Érdemi vallomást tett a gyanúsítottként kihallgatott A. Attila, az NB II-es Kozármisleny labdarúgója, akit szombaton vettek őrizetbe a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben.
Az elismerést idén is heten kapták meg. A XXI. Század Társaság minden évben azoknak a művészeknek ítéli oda a díjat, akik munkásságát értékőrzőnek és értékteremtőnek tartja.
A Pirelli készen áll agresszívebb stratégiára váltani, és „izgalmasabb” keverékekkel kívánja kiszolgálni a csapatokat 2012-ben, hogy ezzel is fokozza az izgalmakat a Forma-1-ben. Tovább »
Negatív kihatású megfigyelés alá vette Magyarország adósosztályzatait a Standard & Poor's. Új szereposztás kialakítását sürgette az MSZP-n belül a pártelnök. Olaszországban a képviselőház is megszavazta a gazdasági megszorításokat tartalmazó költségvetési csomagot. A nap legfontosabb hírei november 12-én.
Vasárnap este kormányalakítási megbízást kaphat Olaszországban Mario Monti, miután Silvio Berlusconi szombat esti lemondását követően Giorgio Napolitano államfő a nap folyamán már a közgazdász vezette kormány megalakításáról konzultál a parlamenti pártok delegációival.
Érdemi vallomást tett a gyanúsítottként kihallgatott A. Attila, az NB II-es Kozármisleny labdarúgója, akit szombaton vettek őrizetbe a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben.
Érdemi vallomást tett a gyanúsítottként kihallgatott A. Attila, az NB II-es Kozármisleny labdarúgója, akit szombaton vettek őrizetbe a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben.
Kínai vállalkozókkal, pénzügyi cégekkel való megbeszélésekkel folytatódott Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kínai látogatásának sanghaji programja szombaton.
A következő 12 hónapra romlottak az ingatlanpiaci kilátások; a GKI Gazdaságkutató Zrt. októberi budapesti ingatlanpiaci hangulati indexe az előző, júliusihoz képest 10,8 ponttal 92 pontra esett, de 8...
Idén átlagosan mintegy 35 ezer forintot tervezünk költeni karácsonyi ajándékokra, s a vásárlók közül sokan a neten szerzik majd be a fa alá valót. Ugyanakkor a kártyás fizetés egyelőre még gyerekcipőben jár az online vásárlók körében; a hitelkártya használatának aránya csak minimális mértékben emelkedett tavalyhoz képest....
Szombaton a Las Vegas-i MGM Grand Arénában lépet szorítóba Manny Pacquiao és a mexikói Juan Manuel Márquez a Boksz Világszervezet (WBO) váltósúlyú vb-övéért.
Philip G. Zimbardo, a Stanford Egyetem tanára 1971-ben az amerikai haditengerészet felkérésére szervezte meg a világhírűvé vált stanfordi börtönkísérletét, amelyben azt igyekezett kideríteni, hogy milyen hatással vannak az emberek viselkedésére a társadalmi szerepek.
A görög és az olasz kormányváltásokat üdvözölte szombaton Honoluluban Barack Obama amerikai elnök, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) - a Hawaii-szigetek fővárosában megrendezett - kétnapos csúcstalálkozójának kezdetén tartott amerikai üzleti fórumon.
Érdemi vallomást tett a gyanúsítottként kihallgatott A. Attila, az NB II-es Kozármisleny labdarúgója, akit szombaton vettek őrizetbe a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben.
Amíg lehet, vár Robert Kubicára a Renault forma-1-es alakulata, bár egyre valószínűbb, hogy a lengyel versenyző 2012 elején mégsem tudja vállalni a szereplést. Tovább »
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerint a hosszú ideje a párt első vonalához tartozó politikusok is érzik, hogy eljött az a pillanat, amikor háttérbe kell vonulniuk, tapasztalataikra és tanácsaikra viszont továbbra is szükség van. Hangsúlyozta: az új szereposztás, amit szorgalmaz, nem leszámolás vagy kiszorítás, hanem az MSZP megújításának elkerülhetetlen része.
Az amerikai rendőrség Wall Street-ellenes tüntetők táborait számolta fel két amerikai városban, Denverben és a Salt Lake Cityben szombaton - közölték helyi médiaszervek.
Az amerikai rendőrség Wall Street-ellenes tüntetők táborait számolta fel két amerikai városban, Denverben és a Salt Lake Cityben szombaton - közölték helyi médiaszervek.
Szembetűnő, hogy Egervári Sándor ténykedése alatt fejlődött a válogatott támadójátéka. A 37 találatból (16 meccsen, ami 2,31-es átlagnak felel meg) a csatárok 19 góllal vették ki a részüket.
Az autósok 36 százaléka nem autózik kevesebbet az üzemanyagár emelések ellenére sem, 30 százalékuk ezt nem is teheti meg, miközben a Forensis Autóklub legújabb felmérése szerint a válaszadók közel kétharmada kevesebbet használja autóját, 45 százalékuk pedig több mint negyedével csökkentette a kocsi használatot. A közlemény szerint a válaszadók 1,7 százaléka döntött átmenetileg az autója leállítása…
A bankközi piacon a dollár pénteken későn 226,01-226,52 forint volt vételi, illetve eladási oldalon, 1,94 százalékkal, illetve 1,95 százalékkal erősebb az előző heti adatoknál.
Nincs markáns nézetkülönbség a kormányoldalon belül a köznevelési törvénnyel kapcsolatban - hangoztatta az MTI kérdésére Hoffmann Rózsa államtitkár, miután Pokorni Zoltán pénteken egy szaktanácskozáson vitatott pontokról beszélt.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone bevallotta, hogy az Amerikai Nagydíj szervezői komoly problémák elé néznek, miközben készülnek jövő évi visszatérésükre, de bízik abban, hogy nem kell elhalasztani a versenyt. Tovább »
Hozzávalók: A tésztához: 60 dkg liszt 5 dkg élesztő 7 dkg kristálycukor 4 dl tej 3 tojás sárgája 2 evőkanál étolaj késhegynyi só A töltelékhez: 1 kg reszelt káposzta só olaj bors A kenéshez: 1 tojás
Hozzávalók: 1,5 nagyobb vagy 3 kisebb csirkemellfilé 6 vékony szelet sonka 3 db koktél paradicsom 6 csíkocska scamorza sajt fagyasztott leveles spenót só durvára darált színes bors oregánó 6 vékony gerezd fokhagyma olaj A tetejére: reszelt sajt kevés tejföl 1 tojás
Hogy az MF Global csődbement brókercég dühös ügyfeleit megnyugtassa, a CME Group egy szokatlan lépésre szánta rá magát pénteken. Utóbbi vállalat saját vagyonából 300 millió dollárt ajánlott fel a...
Alex Loudon sok mindent nehezen viselt. Nem maradt más választása, csak a szakítás. Pedig a világ legvonzóbbnak kikiáltott, gyönyörű Pippa Middleton szerelme volt.
A brazil rendőrség és a hadsereg több elitegysége elözönlötte vasárnapra virradóan a legnagyobb Rio de Janeiró-i nyomornegyedet, a Rocinhát. Hosszú idő óta ez az első ilyen nagyszabású hatósági művelet az országban a kábítószer-kereskedelem és általában a bűnözés elleni küzdelemben.
A tartalékos angol válogatott 1-0-ra legyőzte a Wembleyben az esélyesebbnek vélt, legjobbjaival felálló Európa-és világbajnok Spanyolországot szombaton felkészülési mérkőzésen.