A legfrissebb hírek szerint újra összeáll az 1980-as évek végének nagy párosa, megint lesz McLaren-Honda a mezőnyben. Utánanéztünk a lehetséges motivációknak.
A tegnapi megtorpanás, mérsékelt gyengülés után ma ismét erősödést mutat a forint árfolyama kora délelőtt, az eurót 304 forint körül, a svájci frankot pedig 246 forint körül jegyezték háromnegyed tízkor.
A kormány 2012-re garantálja a nyugdíjak értékállóságát, továbbá azt is, hogy a gáz, a villany, a távfűtés, a víz és a csatorna díja nem nőhet nagyobb mértékben, mint a nyugdíjak - hangsúlyozza Orbán Viktor miniszterelnök a nyugdíjasoknak írt levelében, amelyet keddtől kézbesítenek a címzetteknek....
Mindig nehéz búcsút venni olyan emberektől, akikre gyerekekként felnéztünk, s akik jelenléte mindig természetesnek tűnt. Bevallom, így éreztem Ayrton Senna, Colin McRae, és Michael Jackson halálakor is. Hozzájuk képest a vasárnap, 91 éves korában elhunyt Sergio Scaglietti szerencsésnek mondhatja magát, hiszen idős kort élhetett meg, miközben munkássága, művészete kézzel fogható formában marad meg…
A kormány 2012-re garantálja a nyugdíjak értékállóságát, továbbá azt is, hogy a gáz, a villany, a távfűtés, a víz és a csatorna díja nem nőhet nagyobb mértékben, mint a nyugdíjak - hangsúlyozza Orbán Viktor miniszterelnök a nyugdíjasoknak írt levelében, amelyet keddtől kézbesítenek a címzetteknek.
A kötelező bérkonvergenciával a vállalatok több mint kétharmada egyáltalán nem ért egyet, durva beavatkozásnak tartják stratégiai döntéseikbe, költségeikbe, s akkor sem támogatják, ha az állam egy részét vagy teljes egészét kompenzálná - derül ki a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ) által félszáz kölcsönvevő cég körében végzett felmérésből.
Most, hogy az euró a közös EU-s fizetőeszköz, mindenáron meg kell menteni. Ám minél tovább tart a pénzügyi unióban a krízise, egyre világosabbá válik: hiba volt az euró bevezetése. Akkoriban, közel tíz évvel ezelőtt – elviekben – Görögországban bukkant fel először az euró. Az időeltolódás miatt csak egy órával később vezették be Németországban, Franciaországban, Olaszországban.
A kormány 2012-re garantálja a nyugdíjak értékállóságát, továbbá azt is, hogy a gáz, a villany, a távfűtés, a víz és a csatorna díja nem nőhet nagyobb mértékben, mint a nyugdíjak - hangsúlyozza Orbán Viktor miniszterelnök a nyugdíjasoknak írt levelében, amelyet keddtől kézbesítenek a címzetteknek.
Nyolc mérkőzéssel folytatódik a Bajnokok Ligája, amely az ötödik fordulójához érkezett. Az ötödik kör, keddi játéknapján több érdekes összecsapásnak is szemtanúi lehetünk ma, kedd este.
A Tokiói Értéktőzsde (Tokyo Stock Exchange-TSE) japán legnagyobb értéktőzsdéje 129,6 milliárd jen (1,68 milliárd dollár) értékű felvásárlási ajánlatot tett az Oszakai Értéktőzsdére, a tranzakciót...
Legalább három magyarázata van annak, hogy a kormány újra az IMF-hez fordul egy új megállapodás érdekében - vélekedett az MTV Ma Reggel című műsorában Mellár Tamás közgazdász professzor. Ennek a...
Budapest — A hatvanas évek közepén egyre erősödtek a beszivárgó nyugati hangok, a Beatles és a Rolling Stones számait áhítattal hallgatták a buzgó rádióamatőrök, és egyre több osztályzenekar szerveződött, ahol lelkesen nyomták a „luxemburgi" stílust.
Az orvosi és a bölcsészettudományi karok vezetik a Felvi 2012-es, összesített kari rangsorát. Az élen ismét az ELTE bölcsészkara végzett. A második helyen a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara és a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara áll.
A kormány 2012-re garantálja a nyugdíjak értékállóságát, továbbá azt is, hogy a gáz, a villany, a távfűtés, a víz és a csatorna díja nem nőhet nagyobb mértékben, mint a nyugdíjak - hangsúlyozza Orbán Viktor miniszterelnök a nyugdíjasoknak írt levelében, amelyet keddtől kézbesítenek a címzetteknek.
Amíg globálisan nem tisztázódnak a dolgok, addig az EURUSD-vel együtt az olajban is oldalazást láthatunk az elkövetkező napokban. Lehetnek kisebb kitörések bármelyik irányban ahol S/L-okat vadásznak, de nem úgy néz ki most még a globális helyzet, hogy bármelyik irányba is elindulhasson az olaj. Sokat fog jelenteni a holnapi 1200 milliárd dolláros csökkenéssel kapcsolatos szavazás is, és a továbbra…
Beleesett egy vízgyűjtőbe és meghalt egy idős férfi a Vas megyei Csehiben - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese kedden az MTI-vel.
A kormány 2012-re garantálja a nyugdíjak értékállóságát, továbbá azt is, hogy a gáz, a villany, a távfűtés, a víz és a csatorna díja nem nőhet nagyobb mértékben, mint a nyugdíjak - hangsúlyozza Orbán Viktor miniszterelnök a nyugdíjasoknak írt levelében, amelyet keddtől kézbesítenek a címzetteknek.
Az Ománi szultánság Állami Általános Tartalék Alapján (State General Reserve Fund - SGRF) keresztül megvásárolta a budapesti Four Seasons Gresham Palace Hotelt - közölte a turizmusonline.hu.
Jelentős érdeklődés kísérte az intézményi és a lakossági befektetők részéről az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. kötvénykibocsátását. A tegnap befejeződött ötnapos jegyzés során a befektetők összesen 572 millió forint értékben vásároltak a Budapesti Értéktőzsdén listázott, feltörekvő energetikai cégcsoport évi 12,37 százalékos fix hozamot kínáló kötvényeiből. Az ALTEO az elmúlt két és fél év…
A mindenki által unt szélsőjobbosozás meglehetősen hatástalannak bizonyult, a globalista Vörös Médiahadsereg által kilőtt Katyusa-sorozatok hatástalannak bizonyultak.
A bankrendszer öt év alatt több száz milliárd forintos áldozatvállalásra hajlandó a végtörlesztés miatt, ha a kormánynak átadott javaslatról egy csomagban sikerül megállapodni - mondta Gyuris Dániel, a Bankszövetség alelnöke a keddi Bankszektor 2011. konferencián újságíróknak.

A bevezetés időszükséglete másfél év, így 2013 január 1-jétől nem indul Magyarországon a használatarányos útdíj - ismerte el Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős...
A Volvók mindig is a hagyományosabb értékeket képviselték az autógyártásban, ezúttal viszont már nekik is látványosabbat kell változniuk, hogy ne szürküljenek bele a mezőnybe forma tekintetében. Ezt a svéd szakemberek is tudták, épp ezért különleges gúnyába bújtatták az XC90-est.
Érdekes az osztrák jegybank és a felügyelet hétfői bejelentése a szigorúbb tőkekövetelményekről, a bázeli szabályok előrehozott alkalmazásáról és a hitel/betét arány új ügyletekre vonatkozó...
Divattervező és online szállásközvetítő lett az év fiatal vállalkozója - derült ki a Fiatal Vállalkozók Hetén, melyet a Global Entrepreneurship Week (GEW) keretében Magyarországon is megrendeztek. A világ 96 országában jelen lévő programsorozat hazai lebonyolítását kezdetektől fogva a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (Fivosz) vállalja magára - írja a Népszabadság.
Több mint 26 000 négyzetméter disztribúciós területről szóló bérleti szerződését hosszabbította meg Budapesten a Prologis. A Prologis megújított egy 14 530 négyzetméteres területre vonatkozó...
A NordTelekom Nyrt. az elmúlt időszakban jelentősen növelte működésének hatékonyságát, így 182 millió forintos árbevétel mellett 16 millió forintos üzemi és 11 millió forintos adózott eredménnyel zárta az idei év első kilenc hónapját. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaság az előző negyedévben végrehajtott Beltáv akvizíciót követően további növekedést tervez, amivel összefüggésben a…
Az UniCredit SpA Olaszország második legnagyobb pénzintézete a harmadik negyedéves gyorsjelentésében csoport szinten EUR -10,64 milliárd adózott nyereségről számolt be, szemben az előző év ugyanezen időszakában elért EUR 334 millió nettó nyereséggel.
2012-től már nem adható rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj, rehabilitációs járadék, rendszeres szociális járadék, átmeneti járadék és bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka. A megváltozott munkaképességűek csak rehabilitációs- vagy rokkantsági ellátást kaphatnának.
Nyina Karpacsova, az ukrán parlament emberjogi biztosa nem zárta ki, hogy a közeli napokban a börtönön kívüli egészségügyi intézményben kezelhetik Julija Timosenko volt kormányfőt, ellenzéki vezetőt.
Elrendelte a Győri Ítélőtábla kedden jogerősen annak a férfinak a kényszergyógykezelését, aki egy "túlélőtúrán" 2009 nyarán egy üvegdarabbal megsebesítette a gyerekeit.
A bevezetés időszükséglete másfél év, így 2013 január 1-jétől nem indul Magyarországon a használatarányos útdíj - ismerte el Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős...
A Toyota már tényleg kezd átesni a ló túlsó felére a rengeteg ízelítővel és tanulmánnyal, pedig érthető, hogy miért a nagy kampányolás a hamarosan érkező hátsókerékhajtású kupénak. Az FT-86 ugyanis a márka nagy visszatérése lesz a sportos szemlélet irányába, a legendás múltat elnézve pedig magas lécet kell megugraniuk vele a tervezőknek.