Riesa/Drezda – Összesen 1.3 millió eurót sikkasztott el tehetős ügyfelek számlájáról a drezdai takarékpénztár fiókvezetője, hogy segítsen a hiteltörlesztéssel elmaradt szegényebb kuncsaftokon.
Hivatalból üldözendő bűncselekmény gyanúja nem, legfeljebb kegyeletsértés vétségének gyanúja vetődhet fel a legfőbb ügyész szerint azzal kapcsolatban, hogy egy jobbikos képviselő korábban koszorúkat és csokrokat távolított el Károlyi Mihály Kossuth Lajos téri emlékművéről,
Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke visszautasította, hogy a Jobbik bármilyen kapcsolatot ápolna az NPD-vel. A többek szerint Novák Előd Jobbik-alelnök befolyása alatt álló Kuruc.info azonban szeptemberben teljes mellszélességgel kiállt az NPD mellett, amely pedig levélben gratulált a Jobbik választási sikeréhez.
Véglegessé vált a jövő évi adótörvények szövege, miután az országgyűlés hétfőn este sort kerített azok zárószavazására. A végeredmény szerint a munkaadóknak a 2012-es év sem lesz könnyű - cikkezi a Napi Gazdaság.
Kína lett a harmadik negyedévben a világ legnagyobb okostelefon-piaca - derül ki a Strategy Analytics adataiból. A július-szeptemberi időszakban 24 millió okostelefont értékesítettek a távol-keleti...
Már jövőre enyhíthet monetáris politikáján a Lengyel Nemzeti Bank, ha a kormány teljesíti költségvetési konszolidációs programját - mondta Marek Belka, a lengyel jegybank elnöke egy interjúban.
Már jó ideje hallani a BMW tervezett előrelépéséről a dízelmotorok teljesítményszintjében, de úgy tűnik lassan révbe ér a kezdeményezés: elsőként az 5-ös sorozat kapja meg a különleges motort.
Egy hosszú távú befektetési portfólió hozama a kockázatosságához viszonyítva jelentősen növelhető megfelelő diverzifikációval. A hagyományos eszközök (részvény, kötvény, pénzpiaci eszközök) mellett...
A férfiak népszerűbbek a munkahelyeken, legalábbis mindkét nem képviselői velük dolgoznak szívesebben. Nem csak kollégaként, hanem felettesként is előnyben részesítjük a férfiakat – derül ki a Randstad Workmonitor legfrissebb, magyarországi adataiból.
Egyre hangosabbak a BKV jövő évi működésével kapcsolatos fővárosi aggodalmak. Tarlós István főpolgármester szerint januárban újabb 9 milliárd forintra lesz szüksége a közlekedési cégnek. György...
Rádőlt a szekrény hét diákra szerdán egy kőbányai iskolában - közölte Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel. A mentők elsődleges információi szerint csak könnyebben sérültek meg a diákok.
Hivatalból üldözendő bűncselekmény gyanúja nem, legfeljebb kegyeletsértés vétségének gyanúja vetődhet fel a legfőbb ügyész szerint azzal kapcsolatban, hogy egy jobbikos képviselő korábban koszorúkat és csokrokat távolított el Károlyi Mihály Kossuth Lajos téri emlékművéről,
Az esztergomi iskolákban otthonról hozott ebédet esznek szerdától a gyerekek, a város szociális központjában pedig azt remélik, hogy felajánlásokból tudják majd biztosítani a rászorulók étkeztetését. A közétkeztetési feladatokat ellátó cég a ki nem fizetett számlák miatt szünetelteti az ételek kiszállítását.
Meglepőnek tűnhet a jelenlegi környezetben, hogy az európai vállalatoknál idén és jövőre is két számjegyű profitnövekedést várnak az elemzők (a Bloomberg konszenzusa alapján), látva a legfrissebb...
Rádőlt a szekrény hét diákra szerdán egy kőbányai iskolában - közölte Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. A mentők elsődleges információi szerint csak könnyebben sérültek meg a diákok.
A jegyzőkönyv meghamisítása miatt feljelentést nyújtott be a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi egyike, Kiss István szerdán a Pest Megyei Bíróságnak.
Rádőlt a szekrény hét diákra szerdán egy kőbányai iskolában - közölte Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel. A mentők elsődleges információi szerint csak könnyebben sérültek meg a diákok.
Az MSZP tárgyalásokat kezdeményez Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester, Orbán Viktor miniszterelnök és Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője, korábbi kormánybiztos között a BKV finanszírozásának rendezéséről.
A jegyzőkönyv meghamisítása miatt feljelentést nyújtott be a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi egyike, Kiss István szerdán a Pest Megyei Bíróságnak.
Már január 23-ára összehívják a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) rendkívüli közgyűlését, amelynek döntenie kell a január elsején hatályba lépő új feladatokat érintő kérdésekben - tudta meg a Világgazdaság.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2010-ben a jegybanktörvény előírásainak megfelelően működött, de a létszámmal és személyi jellegű ráfordításokkal való gazdálkodása nem felelt meg saját takarékossági célkitűzéseinek, és bérpolitikai intézkedéseivel nem támogatta a kormány takarékossági célkitűzéseit sem.
A pápa cselekvésre szólította fel a németországi katolikus vezetőket a Weltbild kiadóval kapcsolatosan, a Német Püspöki Konferencia pedig úgy döntött, hogy „késlekedés nélkül” megválik a szexbotrányba keveredett könyvkereskedéstől.
A férfiak népszerűbbek a munkahelyeken, legalábbis mindkét nem képviselői velük dolgoznak szívesebben. Nemcsak kollégaként, hanem felettesként is előnyben részesítjük a férfiakat - derül ki a Randstad Workmonitor legfrissebb magyarországi adataiból.
A szlovákiai oldal után teljes hosszában leaszfaltozták az államhatár és a magyarországi Lácacséke közötti útszakaszt, a műszaki átadás várhatóan a jövő héten lesz.
Az Európai Űrügynökség megerősítette, hogy az éjjel az ausztráliai Perth-ben lévő állomásának sikerült kapcsolatot létesítenie a Fobosz-Grunt orosz űrszondával.
A Magyar Nemzeti Bank 2010-es működése megfelelt a törvényi előírásnak, de a jegybank nem minden esetben tartotta be a közbeszerzésekről szóló törvény és a Bank belső szabályzatainak előírásait -...
A délelőtt már egyébként is borongós nemzetközi befektetői hangulatban érkezett a gyengének tekinthető német államkötvény aukció eredménye, amely hirtelen tovább rontotta a hangulatot, ez pedig a...
A Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulója szerda este nyolc mérkőzéssel folytatódik. A Barcelonához és a Milanhoz újabb csapatok csatlakozhatnak továbbjutóként. Akár a nicosiai Apoel is, amely futballtörténelmet írhat: korábban soha nem jutott ciprusi csapat a tavaszi folytatásba.
Az elfogadott adótörvény-módosítások egyike szerint jövőre kedvezményes adózású étkezési juttatást havi 5 ezer forintig Erzsébet-utalvány formájában lehet adni.
A magyar kormánynak várhatóan változtatnia kell azon a hozzáállásán, hogy nem fogadja el a Nemzetközi Valutaalap feltételeit egy új megállapodás esetén - írja a Bloomberg hírügynökség külföldi...
A délelőtt már egyébként is borongós nemzetközi befektetői hangulatban érkezett a gyengének tekinthető német államkötvény aukció eredménye, amely hirtelen tovább rontotta a hangulatot, ez pedig a forint hullámszerű gyengüléséhez vezetett....
Elérkeztünk a Forma-1 szezonzáró futamához, a csapatok és pilótáik idén még egyszer, utoljára megmutathatják, mit is tudnak. Az igazi kihívást azonban maga a pálya jelenti. Nézzük meg, mivel is állunk szemben.
Az Aszklepion nevű orvosi szaklapban hónapokkal ezelőtt megjelent írásában Márkus Attila egy általa meg nem nevezett magyarországi kórházi osztályon folytatott gyakorlatról számolt be, amelynek lényege, hogy a gyógyulásra esélytelen daganatos betegek esetében túladagolják a morfint.