2011. november 2. szerda

nov. 2
5:24
Elbocsátás, megszorítás jöhet a BKV-nál (Alternatív Energia)
Néhány héten belül kiderül, min spórolna jövőre a BKV: előre látható azonban, hogy leginkább saját dolgozóin. A cég igazgatóságának múlt heti határozata a tíz pontos megtakarítási program tételeinek többségénél november végi-december közepi határidőt adott Várszegi Gyula vezérigazgatónak a részletek kidolgozására.
nov. 2
5:24
Földrengés volt Magyarországon - felriadtak álmukból az emberek (hirado.hu)
Károkról nem érkezett jelentés, de a jelenséget többen is érezték.
nov. 2
5:24
„Minden drágulni fog, amit teherautó szállít” Ugrott a dízel ára (ATV)
A kedden életbe lépett jövedékiadó-emelés miatt több kútnál 420 forint fölött volt a dízel ára. Ez literenként 16 forintos drágulást jelent azoknak, akiknek dízelautójuk van. A fuvarozók szerint a visszatérítés ellenére árat fognak emelni, így minden drágulni fog, amit szállítanak.
nov. 2
5:26
Schmitt hivatala 300 milliót költött egy év alatt (Alternatív Energia)
Mintegy 298 millió forintot költött a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Schmitt Pál államfő tavaly augusztusi hivatalba lépése óta. A többi között szőnyegeket, antik búrotokat és egy zongorát is vásároltak - ez derült ki a KEH által kiadott adatokból, melyeket a mainap.hu és a Blikk közölt.
nov. 2
5:27
Hajnalig szexelt Niko és Ricsi (Blikk)
Budaörs - Szenvedélyes, kendőzetlen szex, megcsalás, kiborulás és dráma az ÖsszeEsküvőkben!
nov. 2
5:28
Egymillióan a temetőkben (Alternatív Energia)
Elmaradtak a nagyobb forgalmi dugók a fővárosi temetők környékén, és csupán néhány baleset történt a sírkertekben. A rendőrség ugyanakkor közel harminc embert fogott el tegnap délutánig - 1100 rendőr van szolgálatban a temetők közelében. Ma a tisztítótűzben szenvedő lelkekről emlékezik meg a katolikus egyház.
nov. 2
5:42
A görög miniszterelnök elszánt, népszavazás lesz a mentőcsomagról (hirado.hu)
A népszavazást "a lehető leghamarabb megrendezik azután, hogy kialakulnak a mentőcsomag legfontosabb részletei" - közölte a görög kormányszóvivő.
nov. 2
5:48
Krimiíróról neveznek el törvényszéki patológiát (Blikk)
nov. 2
5:48
Te is kaphatsz az "ingyen" pénzből: ez kell hozzá (Pénzcentrum)
Komoly gondokat okoz a hazai kis- és közepes vállalkozások számára, hogy gyakran ütköznek nehézségekbe növekedésük és innovációik finanszírozása terén. Pedig a finanszírozáshoz való hozzájutás a vállalkozások indításának és kibővítésének létfontosságú feltétele. Éppen ezért az EU különböző formákban kínál finanszírozást a kis cégek részére, hogy így támogassa őket ebben a viharos gazdasági…
nov. 2
5:51
Vállalati staratégia a kiégés szindróma megelőzésére (WebBeteg)
A stressz okozta kimerültség és az elkeseredettség a tipikus munkahelyi balesetek gyakori oka. A cégek, a munkaadók sokat tehetnek a kiégés (burnout) elkerülése érdekében.
nov. 2
6:00
Van-e értelme az influenza elleni oltásnak? (Infostart)
Nem támasztható alá tudományosan, hogy van értelme influenza ellen beoltani a 65 évnél idősebbeket és a különböző kockázati csoporthoz tartozókat - állítja egy holland szakfolyóirat.
nov. 2
6:00
Nem működik a nemzetpolitikai támogatási rendszer (Kripto Akadémia)
Több hónapos csúszás, utazás, sorbanállás, diplomáciai súrlódás jellemzi az átalakított nemzetpolitikai és támogatási rendszer.
nov. 2
6:00
Épül a Malév új központja (hirado.hu)
A Strabag Építő Zrt. és a Budapest Airport vezetői aláírták a Malév számára átépítendő irodaházakkal kapcsolatos legnagyobb szerződést.
nov. 2
6:02
Felvették az UNESCO-ba a Palesztin Hatóságot (Kripto Akadémia)
Sajnálatosnak és korainak tartja az Egyesült Államok, hogy az UNESCO, az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezete teljes jogú tagként felvette a Palesztin Hatóságot.
nov. 2
6:02
Ötvenmillió euró értékű vagyont koboztak el Montenegróban (hirado.hu)
Az Európai Bizottság kedvezően értékeli a hatóságok küzdelmét a szervezett bűnözés felszámolásáért.
nov. 2
6:06
Zuhannak a tőzsdék - Mi vár az OTP-re és a MOL-ra? (Portfolio)
A magyar tőzsde az elmúlt 2 napban az ünnepek miatt zárva tartott, a szerdai nyitás azonban komoly izgalmakat hozhat, hiszen a globális tőkepiacokon komolyabb korrekció zajlott múlt hét péntek óta,...
nov. 2
6:18
Liptai Claudia féltékeny párja családjára (BorsOnline)
A szerelemféltés is közrejátszhatott Liptai Claudia másfél héttel ezelőtti rosszullétében. A Bors úgy tudja, hogy szerelme, Péter aznap feleségéhez, közös gyermekük születésnapjára volt hivatalos.
nov. 2
6:18
Virtuális számlán törleszthetnének a diplomások (Infostart)
Virtuális számlán vezetné a diplomások tartozását az állam - a HÖOK elnöke szerint ez annak a tervezetnek a lényege, amiről múlt héten tárgyaltak Navracsics Tiborral. A virtuális tartozás az itthon munkával töltött évekkel csökkenne. Sok kérdésre továbbra sincs válasz.
nov. 2
6:18
Luxus lesz autót tartani januártól (Adózóna)
Számottevően nőhetnek az autóvásárláshoz kapcsolódó terhek, s jelentősen drágulhat a gépkocsi fenntartása is 2012-ben. Bár a törvényjavaslatot, amely a tervezett változásokat tartalmazza, még nem fogadta el az Országgyűlés - s az utóbbi hónapok tapasztalatai alapján az utolsó pillanatban is lehetnek változások - egyelőre úgy fest, egyre inkább luxus lesz gépkocsival közlekedni, vagy egyáltalán…
nov. 2
6:18
Pécsi taxisgyilkosság: ma bíróság elé áll a gyanúsított (hirado.hu)
A bíróság a szerdai és csütörtöki tárgyalási napra a különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolt férfit, valamint tíz tanút idézett be.
nov. 2
6:20
Radioaktív gáz szivárog a Fukusima-1 erőműben (hirado.hu)
A szakemberek elővigyázatosságból bórsavat fecskendeznek be a reaktorba egy hűtővezetéken keresztül. A bórsav nukleáris reakciók semlegesítésére szolgál.
nov. 2
6:21
Átaludtuk a pánikot: mekkora lesz a vérfürdő Budapesten? (Privátbankár)
A görög miniszterelnök gyakorlatilag arról írna ki népszavazást, akarja-e a lakosság a megszorításokat. A borítékolható végeredmény beláthatatlan következményekkel járhat, minden fronton zuhanásnak indultak az árfolyamok Európában, és közel 310 forintot kellett adni egy euróért. A magyar piac átaludta a sokkot - készülhetünk a szerdai vérfürdőre
nov. 2
6:36
Rengett a föld Kóny és Ikrény térségében (Infostart)
Kisebb földrengés volt szerda hajnalban Magyarország területén, Kóny és Ikrény térségében, Győr-Moson-Sopron megyében. A négy perccel 1 óra előtt történt és a Richter-skála szerint 3,8-es erősségű földmozgást többen érezték, álmukból felébredtek, de károkról nem érkezett bejelentés - közölte az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet Szeizmológiai Obszervatóriuma.
nov. 2
6:36
Blatter méltatta Albert Flóriánt (Infostart)
Rendkívül elegáns, különleges labdaérzékkel megáldott futballistának nevezte Albert Flóriánt a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetőjének küldött levelében Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke. Joseph Blatter felidézte: a futballistát azután emlegették a világ legjobb játékosai között, hogy az 1966-os, angliai világbajnokságon remek teljesítményt nyújtott a brazilok elleni mérkőzésen.
nov. 2
6:36
A szeretetlenség kínjai (Spa Trend Online)
Szvoren Edina harminchat éves budapesti szolfézs-zeneelmélet tanárnő Pertu című novelláskötetével tavaly szinte a semmiből bukkant elő. A szakma elámult, és a Pertuért, ami huszonhárom novellát tartalmaz, előbb Móricz Zsigmond ösztöndíjban részesítette, azután Déry-, majd Gundel Művészeti Díjat kapott, pár nappal ezelőtt pedig Bródy Sándor-díjat vehetett át.
nov. 2
6:36
Vigyázat, a Vízöntő ma provokál! - napi horoszkóp (hirado.hu)
A hosszú hétvége után senkinek sem könnyű a kezdet: ma sok helyen várható zűr, káosz, vita. Inkább kerüljük ezeket a helyzeteket!
nov. 2
6:36
Hoffmann: a titkos záradék annyira titkos, hogy én sem tudok róla (ATV)
Jelentős pedagógusi béremelés várható 2013-tól – derült ki Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár csütörtök délutáni előadásából, illetve az azt követő sajtótájékoztatójából. A politikus szerint nem cél sem az iskolabezárás, sem a pedagógus-elbocsátás. Az előadás – főleg a nemzet napszámosaiból álló – közönsége többször is morajlással, zajjal biztosította Hoffmannt a Nemzeti Együttműködés…
nov. 2
6:38
Tini nagymama (Spa Trend Online)
Azt olvasom valahol Halász Judit új lemezéről, hogy lám-lám, az előadó nagymamaként is folytatja a gyerekdalok előadását. Hirtelenjében nem is esett le a tantusz, ki lehet az a Halász Judit, akiről bárkinek is az jut az eszébe, hogy nagymamaként énekel.
nov. 2
6:38
Philadelphiai hajóbaleset: egy év börtönt kapott az uszály kapitánya (ATV)
A vád és a védelem egyetértett abban, hogy hihetetlen események láncolata vezetett a tragikus kimenetelű ütközéshez.
nov. 2
6:40
Nem nyilatkozott az örkényi család – 200 ezerre büntették (ATV)
Hétfőn lezárult a 2011-es népszámlálás. Aki eddig nem tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének, az még a pótösszeírásban, november 8-ig megteheti. Ha valaki addig sem nyilatkozik, szabálysértést követ el, és 50 ezer forintos pénzbírsággal vagy elzárással büntethető. A népszámlálás szóvivője azt mondta, csak pár ilyen esetről tudnak, de november 8-ig még a szabálysértők is meggondolhatják…
nov. 2
6:42
Tarlós elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Budapesten (ATV)
A szálló por légköri koncentrációjának emelkedése miatt Tarlós István főpolgármester - további intézkedésig - Budapesten elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
nov. 2
6:44
3,8-as földrengés Győr-Moson-Sopronban (ATV)
A négy perccel 1 óra előtt történt földmozgást többen érezték, álmukból felébredtek, de károkról nem érkezett bejelentés.
nov. 2
6:46
Magyar-román hokiliga: a Fradi kiütötte az Újpestet (ATV)
A Ferencváros kiütéses, 14-5-ös győzelmet aratott az Újpest felett a magyar-román jégkorongbajnokság, a MOL Liga keddi játéknapján.
nov. 2
6:48
Radioaktív gáz szivárog a fukusimai atomerőműből (ATV)
A szakemberek elővigyázatosságból bórsavat fecskendeznek be a reaktorba egy hűtővezetéken keresztül. A bórsav nukleáris reakciók semlegesítésére szolgál.
nov. 2
6:50
Kanada se támogatja tovább az UNESCO-t a palesztin döntés miatt (ATV)
Az UNESCO hétfői döntése nem használ a közel-keleti béke ügyének, ezért Kanada befagyasztja minden olyan összeg átutalását, amely nem kötelező az ország számára.
nov. 2
6:52
Népszavazás és emberiesség elleni bűncselekmények a parlament napirendjén (ATV)
A népszavazások szabályait rögzítő sarkalatos törvényről és az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségét célzó fideszes javaslatról is tárgyal ma a parlament a jövő évi költségvetés általános vitájának lezárása után.
nov. 2
6:54
Hajdú száműzte Peller Mariannt (BorsOnline)
Majka kiszoríthatja Peller Mariannt az ÖsszeEsküvők műsorvezetői posztjáról. A szőkeség távozását ugyan nagy átalakításként harangozták be, de a Bors úgy tudja, Mariann kegyvesztett lett.
nov. 2
6:54
Budapesten elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát (Infostart)
A szálló por légköri koncentrációjának emelkedése miatt Tarlós István főpolgármester Budapesten elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát. A szálló por koncentrációja a budapesti mérőállomásokon két egymást követő napon meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket.
nov. 2
6:54
Flashmobbal és új videóval is tiltakoztak az Új Színház ügyben (Spa Trend Online)
A hosszú hétvége alatt sem szünetelt a tiltakozás Tarlós István főpolgármester döntése ellen, amellyel Dörner Györgyöt nevezte ki az Új Színház leendő igazgatójának s mellé intendánsnak Csurka Istvánt tette.
nov. 2
6:54
Budapesten elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát (hirado.hu)
A szálló por koncentrációja a budapesti mérőállomásokon két egymást követő napon meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket.
nov. 2
6:56
Esküvőkön kísért Lady Dinana szelleme (BorsOnline)
Haláluk után is gyakran különös történetek terjednek a sztárokról: nyughatatlan lelkük az emberek világában ragadt, és a mai napig kísért. Ma kiderül, Diana hercegnő szelleme hogyan látogatta meg a királyi családot.
nov. 2
6:56
Botrányok után régi pompájában nyílt meg a moszkvai Bolsoj (Spa Trend Online)
Válogatott közönség jelenlétében, hatévi bezárás után, a múlt hét végén Moszkvában, régi pompájában újjáépítve megnyílt a világ egyik leglegendásabb opera és balett színháza, a Bolsoj. A megnyitón az államvezetést Medvegyev elnök képviselte, Putyin kormányfő nem volt jelen.
nov. 2
6:56
Jól alakult a háztartások pénzügyi mérlege (hirado.hu)
Az MNB adatai alapján viszonylag jól alakult a háztartások pénzügyi mérlege az első kilenc hónapban a hitelek és betétek mennyisége közötti egyensúly alapján.
nov. 2
6:58
Az '56 utáni megtorlások felelőseinek megbüntetéséről tárgyal a Ház (hirado.hu)
A múlt hétfőn kezdődött nyolcnapos ülés ma reggel napirend előtti felszólalásokkal folytatódik, majd újabb négy órán át tárgyalnak a képviselők a 2012-es költségvetésről.
nov. 2
7:00
Radioaktív gáz szivárgását észlelték a Fukusima-1 erőműben (Blikk)
nov. 2
7:02
Szmogriadó lehet Budapesten (Blikk)
nov. 2
7:12
Poharak hasították ketté Vásáry André térdét (BorsOnline)
Üvegszilánkok tették tönkre Vásáry André térdét. Az énekes megbotlott, és üvegpoharakba esett. Egy hét kórházi ápolás után is csak segítséggel tud közlekedni, fellépéseit mégsem mondta le, bottal sántikál fel a színpadra.
nov. 2
7:12
A görög kormány elszánt és kitart döntései mellett (Infostart)
Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök a meglehetősen negatív nemzetközi fogadtatás és a kormánypárton belüli nézeteltérések ellenére megerősítette kedd este minisztereivel tartott válságtanácskozásán, hogy népszavazást akar kiírni az ország megsegítését célzó pénzügyi mentőcsomagról. A népszavazást decemberben rendezik.
nov. 2
7:12
Megkezdődött a válságtanácskozás - Az IMF és az EU egyelőre nem utal (ATV)
A görög kormány egyhangúlag támogatta Jeórijosz Papandreou miniszterelnök azon tervét, hogy népszavazást tartsanak az uniós mentőcsomagról. Közben Németország és Franciaország a referendum kimenetelét boncolgatja, az "igenek" győzelmétől a görögök "öngyilkosságáig" minden szóba került. Sarkozy szerint ugyanakkor nincs miről tárgyalni a továbbiakban. Diplomáciai források pedig közölték: nem utalják…
nov. 2
7:14
Veszély fenyegeti B. Réka kínzásának 13 éves szemtanúját? (BorsOnline)
A 25 éves B. Réka megkínzásáról és megöléséről szóló cikksorozatunk után olvasóink markáns véleményeket fogalmaztak meg. Többen attól tartanak, hogy a szörnyű bűncselekmény 13 éves szemtanúját, Cintiát veszély fenyegeti, ha a szüleit elmebetegnek nyilvánítják, és néhány év múlva kiszabadulnak.

Keresés