Megkezdődött az izraeli-palesztin fogolycsere végrehajtása. Keddre virradó éjjel elhagyta a börtönt a palesztinok első, 96 fős csoportja - közölte az izraeli közszolgálati rádió.
Indulásra kész a teajárat Kaposváron; a tartós hideg beálltával naponta meleg teát, kenyeret és konzervet adnak majd a rászorulóknak - mondta a hajléktalangondozási központot működtető Magyar Vöröskereszt Somogy megyei szervezetének a sajtóreferense az MTI-nek.
Ma tárgyalja a Győri Ítélőtábla a Bor József színházi rendező által a Győri Nemzeti Színház ellen indított kártérítési pert. Bor József azért kért kártérítést, mert nem rendezhette meg a szóban neki ígért darabokat.
A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára arra számít, hogy a jövőben megnő azoknak a száma, akiket felelősségre lehet vonni az uzsora-bűncselekmények elkövetői közül.
A Moremi Air légitársaság által bérelt Cessna típusú repülőgép Xakanaka légikikötőjéből szállt fel, s a Pom Pom szigeten fekvő szafari táborba tartott volna. A repülőgép azonban percekkel a felszállás után eddig ismeretlen okok miatt lezuhant és kigyulladt.
Amennyiben a szerb parlament nem módosít a második világháború és a kommunizmus idején elkobzott javak visszaszármaztatásáról szóló jogszabályon, Magyarországnak nem áll módjában támogatni Szerbia Uniós tagjelölti státusát – ezt mondta Németh Zsolt az Országgyűlés európai ügyek bizottságának hétfői ülésén. Ezzel az állásponttal valamennyi parlamenti párt egyetért. A szerb igazságügyi államtitkár…
Véglegessé vált a magyar labdarúgó-válogatott idei hátralévő programja: novemberben Liechtenstein és Lengyelország csapatával találkozik Egervári Sándor együttese.
A B1-vitamin a B-vitaminok családjába tartozik, melyek közös jellemzője, hogy létfontosságú enzimek működéséhez szükségesek, melyek a sejtek anyagcseréjében vesznek részt. A B1-vitamin vízoldékony, vagyis a szervezet nem tudja nagy mennyiségben elraktározni, pótlására emiatt folyamatosan szükség van.
Egy 24 éves celldömölki fiatalember az apja szeme láttára halt meg. Zoli aznap vásárolt 125 köbcentis motorjával ismeretlen okból az árokba hajtott, és egy betonáteresznek ütközött.
Két autó összeütközött ma reggel 6 óra előtt a hatos főúton Pakstól délre, a helyszínelés idejére az utat a rendőrség teljes szélességében lezárta, közölte Heisler Judit sajtóreferens.
Másfél milliárd forintos tőkével jegyezte be a cégbíróság a BKK Közút Zrt.-t - számol be a Népszabadság. Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője azt mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban, hogy az ország irányítása nem pusztán hatalomtechnika, hanem hit és bátorság kérdése is.
A WikiLeaks portál nagyon is él, egyre többen támogatják, és pénzügyi helyzete erős, dacára a hitelkártya társaságok és a PayPal internetes bank embargójának - jelentette ki Julian Assange, a WikiLeaks alapítója és vezetője hétfőn.
Önként vállalt feladatként fővárosi közösségi televízió létrehozását javasolja Tarlós István főpolgármester, s az előterjesztésről pénteken döntenek a Közgyűlésben - olvasható a Népszabadság keddi számában.
Két autó összeütközött ma reggel 6 óra előtt a hatos főúton Pakstól délre, a helyszínelés idejére az utat a rendőrség teljes szélességében lezárta, közölte Heisler Judit sajtóreferens kedd reggel az MTI-vel.
Elmondása szerint az elválásról már két hete egyeztetnek az MSZP-vel. Úgy véli, ha ez meg is történik, akkor is úgy kell szakítani, hogy a két párt később együtt tudjon működni egymással.
A hazai össztermék az idei 1,9 százalék csökkenés után 2012-ben 2,8 százalékkal zsugorodik, több évtizede a legnagyobb mértékben. A májusban kötött 78 milliárd eurós IMF-EU hitelmegállapodásban a jövő évre kisebb, két százalék körüli visszaesés vártak.
Kis mértékben gyengült a forint árfolyama kedd délelőtt a nemzetközi bankközi piacon a főbb devizákhoz képest: az eurót 297, a svájci frankot 241 forint körül jegyezték.
Lemondásával tiltakozik a kormány oktatáspolitikai lépései ellen Loránd Ferenc. Az Országos Köznevelési Tanács (OKNT) elnöke október 14-én köszönt le tisztségéről. Kiemelte: nem hajlandó szerepet vállalni annak az oktatáspolitikának a szolgálatában, amely központosított tartalmi szabályozással és "külső szakmai ellenőrzéssel" kívánja "minden egyes gyereknek megadni a lehetőséget és esélyt arra,…
Portugáliára az ideinél is mélyebb recesszió vár jövőre a kormány számos megszorító intézkedése miatt - derül ki a hétfőn nyilvánosságra hozott költségvetési tervezetből.
A banki magatartást és a szociális párbeszéd hiányát rótta fel az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára a hagyományos, európai háromoldalú szociális csúcstalálkozó után, amelyet az EU...
Előzetes letartóztatásban várja ügyének lezárultát egy fertődi és egy soproni munkavédelmi felügyelő, akit üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel gyanúsítanak - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn.
A bajba került euróövezeti országok - köztük Görögország - adósságátrendezése sem kínálhat gyógyírt minden problémára - mondta a német pénzügyminiszter hétfőn Londonban.
Súlyosan sértő háttéranyagot osztott szét az államtitkárság az érdekvédőkre nézve az október 14-ei sajtótájékoztatón, ezért tudatos támadással és csúsztatással vádolja az oktatási kormányzatot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
Rettenetes baleset borzolta a kedélyeket a magyar idő szerint hétfő hajnali IndyCar-sorozat Las Vegas-i versenyén: a kétszeres Indy500-as bajnok Dan Wheldon a tömegkarambolban az életét veszítette.
Az Országgyűlés kedden megtárgyalja azt a kormányzati javaslatot, amely állami tulajdonba adná a megyei önkormányzatok vagyonát és intézményeit. Az ingyenes vagyonátadáshoz az alkotmányt is módosítani kell.
Megvert, kifosztott és hajának levágásával "büntetett" egy 17 éves lányt annak a férfinak a felesége, lánya és segítőjük, akivel a fiatalnak szerelmi viszonya volt - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.
Világossá kell tenni, hogy miért vállaltuk a kormányzást, mit teszünk a nemzet érdekében, és azt is, hogy a kemény támadások ellenére sem fogunk meghátrálni – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Selmeczi Gabriella. A Fidesz frissen kinevezett szóvivője arról is beszélt, hogy biztos győzelemre számít a fővárosban, a II. kerületi időközi választáson, és a nyugdíjvédelemmel kapcsolatos...
A WikiLeaks portál nagyon is él, egyre többen támogatják, és pénzügyi helyzete erős, dacára a hitelkártya társaságok és a PayPal internetes bank embargójának - jelentette ki Julian Assange, a WikiLeaks alapítója és vezetője hétfőn.
Csökkentette tevékenységi területének egészére adott idei és jövő évi növekedési előrejelzését kedden a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), elsősorban az euróövezeti adósságválság...
Az elmúlt két hét heves emelkedését követően a hétfői kereskedés második felében korrekció bontakozott ki a fejlett nyugat-európai piacokon, mely átterjedt az amerikai kereskedésre is. A vezető...
Esett tegnap az IBM árfolyama a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy a társaság közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését. A cég a vártnál nagyobb, 7%-os profitnövekedésről számolt be,...
Az előző napok szép emelkedését követően megtorpantak a bikák az ázsiai kereskedésben is, miután a piaci szereplők az európai adósságválság és a kínai makroadatok miatt aggódtak. A vezető...
A hétvégén eltűnt egy német világutazó. Stefan Ramin utoljára egy kannibalista tradícióiról híres csendes-óceáni szigetről adott hírt magáról. Minden jel arra utal, hogy bennszülöttek falták fel.
Ketten súlyosan megsérültek, amikor frontálisan ütközött két autó kedd reggel a 3-as főúton Bag és Gödöllő között; az utat ezen a szakaszon teljes szélességében lezárták - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A vasárnapi uniós csúcs célja az euró-övezeti válság megoldása - mondta a Külügyminisztérium EU kétoldalú kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában. Prőhle Gergely szerint vannak olyan szempontok, amelyek Magyarország ENSZ BT-tagsága mellett szólnak, és vannak olyanok, amelyek ellene.
Felgyújtotta magát egy buddhista apáca Kína délnyugati részén, ahol az utóbbi hónapokban legalább hét szerzetes követett el hasonló cselekedetet – közölte a Free Tibet (Szabad Tibet) nevű, londoni székhelyű jogvédő szervezet kedden.
Feloldották az útzárat Pakstól délre, a kedd reggeli karambol helyszínén, miután befejeződött a helyszínelés - közölte a városi rendőrkapitányság sajtóreferense kedd reggel.
Ketten súlyosan megsérültek, amikor frontálisan ütközött két autó kedd reggel a 3-as főúton Bag és Gödöllő között; az utat ezen a szakaszon teljes szélességében lezárták - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.