2011. november 13. vasárnap

nov. 13
19:12
Érvénytelen lett a II. kerületi időközi választás, a második forduló dönt (Alternatív Energia)
Érvénytelen lett az időközi országgyűlési képviselő-választás a főváros II. kerületében, a 2-es számú választókerületben, mert a fél órával az urnazárás előtt mért adatok szerint a részvételi arány nem érte el az 50 százalékot.
nov. 13
19:18
Az első félévben 4,8 százalékkal nőttek a termőföldárak (ProfitLine)
Az FHB termőföldindexe alapján 2011 első félévében nominálisan 4,8 százalékkal, reálértéken 1,6 százalékkal emelkedtek a magyarországi termőföldárak 2010 egészéhez képest - mondta Harmati László, az FHB Jelzálogbank üzleti vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
nov. 13
19:21
Hárommilliárd egy vázáért (Blikk)
nov. 13
19:21
Ildikó a magyar Marcia Cross (Blikk)
Békéscsaba — Bár autogramot még nem kértek még tőle, naponta többször is megállítják az utcán. Nem, nem a Született feleségek tisztaságmániás sztárja, Marcia Cross (49) költözött hazánkba.
nov. 13
19:30
Havi 90 ezer plusz a honatyának (Blikk)
Budapest — Újabb képviselői feketepénz! Bohács Zsolt (Fidesz) havi 90 ezer forintot vett fel a Szegedi Hőszolgáltató Kft. felügyelőbizottságának elnökeként. Csakhogy a társaság 51 százalékban önkormányzati vállalkozás, így a képviselők jogállásáról szóló törvény szerint Bohács nem is tölthette volna be a tisztséget.
nov. 13
19:30
Az MVM visszautasítja az LMP állításait (Alternatív Energia)
A Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. közleményben utasította vissza, hogy "a hétvégi időközi országgyűlési választás kampányának finisében" a Lehet Más a Politika Párt képviselőjelöltje "alaptalan vádaskodással a céget és annak elnök-vezérigazgatóját pártpolitikai célokra próbálta felhasználni" - írta az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében a cég.
nov. 13
19:30
Csoportelsőként a legjobb nyolc között a Győr a BL-ben (Sport365)
A Győr hazai környezetben 37-29-re legyőzte a Németh András irányította osztrák Hypo NÖ együttesét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek vasárnapi utolsó fordulójában, így a C jelű kvartett élén végezve jutott a legjobb nyolc közé.
nov. 13
19:30
Negyedik helyen végzett a magyar csapat (Agroinform)
Az utolsó, negyedik helyen végzett a magyar válogatott a miskolci Négy Nemzet jégkorongtornán, miután a vasárnapi zárómérkőzésen 4-1-re kikapott az osztrák csapattól.
nov. 13
19:32
Marotta szerint Götze lehet az új Del Piero (Agroinform)
A La Gazetta dello Sport értesülése szerint a Juventus a szezon végén szerződtetné a Borussia Dortmund egyik ékkövét, Mario Götzét.
nov. 13
19:39
Tetemes ingatlanadó jöhet: Rogán meggondolta magát - Heti hírösszefoglaló (Pénzcentrum)
Rogán meggondolta magát, semmi nem vethet gátat az ingatlanadónak. A képviselő szóban visszavonta indítványát, ami 3 százalékban maximalizálná jövőre kivethető önkormányzati építmény és telekadót. Piaci pletykákat nem szokásunk komolyan venni, de a Mach üzletlánc egyre értékesebb lehet a terjeszkedni készülő vállalkozásoknak, kihirdették a plázastopot. Így azok, akik azt remélték, hogy az Aldi, a…
nov. 13
19:48
Hülyét csinált a biztonságiakból a pályára berohanó szurkoló - videó (Agroinform)
Az Algéria-Tunézia mérkőzésen a rendes játékidő letelte után a nézőtérről rohant a pályára egy hazai szurkoló, aki komoly fizikai próbatétel elé állította a biztonsági embereket.
nov. 13
19:50
Kettős győzelemmel jutott tovább a címvédő Ferencváros (Agroinform)
A címvédő FTC 17 góllal nyert vasárnap a vendég, holland Westfriesland ellen, így a múlt heti, 34-19-es idegenbeli siker után kettős győzelemmel biztosította a helyét a legjobb 16 között a női kézilabda KEK-ben.
nov. 13
19:51
Gyógyfürdővé készül válni Marcali fürdője (ProfitLine)
A marcali önkormányzat testülete jóváhagyta, hogy jövőre gyógyfürdővé váljon a helyi fürdő, és amelynek fenntartásához egyre kevesebb összeggel kell hozzájárulnia a helyi önkormányzatnak - számolt be Czimmerman Árpád fürdőigazgató az MTI-nek szerdán.
nov. 13
19:52
A Vác kettős győzelemmel lépett tovább a nyolcaddöntőbe (Agroinform)
A Vác csapata a szombati háromgólos sikert követően vasárnap 24-23-ra verte a fehérorosz Minszk együttesét, így kettős győzelemmel jutott be a női kézilabda EHF Kupa nyolcaddöntőjébe.
nov. 13
19:54
Mennyivel jut több az idei karácsonyra? (Infostart)
A magyarok átlagosan 34.800 forintot terveznek költeni az idén karácsonyra, ami ezer forinttal több a 2010-esnél - közölte az árukereső.hu internetes portál a november elején végzett online felmérése eredményét.
nov. 13
19:54
Elfogyott Vettel szerencséje? - futamértékelő (Agroinform)
Idén először nem szerzett pontot a kétszeres világbajnok német - harmadszor győzött viszont a McLarennel Hamilton. Alonso újra dobogós, Massa még mindig nem.
nov. 13
19:56
Konkoly Csaba és Németh András sem elégedetlen csapata teljesítményével (Agroinform)
A Győri ETO és a Hypo Niederösterreich vezetőedzői a két csapat vasárnapi BL-mérkőzése után értékeltek a hatharom.hu-nak.
nov. 13
19:57
Digitális jegyet tervez a MÁV (Blikk)
nov. 13
19:57
Mario Monti az új olasz kormányfő (Portfolio)
Giorgio Napolitano, olasz államfő Mario Montit bízta meg a kormányalakítással. Mario Monti valószínűleg még a hétfő reggeli órákban bemutatja szakértői kormányának tagjait. Giorgio Napolitano,...
nov. 13
20:03
Elfogyott a magyar válogatott, utolsók lettünk (Sport365)
Az utolsó, negyedik helyen végzett a magyar válogatott a miskolci Négy Nemzet jégkorongtornán, miután a vasárnapi zárómérkőzésen 4-1-re kikapott az osztrák csapattól.
nov. 13
20:05
A BAR megalapítója - Akik hiányoznak a Forma 1-ből, 7. rész (Sport365)
Hetedik részéhez érkezett a Sport365.hu Forma-1-es sorozata. A főszereplő ezúttal nem Vettel, Alonso, vagy Hamilton lesz, hanem olyan pilóták, akik jelenleg nem tagjai a száguldó cirkusznak, de sokan szívesen néznék őket a pályákon akár korábbi eredményeik, agresszív vezetési stílusuk, szimpatikus versenyzésük okán is. A sorozat hetedik epizódja Jacques Villeneuve-ről szól.
nov. 13
20:06
Visszakerült egy ellopott esküvői fotóalbum (Infostart)
Tizenhét év után került vissza egy ellopott esküvői fényképalbum tulajdonosaihoz, akik így még érdekesebbnek találták a felvételeket, mintha időközben meg-megnézegették volna.
nov. 13
20:06
Hétfőn délelőtt utazik Poznanba az Egervári-csapat (Agroinform)
Szabadnapjuk után vasárnap délben találkoztak ismét Telkiben a magyar labdarúgó-válogatott tagjai, akik kedden, Poznanban, Lengyelországgal játsszák majd idei utolsó mérkőzésüket.
nov. 13
20:24
Csézy: Hibás vagyok Laci halálában (Blikk)
Magyarország — Persze hogy hibáztatom magam, csak mi voltunk egymásnak, mindent együtt csináltunk – zokogott Csézy, vagyis Csézi Erzsébet (32), aki smink nélkül, kisírt szemmel, kialvatlanul, megtörten ült a kamerák elé.
nov. 13
20:24
Mario Monti Olaszország miniszterelnöke (Kripto Akadémia)
Az olasz köztársasági elnök megbízta Mario Monti közgazdászt az új olasz szakértői kormány megalakításával.
nov. 13
20:24
A megújuló energia népszerűsítésére nyílt napot tartanak (ProfitLine)
Megújuló energiát termelő eszközöket gyártó, forgalmazó és használó cégek, valamint egyetemek, egyesületek, szövetségek tartanak nyílt napot szombaton az ország közel 50 helyszínén - tájékoztatta a Megújuló Energia Szövetség az MTI-t pénteken.
nov. 13
20:24
Pedro elkezdte az edzéseket (Agroinform)
Felépült sérüléséből a katalán sztárcsapat 24 éves támadója, aki október 25-e óta nem állhatott Josep Guardiola rendelkezésére.
nov. 13
20:26
Magabiztosan nyert a Pécs (Agroinform)
Továbbra is őrzi hibátlan mérlegét a Pécs 2010 együttese, miután vasárnap este hazai pályán fölényes győzelmet aratott a Baja csapata ellen.
nov. 13
20:42
Cseh László kilenc aranyéremmel zárt (Agroinform)
Cseh László újabb három egyéni bajnoki címet szerzett, s egy váltóaranyat is begyűjtött vasárnap, a százhalombattai rövidpályás úszó országos bajnokság zárónapján,
nov. 13
20:51
Elhunyt Evelyn Lauder (Blikk)
nov. 13
20:51
Földgáz-csúcsra készül a világ (Portfolio)
A földgázexportáló országok egyelőre laza fóruma (GECF) keretében kedden megrendezik a résztvevők első csúcstalálkozóját az Öböl menti Katar fővárosában, Dohában. Az érintett országok energiaügyi...
nov. 13
20:57
Oroszország csatlakozhat a WTO-hoz (ProfitLine)
Oroszország csatlakozhat a Kereskedelmi Világszervezethez, miután a WTO illetékes munkacsoportja csütörtökön zöld jelzést adott az erre vonatkozó megállapodásnak. A szervezet közleményében tudatta, hogy a WTO miniszteri tanácsa december 15-i ülésén hagyhatja jóvá az Oroszország tagságára vonatkozó javaslatot.
nov. 13
21:00
Életet mentett a szilikonbetét (Infostart)
Melltartójának szilikonbetéte mentette meg egy autóbalesetet szenvedett nő életét Nagy-Britanniában.
nov. 13
21:00
Hatodik vereségét szenvedte el a Zalaegerszeg (Agroinform)
A férfi kosárlabda NB I hatodik fordulójának vasárnapi mérkőzésén a Kaposvár három ponttal legyőzte idegenben a sereghajtó Zalaegerszeg együttesét.
nov. 13
21:02
Tanultunk ebből a tornából - Kevin Primeau (Agroinform)
A negyedik helyen végzett a magyar válogatott a Miskolcon megrendezett Négy Nemzet Tornája elnevezésű hokitornán, miután vasárnap Kevin Primeau fiai 4-1-re kikaptak Ausztriától.
nov. 13
21:09
Vettel bukásából élt Hamilton, Görbiczék taroltak - A nap hírei (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
nov. 13
21:18
A Fidesz nyert, a Jobbik szénné égett az időközi választáson (ATV)
Az alacsony, 39,02 százalékos részvétel miatt érvénytelen lett az időközi parlamenti választás Budapest 2. választókerületében, így két hét múlva mind az öt mostani képviselőjelölt újrázhat. A II. kerület nagy részét magában foglaló választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltje, Láng Zsolt polgármester a szavazatok 52,61 százalékát kapta.
nov. 13
21:18
Kirúgták Laczkó és Koman csapatának edzőjét (Agroinform)
A Sampdoria hivatalos honlapján jelentette be, hogy azonnali hatállyal menesztik vezetőedzői posztjáról Gianluca Atzorit.
nov. 13
21:36
Megint Eszter megy párbajozni (Blikk)
nov. 13
21:36
Oprah is tiszteletbeli Oscar-díjat kapott (Infostart)
Megkezdődött Los Angelesben a Kodak színházban az idei Oscar-díj szezon: az amerikai filmakadémia tiszteletbeli Oscar-díjjal tüntetette ki James Earl Jones színészt, Oprah Winfrey televíziós személyiséget és Dick Smith sminkest.
nov. 13
21:36
A PSG-nek próbálkoznia kell Cristiano Ronaldónál - Pauleta (Agroinform)
A korábbi portugál válogatott csatár egy interjúban azt mondta, egykori klubjának meg kell próbálnia szerződtetni a Real Madrid Aranycipős játékosát.
nov. 13
21:48
Mario Monti Olaszország új kormányfője (Privátbankár)
Mario Monti Olaszország új kormányfője
nov. 13
22:03
További emelkedés jöhet - Technikai elemzés (Portfolio)
A múlt héten a görögöket túlélve már olaszok borzolták a kedélyeket, és a kiújuló félelmek izgalmas hullámokat produkáltak a piacokon. Mint az alábbi grafikonokon látható, mindez alapvetően nem...
nov. 13
22:03
Minden párt támogatja az új időjárási kockázatokat kezelő rendszert (ProfitLine)
Valamennyi párt támogatja a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló törvényjavaslatot - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Pápán.
nov. 13
22:12
A Hypo magyarja szerint nincs okuk szégyenkezni (Agroinform)
Temes Bernadett egykori csapata ellen alig tudott a pályán lenni, hiszen már a mérkőzés legelején megsérült.
nov. 13
22:15
Így győzték le Lóránték Hangáékat - videó! (Sport365)
A spanyol bajnokság alapszakaszának 7. fordulójában eljött az, ami még soha nem fordult elő a magyar kosárlabda történelmében: két hazánkfia küzdött meg egymással Európa legerősebb bajnokságában. A Lagun Aro 88-82-re verte a Manresát.
nov. 13
22:21
A Hatoslottó nyerőszámai a 45. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 45. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a következő héten 200 millió forint keresi a gazdáját...
nov. 13
22:30
Ez volt életem egyik legjobb futama - Lewis Hamilton (Agroinform)
Lewis Hamilton sikerével záródott az Abu-Dzabi Nagydíj, a Mclaren brit pilótája idei harmadik futamgyőzelme után érthetően nagyon boldogan válaszolt az újságírók kérdéseire.
nov. 13
22:48
Nagyon bánthatta a győrieket, hogy kikaptak szerdán - Temes Bernadett (Agroinform)
Az egykori győri játékos immáron a Hypo játékosaként értékelte a vasárnapi Bajnokok Ligája mérkőzést a Hathárom TV kamerájának.
nov. 13
22:50
Sokkal jobban felkészültünk taktikailag - Pálinger Katalin (Agroinform)
A Hypo ellen megnyert Bajnokok Ligája-mérkőzés után Pálinger Katalin és Görbicz Anita mondta el véleményét a Hathárom Tv-nek.

Keresés