"Hozzájárulásnak" nevezett különadót bújtatott el a kormány a vasárnap benyújtott "Magyarország alaptörvényének átmeneti rendelkezéséről" szóló törvényjavaslatba. A Lázár János fideszes és Harrrach...
A bankok adóterhének csökkentését és a végtörlesztési terhek szélesebb körű megosztását kérheti a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar kormánnyal folytatott tárgyalásokon - jósolták hétfői...
Bejelentette lemondását II. Albert királynak Elio Di Rupo, Belgium kijelölt miniszterelnöke. A lemondásra azért került sor, mert a miniszterelnök a költségvetés ügyében nem tudott közös nevezőre...
A magánpénztárak működési költségei felső korlátjának megemelését szorgalmazták a pénztári vezetők a Stabilitás Pénztárszövetség éves rendes konferenciáján.
A porckorongsérv komoly fájdalmakkal járhat. A sérvet megelőző állapot, vagyis a porckorong kiboltosulása még visszafordítható folyamat, ezért, mint minden betegségnél, itt is fontos az időben megkezdett kezelés. Ellenkező esetben a porckorongsérv akár bénuláshoz is vezethet.
A bankok adóterhének csökkentését és a végtörlesztési terhek szélesebb körű megosztását kérheti a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar kormánnyal folytatott tárgyalásokon - jósolták hétfői kommentárjukban londoni felzárkózó piaci elemzők, emelve a magyar devizaadósság súlyozási ajánlását.
Kedden bemutatja az új líbiai kormányt a megalakításával megbízott Abdul al-Rahim al-Kíb, aki azt ígérte, hogy a testületben képviseletet kap az ország összes térsége.
Több algériai labdarágónak is fogyatékos gyermeke született a ’82-es válogatottból. Ez aligha véletlen, a szisztematikus dopping lehet a háttérben - írja egy német napilap.
A bankok adóterhének csökkentését és a végtörlesztési terhek szélesebb körű megosztását kérheti a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar kormánnyal folytatott tárgyalásokon - jósolták hétfői...
Az E.ON, az ELMŰ-ÉMÁSZ és az EDF DÉMÁSZ a társadalmi felelősségvállalás jegyében felajánlotta, hogy speciális elméleti és gyakorlati képzésben részesíti a katasztrófavédelem munkatársait a villamosenergia-iparban előforduló balesetekre, havária helyzetekre való felkészülés érdekében. A felajánlás szerves folytatása az energiaipari vállalatok és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság között…
Az Országgyűlés hétfőn a költségvetési törvény módosításával hozzájárult ahhoz, hogy az állam még idén átvállaljon a MÁV Zrt. adósságából legfeljebb 64 milliárd forintot, írja az MTI. A parlament...
A 2007-ben a 125 kcm-esek között világbajnok motoros, Talmácsi Gábor vezette férfi csapat nyerte a Nemek Párviadalát, a Hungaroringen hétfőn megrendezett autós vezetéstechnikai versenyt.
Az Országgyűlés hétfőn a költségvetési törvény módosításával hozzájárult ahhoz, hogy az állam még idén átvállaljon a MÁV Zrt. adósságából legfeljebb 64 milliárd forintot, írja az MTI. A parlament...
Az élet nagy része megsemmisült a Földön 250 millió évvel ezelőtt: a vulkánok lávát okádtak, hatalmas mennyiségű mérges gázt lövelltek, tűzvészek pusztítottak el kiterjedt erdőket, az atmoszféra oxigéntartalma pedig drámai mértékben csökkent.
Megkapta a hivatalos felkérést Magyarországtól a Nemzetközi Valutaalap egy pénzügyi megállapodásra. Állami tulajdonba kerülnek a megyei önkormányzati intézmények. Szerdán ismét drágul a gázolaj, a benzin ára viszont csökken. A Parlamentben megszavazták a jövő évi adószabályokat.
A nyitást követően esésnek indultak a tengerentúli indexek, nap közben már 2,5 százalék feletti csökkenést is mutattak, zárásra azonban valamelyest enyhült az eladói nyomás, végül közel 2 százalékos...
A szívműtéten átesett Harry Redknapp visszatért a Spurs kispadjára, csapata magabiztosan nyert Emmanuel Adebayor duplájával, és már harmadik a tabellán.
Az Aranycsapat Alapítvány hétfőn tartotta megemlékezését az "évszázad labdarúgó-mérkőzésének" évfordulója alkalmából, melyre 2003 óta minden évben sort kerít.
A parlament 232 igen szavazattal, 78 nem ellenében fogadta el a kormány előterjesztését. Az új adótörvények értelmében jövőre lényegesen csökken a regisztrációs adó, ugyanakkor az illetéktörvény módosítása megemeli a személygépkocsik átírási illetékét. Huszonhét százalékra nő az áfa, 37-re az eva.
A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a megváltozott munkaképességű emberek ellátásainak átalakításáról szóló törvényjavaslatot. Az előterjesztés szerint a megváltozott munkaképességűek a következő évtől két típusú ellátást kaphatnának: rehabilitációsat vagy rokkantságit....
Hétfőn este elfogadta az Országgyűlés a jövő évi adószabályokat. A változtatások értelmében a jelenlegi 30-ról 37 százalékra emelkedik az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) kulcsa, a munkaadó által fizetendő tb-járulék pedig 27 százalékos, szociális hozzájárulási adóvá változik. A parlament 232 igen szavazattal, 78 nem ellenében fogadta el a kormány előterjesztését....
Rendszertelen szívverés, szédülés, légszomj, szívdobogásérzés. Ez a pitvarfibrillácó. Ha valaki pitvafibrillációban szenved ötször nagyobb az esélye, hogy szélütést kapjon. A Magyar Kardiológusok Társasága, a Magyar Stroke Társaság, valamint a Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság egymással karöltve útjára indítja, a „Ne adjon esélyt a stroke-nak” elnevezésű, társadalmi célú felvilágosító…
Novak Djokovics három szettben legyőzte Tomás Berdychet Londonban, a férfi teniszezők 5,93 millió euró összdíjazású évzáró Mesterek Kupájának második napján, az A-csoport esti mérkőzésén.
Magyarország — Óriási visszhangot váltott ki a korábban Siófokon szereplő, bundázással gyanúsított H. Gábor (28) mondata, amelyet a Hír TV rögzített: „Ötszáz olyan labdarúgó van, mint én."
"Befeküdtem egy koporsóba és leengedtek, aztán földet szórtak rám. Több mint öt percig voltam élve eltemetve. Soha nem éreztem még olyan félelmet, mint akkor."
Tegnap is súlyos összecsapások voltak Kairóban, a Tahrír téren. A zavargások már három napja tartanak. A túlnyomórészt fiatalok alkotta tüntetők a katonai vezetés ellen tiltakoznak, amely szerintük a demokrácia gátja.
Ismét folyik a szegedi lakásmaffia ügyének tárgyalása, mert szabálysértések történtek a korábbi eljárásban. A fővádlott: K. Károlyné és 18 társa, a vádirat szerint 1997-től - 2003-ig különböző személyektől megtévesztéssel ingatlanjaikat "kicsalták", a sértetteket tulajdonuktól megfosztották.
Országos katasztrófariasztási gyakorlatot tartott a katasztrófavédelem a médiahatósággal együttműködve. A riasztás során közzétett üzenet is csupán próbája volt egy lehetséges, valós veszély esetén kiadandó közleménynek. A félreértések elkerülése érdekében fiktív helyszíneket adtak meg a katasztrófavédelem munkatársai.
Tizennégy gyanúsított ellen élhet vádemelési javaslattal a rendőrség a vörösiszap-katasztrófa ügyében - értesült a Népszava. Az iratismertetések holnap kezdődnek, és bíróság elé várhatóan a jövő év elején kerülhet a vádirat. Ugyancsak holnap folytatódnak a perek a károsultak és a MAL Zrt. között a Fővárosi Bíróságon. Elképzelhető, hogy közbenső ítélettel már az idén dönthetnek a károkozóról, a…
Összesen mintegy 10 milliárd forintból valósulhat meg a Korányi-projekt, amellyel egy új, központi épület kialakításával a Semmelweis Egyetem külső klinikai tömbje lesz a dél-pesti sürgősségi ellátócentrum a fővárosban.
Visszavonták a szmogriadó korábban érvényben lévő riasztási, illetve tájékoztatási fokozatát Pest megye több nagyvárosában, így Százhalombattán, Tökölön és Vácott is, miután mindhárom településen kitisztult a levegő - közölték tegnap az érintett városok polgármesteri hivatalai.
December 15-én ismét a zuglói képviselő-testület elé kell terjesztenie Papcsák Ferenc fideszes polgármesternek a napirendről egyszer már levett előterjesztését, miszerint a jobboldali irányítású városrész 5,5 milliárd forint értékben bocsátana ki euró-alapú kötvényt; ennyivel növelné a 8,5 milliárd forintos adósságállományt.
A tegnap este elfogadott adótörvény-módosítás egyik elemeként új adónem lép életbe Magyarországon 2012-ben. Januártól újabb csekket kapunk biztosítónktól: a baleseti adót a kgfb-díjjal együtt fizetjük majd, a bevételt pedig egészségügyi fejlesztésekre költik. Kérdés, hogy mennyivel emeli majd meg a biztosítási díjakat az adó, hogy ki jár kevésbé rosszul, és hogy érdemes-e emiatt már idén…