Vasile Blaga, a román kormánykoalíció fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PD-L) politikusa lett a román szenátus elnöke, miután hétfőn őt választotta meg a román parlament felsőháza a házelnöki tisztségbe.
Magángyűjtő tulajdonába került Benito Mussolini egykori járműve. A Fiat 2800 Torpedo típusú autóból összesen tizenkét darabot gyártottak, és csak három maradt fenn belőlük....
Fél százalékpontos kamatemelést valószínűsít a legnagyobb eséllyel a londoni elemzői közösség az MNB monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. Egyes citybeli jóslatok drasztikusabb, 2,00 százalékpontig terjedő egyszeri szigorítást sem zárnak ki, jóllehet nem ez az alapeseti előrejelzés.
Megtiltotta január 1-jétől a háromszáz négyzetméteresnél nagyobb üzletek és bevásárlóközpontok létesítését, valamint a már meglévő kereskedelmi egységek ezt meghaladó méretűre bővítését az Országgyűlés hétfőn.
Az elmúlt másfél évben egymilliárd forintot meghaladó élelmiszerbiztonsági bírságot róttak ki - hangzott el az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának élelmiszerbiztonsági albizottságának hétfői ülésén, amelyen az ellenzéki képviselők nem vettek részt.
A tenisz-sport az elmúlt évtizedekben megszámlálhatatlan legendás játékost vonultatott fel a háló két oldalán. A tenisz legendás alakjait felvonultató rovatunkban Andre Agassit vesszük nagyító alá.
A megyei bíróság jogerősen nyolc hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte hétfőn az ismert kézilabdázót, a 40 éves Pásztor Istvánt halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt.
A vasárnap esti Diósgyőr – Ferencváros NB I-es labdarúgó mérkőzésen a vendégszurkolók sokáig nem elsősorban csapatuk buzdításával voltak elfoglalva, hanem a hazai szurkolókat mocskolták.
A BVSC együttese számos kiváló labdarúgót adott a magyar labdarúgásnak, a fénykorát a kilencvenes évek második felében élő klubnál azonban mára megszűnt a felnőtt futball, és az utánpótlás-nevelésé lett a főszerep. A Sport365.hu a Szőnyi úton járt, hogy megnézze, milyen körülmények között készülnek a fiatal tehetségek.
A Ferencváros a Diósgyőr otthonából hozta el a három pontot, az NB I őszi zárómeccsén. Nézd meg a legjobban sikerült képeket a parázs hangulatú találkozóról!
Még a delfinek is megsínylik a terhesség kései szakaszát. Habár úgy tűnhet, hogy az áramvonalas emlősök vízben siklását nem nehezíti meg a csekély plusz teher, egy amerikai kutatás most kimutatta, hogy közvetlenül a szülés előtt csaknem felére csökken az állatok maximális sebessége.
Az iráni Fársz hírügynökség közlése szerint hatalmas detonáció rázta meg az ország egyik legnagyobb városát, egy nukleáris létesítmény közelében. A jelentést nem sokkal a közlést követően eltávolították a honlapról – katonai tisztviselők pedig tagadják a detonációt.
Az FTC támadója szerint fontos találkozó volt a Diósgyőr elleni, de nem misztifikálná túl ezt a sikert, mert mindig az épp aktuális a legfontosabb meccs.
33-24-re kapott ki a Veszprém hazai pályán a német Füsche Berlin csapatától a Velux férfi Bajnokok Ligájának 6. fordulójában. A két gárda mestere az összecsapás után értékelte a látottakat.
Már "nem elhanyagolható" annak a valószínűsége, hogy Görögország mellett több más euróövezeti gazdaság is törlesztésképtelenné válik, és ez jelentősen növelné annak az esélyeit, hogy "egy vagy több" tagország elhagyja a valutauniót - áll a Moody's Investors Service hétfőn Londonban összeállított helyzetértékelésében.
Korrupció gyanújába keveredett Ewald Nowothy, az Osztrák Nemzeti Bank elnöke. Nowothnyt és két másik jegybanki alkalmazottat azzal vádolnak, hogy tudtak bizonyos kenőpénzek kifizetéséről. A bécsi...
A Fotex ma megbízást adott a Concorde Zrt. részére 10.000 db Fotex részvény legfeljebb 275,- Ft/db áron történő vásárlására. 2011.11.28 12:53 Tovább veszi magát a Fotex ...
A nyugat-európai értéktőzsdék bizakodó hangulatban, egy hónapon belül a legnagyobb egynapi erősödéssel fejezték be a hétfői kereskedést, miután az elmúlt két hét során jelentős nyomás alatt tartózkodtak az euróövezeti válságkezeléssel kapcsolatos aggodalmak miatt.
A jövőt hozza el a jelenbe az Autó Pult. Az önmagát több területen is egyedülállóként képviseltető ’vezető oldal’ a 21. század szellemének megfelelően nyit a tabletek felé: már letölthető az Autó Pult táblamagazin nulladik száma.
A budapesti középiskolások hét százaléka olyan mély depresszióban szenved, amely már az életminőségüket is rontja. Több európai országban még ennél is rosszabb a helyzet - mondta el az InfoRádiónak Balázs Judit kutatásvezető, gyermekpszichiáter, az ELTE docense.
A kormánynak akkor lehet mozgástere a Nemzetközi Valutaalappal zajló tárgyaláson, ha olyan lépéseket vagy ígéreteket tesz, amivel az IMF számára is elképzelhető módon ki lehet lábalni a válságból - mondta az InfoRádiónak Chikán Attila. Az első Orbán-kormány gazdasági minisztere szerint határozott és hangsúlyos irányváltásra lenne szükség. Hozzátette: optimista becslésnek tartja, hogy jövőre fél…
Hét éve körözték azt a 42 éves férfit, akit hétfőn fogtak el Móron, a férfi nem kezdte meg a csalás és okirat-hamisítás miatti jogerős börtönbüntetésének letöltését - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Megtiltotta január 1-jétől a háromszáz négyzetméteresnél nagyobb üzletek és bevásárlóközpontok létesítését, valamint a már meglévő kereskedelmi egységek ezt meghaladó méretűre bővítését az...
A jövőben sűrűbben ellenőrzik lomtalanításkor az adott fővárosi kerületeket a rendőrök - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-vel kötött, megújított megállapodásuk tartalmát ismertetve a rendőrség honlapján....
Az olimpiai páros számban a Pánamerikai Játékokon Sabrina Ameghinóval ezüstérmesek lettek, pedig ha nyertek volna, akkor már most biztos olimpiai indulónak mondhatná magát.
"Én ebben a posványban nem vagyok hajlandó tovább megmártózni" - indokolta lemondását a Fidesz-KDNP jelöltjeként múlt év októberében megválasztott városvezető az MTI-nek.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Januártól elválik egymástól a Kúria - mai nevén Legfelsőbb Bíróság (LB) - és a bírói igazgatási szerv vezetőjének a személye - döntött a parlament hétfőn.