Nemrég érkeztek a kósza híresztelések, miszerint a Nissan boszorkánykonyhájában igazán különös dolgon mesterkednek a szakemberek. Első hallásra még pletykának is hihettük a japánok brutális erejű crossoverét, most azonban már tényként kezelhetjük: az 500 lovas V6 Juke él.
Bérplafon, változó vállalkozói járulékalap, céges stratégia vagy béren kívüli juttatások – sok minden befolyásolja napjainkban a vállalatok vezetőinek jövedelmét. Azonban nem is gondolnánk, hogy akár 32-szeres eltérés is tapasztalható a felsővezetői kompenzációs csomagok között. A PwC Felsővezetői javadalmazási felmérése minden részletet figyelembe véve veszi górcső alá a hazai vezetői béreket.
A Jóbarátok Chandler Bingjeként ismerte meg a világ, és azóta sem tört ki a mókamester szerepkörből. Sorozatunk harmadik részében függőségéről olvashatnak.
A magyar társadalomban szokásos heti 40 órán belül marad a pedagógusok munkaideje, és minden tanár érezhetően többet fog keresni - jelentette ki az oktatási államtitkár a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón, ahol beszámolt a kormány által kedden elfogadott új köznevelési törvény tervezetéről.
Az MSZP szerint veszélybe kerültek az özvegyi nyugdíjak azzal, hogy a jövőben szociális ellátássá alakulhatnak, s így a kormány akár csökkentheti és meg is szüntetheti őket.
A Fidesz szerint súlyos nemzetközi körülmények között a 2012-es költségvetés megpróbálja a lehetetlent, hiszen fenntartható egészségügyi és nyugdíjrendszert teremt, gazdaságfejlesztést ösztönöz és a társadalmi felzárkóztatásra is figyel.Az MSZP úgy látja, hogy ez a leszakadás és az elszegényedés költségvetése.
Az MSZP szerint veszélybe kerültek az özvegyi nyugdíjak azzal, hogy a jövőben szociális ellátássá alakulhatnak, s így a kormány akár csökkentheti és meg is szüntetheti őket.
Adrian Sutil, a Force India versenyzője cáfolta azon lapértesüléseket, melyek szerint biztos, hogy távozik csapatától a 2011-es évadot követően, helyét pedig Nico Hülkenberg veszi át. Tovább »
Hat mérkőzéssel folyatódik a spanyol labdarúgó-bajnokság hétközi,10. fordulója, melyben a várakozáson alul szereplő Villarreal a szárnyaló Real Madrid pályáján próbál kilábalni a gödörből.
A magyar társadalomban szokásos heti 40 órán belül marad a pedagógusok munkaideje, és minden tanár érezhetően többet fog keresni - jelentette ki az oktatási államtitkár a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón, ahol beszámolt a kormány által kedden elfogadott új köznevelési törvény tervezetéről.
Az idei év első felében a globális konjunktúra dinamikája veszített lendületéből. A Nemzetközi Valutaalap legfrissebb előrejelzése alapján 2011-re a világgazdaság növekedése a tavalyi 5,1 százaléknál kisebb mértékű, 4,0 százalék lesz - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
A Nemzetgazdasági Minisztérium 35 éves inflációs előrejelzésében azzal számol, hogy az éves infláció 2013-ra csökken 3 százalékra és három évig ezen a szinten is marad, majd 2016-ban csökken ez alá.
Bemutatta ma a Nokia vezérigazgatója, Stephen Elop a finn mobilgyártó első kettő, Windows Phone operációs rendszerrel működő telefonját, amelyek a Lumia 800 és a Lumia 710 névre hallgatnak. A vezető...
November 7-én befejeződnek a peronkapus ellenőrzések a budapesti fejpályaudvarokon, helyette a jegyvizsgálói létszám bővítésével nő a vonatok fedélzetén az ellenőrzés mértéke. A MÁV-START Zrt. éves szinten mintegy 300 millió forintos bevételnövekedést vár az intézkedéstől....
A Nemzetgazdasági Minisztérium 35 éves inflációs előrejelzésében azzal számol, hogy az éves infláció 2013-ra 3 százalékra csökken és három évig ezen a szinten is marad, majd 2016-ban csökken ez alá. ...
Nem úgy kell támogatni a hazai takarékszövetkezeteket, hogy elriasztjuk a külföldi bankokat. Magyarországnak szüksége van a külső finanszírozásra - mondta Demján Sándor, az Országos...
A novemberben kezdődő Agrár Széchenyi Kártya forgalmazása révén a Gazdahitel-Gazdakártyához hasonlóan jelentős és gyorsan felfutó hitelkihelyezéssel kalkulálnak a takarékok - közölte a TakarékBank...
A Lehet Más a Politika arra kéri a kormánytöbbséget, hogy ne kapkodjanak a köznevelési törvénnyel, mert így jóvátehetetlen károkat okozhatnak - írta az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében a párt.
A Nemzetgazdasági Minisztérium 35 éves inflációs előrejelzésében azzal számol, hogy az éves infláció 2013-ra csökken 3 százalékra és három évig ezen a szinten is marad, majd 2016-ban csökken ez alá.
Hozzávalók: 50 dkg liszt 1 tojás 14 dkg joghurt 3 evőkanál olaj 1,5 teáskanál só 1 evőkanál cukor kb. 1 dl víz 2 dkg élesztő A tetejére: 1 tojás a lekenéshez szezámmag vagy magok A töltelékhez: sonka tejföl mustár Erős Pista só bors reszelt sajt hagyma
Interneten követhetik nyomon az érdeklődők a Fesztiválzenekar koncertjeit, de a kulisszák mögé is betekinthetnek az érdeklődők a próbák közvetítése során.
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) elkezdte az állami földterületek haszonbérleti pályázatainak közzétételét, 60 ezer hektárt hirdetnek meg - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM)...
Több mint négyezer fagykárt szenvedett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei termelő kért támogatást az agrár-kárenyhítési rendszertől - közölte a térségi kormányhivatal nyíregyházi földművelésügyi...
Új szemlélettel, új szerkezetben, új tartalommal alkotta meg az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről szóló jelentést a kormány - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), írja az MTI. A beszámoló...