A szövetségi kapitány szombaton a helyszínen nézte meg a Club Brugge-Racing Genk belga bajnoki mérkőzést. Egervári Sándor az mlsz.hu-n vezetett blogjában elmondta, a két novemberi meccs egyikén mindenképp pályára küldi Tőzsér Dánielt.
A Tatabánya 3-0-győzött a Paks ellen, a Gyirmót pedig döntetlent játszott vasárnap Győrben a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában. Utóbbi ezzel a második helyen áll a tabellán.
Egy egész város lakóit fenyegeti megtorlás Líbiában azzal az indokkal, hogy a polgárháború alatt bűntetteket követtek el a megbuktatott vezető, Moammer Kadhafi oldalán harcolva – közölte vasárnap a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet.
Kihúzták a Hatoslottó 43. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten egyvalakinek sikerült eltalálnia mind a 6 számot, így a jövő héten 60 millió forint keresi gazdáját....
Az október 31-től november 6-ig tartó hetet munkamentes hétköznapok, illetve munkával töltött hétvégi nap is tarkítja, az iskolák őszi szünetet tartanak, ezért a közlekedési társaság arra kéri az utasokat, figyelmesen nézzék meg a menetrendet.
Több városban is magas légszennyezettségi adatokat mértek, így például Budapesten, Pécsen, Miskolcon, Debrecenben, Székesfehérváron és Nyíregyházán, utóbbi városban vasárnap elrendelték a szmogriadót.
A horvát Marin Cilic nyerte a 663 750 dollár összdíjazású, fedettpályás szentpétervári férfi tenisztornát, miután a vasárnapi döntőben 2 óra 15 perc alatt három játszmában győzött a szerb Janko Tipsarevic ellen.
A német "Der Spiegel" magazinnak a zárónyilatkozat-tervezetre támaszkodó értesülése szerint a G20 átfogó reformintézkedéseket tervez hozni a cannes-i csúcstalálkozón a pénzügyi szektor túlhatalmának korlátozására.
A brazil bajnokság 32. fordulójában a Santos az Atletico-PR együttesét fogadta. A mérkőzést végül Neymar négy góljával a hazai csapat nyerte 4-1-re. A 19 éves focista kétszer tizenegyesből tudott eredményes lenni.
A fegyveres milíciák elkergették a 30 ezres Tuarga város összes lakóját, és azzal fenyegetik őket, hogy nem is térhetnek haza, mert Kadhafi oldalán harcoltak.
A vendéglátók kezdőcsapatában ott volt Babos Gábor és Vadócz Krisztián is, a második félidőben pedig Szélesi Zoltán is bemutatkozott a hazai együttesben.
Kormánykörökből származó elképzelések szerint csökkentenék az egykori pártállami vezetők juttatásait. A tervek kapcsán vallott nyugdíjáról Szűrös Mátyás volt ideiglenes köztársasági elnök is....
Az első helyen kiemelt francia Jo-Wilfried Tsonga nyerte a 650 ezer euró összdíjazású, bécsi fedettpályás férfi tenisztornát azzal, hogy a vasárnapi döntőben 2 óra 25 perc alatt, három játszmában legyőzte a másodikként rangsorolt argentin Juan Martín del Potrót.
A fiatal ázsiai-amerikaiak elleni erőszakhullám nyelvi okokra vezethető vissza, illetve arra az ellenséges attitűdre, amely 2001. szeptember 11. után lett jellemző.
Több városban is magas légszennyezettségi adatokat mértek, így például Budapesten, Pécsett, Miskolcon, Debrecenben, Székesfehérvárott és Nyíregyházán, utóbbi városban vasárnap elrendelték a szmogriadót.
A Kassai Viktor által vezetett Debrecen - Honvéd NB I-es labdarúgó-mérkőzésen a Debrecen szerezte meg a vezetést Szakály Péter 23. percben szerzett góljával. Danilo az 54. percben egyenlített, így alakult ki az 1:1-es végeredmény. A 14. forduló zárómeccse, a Siófok - Ferencváros mérkőzés - Pölöskey Péter 26., illetve Juha Hakola 85. percben szerzett góljával - 2:0-ás vendéggyőzelemmel ért véget.
A fiatalok globális foglalkoztatási válságának hosszabb távú súlyosbodására és az ebből fakadó kockázatokra hívja fel a figyelmet a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) az MTI-hez is eljuttatott jelentésében.
Roubini ezúttal tőle szokatlan módon igen pozitív véleményt fogalmazott meg, méghozzá a világ negyedik legnépesebb országával, Indonéziával kapcsolatban. Hosszú távon az indonéz gazdasági modell...
A női kézilabda Bajnokok Ligájának csoportkörében a harmadik fordulóra kerül sor. A Győri Audi ETO KC a francia Metz vendégeként lép pályára. Élő szöveges közvetítés.
SZEGED – Nagyon igyekezett erre a világra a kis Lukács, aki nem várta meg, hogy beérjenek vele a kórházba: egy taxiban született meg. A baba és édesanyja is jól van, a hét végén már haza is engedték őket a szülészeti klinikáról.
BEVERLY HILLS – Vajon mi folyik Sandra Bullock (47) és Keanu Reeves (47) között? A két egyedülálló színészt a minap a Beverly Hills-i Craig's nevű vendéglő előtt kapták lencsevégre, amikor egy meghitt vacsora után távoztak a helyről.
A demokrácia és a jogállam megcsúfolásának nevezte közleményében a Magyar Polgári Párt Hargita megyei frakciója a testület pénteki ülésén történteket, amikor Borboly Csaba tanácselnök székestül vitette ki a biztonsági szolgálat embereivel Árus Zsoltot, a Magyar Polgári Párt képviselőjét. Közben Borboly szombati blogbejegyzésében úgy vélekedik: nem az a botrányos, hogy a tanácselnök élt a törvény…
Lukas Podolski vezérletével a Köln hazai pályán 3-0-ra legyőzte a az újonc Augsburg együttesét a Bundesliga 11. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén.
Nem lesz szükség az EKB rendkívüli műveleteinek folytatására az eladósodott euróövezeti országok kötvénypiacon tartásához, mihelyt működésbe lépnek a válságrendezési tervben elfogadott új stabilizáló eszközök - mondta Jean-Claude Trichet a Bild am Sonntag című német lapnak.
A jógagyakorlatok segítenek a derékfájáson, nagyjából ugyanannyira, mint a hagyományos fizioterápia. A jógához kapcsolódó meditációnak azonban nincsen testi hatása - állapították meg amerikai kutatók vizsgálatukban.