2011. október 8. szombat

okt. 8
13:15
Kulcsfontosságú várost támadnak (HírTV)
Újra ágyúkkal lőtték Szirt városát a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács csapatai. Moammer el-Kadhafi szülővárosa ellen pénteken kezdődött átfogó támadás. Legkevesebb 12 katona vesztette életét, és 190-en sebesültek meg a harcokban.
okt. 8
13:15
Jubileumi csúcstalálkozót tartottak a V4-ek (Metropol)
Együttműködésük elmúlt húsz évének eredményeit méltatták a visegrádi országok államfői szombaton Visegrádon, kiemelve, hogy az együttműködés elérte eredeti célját, a tagországok euroatlanti integrációját, és az után is hatékony kooperációs forma maradt.
okt. 8
13:15
Kamaszkori agysejtek felelnek a közösségi viselkedésért (hirado.hu)
A kamaszkorban keletkező agysejteknek más feladata lehet a felnőttkorban, mint a később létrejövő sejteknek.
okt. 8
13:17
Simor elzárkózott a vizsgálattól (HírTV)
Még nem érkeztek meg a jegybank felügyelőbizottságához a dokumentumok arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke felszámolta ciprusi cégét és hazautalta vagyonát.
okt. 8
13:19
A dobozos sörök és a PET-palackos üdítőitalok is többe kerülhetnek (HírTV)
Háromszorosára emelné a kormány a szeptembertől bevezetett környezetvédelmi termékdíjakat – írja a Népszabadság, a birtokába jutott tervezetre hivatkozva.
okt. 8
13:24
Milliárdos bukás fenyegeti az NBA-t (BorsOnline)
Hiába nehezedik egyre nagyobb nyomás a tárgyaló felekre, az amerikai kosárlabdaliga játékosai és klubtulajdonosai képtelenek megállapodni. Az NBA csúszásának néhány európai bajnokság lehet a nyertese.
okt. 8
13:24
Fojtott hús tarjából (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg tarja 4-5 fej vörös hagyma (ennyi biztos kell) 1-1,5 kg krumpli só bors
okt. 8
13:26
Sütőtökgolyó (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg megsütött sütőtök 20 dkg kekszmorzsa 1 narancs leve és héja 10 dkg porcukor 15 dkg darált dió kókuszreszelék
okt. 8
13:30
Hamilton beszorult Webber és Schumacher közé, "elment" a gyorsköre - videó (Agroinform)
Lewis Hamilton a harmadik rajtkockát szerezte meg a Japán Nagydíj szombati időmérőjén, a brit versenyző azonban legnagyobb ellenfeleitől eltérően nem futhatta meg az utolsó gyorskörét.
okt. 8
13:33
Lángolt a büfékocsi (HírTV)
Az oltási munkálatok befejeztével megindulhatott a vasúti forgalom a Budapest-Hatvan-Miskolc-Nyíregyháza vonalon. Egy intercity vonat büfékocsija gyulladt ki Füzesabonynál, az oltás miatt le kellett kapcsolni az áramot a felsővezeték-rendszerben - értesült a HavariaPress.
okt. 8
13:33
Az öregedő Kína gondjai (Kripto Akadémia)
A gyorsan öregedő népesség problémájára irányította rá a figyelmet az idősek napja Kínában, mivel öt éven belül 23 millióval fog növekedni a 60 évesek, vagy a felettiek száma, és ez új helyzetet elé állítja a társadalmat, a családokat.
okt. 8
13:33
Kína az öregedéssel küzd (hirado.hu)
Öt éven belül 23 millióval nő a hatvanévesek, vagy a felettiek száma, ami új helyzetet elé állítja a társadalmat, a családokat.
okt. 8
13:33
Leminősítheti Belgiumot a Moody’s (Portfolio)
Péntek késő este azt jelezte a Moody’s Investors Service, hogy az eurózóna adósságválságának súlyosbodása, illetve a belga bankrendszeri problémák és a belga-francia Dexia bank egyre nagyobb...
okt. 8
13:39
Változik a rajtrács a Japán Nagydíjon (F1világ)
Kamui Kobayashi a hetedik pozícióból vághat neki hazai versenyének, derül ki az FIA által kiadott hivatalos rajtsorrendből. Tovább »
okt. 8
13:42
Irodát nyitott Budapesten a Stanton Chase fejvadász cég (ProfitLine)
Irodát nyitott Budapesten a Stanton Chase globális felsővezetőkre szakosodott nemzetközi fejvadász cég - közölte a magyar iroda pénteken az MTI-vel.
okt. 8
13:42
Videó: Bámulatos sarkazós gólt kaptak Ronaldoék (Sport365)
A portugál nemzeti csapat 5-3-as győzelmet aratott Izland felett az Európa-bajnoki selejtező pénteki összecsapásán. A találkozó legszebb gólját azonban nem Cristiano Ronaldo, vagy éppen Nani, hanem az izlandi együttes középpályása, Hallgrimur Jonasson szerezte .
okt. 8
13:45
Kínában is súlyos gond az elöregedő társadalom (Infostart)
A gyorsan öregedő népesség problémájára irányította rá a figyelmet az idősek napja Kínában, mivel öt éven belül 23 millióval fog növekedni a 60 évesek, vagy a felettiek száma, és ez új helyzetet elé állítja a társadalmat, a családokat.
okt. 8
13:48
Hajnalék is leadták voksaikat a világ legjobb futballistáira (Agroinform)
A Telkiben készülő magyar csapat is leadta voksait a világ legjobb 11 játékosára,  a FIFPro World XI szavazásra.
okt. 8
13:51
Ezrek menekülnek a harcok elől (HírTV)
Több ezren menekülnek napok óta Szudán Kék-Nílus szövetségi államából az ott dúló harcok elől – közölték pénteken ENSZ-források.
okt. 8
13:51
Debreceni Egyetem: piacképes oktatás cégekkel együttműködve (Alternatív Energia)
A Debreceni Egyetem (DE) arra törekszik, hogy a képzést, a szakmai munkát a gazdaság, a társadalom érdekeinek szolgálatába állítsa - jelentette ki Fábián István, a DE rektorra szombaton, a Tudományegyetemi Karok (TEK) által harmadik alkalommal megrendezett kapcsolatok napja megnyitóján
okt. 8
13:51
Paczolay: az alkotmány nem válhat az állami önkény eszközévé (hirado.hu)
Az Alkotmánybíróság elnöke szerint a jogfolytonosságot jelenleg a címer és a himnusz, mint szimbólumok őrzik.
okt. 8
13:53
Rátámadt az áruház őrére (HírTV)
Rátámadt a biztonsági őrre egy férfi egy kiskőrösi áruházban. A támadó egy partvist is eltört, s a kávéautomatát is megrongálta - értesült a HavariaPress.
okt. 8
13:53
Répás: novemberben tartják a Máért következő ülését (hirado.hu)
Hamarosan elindul a nemzeti regiszter és diaszpóratanácsot is létrehoznak.
okt. 8
13:55
Jobbik: végtörlesztés mellé résztörlesztést (hirado.hu)
Az ellenzéki párt szerint a kormányzat csak látszólag és szavakban segít a banki károsultak, devizahitelesek helyzetén.
okt. 8
14:00
Áradoznak a kollégák: zseniálisan gonoszkodik Julia (BorsOnline)
Julia Roberts ma már a könnyed, vicces szerepeket szereti olyan filmekben, amelyeket a gyerekei is megnézhetnek. Nem csoda, hogy elvállalta a gonosz királyné szerepét a jövőre mozikba kerülő Hófehérke című mese adaptációjában.
okt. 8
14:03
Novemberben tartják a Máért következő ülését (Infostart)
Még novemberben összehívják a Magyar Állandó Értekezlet soron következő plenáris ülését - jelentette be a nemzetpolitikai helyettes államtitkár.
okt. 8
14:06
Elsöprő győzelemmel kezdtek Tóth Krisztáék (Agroinform)
Téglás Péter együttese a szerbeket verte a csapatverseny C csoportjának nyitókörében.
okt. 8
14:08
Az istenek is vele vannak - megint Vettel nevetett a végén (Agroinform)
Újabb időmérő - újabb Red Bull győzelem. Pedig ezúttal csak nagyon kevés hiányzott a csodához; kilenc ezredmásodperc egészen pontosan....
okt. 8
14:09
Budai: Egyértelmű Bajnai Gordon felelőssége (HírTV)
Az elszámoltatási kormánybiztos szerint egyértelmű Bajnai Gordon felelőssége a Hajdú-Bét-ügyben. Budai Gyula hivatala a héten fejezte be a baromfi-feldolgozó csődjének vizsgálatát. A jelentés szerint a tulajdonos Wallisnak minden pénzügyi tranzakcióról tudnia kellett. A Hajdú-Bét csődje után a gazdák hiába várták a milliárdos szállítói hitelek kifizetését, 600 libatenyésztő család ment csődbe.
okt. 8
14:09
Fejleszti a kerékpárút-hálózatot a kormány (Metropol)
Húszmilliárd forintot fordít az elkövetkező években kerékpárutak építésére és a meglévők felújítására a kormány - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.
okt. 8
14:09
Újra teljes hosszában jár a 3-as metró (Alternatív Energia)
Újra a vonal teljes hosszában járnak a 3-as metró szerelvényei a fővárosban - közölte a BKV fődiszpécsere szombaton kora délután az MTI-vel.
okt. 8
14:09
Halálra vált arcú modellek a kifutón - fotó (hirado.hu)
Lisszabonban mutatta be legújabb kollekcióját Ana Salazar tervező, ahol a meghökkenést nem a ruhák okozták...
okt. 8
14:11
Újra felnyitották a haláltáborok őreinek lezárt aktáit (HírTV)
Újabb náci perekre készül a német ügyészség. Demjanjuk precedensértékű bírósági ügye arra indította őket, hogy a jogerős végzést meg sem várva újra felnyissák a haláltáborok őreinek korábban lezárt aktáit. A 91 éves férfit 28 ezer ember kivégzésében játszott bűnsegédi szerepe miatt májusban első fokon öt évre ítélték.
okt. 8
14:12
Vettel az új szárnynak köszönheti sikerét (F1világ)
A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner elárulta, hogy mindössze fél órával az időmérő előtt érkeztek meg azok a szárnyalkatrészek, amik nélkül nagy valószínűséggel elvesztették volna idei veretlenségüket az időmérőn Japánban. Tovább »
okt. 8
14:15
A MÁV-elnök bízik a cég konszolidálásában (ProfitLine)
A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy véli, szükség van a központi költségvetés vállalásaira ahhoz, hogy a cég leküzdje az adósságát, mert különben lassan eljut a működőképessége határára. Szarvas Ferenc a hvg.hu internetes oldalának adott, pénteken közölt interjújában azt is elmondta: bízik abban, hogy a kormányzat konszolidálja a MÁV-ot.
okt. 8
14:15
Női kosárlabda: Szlovákiában folytatja a Sopron kiválósága (Sport365)
Szlovákiába, a kassaiakhoz igazolt az előző évadban a Sopron női együttesével bajnokságot és Magyar Kupát nyert válogatott kosárlabdázó, Németh Bernadett.
okt. 8
14:18
Orrtúrás (BorsOnline)
okt. 8
14:20
Megnézhetik, mit művelnek vezetés közben a sofőrök - fotógaléria (BorsOnline)
A legtöbben abban a tévhitben élnek, hogy képesek egyszerre két-három dolgot csinálni teljes figyelemmel. A közlekedési statisztikák azonban nem ezt mutatják.
okt. 8
14:24
Jelenleg Olaszország a világ egyik legjobb csapata - Dejan Sztankovics (Agroinform)
A szerbek kiválósága szerint Cesare Prandelli válogatottja pillanatnyilag a világ három legjobb csapatában található.
okt. 8
14:27
Utolsó útjára kísérik Makovecz Imrét (HírTV)
Szombat délután kísérik utolsó útjára Makovecz Imrét. A 75 évesen elhunyt Kossuth-díjas építészt a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra. A szertartás előtt barátai és tisztelői vettek tőle búcsút.
okt. 8
14:27
Záhony - Tíz órára nőtt a kamionok várakozási ideje (Blikk)
okt. 8
14:27
Navracsics Tiborhoz fordult a Gyermekszegénység Elleni Program irodájának ügyében az LMP (Alternatív Energia)
Nyílt levélben kért állásfoglalást Navracsics Tibortól a Gyermekszegénység Elleni Programiroda (GYEP) ügyében tett államtitkári kijelentésekkel kapcsolatban az LMP-s Szabó Tímea.
okt. 8
14:27
Tíz órát várnak a kamionok Záhonynál (hirado.hu)
Péntek délután még 5, szombat reggel pedig 7 órás veszteglésre kényszerültek a kamionok. A nagy forgalom miatt alakult ki torlódás a teherforgalomban.
okt. 8
14:27
Vajon kidurran-e Kínában az ingatlanlufi? (Portfolio)
Az eddigi jelek azt mutatják, hogy Kína - a legtöbb országgal ellentétben - megfelelően képes kezelni az ingatlanpiacán formálódott buborékot, és ha szerencséje lesz, elkerülheti a lufi kidurranását....
okt. 8
14:27
Ötöslottó: túl az álomhatáron - fontos változás (Pénzcentrum)
Az Ötöslottó főnyereménye idén másodjára lépi át az egymilliárdos "álomhatárt". Legutóbb a június 11-i sorsoláson avattak milliárdost, az öt nyerőszám akkor 1 934 388 935 forintot ért. Ezen a héten a főnyeremény 1 166 millió forint....
okt. 8
14:27
Újra bíróság elé áll Rohác (ATV)
Kitűzte a Fővárosi Ítélőtábla a Seres Zoltán vállalkozó ellen 1997-ben elkövetett merényletkísérlet miatti büntetőeljárás másodfokú tárgyalását, Jozef Rohác vádlott október 17-én áll a bíróság elé - írta a Magyar Nemzet szombaton.
okt. 8
14:29
Nyílt levelet írt Tarlós Istvánnak kilenc fővárosi színházigazgató - Tarlós lezártnak tekinti a vitát (Alternatív Energia)
Nyílt levélben fordult Tarlós István fővárosi főpolgármesterhez az Új Színházban történt igazgatóváltás miatt kilenc fővárosi színházigazgató.
okt. 8
14:29
Musical készül Báthory Erzsébetről (hirado.hu)
A részletekről az Opera Café vendégei Megyeri János, szobrász és Szolnoki Péter zenész meséltek.
okt. 8
14:29
Belgium: megoldódhat a világrekorder kormányválság (ATV)
Megállapodtak szombat hajnalra a holland nyelvű flamand, illetve a franciaajkú vallon pártok Belgium átfogó államreformjának intézményi kérdéseiben, abban, hogy milyen jogkörök kerülnek át szövetségi szintről a tartományokhoz.
okt. 8
14:36
Soha többé nem nevezhetik szörnyszülöttnek a 9 éves kisfiút - megrázó fotó (BorsOnline)
Véget értek annak az indiai kisfiúnak a mindennapos megpróbáltatásai, aki a hasán hordta meg nem született ikertestvére végtagjait.

Keresés