Különös módját választotta játékosai lelkesítésére egy amerikai egyetemi futballcsapat edzője. Arra kötelezte őket, hogy feküdjenek a sírokra egy temetőben.
Véget ért a háromnapos Hangfoglalás-kiállítás a fővárosi Syma-csarnokban. A hangszer-, hangosítás-, színpad- és stúdiótechnikai kiállítás és börze korábban Műszaki Expo néven létezett, és 8 év szünet után 2006-ban született újjá Hangfoglalásként.
Bogdán Ádám ugyan visszakerült a Bolton kapujába - a mostani bajnoki szezonban először védett -, de nem járt igazán jól vele. Csapata folytatta rossz sorozatát, s ezúttal a Chelsea-től kapott súlyos vereséget. Frank Lampard három, Daniel Sturridge két gólt lőtt a magyar válogatott-kerettag kapusnak.
Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy idős férfi, akit személyautó gázolt el vasárnap Nyíregyházán - közölte az Országos Mentőszolgálat mentésvezetője az MTI-vel.
A Magyar Rezidens Szövetség minden olyan ajánlatot megfontol, amely képes az orvosok kényszerelvándorlását érdemben csökkenteni, de nemcsak számukra, hanem az egész orvostársadalomnak kell méltó bér- és munkakörülményeket teremteni – reagált a szövetség elnöke vasárnap az egészségügyi államtitkár levelére.
A fővárosi szocialista frakcióvezető álláspontja szerint az, ami Gyurcsány Ferenccel szemben történik, „egy koncepciós eljárás része", és célja, hogy Orbán Viktor legnagyobb riválisát morálisan megsemmisítsék.
Egy győzelemmel és két vereséggel csoportja harmadik helyén végzett, így nem jutott tovább a következő fordulóba a Floratom Szeged AC férfi asztalitenisz-csapata az ETTU Kupában.
A belgrádi melegfelvonulás betiltása miatt demonstráltak magánszemélyek, valamint emberi jogi szervezetek képviselői, összesen közel félszázan vasárnap, a Szerb Köztársaság Budapesti Nagykövetsége előtt.
A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a Veszprém 29-25-re győzött idegenben a lengyel Kielce ellen. A nőknél a Győr 29-23-as vereséget szenvedett Dániában, a Randerstől.
Rekordnak számító 16 350 atléta nevezett a 26. Spar Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztiválra, melynek maratoni versenyében Földingné Nagy Judit, illetve a kenyai Elisha Kiprotich győzött vasárnap.
A jogbiztonság elvét sérti, ha fennmarad a 18. életévét betöltött fiatal felnőtt védelembe vétele, amit még a nagykorúsága előtt rendeltek el, ezért Szabó Máté ombudsman jogszabály-módosítást javasol - tájékoztatta az Országgyűlési Biztos Hivatala az MTI-t vasárnap. Az ombudsman egy másik vizsgálatában több alapjog sérelmét állapította meg a gyermekvédelmi szakellátás bentlakásos intézeteinél.
Az Európai Unió további bővítése mellett foglalt állást Orbán Viktor miniszterelnök az uniós tagországok miniszterelnökeinek, valamint a Keleti Partnerség vezetőinek részvételével megtartott varsói csúcstalálkozó plenáris ülésén elmondott felszólalásában - írta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a kormányfő szóvivője.
Ameddig a szocialisták nem képesek lezárni a belső vitáikat, addig nem várható a párt jelentős megerősödése – kommentálta a szeptemberi közvélemény-kutatások eredményét Kiszelly Zoltán. A felmérések szerint a Fidesz–KDNP továbbra is őrzi jelentős előnyét, míg az MSZP és a Jobbik gyakorlatilag fej fej mellett halad. A politológus úgy véli, gazdasági okokkal magyarázható a bizonytalanok ...
Az MKB Veszprém helyenként kiváló játékkal 29-25-re győzött a lengyel Kielce otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, a B csoport nyitómérkőzésén.
Kulcskérdéssé vált az ügyfelek minőségi kiszolgálása a magyar pénzintézetek számára - derült ki az IFUA Horváth & Partners stratégiai tanácsadó cég felméréséből.
Az interneten, elsősorban pedig a mikroblogokon terjedő hamis információk és káros pletykák ellen indított harcot Peking. Szigorodnak a szabályok, kisebb teret engedve a kritikus véleményeknek.
A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) első titkára vasárnap úgy vélekedett, hogy Görögország jobban járna az euróövezet elhagyásával. Várhatóan még vasárnap dönt Görögország a közalkalmazott-leépítési tervről, amely a legvitatottabb pontja volt az EU–IMF–EKB-támogatás esedékes részlete folyósítási feltételeinek.
Két és fél éve a legalacsonyabbra csökkent ezen a héten az arany és az ezüst piacán a nettó spekulatív vételi pozíciók száma a Chicagói Határidős Árutőzsdén - derült ki a keddi állapotra vonatkozó,...
Többek között Frank Lampard mesterhármasával az esélyesebb Chelsea 5-1-re nyert a sereghajtó Bolton otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Az Ukrajnában kihirdetett közkegyelem nem vonatkozik a kábítószer-terjesztőkre vagy a gyilkosokra, de nem szabadulhatnak azok sem, akik korrupció miatt kerültek rács mögé.
Őrizetbe vették a hatóságok Indonézia egyik leginkább keresett iszlamista lázadóját, akit öngyilkos robbantásos merényletek kitervelésével gyanúsítanak.
A Szpartak Moszkva és a címvédő Zenit Szentpétervár 2-2-es döntetlen játszott előbbi otthonában, a vendégeknél Huszti Szabolcs nem kapott játéklehetőséget Luciano Spallettitől.