Nyílt levéllel fordult a miniszterelnökhöz a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSzSz), azt kérve Orbán Viktortól, hogy a kormány adjon időt a szerver alapú üzemeltetésre történő átállásra, és a játékadó emelését tolja el egy évvel.
Öt emberéletet követelő baleset történt a 21-es főúton csütörtök reggel negyed nyolckor Vizslás-Újlak és Bátonyterenye között – közölte a rendőrség az MTI-vel.
Nemzetközi mérkőzéseket tekintve új rekordot állított fel a bahreini Rashe Al Hooti, akit az Irán elleni vb-selejtezőn 34 másodperc után szórtak ki piros lappal.
A saláták készítése mindenfelé egyre felkapottabb, ami nem is csoda, hiszen amellett, hogy ízletesek, még az egészségünkre is kedvező hatással vannak. Nézzük, hogy hogyan készül a tepsiben sült csirkés makaróni saláta!
Európa legnagyobb cukorgyártója, a Magyarországon is érdekelt Südzucker csoport adózott eredménye 18 százalékkal több az egy évvel korábbi 123 milliónál
Angie minden valószínűséggel a leggazdagabb és a legszívtelenebb anya. A nő szeretőjével és milliárdos lottónyereményével lelépett, s adósságban hagyta kamasz fiát.
Százezer euró pénzjutalmat ígért a német vasút azoknak, akik hasznos információkkal segítik az elmúlt napokban történt vasúti merényletkísérletek tetteseinek kézre kerítését.
A „Los Angeles-i Magyar Ősz 2011” című kéthónapos kulturális rendezvénysorozatának újabb állomásaként Szamosi Szabolcs pécsi orgonaművész adott koncertet a Los Angeles-i „Angyalok nagyasszonya” székesegyházban.
Végre révbe ér a Honda NSX feltámasztásának vállalkozása, legalábbis a gyártótól érkező legfrissebb információk ezt sugallják. A japán sportautó szériaközeli verzióját ráadásul még az idén látni fogjuk.
Széles körben növelni kell a bankok biztos tőkeállományát az Európai Unióban annak érdekében, hogy jobban ellen tudjanak állni a nemzetközi gazdasági válság kihívásainak - vélte az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán felszólalva José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
Európa legnagyobb cukorgyártója, a Magyarországon is érdekelt német Südzucker csoport adózott eredménye 145 millió euró volt az üzleti éve augusztussal zárult első felében, 18 százalékkal több az egy évvel korábbi 123 milliónál.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön egyhavi csúcsra emelkedett a szerdai visszaesés után. Főleg a nagy exportőrök részvényei voltak keresettek, az euróövezeti államadósság-válság gyorsabb kezelésének reményében.
Beköltöztek budapesti luxuslakosztályaikba az X-Faktor 2011 döntősei. A Bors bebocsátást nyert az ifjú tehetségek lakhelyére, ahol a tizenhét énekes máris otthonosan berendezkedett.
A műnek komoly hagyományai vannak a magyar színjátszásban is, olyan nevek játszották idehaza, mint Tolnay Klári, Pogány Judit, Almási Éva és Eszenyi Enikő.
Két legendás játékossal, Chris Cheliosszal és Bill Guerinnel erősíti meg cserepadját az amerikai jégkorong-válogatott a novemberi németországi nemzetközi kupán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25,15 pontos csökkenéssel, 17.286,53 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,15 százalékos gyengülést jelent.
Az állami kamattámogatással akár egy háztömböt is megvehet, aztán adómentesen túl is adhat rajta 5 év múlva, amikor már vélhetően magához tér az ingatlanpiac
Képtelenség Újpesten a focira koncentrálni! Az anyagi gondok annyira égetőek, hogy tegnap a csapat két légiósa, Darko Markovics és Bojan Mihajlovics jelezte, hamarosan ételre sem lesz pénze.
Januártól a kedvezményes béren kívüli juttatások közé kerülhet a munkáltatók által nyújtott lakbértámogatás is - a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a nemzetgazdasági miniszternek november végéig kell elkészítenie az erre vonatkozó javaslatot.
Százezer euró pénzjutalmat ígért a német vasút azoknak, akik hasznos információkkal segítik az elmúlt napokban történt vasúti merényletkísérletek tetteseinek kézre kerítését.
A 33 chilei bányászt egy évvel ezelőtt hozták a felszínre. Legtöbbjüknek nincs állandó munkája, sokan táppénzen vannak. Film készül a copiapói balesetről.
A mikro- és kisvállalkozásokat segítheti a kormány által meghirdetett otthonteremtési program az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének alelnöke szerint.
Nyilvánosságra hozták szerdán az új köznevelési törvény tervezetét, amelyet október 25-ig lehet véleményezni, a javaslat 2013 őszét jelöli meg a pedagógus-életpályamodell bevezetésére.
Szolnokon terjeszkedik tovább a fém- és elektronikai hulladékok begyűjtésével és kezelésével foglalkozó Inter-Metal-Recycling (IMR) csoport, amely a Henkel vállalat volt telephelyén tervezi egy új regionális hulladékkezelő központ megnyitását - írta csütörtöki számában a Világgazdaság.
Az Újpest két korábbi kiválósága, Nagy László és Urbán Flórián is úgy véli, nem jó irányba tart az újpesti labdarúgás, a vezetők sorozatosan rossz döntéseket hoznak a klubnál.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25,15 pontos, 0,15 százalékos csökkenéssel, 17.286,53 ponton nyitott csütörtökön. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 az előrejelzéseknek megfelelő 0,58 százalékos, a frankfurti DAX-30 az előrejelzésektől elmaradó 0,33 százalékos, a párizsi CAC-40 0,27 százalékos veszteségben volt nyitás után a szerdai záráshoz képest.