tól várja az atipikus foglalkoztatásra nyitott munkáltatókat - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
Elfogták a Thököly úti gyilkosság tettesét. A 30 éves E. Pál már napok óta drogozott, amikor megtámadta az ékszerészt. A 66 éves férfinak azért kellett meghalnia, hogy a férfi újabb adaghoz jusson a rabolt ékszerek árából.
Kanada visszalép a kiotói jegyzőkönyv melletti kötelezettségvállalástól, mert Ottawa szerint miután a megállapodásban nem vesz részt a világ két legnagyobb károsanyag-kibocsátója - az Egyesült Államok és Kína -, annak nincs értelme - jelentette be kedden az észak-amerikai ország környezetvédelmi minisztere.
Gáspár Evelin, Győzike nagyobbik lánya, csütörtökön este élete legnagyobb élményével lett gazdagabb: megfoghatta az ideiglenesen hazánkban állomásozó Rihanna melleit.
Az IMF magyar misszióvezetője, Christoph Rosenberg az Európai Bizottság képviselőivel közösen 2011. december 13-16. között Budapestre látogat, hogy megbeszéléseket folytasson a hatóságokkal és tájékozódjon a költségvetéssel kapcsolatos fejleményekről - közölte Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviseletvezetője az MTI-vel még múlt csütörtökön.
Csökkenéssel zártak a New York-i értéktőzsde vezető mutatói hétfőn, a lejtmenetet többek között a hitelminősítők nem túl derűlátó kommentárjai okozták az EU múlt heti csúcsértekezletének eredményei kapcsán.
A KBC még az OTP-nél is nagyobb kitettséggel rendelkezik a magyar állam felé. Az osztrák Volksbank a legrosszabbul tőkésített bank, az UniCredit pótlólagos tőkeszükséglete pedig a második legnagyobb...
Az amerikai csapatok az év végén méltósággal és emelt fővel távoznak Irakból - jelentette ki hétfőn Barack Obama amerikai elnök, miután a Fehér Házban fogadta Núri al-Máliki iraki miniszterelnököt.
Kedden érkezik a magyar fővárosba az IMF és az Európai Unió küldöttsége. Azért jönnek, hogy megbeszéléseket folytassanak a hatóságokkal és tájékozódjanak a költségvetéssel kapcsolatos fejleményekről.
Promóciós filmet forgatott a női kosárlabda-válogatott a magyar szövetség számára, amely vasárnap prezentációt tart a 2015-ös Európa-bajnokság helyszínének kijelölése előtt.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 66. játéknapján a New Jersey Devils legyőzte a Tampa Bay Lightning csapatát. Az „Ördögök” a második harmadban alkottak maradandót.
Ha valakinek vállalkozása van, az korántsem jelenti azt, hogy pénze is van. A jogalkotó mégis sok szempontból úgy kezeli, mintha a vállalkozónak magától értetődően bevétele is lenne. Függetlenül attól, hogy származik-e a vállalkozásából jövedelme vagy sem, a ma hatályos jogszabályok szerint annak nem jár három hónapos átmeneti segítség, akinek üzletrésze van bármilyen vállalkozásban. Az pech, ha a…
Felröppent a hír, hogy Stieber Zoltán, a Mainz futballistája kölcsönbe visszakerül előző csapatához, az Aachenhez. Az ifjú középpályás válogatottbeli szerpelése óta játszik kevesebbet a klubjában.
Kedden érkezik a magyar fővárosba az IMF és az Európai Unió küldöttsége - írja az MTI. Az IMF magyar misszióvezetője, Christoph Rosenberg az Európai Bizottság képviselőivel közösen 2011. december...
Több nyugat parti kikötőt sikerült egy időre részlegesen lezárniuk hétfőn a Wall Street és a nagyvállalatok kapzsisága, valamint a leggazdagabb "1 százalék" szociális érzéketlensége ellen tüntető amerikai Occupy mozgalom híveinek.
Az E-Star közölte, hogy a 120 000 darab, határidőre kötött E-Star részvény (1200 darab kontraktus) átkötésre került. A zárásra 5550 forintos áron került sor, a határidős kontraktus nyitására pedig...
Tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódott csaknem egy hónap után S. Ábel pere. A jogi egyetemista fiatalembert azzal vádolják, hogy mészárlást tervezett egy iskolában. A fiút egy hónapja helyezték szabadlábra, azóta otthon volt az édesanyjával. Az elmúlt négy hétben sokat olvasgathatta az ügy aktáit, mert a mai tárgyaláson a korábbi jegyzőkönyv kijavítását indítványozta, és bizonyítási…
Az Országgyűlés mai ülésén megközelítőleg nyolc órán át tart szavazásokat: ezek során elfogadhatják az új munka törvénykönyvét, megválaszthatják a jövő évtől átalakuló bírósági szervezet vezetőit, illetve dönthetnek a költségvetés fejezetein belüli átcsoportosításokról is. A Ház keddi ülésnapja ezt követően öt előterjesztés összesen több mint 21 órában meghatározott vitájával folytatódhat.
Az új rendelkezés szerint egybeolvad a rutin és a forgalmi vizsga. A tanpályán azonban ezentúl is bizonyítani kell majd a tanulóknak, a rutin a forgalmi vizsga előfeltétele lesz. Az ATV által megkérdezett oktatók szerint ettől életszerűbb lesz a gyakorlati oktatás.
A várakozások szerint megállhat az európai piacok esése, a hétfői gyengülés után kedden emelkedéssel kezdhetik a kereskedést a vezető európai tőzsdeindexek. Ugyanakkor a befektetők hangulatára továbbra is hatással van az adósságválság megoldatlansága, amely mérsékelheti az emelkedést.
Többnyire estek a vezető ázsiai tőzsdemutatók kedden, mert a piacokat nem nyugtatták meg teljesen az európai csúcson az adósságválság kezelésére hozott intézkedések.
Fülöp-szigeteki vakációjuk közben ejtették túszul Kevin Lunsmannt és édesanyját, valamint unokatestvérét. A tizennégy éves amerikai fiúnak öt hónap után sikerült megszöknie.
Mintegy 40-45 milliárd forintot vár a főváros az iparűzési adó emelésétől - mondta a főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: az agglomerációs településeknek fizethetniük kellene a buszjáratokért. Az MSZP fővárosi frakcióvezetője ezzel egyetért, azonban az iparűzési adóemelésről azt mondta: ami a fővárosnak fél százalék adóemelés, az a budapestieknek 50 milliárd forintos…
Stabilan a 306-os szint közelében kezdte a mai napot a forint az euróval szemben, mivel oldódni látszik az a feszültség, amely a tegnap délutáni-esti nemzetközi pénz- és tőkepiaci mozgások alapján...
Egymillió forintos bírságot szabott ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság egy cégre, mert annak egyik munkatársát szexuálisan zaklatta egy kollégája a vállalat pedig nem biztosított hatékony védelmet a panaszosnak....
Az Index információi szerint három-négy utódjelöltet emlegetnek Fellegi Tamás megüresedő miniszteri posztjával kapcsolatban a Fidesz képviselőcsoportjában.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Csaknem 300 milliós veszteség érte idén Magyarországon a Raiffeisent, de maradni szeretnének. A magyar bankrendszer akkor lesz képes válaszolni a kihívásokra, ha nem lesznek egyoldalú kormányzati...
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Az egyházi státuszukat elveszítő, 2012. január 1-jétől egyesületként működő vallási közösségek és szervezetek tarthassák meg a korábban szerzett földtulajdonukat - javasolja a parlament emberi jogi,...
Az internet tele van a felháborodott rajongók méltatlankodásával, sokan ugyanis igazságtalannak tartják, hogy a kiváló adottságokkal megáldott énekes nem jutott be az X-Faktor döntőjébe.