Az eredeti tervekkel ellentétben jövőre látogatható csak újra a párizsi Picasso Múzeum, a híres kiállítóhelynek még az idén meg kellett volna nyitnia kapuit a látogatók előtt, de a felújítási munkálatok csúszásban vannak.
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az Országgyűlés elé terjesztette a közszolgálati életpályát megalapozó új közszolgálati tisztviselői törvény tervezetét - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szombaton az MTI-vel.
Tőkét emel az állam a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt.-ben, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pedig beolvad az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-be - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
Rendőrautóval ütközött egy személygépkocsi szombat este a XXI. kerületben, a balesetben hárman megsérültek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel.
A Barcelona könnyen, 4-0-ra győzött a spanyol labdarúgó-bajnokságban a Zaragoza ellen. A 2011-2012-es bajnokság eddigi hazai mérkőzésein a csapat 30-0-s gólkülönbséggel szerzett 7 mérkőzésen 19 pontot.
Hivatalos megnyitója csak csütörtök délután lesz – a város ünnepi fényeinek fekapcsolásával egy időben -, de már ezen a hétvégén is várja a forraltboros-kürtős kalácsos ünnepi hangulatban megmártózni vágyókat a tizenharmadik Vörösmarty téri Budapesti Karácsonyi Vásár.
Rendőrautóval ütközött egy személygépkocsi a XXI. kerületben, a balesetben hárman megsérültek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
Az LMP frakcióvezetője szerint a Fidesz, miután képtelen arra, hogy új gazdaságpolitikai irányt szabjon az országnak, előveszi a "kommunistázós" kártyát; Schiffer András szombaton, Nagykanizsán tartott lakossági fórumán annak a véleményének adott hangot: a nagyobbik kormánypárt ezzel próbálja az emberek figyelmét elterelni arról, hogy saját dilettáns politikájának köszönhetően soha nem látott…
Egymilliárd forintot csoportosított át a kormány a MÁV dolgozók ösztönzésére. A nemzetgazdasági miniszter szerint az újraiparosításra épít az új növekedési terv. Elfogták Moammer Kadhafi volt líbiai diktátor szökésben lévő fiát.
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az Országgyűlés elé terjesztette a közszolgálati életpályát megalapozó új közszolgálati tisztviselői törvény tervezetét - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szombaton az MTI-vel.
Bukarestben kapták el annak az autótolvaj-bandának a tagjait, akik Magyarországról vittek lízingelt autókat Romániába, ahol hamis papírokkal újra eladták azokat.
Könnygázzal és gumilövedékekkel próbálták szétoszlatni szombat este a rohamrendőrök a kairói Tahrír téren harmadik napja tüntető tömeget, de a tiltakozók szembeszálltak velük; hatóságok szerint 507 sérültje van az összecsapásoknak.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az Ötöslottó főnyereménye ezen a héten 1 935 millió forint - egy szerencsés játékos elvitte a hatalmas összeget! A jövő heti várható főnyeremény 85 millió forint....
Lövöldözés volt este 8 óra körül Budapesten, az M5-ös autópálya melletti egyik bevásárlóközpont benzinkútjánál - tájékoztatta az MTI-t Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője.