A Barátok közt egykori sztárja, Deutsch Anita hosszú kihagyás után visszatér a képernyőre. Ezúttal teljesen új szerepben bizonyítja tehetségét, ugyanis ő a műsorvezető-riportere a VIASA3 Egészségőr című műsorának.
Jelentősen megnövelné a pénzügyi szférában dolgozók számát a pénzügyi világközpont szerepét erősíteni kívánó Sanghaj városa. Gondot a képzett munkaerő szűkös kínálata okozhat.
Már száz körül jár az Észak-Nigériában előző nap elkövetett fegyveres iszlamista támadások halálos áldozatainak a száma - közölték szombat délután kormányzati források.
Néhány éve még elképzelhetetlennek tűnt, hogy ne a világ legfőbb pénzügyi központja, New York polgárai között legyen a legtöbb milliárdos. Nos ez megtörtént: Moszkva lekörözte a világot.
Több mint 780 ezer emberéletet követeltek a földrengések közvetlenül vagy közvetetten a 2010-el végződött évtizedben: ez a szám a természeti katasztrófák áldozatainak 60 százaléka - olvasható a The Lancet című brit folyóiratban pénteken megjelent tanulmányban. A haláleseteket leszámítva a földrengések ebben az időszakban további két milliárd embert érintettek közvetlenül.
A 2012-es NASCAR szezonban bemutatkozik a Sprint kupa szériában Danica Patrick. A „Száguldó amazon” az idénynyitó daytonai futamon mutathatja meg először, hogy mire képes a legjobbak között.
Hétfőn a felszámítható kamatok és a teljes hiteldíjmutató (thm) mértéknek korlátozásáról dönthet, majd a jövő évi adótörvényekhez fűzött módosító indítványokat tárgyalja meg az Országgyűlés. Kedden az igazságszolgáltatási reformról lesz részletes vita, a szerdai ülésnapot pedig az új munka törvénykönyvének szenteli a Ház.
A védőoltások az úgynevezett aktív immunizálás eszközei. Ez azt jelenti, hogy az élő, legyengített kórokozót, elölt kórokozót vagy a kórokozó valamely alegységét tartalmazó oltás beadása után a szervezet saját immunválasza hozza létre a védő hatást. Legyünk tisztában a kötelező és a szabadon választott védőoltásokkal.
Benyújtotta szombaton a nemzeti erőforrás miniszter az új köznevelési törvényről szóló javaslatot az Országgyűlésnek, a 104 oldalas dokumentum többi között rögzíti, hogy a tanév végén legalább hatvannapos nyári szünetet kell biztosítani, a tankötelezettség 16 éves korig tart, és tartalmazza a pedagógus-életpályamodellben elérhető fokozatokat. A modell 2013. szeptember 1-én léphet életbe.
Neymar, a brazil labdarúgó-válogatott ifjú tehetsége nagyon örül annak, hogy beválasztották az idei Aranylabda 23 jelöltje közé és legszebb álma teljesülne, ha bekerülne az első háromba.
Átlag tízezer forintot spórolhatunk jövőre a kötelező biztosításon. Az egyik legnagyobb internetes alkuszcég szerint a váltással a tervezett harmincszázalékos baleseti adó is kiküszöbölhető, épp ennyivel csökkentek ugyanis átlagban a kötelező felelősségbiztosítás díjai. Ha pedig valaki cascót és kötelezőt is egyszerre vált, újabb harminc százalékot spórol meg, a casco csökkentett díjainak…
Magyarországon 37 ponttal a legalacsonyabb a fogyasztói bizalmi index, a Nielsen piackutató vállalat szeptemberben végzett 56 országot átfogó felmérése szerint, közvetlenül előttünk foglal helyet Portugália, Románia, Dél-Korea, Horvátország és Görögország - közölte a Nielsen holding.
Továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása, ezért Tarlós továbbra is arra kéri a fővárosiakat, hogy önkorlátozó intézkedéseikkel segítsék a helyezet javulását.
Peter Handke Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című darabjának magyarországi bemutatóját láthatja a közönség november 10-én a Merlin Színházban.
Csökkenni fog a dízelautók részaránya, aminek egyrészt a magas üzemanyagár az oka, másrészt ezek az autók drágábbak - véli Az autó című szaklap munkatársa. Karner Miklós azt mondta: fokozatosan csökken az autóhasználat, emellett a vásárláskor is jobban keresik az olcsóbb kis- és középkategóriás autókat.
Bár az elrablásáról szóló hírek nem bizonyultak valóságosnak, az viszont igaz, hogy Barta Istvánnal együtt dr. Raisz Iván nyerte el a Zöld Oscarnak is nevezett fődíjat a feltalálók világszervezete (IFIA) által szervezett Zöld Találmányok Nemzetközi Versenyén. A világ a magyar feltalálópárosnak tapsol.
Budapesten a meteorológiai folyamatokban tapasztalható javulás ellenére továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása, ezért Tarlós István továbbra is arra kéri a fővárosiakat, hogy önkorlátozó intézkedéseikkel is segítsék a helyzet javulását.
Ugyan szokatlan időpontban lép pályára a Real Madrid a Santiago Bernabéuban, de "álmosan" is kötelező begyűjtenie a három pontot a Levante-verő Osasuna ellen.
Jelentősen megnövelné a pénzügyi szférában dolgozók számát a pénzügyi világközpont szerepét erősíteni kívánó Sanghaj városa. Gondot a képzett munkaerő szűkös kínálata okozhat.
Görögországban egy nemzeti egységkormány létrehozásáról tárgyal a miniszterelnök és az államfő. Benyújtotta a Nemzeti Eszközkezelőről és az új köznevelési törvényről szóló javaslatot a kormány az Országgyűlésnek. Több településen javult a levegő minősége, de még mindig számos városban veszélyes a szálló por koncentrációja. A nap legfontosabb hírei november 5-én.
Meghaladja az ötszázat a thaiföldi áradások halálos áldozatainak száma; a fővárosban, Bangkokban súlyosbodik az árvízhelyzet, ivóvíz- és élelmiszerhiány alakult ki.
Budapesten a meteorológiai folyamatokban tapasztalható javulás ellenére továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása, ezért Tarlós István továbbra is arra kéri a fővárosiakat, hogy önkorlátozó intézkedéseikkel is segítsék a helyzet javulását - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy mecsetnél Afganisztán északi Baglán tartományában; a rendőrség szerint a detonáció legalább hét ember életét oltotta ki, és húszat megsebesített.