Hozzávalók egy 25 cm átmérőjű formához: 25 dkg liszt 7,5 dkg vaj 12,5 dkg + 3 evőkanál porcukor 1 tojás sárgája 50 dkg mascarpone 1 lime héja és leve 1 rúd vanília 10 dkg étcsokoládé 50 dkg szeder + vaj a forma kikenéséhez és 500 g szárazbab a vakon sütéshez
Kasali Casal után újabb Fulham-nevelésű játékos érkezett tesztelésre az angyalföldi csapathoz. A 22 éves Bradley Hudson-Odoi a ghánai U 20-as válogatott mezét is magára húzhatta már.
Azok akik a megszálló erők tagjai voltak, legyenek szerbek, vagy más nemzetiségűek, nem jogosultak vagyon a kárpótlásra - jelentette ki Bozidar Djelic, a szerb kormány alelnöke.
A Toyota Starlet utódjaként 1999-ben piacra dobott Yaris immár harmadik generációjába lépett: a Frankfurti Autószalonon debütált vadonatúj modellt a németországi rövid statikus ismerkedést követően nem sokkal immár hazánkban is vezethettük, az autó pedig már kapható is a hazai kereskedésekben. Nézzük csak, mit lehet tudni a kisautóról, illetve milyenek az első benyomásaink!
Amikor az alvás szót halljuk, legtöbbünk pihentető, nyugodt éjszakai pihenésre gondol, mely testi-lelki regenerációnkat szolgálja. Sokan vannak azonban, akik valamilyen ok miatt, konkrét betegség hiányában sem képesek az éjszakát nyugodt, kellemes alvással tölteni.