2011. október 28. péntek

okt. 28
12:13
Újra esésbe váltott a forint (Portfolio)
A kifejezetten kedvező hangulatból nem tud profitálni a forint, az enyhülő optimizmus mellett pedig rögtön gyengülni kezd – ez az elmúlt napokban jellemző viselkedés ma is jól látszik a forint...
okt. 28
12:15
Hamarosan az Országgyűlés előtt a bankrendszer újraszabályozását célzó törvénytervezet (Infostart)
Pontosan még nem tudni, milyen változtatásokra utalt a miniszterelnök, amikor a szerdai uniós csúcstalálkozó után azt mondta: hamarosan az Országgyűlés elé kerül a magyar bankrendszer újraszabályozását célzó jogszabálytervezet. A nemzetgazdasági minisztérium az InfoRádiónak megerősítette, hogy készül erről egy törvényjavaslat, de annak részleteiről még nem tudott tájékoztatást adni.
okt. 28
12:18
Munka törvénykönyve: kiverte a biztosítékot a kormány új tervezete (Alternatív Energia)
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége tiltakozik az új Munka törvénykönyv tervezete ellen, amit a kormány érdemi egyeztetés nélkül terjesztett a törvényhozás elé - közölte az szakszervezet pénteken.
okt. 28
12:18
Sarkozy egy kicsit "németesebbé” tenné Franciaországot (ATV)
Másfél órán át faggatták élőben a francia elnököt, aki a német gazdaságpolitika meggyőződéses követőjének tüntette fel magát. Sarkozy közben újabb megszorító csomagot jelentett be, igaz, kerülte a konkrét lépések megnevezését.
okt. 28
12:18
Az ecuadori kiscsapat csatára félpályáról döntötte el a bajnokit - videó (Agroinform)
Luis Miguel Escalada félpályán túlról lőtt góljával nyerte az utolsó előtti helyen álló Manta az El Nacional elleni mérkőzést az ecuadori bajnokságban.
okt. 28
12:20
Nézze meg, milyen az új szegedi villamos - Fotó! (Alternatív Energia)
A lengyel Pesa Bydgoszcz SA által gyártott Pesa Swing típusú villamos első próbaútján haladt ma a szegedi Rókusi körúton.
okt. 28
12:20
Simoncelli már a felhők felett motorozik - fotó (Agroinform)
A Malajziai Nagydíjon balesetben elhunyt Marco Simoncelli az égi pályákon rója a köröket, kétség kívül hasonló szenvedéllyel, mint a versenyeken.
okt. 28
12:21
Bokros is megszólalt - a jövő évi költségvetés általános vitája (Gondola)
Bokros Lajos szerint a javaslatban túl sok a bizonytalanság. Fidesz: 1998-ban nagy fejtörést okozott a Bokros-csomag rendbetétele.
okt. 28
12:27
Miért ilyen vérszegény a forint? - Devizapiaci kitekintő (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat tekintjük át. (Commerzbank)
okt. 28
12:27
Kereskedési tippek - Tőzsde GP (Equilor) (Portfolio)
Az Equilor szakértői a mai napra vonatkozóan a tegnapi masszív emelkedés hatására kialakuló jó hangulatot lovagolnák meg a német DAX indexben, a cukorban és a Novartis-ben. A csütörtök hajnalban...
okt. 28
12:27
Massa vitte a pálmát a 2. szabadedzésen (Sport365)
A Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa nyerte az Indiai Nagydíj 2. szabadedzését.
okt. 28
12:29
Elemzői vélemények a foglalkoztatottsági adatról (ProfitLine)
Pozitívan értékeli a munkaerő-piaci aktivitás növekedését a KSH legfrissebb adatai alapján a CIB és Takarékbank elemzője, de mindketten úgy vélik, hogy ennek ellenére az év hátralévő részében és jövőre sem várható, hogy jelentősen csökkenne a munkanélküliség.
okt. 28
12:36
Börtönbe kerülhet, aki megaláz egy hajléktalant (Infostart)
Új passzussal egészítené ki a büntető törvénykönyvet (Btk.) a fideszes Kocsis Máté, aki büntetőjogi kategóriává tenné a kiszolgáltatott emberek - például a hajléktalanok - megalázását.
okt. 28
12:36
Tovább erősítette a német parlament jogait az alkotmánybíróság (Kripto Akadémia)
Tovább erősítette a parlament jogait a német alkotmánybíróság, amely egy pénteki határozatában kimondta, hogy az euroövezeti támogatásokkal kapcsolatban nincs helye semmifajta gyorsított eljárásnak.
okt. 28
12:36
Meglepő ötlet a Jobbiktól (Alternatív Energia)
A Jobbik elnöke szerint a végtörlesztés lehetősége jelenlegi formájában nem oldja meg a devizahitelesek problémáját, ezért az ellenzéki párt továbbra is azt szeretné, ha lehetőség lenne résztörlesztésre is a kedvezményes árfolyamokon. Vona Gábor pénteken Orbán Viktor miniszterelnök rádióinterjújára reagált így.
okt. 28
12:36
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
okt. 28
12:38
Megfenyegette Orbán Viktort - egy év börtönt kapott (Alternatív Energia)
Egy év próbaidőre felfüggesztve egy év börtönre ítélte a Nógrád Megyei Bíróság pénteken azt a pásztói férfit, aki tavaly ősszel ittasan kétszer is betelefonált a Hír TV-be, és fenyegetésekkel követelte Orbán Viktor miniszterelnök távozását.
okt. 28
12:38
Papp: Szócska nem tudott jobb körülményeket ígérni (ATV)
A 28000 orvosból csak 2%-ot érint az államtitkár által javasolt ösztöndíj – mondta a Magyar Rezidens Szövetség elnöke – de ez nem megoldás az orvostársadalom problémáira.
okt. 28
12:39
Tovább szenved a forint, 300 felett az euró (Privátbankár)
Tovább folytatódik a forint vesszőfutása, régiónkból a magyar fizetőeszköz gyengélkedik a leginkább: továbbra is a 300-as szint felett van az euró, 246 környékén a frank
okt. 28
12:40
LMP: tovább nőhet a munkavállalók kiszolgáltatottsága (Alternatív Energia)
Az LMP üdvözli, hogy a munka törvénykönyvében megmarad a kismamák és az időskorú dolgozók jelenlegi védettsége, azt viszont elfogadhatatlannak tartja, hogy a kabinet tovább növelné a munkavállalók kiszolgáltatottságát - ismertette pénteki, budapesti sajtótájékoztatón az ellenzéki párt álláspontját Kaufer Virág.
okt. 28
12:45
Matolcsy nem mondott le örökre a 4-6%-os növekedésről (Portfolio)
Jól halad a tavasszal meghirdetett, Széll Kálmán-tervre keresztelt reformcsomag teljesítése - legalábbis ez olvasható ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tegnapi válaszleveléből....
okt. 28
12:47
"Ne rendezkedjenek be tartósan a közmunkára" (Portfolio)
Képviselői kérdésre válaszolva elmagyarázta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, miként spórol az állam a Munkaerőpiaci Alapon keresztül. Egy másik kérdésre adott válaszában pedig a...
okt. 28
12:49
Profitrealizációba kezdtek a befektetők (Portfolio)
A tegnapi nap heves emelkedései után még optimista hangulatban kezdődött a nap az európai piacokon, melyekre azonban megérkeztek a profitrealizálók is. Nincs ez másként a pesti parketten is, melyen a...
okt. 28
12:51
Hogyan szabályozzák újra a magyar bankrendszert? (Portfolio)
Nem tudni, milyen változtatásokra utalt a miniszterelnök, amikor a szerdai uniós csúcstalálkozó után azt mondta: hamarosan az Országgyűlés elé kerül a magyar bankrendszer újraszabályozását célzó...
okt. 28
12:54
Indiai Nagydíj: Massa nyerte a 2. szabadedzést, Hamiltont megbüntették (Infostart)
Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Indiai Nagydíj pénteki második szabadedzésén. Massa mögött a világbajnoki címét már korábban megvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) lett a második, a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) pedig a harmadik.
okt. 28
12:54
Öngyilkos lett a magyar énekes párja, leadják a vele készült showt (ATV)
Kegyeleti okokból ki lesz írva, hogy a felvétel korábban készült.
okt. 28
12:54
Massa, Vettel, Alonso volt a sorrend a második szabadedzésen (Agroinform)
Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Indiai Nagydíj pénteki második szabadedzésén.
okt. 28
12:56
Volt CIA-ügynök: Iránnak már van atomfegyvere (ATV)
A Reza Kahlili álnéven publikáló volt CIA ügynök, aki korábban tagja volt az Iráni Forradalmi Gárdának, csütörtökön azt írta az amerikai vezető napilap, a Washington Times hasábjain, hogy Irán már rendelkezik atomfegyverekkel. Állításait - saját értesülései mellett - számos titkosszolgálati vezető, volt ügynök és nukleáris szakértő állásfoglalásával igyekszik alátámasztani.
okt. 28
12:58
Obama a válságról írt cikket: több területen is cselekedni kell (ATV)
Európát az adósságválság minél gyorsabb megoldására, az exportorientált gazdaságokat a belső fogyasztás élénkítésére szólította fel a Financial Times pénteki kiadásában megjelent írásában az Egyesült Államok elnöke.
okt. 28
13:00
Jól járt a nyersolaj árának emelkedéséven a Total (ProfitLine)
A Total francia olajipari cég 17 százalékkal növelte negyedéves adózott eredményét a harmadik negyedévben elsősorban a nyersolaj árának emelkedése miatt.
okt. 28
13:00
A játékosok nyomására megfelezték Tévez büntetését (ATV)
Az angol hivatásos futballisták szervezetének egyik vezetője védelmébe vette a futballistát, mondván a bizonyítékok alapján "Tévez soha nem tagadta meg a játékot".
okt. 28
13:02
Ötnapos sztrájkba kezdenek az Air France légikísérői péntek éjféltől (ProfitLine)
A francia légitársaság vezetősége azt közölte, hogy a járatok nyolcvan százalékát biztosítani tudja, de nem zárta ki, hogy előfordulhatnak az utolsó pillanatban járattörlések. A légikísérők ugyanis nem kötelesek előre bejelenteni, hogy szándékukban áll-e részt venni a munkabeszüntetésben.
okt. 28
13:02
Berlusconi: a kormány nem mond le (ATV)
Előre hozott választások helyett a jelenlegi olasz kormány 2013-ig folytatja munkáját - hangoztatta Silvio Berlusconi miniszterelnök egy pénteki televíziós műsorban.
okt. 28
13:04
Rekordszinten a 10 éves olasz állampapír hozama (ProfitLine)
A 10 éves olasz államkötvények hozama új rekord szintre emelkedett a pénteken tartott árverésen, amely az első euróövezeti kötvénykibocsátás azóta, hogy az európai vezetők új lépésekről állapodtak meg az adósságválság megoldása érdekében.
okt. 28
13:12
Mit tartalmaz pontosan az új Munka törvénykönyvének tervezete? (Infostart)
Az új Munka törvénykönyvéről szóló, az Országgyűléshez a héten benyújtott törvényjavaslat megtartja a védett kor intézményét, 20 nap marad az alapszabadság, és szerepel benne a rendkívüli felmondás jogintézményének megszüntetése is, ami helyett az azonnali hatályú felmondást vezetnék be. Az új törvénykönyv 2012. július elsején léphet hatályba.
okt. 28
13:12
Börtönbe kerülhet, aki megaláz egy hajléktalant (Alternatív Energia)
Új passzussal egészítené ki a büntető törvénykönyvet (Btk.) a fideszes Kocsis Máté, aki büntetőjogi kategóriává tenné a kiszolgáltatott emberek - például a hajléktalanok - megalázását.
okt. 28
13:15
Új direktbiztosító a hazai piacon (Privátbankár)
A Groupama Garancia direktbiztosító indításával próbálja lenyomni a kgfb-díjakat, de kiegészítő szolgáltatásokkal jelzik, hogy nemcsak az ár az úr
okt. 28
13:21
Újabb fordulat CET-ügyben - Egymást vádolják a felek (Portfolio)
Átverte a Fővárosi Önkormányzat képviselőit a CET fejlesztője, amikor közölték velük, hogy a mai napon átadják a területet a budapesti önkormányzatnak, adta hírül a Főpolgármesteri Hivatal. A cég...
okt. 28
13:21
Már itthon is kapható az új iPhone (Pénzcentrum)
Mától kapható Magyarországon a mobilpiac idei legjobban várt újdonsága, az iPhone 4S....
okt. 28
13:23
Kárt okoznak a befektetőknek a saját részvény vásárlások (Portfolio)
A vállalati saját részvény vásárlások alakulását vizsgálta meg az S&P komponensek körében a napokban megjelent elemzésében a McKinsey, a szakértők pedig a múltbeli minták alapján azt a következtetést...
okt. 28
13:30
Disznószépségverseny is lesz az idei csabai kolbászfesztiválon (Alternatív Energia)
Hégely Sándor elmondta: a disznók fotóira a Facebookon és a Csabai Kolbászfesztivál honlapján lehetett szavazni, és a győztes malac a jövő évi fesztivál hivatalos "arca" lesz.
okt. 28
13:30
Wenger és Ferguson is nagyon óvatosan nyilatkozott Tévez ügyéről (Agroinform)
Az Arsenal és a Manchester United menedzsere sem akar nagyon belefolyni a Manchester City és a játékos-szakszervezet vitájába.
okt. 28
13:33
Surányi: a végtörlesztés ajándék a jómódúaknak (Privátbankár)
Surányi György szerint a fix árfolyamon történő végtörlesztés lehetőségének leggyengébb pontja nem a bankszektor vesztesége, hanem az egész nemzetgazdaság által elszenvedett veszteség
okt. 28
13:33
Jelentősen csökkent, de így is a várt felett az Electrolux profitja (ProfitLine)
Jelentősen csökkent a svéd Electrolux profitja a harmadik negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest, de a szakértők által vártnál nagyobb lett az adózott eredmény.
okt. 28
13:33
Szexis videón pózol barátnőjével a Barca sztárja (Sport365)
Pikáns videó látott napvilágot, amelynek két szereplője az FC Barcelona kapusa, Victor Valdes és annak kedvese, Yolanda Cardona.
okt. 28
13:35
Euróban kétszámjegyű hozamok a magyar kötvényekkel (Privátbankár)
A 2008-2009-es tőzsdei összeomláshoz hasonlóan kedvező árazású értékpapírok is akadnak a piacon, ilyennek tartja az OTP Alapkezelő a Mol, az OTP és a Richter devizában kibocsátott kötvényeit, melyekkel kétszámjegyű euróhozam érhető el
okt. 28
13:35
Obama: minél gyorsabban meg kell oldani az euróválságot (ProfitLine)
Európát az adósságválság minél gyorsabb megoldására, az exportorientált gazdaságokat a belső fogyasztás élénkítésére szólította fel a Financial Times pénteki kiadásában megjelent írásában az Egyesült Államok elnöke.
okt. 28
13:37
2 éves mélypontra esett a svájci KOF konjunktúramutató (ProfitLine)
A svájci gazdaság növekedési ütemének a további lassulását jelzi az ország vezető gazdaságkutató intézetének pénteken megjelent felmérése.
okt. 28
13:39
Profitrealizálásba kezdtek a befektetők (Portfolio)
A tegnapi nap heves emelkedései után még optimista hangulatban kezdődött a nap az európai piacokon, melyekre azonban megérkeztek a profitrealizálók is. Nincs ez másként a pesti parketten sem, melyen...
okt. 28
13:48
Milyen idő várható a hosszú hétvégén? (Infostart)
A most kezdődő hosszú hétvégén, így halottak napján sem várható csapadék, ám helyenként tartós pára-, illetve ködfoltokra kell számítani - mondta Jenki Szilvia, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) ügyeletese.

Keresés