2011. október 17. hétfő

okt. 17
20:35
Tovább csúszik a lejtőn Amerika (Portfolio)
Az elmúlt két hét heves emelkedését követõen a mai kereskedés második felében korrekció bontakozott ki a fejlett nyugat-európai piacokon, mely átterjedt az amerikai kereskedésre is. A vezetõ...
okt. 17
20:39
Nem lehet megállítani az építőipar zuhanórepülését (Infostart)
Augusztusban 12,3 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének alelnöke jónak tartja a kormány otthonteremtési programját, de szerinte jóval több forrás kellene ahhoz, hogy pozitív hatással legyen az ágazat teljesítményére.
okt. 17
20:42
20 km-es dugót okoztak az ünneplők az autópályán (BorsOnline)
Vannak, akik megadják a módját az ünneplésnek. Pénteken egy óriási, húsz kilométeres forgalmi dugó alakult a francia A13-as autópályán Poissy és Mantes-la-Jolie között.
okt. 17
20:42
Stresszel élő nőnek nagyobb eséllyel születik lánya (Infostart)
Egy tanulmány alapján megállapították brit kutatók, hogy nagyobb eséllyel születik lányuk azoknak a nőknek, akik a fogamzás előtti időszakban sok stressznek vannak kitéve.
okt. 17
20:42
Egyelőre nem tudni, ki lép a Radicová-kormány helyére (Infostart)
A szlovákiai parlamenti pártoknak nem sikerült közös álláspontra jutniuk abban, milyen kormány vezesse az országot a márciusi előre hozott választásig - közölte Ivan Gasparovic államfő, miután hétfőn több mint másfél órán át tárgyalt a pártelnökökkel.
okt. 17
20:42
Hétvégén eldőlhet az ország sorsa (HírTV)
Görögország és az euróövezet sorsa is eldőlhet a hétvégi uniós csúcstalálkozón - jelentette ki a görög kormányfő. Szerinte az unió vezetőinek végső döntést kell hozniuk az adósságválság megoldására, mert csak így szerezhetik vissza a befektetők bizalmát. A görög parlament csütörtökön szavaz a nemzetközi hitel feltételéül szabott legújabb megszorításokról. A kiigazítások ellen egész héten…
okt. 17
20:42
Lady Gaga bemutatott Clintonnak: "szeretlek téged és forró feleséged" (hirado.hu)
Aki meghívja szülinapi bulijára Lady Gagát, annak mindenre fel kell készülnie. Az énekesnő Bill Clintonnak különleges meglepetéssel kedveskedett.
okt. 17
20:42
Védjegyet kapnak a hungarocell termékek (ProfitLine)
A Magyarországi EPS Hőszigetelőanyag Gyártók Egyesülete (MEPS) októberben bevezeti az expandált polisztirol (EPS) habok - a köznyelvben: hungarocell - minőségét tanúsító védjegyet, közölte a szakmai szervezet az MTI-vel.
okt. 17
20:42
Jövő héten ismét megkísérlni tárgyalásra bírni a palesztinokat a kvartett (ATV)
A közel-keleti diplomáciai kvartett október 26-án külön-külön tárgyal majd Izrael és a palesztin hatóság képviselőivel, hogy elősegítse a közvetlen béketárgyalások újrakezdését - jelentette be hétfőn Washingtonban Mark Toner amerikai külügyi szóvivő.
okt. 17
20:42
Az IndyCar idénye nem állhat le, haláleset miatt sem (Sport365)
IndyCar versenysorozat Las Vegas-i futamán 15 autót érintő tömegbaleset következtében elhunyt Dan Wheldon, a Sam Schmidt Motorsports brit versenyzője, emellett pedig több pilóta is súlyos sérülést szenvedett.
okt. 17
20:42
A Ferencváros után a Fehérvár is fölényesen győzte le az Újpestet (Agroinform)
A Fehérvár hazai pályán 6-1-re legyőzte az Újpestet a magyar-román jégkorongbajnokság, a MOL Liga egyetlen hétfői mérkőzésén.
okt. 17
20:44
Tüntetés a Kossuth téren: Schiffer is lefeküdt - fotók (hirado.hu)
A Kossuth téri tüntetők szerint nem rendészeti úton kellene megoldani azoknak a problémáját, akik kénytelen az utcán lakni.
okt. 17
20:46
Putyin és Medvegyev sosem zárta ki a helycserét (hirado.hu)
Az orosz kormányfő és Dmitrij Medvegyev államfő négy névvel ezelőtt sem zárta ki, hogy "felcserélik" egymással tisztségeiket.
okt. 17
20:51
Halmozza a rekordokat az új iPhone (Portfolio)
Az Apple mai bejelentése szerint három nap alatt 4 millió darabnál is több iPhone 4S-t adott el, mely szinte megegyezett az előzetes várakozásokkal. Az új okostelefon péntek óta kapható az Egyesült...
okt. 17
21:00
Karambol az M7-esen (HírTV)
Egy ember megsérült, amikor egy magyar és egy szlovák rendszámú autó karambolozott az M7-es autópályán, Martonvásár közelében.
okt. 17
21:00
Pénzeső Győrben - félmillió forintot vágtak zsebre a járókelők (hirado.hu)
Egy kocsi tetején felejtett táskából másfél millió forintot fújt szét a szél Győrben, de csak egymilliót tudtak összeszedni belőle.
okt. 17
21:02
Invázió: elszaporodtak a poloskák a lakótelepeken (hirado.hu)
A bogármérnök szerint leginkább a fűtéscsövek mentén vándorolnak egyik lakásból a másikba.
okt. 17
21:04
Hillary Clinton már nem dédelget elnöki ambíciókat (hirado.hu)
Az amerikai külügyminiszter megerősítette, hogy 2013 elején távozik majd posztjáról és idejét az írásnak és a tanításnak, valamint a nők ügyének fogja szentelni.
okt. 17
21:06
Uzsorásokat fogtak el Borsodban (Blikk)
okt. 17
21:18
Az elnök és a terrorista fogy a legjobban (BorsOnline)
Alig néhány hét van hátra az amerikai Halloween-ig, a nagy áruházláncokban pedig már gőzerővel folyik a készülődés. Idén már azt is lehet látni, hogy a legkelendőbb termékek között a Barack Obama és az Oszama bin Laden maszkok találhatók.
okt. 17
21:18
Brokkoli-karfiol csőben sütve (Mindmegette)
Hozzávalók: fél fej brokkoli fél fej karfiol maradék sonka, húsos szalonna vagy tarja 1 pohár tejföl 2 egész tojás újhagyma póréhagyma só, bors sajt (ha van, pici darab füstölt sajt is) vaj
okt. 17
21:18
Szigorúbban büntetik az uzsorázást - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Az uzsora-bűncselekmény szigorúbb büntetéséről döntött az Országgyűlés. Több pontosítást is javasol a parlamenti képviselők új javadalmazási rendszerében a Fidesz frakcióvezetője. Szerdán ismét emelkedik a benzin és a gázolaj ára.
okt. 17
21:18
Drámai: négyévesen olyat tett, amibe sokan belehalnak (HírTV)
Négyéves fiúcska karambolozott „felnőtt” kocsival az Egyesült Államokban: anyja autóját kötötte el csúcsforgalmi időszakban.
okt. 17
21:18
A pitbull cselekedetei - főpróba képekkel (hirado.hu)
Az előadást Kárpáti Péter és a társulat rendezésében, a Trafó és a FÜGE szervezésében október 24-én mutatják be a Tündérgyárban.
okt. 17
21:18
Korcsmárék jó kezdés után kikaptak a kiesőjelölt otthonában (Agroinform)
Az SK Brann 3-1-es vereséget szenvedett az IK Start vendégeként a norvég labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának zárómérkőzésén.
okt. 17
21:20
Fahéjas, habos, sárgabarackos süti (Mindmegette)
Hozzávalók: 3 dl tejföl 20 dkg cukor 1 csomag vaníliás cukor 1 csomag sütőpor 1 tojás 21 dkg liszt 1 csomag vaníliás pudingpor 1 citrom reszelt héja kb 50 dkg sárgabarack A szóráshoz: 3 evőkanálnyi darált mandula 1 - 1,5 evőkanál kristálycukor 1 csomag vaníliás cukor 2 teáskanál őrölt fahéj Hab a tetejére: 4 tojás fehérje 15 dkg porcukor
okt. 17
21:20
Pozícióharc a baloldalon – Rájátszás (videó) (HírTV)
Bár Gyurcsány Ferenc és követői aláírták, hogy az MSZP-frakció tagjai maradnak, a volt miniszterelnök szerint mindennek nincs túl sok jelentősége.
okt. 17
21:20
Népszámlálási gyorsmérleg: Szerbia lakossága 300 ezerrel csökkent (hirado.hu)
Szerbia lakosságának és vagyoni helyzetének összeírása hivatalosan szombaton befejeződött.
okt. 17
21:22
Töltött cukkini III (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 cukkini 12 dkg krumpli só 2 szem paradicsom 10 dkg piros húsú paprika 1 szem mogyoróhagyma 1 gerezd fokhagyma 2 evőkanál olívaolaj 10 dkg kukorica (konzerv) bors 10 dkg sajt 5 dl tyúkhúsleves
okt. 17
21:22
Óriásgép szállt le Budapesten (hirado.hu)
A Boeing legújabb és egyben legnagyobb teherszállító repülőgépe szállt le hajnalban Budapesten a típus első kereskedelmi útján.
okt. 17
21:24
Rakott kel sajttal (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg kelkáposzta 10 dkg rizs 1 dl olaj 4 db tojás 3 dl tejföl 10 dkg füstölt szalonna 40 dkg sertés darált hús 8 dkg vöröshagyma 5 dkg zsemlemorzsa 8 dkg sajt 2 dkg fokhagyma só őrölt bors majoránna fűszerpaprika
okt. 17
21:24
Rejtélyes eset - pár nap alatt 50 évet öregedett egy nő (hirado.hu)
Odalett a szépsége 23 évesen egy vietnámi nőnek, aki a tengeri ételek miatt, egyik napról a másikra öregasszonnyá vált.
okt. 17
21:26
Babos zöldségtál pulykahússal (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kisebb fej karfiol 30 dkg zöldbab só 20 dkg filézett pulykamell 2 evőkanál főzővaj bors 25 dkg sárgarépa 1 csomag zöldhagyma 2 csomag metélőhagyma 1 dl olívaolaj 2 evőkanál aprított mandula
okt. 17
21:27
Sztrájkhullám Görögországban (Portfolio)
Nem telik el nap a héten Görögországban, hogy egy-egy ágazat dolgozói ne sztrájkoljanak a kormány megszorító intézkedései ellen. A legszélesebb körű munkabeszüntetés a szerdán és csütörtökön lesz,...
okt. 17
21:28
Káposztás bableves II (Mindmegette)
Hozzávalók: 20 dkg előző este beázatott tarkabab 20 dkg füstölt sonka vagy hús (apró kockákra vágva) 20 dkg savanyú káposzta 2 evőkanál liszt 2 evőkanál étolaj 2 kk piros paprika Izlés szerint: babérlevél só bors fokhagyma 2-4 dl tejföl
okt. 17
21:30
Paradicsomos sült csirkecomb (Mindmegette)
Hozzávalók: 4-6 egész csirkecomb 2 dl olaj v. zsír őrölt bors majoránna mustár 4-6 gerezd fokhagyma ételízesítő paradicsomlé
okt. 17
21:32
Rakott sertésborda vajbabbal (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg szeletelt sertéskaraj 30 dkg burgonya 40 dkg sárga hüvelyű vajbab 2 dl tejszín 2 dl tejföl 1 dl étolaj só reszelt szerecsendió őrölt fehér bors ételízesítő
okt. 17
21:36
Vasrúddal bántalmazta vendégeit a McDonald’s egyik eladója - videóval (BorsOnline)
Megosztja a helyi lakosokat a börtönviselt éttermi eladó minapi konfliktusa. A 31 éves bronxi férfi egy vasrúd segítségével védte meg magát és az éttermet, két fiatal nőtől.
okt. 17
21:36
Egy újabb érdekes adalék a Beatles történetéhez (Infostart)
Egy ismeretlen dobosnak ajánlott fel próbajátékot Paul McCartney abban az 1960-ban írt levelében, amely újabb érdekes információkkal gazdagítja a Beatles korai éveinek történetét.
okt. 17
21:36
Változó kor – Rájátszás (videó) (HírTV)
Január elsejével megszüntetné a kormány a korhatár alatti nyugdíjakat, azokat a jövőben járandóság vagy szociális ellátás váltaná ki, ám ennek összege nem feltétlenül egyezne a jelenlegi nyugdíjjal.
okt. 17
21:36
Halálos rendőrgázolás - rekonstruálták a helyszínt (hirado.hu)
Ma rekonstruált helyszíni szemlét tartott az ügyészség a tavaly júliusban halálra gázolt rendőr ügyében.
okt. 17
21:36
Pelé több elismerést vár Messitől, videót küld magáról az argentinnak (Agroinform)
Pelé, minden idők egyik legjobb futballistája elküldi pályafutása legszebb alakításairól készült videót Lionel Messinek.
okt. 17
21:38
Ellopták a teljes hidat (HírTV)
Hídlopással vádoltak meg két fivért az Egyesült Államokban. A vádirat alapján 5 ezer dollárt - 1 millió forintot - kaptak a hídért.
okt. 17
21:38
Megrázó jelenség: a kórházban hagyják az újszülötteket (hirado.hu)
A családok szociális helyzete annyira megromlott, hogy nem tudják biztosítani az újszülött számára a legalapvetőbb feltételeket sem.
okt. 17
21:40
Tadic: Szerbiával senki sem tárgyalhat ultimátumszerűen (hirado.hu)
A szerb államfő nem lát okot konfliktusra Budapesttel és a magyar kisebbséggel a restitúciós törvény kapcsán.
okt. 17
21:42
Előzetesben két korrupt munkavédelmi felügyelő (Blikk)
okt. 17
21:42
Újságírókat figyeltek meg - vád alatt a francia kémelhárítás vezetője (hirado.hu)
Bernard Squarcinit az újságírók forrásvédelmére vonatkozó törvény megszegésével, illegális adatgyűjtéssel és hivatali titokkal való visszaéléssel vádolják.
okt. 17
21:45
Megpihent az amerikai bika (Portfolio)
Az elmúlt két hét heves emelkedését követõen a mai kereskedés második felében korrekció bontakozott ki a fejlett nyugat-európai piacokon, mely átterjedt az amerikai kereskedésre is. A vezetõ...
okt. 17
21:47
Kemény fellépést sürget a piaci manipulációkkal szemben Barroso (Portfolio)
A legsúlyosabb pénzügyi visszaélésekre, így például az úgynevezett bennfentes kereskedésre, valamint a piac manipulálására akar egységes büntetőjogi szankciókat elfogadtatni az uniós tagállamokkal...
okt. 17
21:48
Kézilabdás-szerelem a Ferencvárosnál (Sport365)
Szucsánszki Zita és Elek Gábor június eleje óta együtt van. A csapat 24 éves játékosa és 40 éves vezetőedzője között a munkakapcsolatból alakult ki a szerelem.

Keresés