Olaszországnak a kormány élén bekövetkezett váltás ellenére is minden bizonnyal külső pénzügyi segítségre lesz szüksége, mégpedig nagyobbra, mint amennyit a bajba került eurótagállamok kisegítésére szolgáló Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) jelenlegi formájában nyújtani tudna - erre az egyöntetű következtetésre jutottak hétvégi helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
Az év legnemesebb tettéért tüntetik ki posztumusz azt a szerb orvost, aki egy magyar nőt akart megmenteni az autópályán, ám elgázolta egy érkező kocsi, és szörnyethalt.
Csaknem fél évszázad után bocsánatot kér minden idők leghíresebb vonatrablásának főszereplője, bár bűncselekményének elszenvedője rég nincs az élők sorában.
Az egyik legnagyobb magyar írószervezet, a Szépírók Társasága az Élet és Irodalom című hetilapban József Attila szobrának Kossuth térről való elhurcolása miatt közleményben tiltakozott. L. Simon László, a parlament kulturális bizottságának az elnöke rekord gyorsasággal válaszolt, s a többi között azt kérdezte, a Szépírók miért hallgattak hazánk kiárusításakor, eladósításakor, ami miatt most nincs…
Giorgio Napolitano vasárnap este a közgazdász Mario Monti, volt EU-biztost kérte fel az új olasz kormány megalakítására. Az olasz államfő szerint Monti nemzetközi tekintélynek örvend, és független, a "pártpolitikai közelharctól" távol álló személy.
Hatalmas robbanás történt hétfőn az északnyugat-kínai Hszian város egyik irodaházában, a detonáció következtében négy ember életét vesztette és 25-en megsérültek - közölték a helyi hatóságok.
Markó Iván a Revizor című kritikai portál ellen a világhíréért pereskedik. Ott ugyanis közzétettek egy nyílt levelet, amelyben olyasmi állt, hogy Markó messiásnak hiszi magát "a szakmában és országhatárainkon kívül sehol sem jegyzett Fesztivál Balett élén."
Tavaly a lakosság 24,3 százaléka maradt el befizetésekkel, ez több mint kétszerese az unió 11,6 százalékos átlagának és meghaladja az újonnan csatlakozott 12 ország átlagát is.
Holnap kezdődik a Műhely Alapítvány VII. EDIT Nemzetközi Táncfilm Fesztiválja. A nyitónapon két vetítésen látható Wim Wenders 3D-s filmje, a Pina Bausch - táncoljatok, táncoljatok, különben elvesztek. Az Oscar-díjra nevezett mű a Goethe Intézet támogatásával érkezik Budapestre a Tanztheater Wuppertal két táncosának társaságában.
A TV2 anyósshow-ja milliós ajánlattal kereste meg az RTL villájának egykori lakóját, hogy vállaljon szerepet a konkurens csatorna műsorában – legalábbis ezt állítja a hűséges srác. Az ÖszszeEsküvők producere tagadja a csábítást.
Más pályát látszik befutni Szíria, mint néhány más arab állam, ahol hatalomváltással végződtek a belső konfliktusok - véli Wágner Péter, a külügyi intézet munkatársa.
Börtönbe a bolonddal! Silvio, egy pojáca vagy! – ezeket skandálta a tömeg az éppen római villájába érkező Berlusconinak. A bukott kormányfőt tegnap Mario Monti követte a poszton.
Barack Obama szülővárosában, Honoluluban fogadta az ázsiai és csendes-óceáni térség vezetőit. Az Egyesült Államok elnöke a Hawaii szigetén tartott csúcson európai kérdésekről is nyilatkozott. Obama jó hírnek nevezte a görög és olasz kormányváltást, ami szerinte esélyt adhat az adósságválság megoldására, bár – mint mondta – még sok a tennivaló ahhoz, hogy megnyugodjanak a világ pénzpiacai.
Az előzetes napirend szerint a jövő évi adótörvényekhez érkezett módosító indítványokról, így az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva megszüntetéséről is szavaznak ma a képviselők.
Az ország sokkal jobb helyzetben van, mint amit a világ elismer, s a nemzetközi befektetői és pénzügyi világ egy része meg akarja büntetni Magyarországot - nyilatkozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Magyar Hírlapnak.
Budapest - A legendás Aranycsapat rajongói nem tudhatták, milyen a világsztár magyar futballisták feleségeinek élete, az ötvenes években nem róluk szóltak a hírek.
Egy palesztin életét vesztette, egynek nyoma veszett, és hárman megsebesültek hétfőre virradóra a Gázai övezet északi részére mért izraeli légicsapásokban - közölték palesztin kórházi források.
A megyei önkormányzati vagyon és a megyei fenntartású intézmények államosításáról, az alkotmánybírósági törvény elfogadásáról és az utcán élők megbüntetéséről dönt ma az Országgyűlés. Az előzetes napirend szerint a jövő évi adótörvényekhez érkezett módosító indítványokról, így az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva megszüntetéséről is szavaznak a képviselők. Emellett véglegessé válhat, hogy a…
Az MSZP jelöltje szerint nem behozhatatlan a 10 százalékos különbség, ami Láng Zsolt, illetve az MSZP és LMP jelöltjeire leadott voksok között van, csak szélesebb összefogásra lenne szükség. Az LMP-s jelölt szerint azonban akkora Láng Zsolt előnye, hogy nincs esély a kormánypárti jelölt megszorítására.
Az Arab Liga rendkívüli csúcstalálkozójának összehívását követelte vasárnap Damaszkusz, hírügynökségek szerint feltehetően azért, hogy időt nyerjen, és megakadályozza tagságának felfüggesztését a szervezetben.
A Magyar Nemzet szerint nőtt a hátralékos háztartások aránya, a Népszabadságban pedig arról lehet olvasni, hogyan élvezhetjük a karosszékből Michelangelót.
Az otthoni munka akár a teljes kiégés veszélyével fenyegethet, mivel a távmunkát végzők közül sokan egyszerre próbálnak megbirkózni a családi- és a hivatásbeli elvárásokkal.
A fülhallgatóval zenét hallgató tiniktől a zajos munkakörülmények között dolgozókig, egyre több ember szenved valamilyen mértékű nagyothallásban. Ezt a tendenciát szeretnék csökkenteni amerikai kutatók, egy vitaminokból és magnéziumból álló étrend-kiegészítővel.
Száznál több résztvevő országgal valódi világrendezvénynek ad otthont november 16. és 19. között Budapest, az immár ötödször megrendezendő Tudomány Világfóruma (WSF) az idei uniós elnökség mellett a legjelentősebb nemzetközi esemény Magyarországon - hangsúlyozta Pálinkás József az MTI-nek.
A főbb eredménysorokon jelentős csökkenésről számolt be a Kulcs-Soft a pénteki, piaczárást követően közzétett negyedéves gyorsjelentésében. A beszámoló ezúttal is igen szűkszavúra sikeredett, melyből...
Nőtt a hátralékos háztartások aránya Magyarországon: a lakosság 24,3 százaléka maradt el 2010-ben a hiteltörlesztés, a lakbér, vagy a közüzemi számlák kifizetésével az unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint - közli a Magyar Nemzet a hétfői számában.
A magyar kkv szektor egyharmada 5-8 éven belül generációváltás elé néz, ám a hazai fiatalok vállalkozói hajlandósága európai viszonylatban is nagyon alacsony. A gazdasági utánpótlás nevelés érdekében országos összefogással rendezik meg a Fiatal Vállalkozók Hetét, immár negyedik alkalommal. Nagyvállalatok vezetői és sikeres vállalkozók ébresztik fel a fiatalokban a vállalkozói kedvet - írja a…
A PannErgy Nyrt. 2011. november 11-én a BÉT-en az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével a PannErgy Nyrt 550 darab saját részvényt vásárolt 639 Ft/db átlagáron. A tranzakciót követően a PannErgy...
Emelkedéssel reagáltak az ázsiai részvénypiacok azokra a hírekre, hogy Olaszországban megszavazták a megszorító csomagot és Silvio Berlusconi lemondását követően Mario Monti kapott kormányalakítási megbízást a kormányfőtől. Mindemellett javította a befektetői hangulatot az is, hogy a japán gazdaság a harmadik negyedévben negyedéves szinten 1,5 százalékos bővülést mutatott.
Az olasz köztársasági elnöki palota közleményben tudatta a miniszterelnök Silvio Berlusconi lemondását és azt, hogy az államfő Giorgio Napolitano vasárnap megkezdi a parlamenti pártok delegációival való konzultációt az új kormányfő megnevezéséről.
Nincs markáns nézetkülönbség a kormányoldalon belül a köznevelési törvénnyel kapcsolatban - hangoztatta a szombati győri oktatási konferencián mondott felszólalása után tartott sajtótájékoztatón az MTI kérdésére Hoffmann Rózsa államtitkár.
Egyiptomban tízmillióan emlékeztek meg tegnap a hurghadai busztragédia magyar áldozatairól. A hozzátartozók megsegítésére pedig tízezrek mozdultak meg itthon.