2011. november 3. csütörtök

nov. 3
20:17
Albert emlékére a Puskásban játszik Liechtensteinnel a válogatott (Sport365)
Eredetileg ugyan Székesfehérvár lett volna a labdarúgó-válogatott liechtensteiniek elleni barátságos mérkőzésének a helyszíne, ám Albert Flórián halála miatt a szövetség (MLSZ) elnöksége arról határozott csütörtöki ülésén, hogy a jövő pénteki összecsapást a Puskás Ferenc Stadionban rendezik meg.
nov. 3
20:24
Beázik a világbajnok házának a teteje (BorsOnline)
Muhammad Ali perre megy. Az nem tetszik neki, hogy az öt éve egy vagyonért vett házának állaga egyre ramatyabb.
nov. 3
20:24
Lola rajong a Csillag születikes Kávészünetért (Blikk)
Budapest - A Kávészünettel koncertezik Lola (23)! Az énekesnő már régóta figyeli a Csillag születikben ismertté vált zenekar sorsát, és régi álma volt, hogy egyszer együtt dolgozhasson a fiúkkal.
nov. 3
20:24
Miért jó, ha mesét olvasunk a gyereknek? (Infostart)
Azok a gyerekek, akiknek rendszeresen olvasnak mesét, hosszú távon profitálnak ebből, méghozzá annál nagyobb mértékben, minél többet olvastak nekik - derül ki egy német felmérésből, amely szerint nemcsak a szociális készségek és az iskolai eredmények fejlődnek, hanem a kreativitás és a mozgás is.
nov. 3
20:24
Holtan találták a Véderő parancsnokát (Metropol)
Holtan találták Eszes Tamást, a Véderő elnevezésű szervezet vezetőjét csütörtök este bejelentett lakcímén, a Heves megyei Gyöngyöspatán.
nov. 3
20:24
Mesterházy: a kormány már a középosztály kifosztásához is hozzáfogott (Alternatív Energia)
Miután a létminimum alatt élőkről már lemondott, a kormány most a középosztály kifosztásához is hozzáfogott - jelentette ki az MSZP elnök-frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, Kecskeméten.
nov. 3
20:24
Bolíviában megkezdődött Tóásó ügyének újabb bírósági meghallgatása (hirado.hu)
Bolíviában csütörtökön megkezdődött az úgynevezett terrorista összeesküvési ügy első, vádemelési szakaszának lezárását célzó újabb bírósági meghallgatás.
nov. 3
20:25
Vértes: a befektetők menekülnek Magyarországról (ATV)
A GKI elnöke hozzátette: aki még befektet nálunk, az olyan dolgokba teszi a pénzét, amit egy perc alatt ki tud vinni az országból.
nov. 3
20:25
Woyzeck-bemutató Tom Waits zenéjével (Metropol)
Büchner Woyzeck című művét tűzik műsorra a Katona József Színházban Tom Waits zenéjével, Ascher Tamás rendezésében, Horváth Csaba koreográfiájával.
nov. 3
20:25
O’Neal mindenkinek megmondja a magáét új könyvében (Agroinform)
Shaquille O'Neal új könyvében keményen kritizálja a jelen és a múlt kosárcsillagait.
nov. 3
20:26
Soros: az EU dezintegrációs szakaszba lépett (Metropol)
Az euróövezeti mentőcsomagok motorjának számító Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) egy lehetséges jövőbeli közös euróövezeti pénzügyminisztérium csírája - mondta Soros György magyar származású befektető csütörtökön, Budapesten.
nov. 3
20:26
Soros: az EFSF egy európai pénzügyminisztérium csírája (hirado.hu)
Soros György magyar származású befektető csütörtökön Budapesten tartott előadást az euroövezeti válságról.
nov. 3
20:30
Műtét közben égett meg egy beteg combja (Blikk)
nov. 3
20:32
Halálos gyalogosgázolás Szabolcsban (Blikk)
nov. 3
20:42
Szteroidokkal felhízlalta feleségét (BorsOnline)
Tikokban szteroidokkal mérgezte feleségét egy brit férfi, aki így akarta elérni, hogy a nő elhízzon és otthon maradjon.
nov. 3
20:42
Kulka rajongóból duettpartner lett (Blikk)
Budapest - Kamaszkori álma teljesült Kulka Jánosnak (52), aki egy különleges fellépésen duettet énekelhet Koncz Zsuzsával (65).
nov. 3
20:42
Pénteken Budapesten is elrendelhetik a szmogriadót (Infostart)
Budapesten is el kell rendelni a szmogriadót, ha a mai légszennyezettségi adatok a tegnapi, vagy azokat meghaladó értékeket mutatják - mondta az InfoRádiónak az Országos Környezet-egészségügyi Intézet levegőhigiénés osztályának vezetője. Vaskövi Éva elmondta: az országban, hét városban veszélyes, tizennégy településen pedig egészségtelen a levegő.
nov. 3
20:42
Tóásó-ügy: kezdődik az újabb meghallgatás (Metropol)
Bolíviában csütörtökön megkezdődött az úgynevezett terrorista összeesküvési ügy első, vádemelési szakaszának lezárását célzó újabb bírósági meghallgatás; a 39 gyanúsított között van a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Előd.
nov. 3
20:42
Holtan találták a Véderő parancsnokát (Alternatív Energia)
Holtan találták Eszes Tamást, a Véderő elnevezésű szervezet vezetőjét bejelentett lakcímén, a Heves megyei Gyöngyöspatán csütörtök este - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
nov. 3
20:42
Sarkozy üdvözölte a görög fejleményeket, Merkel a tettekre vár (Kripto Akadémia)
Az Athénhoz intézett francia-német üzenet a görög referendumot illetően megkönnyítette a görög politikai osztály "tudatra ébredését", s amennyiben "ez utóbbi fejlemény megerősítést nyer, mindenki üdvözölni fogja" - mondta Cannes-ban csütörtök esti sajtótájékoztatóján a francia elnök. Angela Merkel német kancellár pedig arról beszélt, hogy elsősorban tetteket és nem bejelentéseket vár…
nov. 3
20:42
Transzvesztita előadóművésznek készül a tinifiú (hirado.hu)
Kétéves kora óta sminkeli magát, és belebújik édesanyja ruháiba - a 14 éves kamasz álma, hogy profi transzvesztita előadóművész lehessen.
nov. 3
20:42
Az Escherichia coli baktérium (E. coli) (WebBeteg)
Az E. coli baktérium a normál bélflóra tagja, fontos szerepe van a kórokozó baktériumok megtelepedésének megakadályozásában. Átmenetileg az E. coli törzsek megtalálhatóak a bőrön, a garat nyálkahártyájában, a külső női nemi szerveken is.
nov. 3
20:42
Borsik: pénteken 100 helyen lesz félpályás útlezárás (ATV)
A szakszervezeti vezető szerint felelőtlenség lenne életbe léptetni a Munka törvénykönyvét, mert nincs mögötte társadalmi támogatottság.
nov. 3
20:44
Szmogriadóra ébredhet Budapest: büntethetik az autósokat - videó (hirado.hu)
Pénteken valószínűleg elrendelik a szmogriadó riasztási fokozatát a fővárosban.
nov. 3
20:44
Soros: eddig csak halasztgatták a válság valódi megoldását (ATV)
Az euróövezeti mentőcsomagok motorjának számító Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) egy lehetséges jövőbeli közös euróövezeti pénzügyminisztérium csírája - mondta Soros György magyar származású befektető csütörtökön, Budapesten.
nov. 3
20:46
Halálos gyalogosgázolás Szabolcsban (hirado.hu)
Személyautó gázolt halálra egy 55 éves hajdúnánási férfit a Nyíregyháza és Kálmánháza közötti útszakaszon csütörtök este - közölte a rendőrség az MTI-vel.
nov. 3
20:48
Saját részvényt vett a Pannergy (Portfolio)
10 ezer darab saját részvényt vásárolt ma a Pannergy a BÉT-en 630,06 Ft/db átlagáron az Erste Befektetési Zrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével. A tranzakciót követően a Pannergy 2...
nov. 3
20:48
Lesimázta a szerbeket a Mocsai-csapat a Négy Nemzet Tornáján (Sport365)
A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-25-re nyert a házigazda szerb csapat ellen a Négy Nemzet Tornájának csütörtöki nyitómérkőzésén.
nov. 3
20:48
A kormány és a bankszektor együtt dolgozik a devizahitelesek tehermentesítésén (hirado.hu)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy rendszeres konzultációsorozatot kezdtek a bankszövetséggel és a PSZÁF-fal.
nov. 3
21:00
Recept: Almás-gránátalmás saláta (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kis fej jégsaláta 1 db gránátalma 3 db alma 5 dkg dió 5 dkg kéksajt 2 szál angolzeller 2-3 evőkanál balzsamecet olívaolaj frissen őrölt bors só
nov. 3
21:00
Kristálycukor rulez! (Metropol)
Számos magyar cég nagyvonalú gesztusa, hogy a női munkaerőt, ünnepek előtt korábban hazaengedi. Dolgozni.
nov. 3
21:00
Sarkozy üdvözölte a görög fejleményeket, Merkel a tettekre vár (hirado.hu)
A világ 19 legfejlettebb gazdaságú, illetve vezető feltörekvő országát, valamint az EU-t tömörítő csoport, a G20-ak délután kezdődött csúcstalálkozóján eddig elsősorban a görög válság fejleményeit vitatták meg a résztvevő politikusok.
nov. 3
21:06
Tovább veszi magát a Pannergy (Portfolio)
10 ezer darab saját részvényt vásárolt ma a Pannergy a BÉT-en 630,06 Ft/db átlagáron az Erste Befektetési Zrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével. A tranzakciót követően a Pannergy 2...
nov. 3
21:08
Saját részvényt adott el a Plotinus (Portfolio)
820 db saját részvényt értékesített ma a Plotinus a Budapesti Értéktőzsdén keresztül 1910 Ft/db átlagáron, az Equilor Zrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével. A tranzakció után a...
nov. 3
21:18
Végignézték a 83 éves néni öngyilkosságát (BorsOnline)
Többen is végignézték, hogyan öli meg magát egy 83 éves nő. A forgalmas, 46-os főút egyik hídjáról a csatornába vetette magát.
nov. 3
21:18
Almás-zabpelyhes csokis süti (Mindmegette)
Hozzávalók: 12 dkg liszt 20 dkg vaj 20 dkg cukor 4 tojás 1 csomag sütőpor 6 nagyobb alma 10 dkg tejcsokoládé 3-4 kávéskanálnyi kakaópor 3-4 kávéskanál fahéj 9-10 evőkanál zabpehely
nov. 3
21:18
Nem lesz népszavazás Görögországban? - A nap hírei (Infostart)
A görög kormányfő szerint nincs szükség a népszavazásra, ha az ellenzék támogatja az újabb megszorításokat. Együtt dolgozik a devizahitelesek tehermentesítésén a kormány és a bankszektor. Még nem tudni, mikor szűnik meg az eva.
nov. 3
21:18
Mesterházy: a kormány már a középosztály kifosztásához is hozzáfogott (hirado.hu)
Miután a létminimum alatt élőkről már lemondott, a kormány most a középosztály kifosztásához is hozzáfogott - jelentette ki az MSZP elnök-frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, Kecskeméten.
nov. 3
21:18
Végig védekezve is továbbjutott az Athletic Bilbao - videó (Agroinform)
Idegenben nyertek Llorentéék, és ezzel kiharcolták a továbbjutást, míg a PSG hazai pályán búcsúztatta a Slovan Bratislavát.
nov. 3
21:20
Hússal töltött kelt palacsinta (Mindmegette)
Hozzávalók: a tésztához: 50 dkg liszt 2 tojássárgája 2 dl tej 1 kiskanál cukor 3 dkg élesztő 4 evőkanál krumlipehely vagy krumplipüré só fokhagymapor A töltelékhez: 30 dkg darált hús 1 kisebb fej vöröshagyma olaj pirospaprika 1 zöldpaprika 1 paradicsom só 1 dl tejföl 3 evőkanál liszt olaj a sütéshez
nov. 3
21:20
Hajóikban bíznak a görögök (hirado.hu)
Rossz, kevésbé rossz, és eléggé jó megoldás kínálkozik Hellász bajaira - mondta az egyik neves helyi közgazdász.
nov. 3
21:20
A PSV a Hapoel elleni egy ponttal is továbbjutott (Agroinform)
A döntetlennel a PSV már biztosan továbbjut a négyesből, ahogyan a Rapid Bukarestet 3-1-re verő Legia Warszawa is.
nov. 3
21:21
EL: Román pofonba szaladt bele a Sporting - eredmények (Sport365)
Az Európa Ligában a csoportkör negyedik fordulóját rendezik csütörtökön. Váratlan pofonba szaladt bele a Sporting is, a portugál sztárgárda a román Vaslui vendégenként kapott ki.
nov. 3
21:22
Oldalas Iti mama módra (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg oldalas 5 dkg zsír 1 nagy fej vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma fűszerpaprika só bors majoránna kakukkfű
nov. 3
21:22
Hajtania kellett a PSV-nek a Hapoel ellen az egy pontért (Agroinform)
A döntetlennel a PSV már biztosan továbbjut a négyesből. A Legia Warszawa 3-1-re verte a 26. perctől emberhátrányban játszó Rapid Bukarestet.
nov. 3
21:23
A Fradi szakít a hagyományokkal Albert miatt, mégis lehet új Puskás-stadion - A nap hírei (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
nov. 3
21:24
200 pontos pluszban zárt a Dow! (Portfolio)
Eseményekben gazdag napot tudnak maguk mögött a világ tõzsdéi, Görögországból egymás után érkeztek a hírek, az EKB meglepetésszerû kamatcsökkentést jelentett be és amerikai makroadatok is...
nov. 3
21:24
Almás-gránátalmás saláta (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kis fej jégsaláta 1 db gránátalma 3 db alma 5 dkg dió 5 dkg kéksajt 2 szál angolzeller 2-3 evőkanál balzsamecet olívaolaj frissen őrölt bors só
nov. 3
21:24
A PAOK az élre állt írországi sikerével (Agroinform)
A görög PAOK idegenben verte 3-1-re az ír Shamrock Roverst az Európa Liga A-csoportjában. A Rubin-PAOK-Tottenham hármas között nyílt a harc a továbbjutó helyekért.
nov. 3
21:26
Calvados-szal sült csirke diós burgonyapürével (Mindmegette)
Hozzávalók: 1,2 kg egész csirke 1 dl calvados (francia almapálinka vagy almapárlat) 3-4 db alma 1-2 db lilahagyma 1 csokor friss tárkony 10 dkg vaj só bors A püréhez: 80 dkg burgonya 2 dl tejszín 8 dkg vaj 8 dkg dió

Keresés