Kris Dielman elképesztő esete felnyitotta a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) vezetőinek a szemét. A liga tervei szerint a játékvezetőknek előadásokra kell járniuk, ahol az agyrázkódással foglalkoznának. Ezen felül intenzívebben ellenőriznék a játékosokat.
A brit rendőrség szerint közel hatezer ember telefonbeszélgetéseit hallgatták le Rupert Murdoch sajtómágnás lapjánál, a News of the World bulvárlapnál, amelyet be is zártak júliusban, a botrány kirobbanása után.
Kiadója szerint Csézy a tragédiát megelőzően vált kész énekesnővé, nagy jövő állt előtte. Ám nem tudni, hogy a tragikus haláleset hogyan befolyásolja majd további karrierjét.
A Juhász Rolanddal a kezdőcsapatban felálló Anderlecht hazai pályán nyert a Sturm Graz ellen a labdarúgó Európa Liga csoportkörének 4. fordulójában csütörtökön, ezzel továbbjutott.
A héten két olyan amerikai film látható a bemutatók között, amelyek körülbelül a Makó és Jeruzsálem távolságát képviselik. Sofia Coppola tavaly velencei Arany Oroszlánt nyert opusza, a Made in Hollywood egy szupersztár életének ürességét viszi a vászonra. A déli születésű Tate Taylor gyerekkori barátjának könyve alapján rendezte meg néhány fekete nő hatvanas évekbeli lázadásának regényes…
Soha nem látott szálloda- és panziókínálat van a Balaton és a Velencei-tó környékén, a hotelek jelentős részét felszámolók árulják - írja a Napi Gazdaság pénteki száma.
Szembekerült pártjával Orbán Viktor az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) ügyében. A kormány a bankokkal azonban már békülékenynek mutatkozik. Kiderült az is: eddig huszonháromezren végtörlesztették fix árfolyamon a devizahitelüket.
A tradicionális hazai rocketno alapköve, a Csík Zenekar idén ősszel újabb lemezanyagot készített el, melynek bemutató koncertje november 5-én lesz a Fonóban.
Soha nem látott szálloda- és panziókínálat van a Balaton és a Velencei-tó környékén, a hotelek jelentős részét felszámolók árulják - írja a Napi Gazdaság.
A Kultúraközvetítők Társasága ez évi rendes közgyűlését a Büntetés-végrehajtási Intézet pilisszentkereszti Továbbképző Központjában tartotta. Mikorra este lett, már tudták, kik kapnak tőlük idén Fehér Rózsát.
Hosszú ideje találgatják a Heti Hetes rajongói, mi lesz kedvenc műsoruk sorsa. Számukra rossz hírünk van: januártól nem várják a stúdióba a nézőket, vagyis alighanem véget ér a dumaparti.
Az amerikai Republikánus Párt elnökjelölti tisztségéért versengő Rick Perry texasi kormányzó kijelentette, ha ő lenne az Egyesült Államok elnöke, támogatná, hogy Izrael légicsapást mérjen az iráni nukleáris létesítményekre.
A szervezethez tartozó valamennyi országból kaphatnak a magyar betegek szerveket, cserébe Magyarország átadja a hazai várólistákon lévők számára alkalmatlan szívet, májat, vesét a más országokban szervátültetésre váróknak.
Laborc Sándor, aki a Gyurcsány-kormány idején a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója volt, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon csütörtökön az UD Zrt.-ügy kapcsán indított büntetőperben tanúként azt állította: nem tudja, honnan szivároghattak ki az UD Zrt. vezetőinek telefonbeszélgetéseiről titokban készített hangfelvételek, csak abban bizonyos, hogy nem az általa vezetett…
Miközben az életfogytig tartó rabságra ítélt Weiszdorn Róbert enyhébb büntetést próbál magának kiharcolni, még számos a megválaszolatlan kérdés a móri mészárlással kapcsolatban.
Török lapok szerint a Fenerbahce a téli átigazolási időszak során szeretné leigazolni a Bayer Leverkusen német válogatott támadóját, Stefan Kiesslinget.
A haj nemcsak a szépség egyik összetevője, hanem a szexuális vonzerő bevetésénél is nélkülözhetetlen. De mi van, ha hullani kezd? Egyeseknek tragédia, mások szerint ez az élet rendje. Jó tudni, hogy a kopasz ember a legpotensebb.
Szembesült már azzal, hogy az adóhatóság az ellenőrzés során újabb és újabb iratot kér be, újabb és újabb kapcsolódó vizsgálatot indít, vagy az ellenőrzés határidejét többször meghosszabbítja? Adózóként ilyen esetben sem kell tehetetlenül szemlélnie a történéseket.
Tényszerűen szól a túlvilágról Kovács Béla egykori válogatott labdarúgó, akinek második infarktusát követően – egy öregfiúk meccsen esett össze – kis méretű defibrillátort ültettek a szívébe.
Országszerte körülbelül száz, a fővárosban 12 helyen tart ma félpályás útlezáró demonstrációt a LIGA szakszervezeti szövetség. Budapesten jelentős forgalmi torlódásokra lehet számítani.
A szmogriadó riasztási fokozatát rendelte el Budapesten pénteken reggel 6 órától Tarlós István főpolgármester, miután a kisméretű szálló por (PM10) egy napra számított átlageredménye november 2-án a főváros három, november 3-án pedig négy mérőpontján elérte és meghaladta a riasztási küszöbértéket (100 µg/m3) - jelentette be a Főpolgármesteri Hivatal. Az intézkedés visszavonásig érvényes.
A Mars 500 kísérletben a hat férfi egy 72 négyzetméteres "űrhajón" töltötte napjait egy moszkvai komplexumban az eddigi legrealisztikusabb Vörös Bolygó szimulációban
Kiegészült a jövő februárban induló képzéseket tartalmazó felsőoktatási felvételi tájékoztató, a változásokat az érdeklődők a felvi.hu oldalon és a felsőoktatási intézmények oldalán találhatják meg. A keresztféléves képzésekre november 15-ig lehet jelentkezni.
Az amerikai Republikánus Párt elnökjelölti tisztségéért versengő Rick Perry texasi kormányzó kijelentette csütörtökön, ha ő lenne az Egyesült Államok elnöke, támogatná, hogy Izrael légicsapást mérjen az iráni nukleáris létesítményekre.
Eddig hiába várta a költségvetési bizottság az MNB elnökének cégeladási dokumentumait - mondta Szijjártó Péter, aki arról is beszélt, szükség van jól működő bankrendszerre.
A portálja úgy tudja: a megszorításokat Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezetője szorgalmazta, miután a jövő évi költségvetésből még mindig hiányzik 38 milliárd és úgy tűnik, az állam nem fogja növelni a működési támogatást.
Keresetlen szavakkal jellemezte az ellenzék a bírói szervezetről és a bírák jogállásáról szóló kormányzati törvénymódosítást. A kormánypárt szerint átgondolt és szakmai körben is leegyeztetett javaslat született, az ellenzék szerint viszont súlyos veszélybe került a bírói függetlenség. A törvénytervezetről Baka András a Legfelsőbb Bíróság elnöke is elmondta hasonlóan elmarasztaló véleményét.
Az augusztusi gyorsjelentésben látott pozitív jelek után egy újabb jó negyedévvel örvendeztette meg a befektetőit a Zwack. A társaság menedzsmentje azonban a jövedéki adó változások és az újból...
Életben marad -e az ingatlanszektor vagy összeomlás következik? Szükség van válság idején új ingatlanokra? Mik a legfontosabb fundamentális változások az ingatlanszektorban. A szektor jövőjéről,...
A heti munkanapok átrendeződése miatt ezúttal pénteken változott az üzemanyagár: a 95-ös benzin 3 forinttal lett olcsóbb. Budapesten életbe lépett a szmogriadó
Haláluk után is gyakran különös történetek terjednek a sztárokról: nyughatatlan lelkük az emberek világában ragadt, és a mai napig kísért. Michael Jackson szelleme Neverlandben és Miskolcon tölti az öröklétet.
Több mint húszmillió forintért rendelt festményeket Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénzügyi keretéből - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet szerint több százmillió forintos kár érte a magyar államot, amikor Gráf József minisztersége alatt.
Ma dől el a görög kormány sorsa. Az athéni parlamentben bizalmi szavazásra kerül sor. Tegnap este a válság megoldásáról folyt vita a törvényhozásban. A görög miniszterelnök arra sürgette az ellenzéket, hogy kezdjenek tárgyalásokat egységkormány felállításáról. Jeórjiosz Papandreou korábban azt is kijelentette, hogy elvetné a népszavazás tervét, ha megkapja a parlamenti ellenzék támogatását az…
A Real Madrid szerda este sorozatban negyedik győzelemét zsebelte be a legrangosabb európai kupasorozat, a Bajnokok Ligája csoportkörében, miután 2-0-ra legyőzték a Lyon együttesét. A találkozó azonban nem csak emiatt lehet emlékezetes a csapat kedvelői számára.
Legalább tízmilliárd forint kiesést jelent a büdzsének, ha az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) jövőre szüntetik meg - írja a Napi Gazdaság pénteki száma.
Az észak-amerikai jégkorongligában (NHL) szereplő Nashville Predators történelmi nagyságú szerződést kötött finn kapusával, Pekka Rinnevel. A hálóőr egy hét éves 49 millió dolláros szerződésre bólintott rá.
A görögök ismét példát mutatnak a világnak demokráciából - és a világ rémülten hőköl hátra, a tőzsdék zuhannak, a pénzek menekülnek, a német és a francia kormány fenyegetőzik, az IMF és az EU befagyasztja egy következő, amúgy is csak nagy nehezen odaítélt hitelrészlet átutalását Görögországnak.