A portugál válogatott szerdán érkezett meg a nemzetközi repülőtérre Szarajevóba a Bosznia-Hercegovina elleni péntek esti EB-pótselejtezőre. A helyiek sajátos módon üdvözölték a csapatot.
Az esztergomi közvilágítást szolgáltató TIVI Kft. a képviselő-testület Fidesz-frakciójának vezetőjével való egyeztetés után ígéretet tett arra, ha jövő hét péntekig megkapják a frakcióvezető által ígért 19 millió forintot, akkor a korábbi tervvel ellentétben most szombaton nem kapcsolják ki a közvilágítást a városban - mondta a társaság ügyvezetője csütörtökön az MTI kérdésére.
Hosszú kihagyását követően kezdőként tér vissza a magyar labdarúgó-válogatottba Gera Zoltán, az együttes csapatkapitánya pénteken, a Liechtenstein elleni barátságos mérkőzésen. Az angol West Bromwich Albion légiósa legutóbb március 29-én, a hollandok otthonában elszenvedett 5:3-as Eb-selejtezős vereség – melyen két gólt lőtt – alkalmával húzhatta magára a címeres mezt.
A Demokratikus Koalíció elnöke több európai uniós nagykövet után az Egyesült Államok magyarországi nagykövet asszonyát is tájékoztatta a DK megalakulásáról, céljairól, a hazai belpolitikai helyzetről.
Magyarország az első csatát, a pénzügyi egyensúly helyreállításának csatáját már megnyerte - az Európai Unióhoz történt 2004-es csatlakozás óta egyetlen évben sem mondták ki Brüsszelben, hogy 3...
Az olasz állampapírhozamok óriási emelkedése, az olasz állam közép távú fizetõképességével kapcsolatos aggodalmak dominálták tegnap a híráramlást, illetve leginkább ezek mozgatták a piacokat....
Továbbra sem döntött, így időt kér jelenlegi csapatától, a Mercedestől a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher arra vonatkozóan, hogy meghosszabbítja-e 2012 végén lejáró szerződését. Tovább »
Jó állapotban van az a kilenc sérült, akit csütörtök délután szállítottak Magyarországra Hurghadából - mondta Nagy Ferenc, a szállítást lebonyolító Europ Assistance operációs vezetője Budapesten.
Jó állapotban van az a kilenc sérült, akit csütörtök délután szállítottak Magyarországra Hurghadából - mondta Nagy Ferenc, a szállítást lebonyolító Europ Assistance operációs vezetője Budapesten.
Az Országgyűlés mentelmi bizottságához fordul a számvevőszéki és költségvetési bizottság, kérve, hogy a testület tekintsen be Simor András jegybankelnöknek a házelnökhöz eljuttatott, a ciprusi off-shore cége eladásáról szóló adásvételi szerződésbe, majd adjon tájékoztatást, megtörtént-e az adásvétel.
Egervári Sándor szövetségi kapitány a pénteki, valamint a négy nappal később, Lengyelországban sorra kerülő összecsapást elsősorban a kísérletezésre használja majd.
Az a kilátás, hogy Mario Monti közgazdász vezetésével szakértői kormány alakulhat Olaszországban, némileg megnyugtatta az olasz és európai piacokat, de lázas egyeztetést robbantott ki a belpolitikai folytatásban szerepet követelő pártok között. Az Északi Liga előrehozott választást sürget.
Kutatás-fejlesztésre kellene többet költeni, nem az országban nagy hagyományokkal bíró ágazatokra - mondta a CEU professzora az MKB Bank konferenciáján. Csaba László India példáját hozta fel, ahol a szoftveres szolgáltatásból származó export ötször annyit hoz, mint a mezőgazdasági kivitel.
A Freesoft Nyrt. vezérigazgatója november 7-vel kinevezte Somlyai Gábort a HUMANsoft Kft. ügyvezető igazgatójává. A szakember kinevezésével a cég a nemzetközi gyártói kapcsolatainak erősítését és...
A kétnapos londoni látogatáson tartózkodó Orbán Viktor a London School of Economics egyetemen ma délután tartott előadásában többek között azt mondta: "extrém nehéz" lesz elérni a kormány által...
A Juventus korábbi általános igazgatóját, Luciano Moggit, a 2006-ban kirobbant olasz bundabotrány vezéralakját bűnösnek találták csalás vádjában, ezért a nápolyi ügyészség első fokon öt év négy hónap börtönbüntetésre ítélte.
Lemondott vezérigazgatói tisztségéről Balázs Csaba, a tőzsdén jegyzett Est Media Vagyonkezelő Nyrt. elnök-vezérigazgatója és a cégcsoport operatív irányításával az egyik nagyrészvényest, Pankotai Csaba igazgatósági tagot bízták meg.
"Az út nehéz lesz, de ha együttműködünk és egységesek vagyunk, bízhatunk a végeredményben" - jelentette ki a kinevezése után tett első nyilatkozatában Lukasz Papademosz görög pénzügypolitikus.
Az ingatlanpiaci válság eddigi három éve alatt az ingatlantulajdonosok átlagosan mintegy 12 százalékos nominális értékvesztést könyvelhettek el, ám az ár- és hosszabbodó eladási folyamatot generáló...
A magyar gazdaságpolitika célja a stabilitás megteremtése a versenyképesség fokozásával - mondta el a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a "Multik nélkül nem megy" című konferencián. Cséfalvay Zoltán szerint ehhez külföldi tőkére is szükség van, mivel az a gazdasági szabályozást, a munkaerőpiacot a verseny felé mozdítja.
A tegnapi komoly amerikai lejtmenetet követően ma kisebb fellégzést mutattak a világ tőkepiacai, ám az európai zárás felé közeledve újra bizonytalanság lett úrra a piaci szereplők körében. A BUX...
Nagyot vágott az Európai Bizottság a közép-európai országok következő két évre szóló növekedési előrejelzésén. Szlovákiában például csak 1,1 százalékos növekedést vár 2012-re, ami a tavasszal adott...
A forradalmi központi rendszerét korábban már láttuk, sőt ebből kiindulva a belső tér néhány részlete sem volt ismeretlen és most végre megjelent az első kép a Cadillac két modelljét leváltó XTS-ről.
A rajongók egészen idáig reménykedhettek benne, hogy Courteney Cox és férje, David Arquette kilábalnak az utóbbi időben egyre többet hangoztatott házassági válságukból.
Róma-Athén Bizonyára nem ilyen végről álmodtak, de egy napon vesz búcsút hivatalától két vezető politikus, Silvio Berlusconi olasz és Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök. Ők az eddigi legjelentősebb áldozatai az EU válságának, hivatali idejük lejárta előtt távoznak.
A magyar kormány morálisnak és helyénvalónak tartja a tehermegosztást az üzleti élet, az állami szektor és a háztartások között, és ez az álláspont határozta meg eddigi gazdasági intézkedéseit - közölte csütörtökön Londonban Orbán Viktor.
Halivadékok tömegét mentették ki a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. szakemberei azt követően, hogy a növendék halak a tározó téli vízszintcsökkentése nyomán megrekedtek egy csatornában.
Csaknem 25 ezer lakcímről jelentkeztek a pótösszeíráson november első napjaiban, hogy adatot szolgáltassanak, és kitöltsék a rájuk vonatkozó lakás- és személyi kérdőíveket - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
A Szent Koronával 1944 novemberében az ezeréves magyar állam menekült az üldözői elől és lelt menedékhelyre Veszprémben - mondta a miniszterelnök-helyettes.
Rögzíthetik az emberiesség elleni bűncselekmények büntetési tételét az ilyen tettek elévülhetetlenségéről szóló törvényjavaslatban, az indítvány fideszes előterjesztője, Gulyás Gergely ugyanis támogatja az erre vonatkozó bizottsági módosító indítványt.