Csaknem másfél milliárd forintból építi fel új gyártócsarnokát Nyíregyházán az autóbelsők gyártásával foglalkozó Eissmann Automotive Hungária Kft. - közölte Böszörményi Attila, a német tulajdonban lévő társaság igazgatója pénteken a szabolcsi megyeszékhelyen.
Figyelemre méltónak és pozitívnak nevezték az MTI által megkérdezett elemzők a kivitel és a behozatal augusztusi növekedési dinamikáját, egyes vélemények szerint a várakozásokat jelentősen meghaladták az adatok, ami bizakodásra adhat okot.
A két beszélgető, az ügyfél és a cégét képviselő ügyfélszolgálatos gyakran folytatnak egymással értelmetlen, és eredménytelen "játszmákat", amelyekből nem könnyen szabadulnak. Az ügyfélszolgálatosok védelmében annyit leszögezhetünk, e "játszmákat" legtöbbször az ügyfelek kezdik. Egy profitól azonban már az is nagy hiba, ha hagyja magát bevonni egy értelmetlen és időt pazarló beszélgetésbe.
Rendkívül komoly megszorítások készülődnek, és nem kétséges, hogy mindenkit el fog érni ez a hullám az országban - nyilatkozta a Népszavának Mendrey László. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint - a jelenlegi helyzetet tekintve - van esély rá, hogy pedagógussztrájk lesz.
Huszonnégyen haltak meg Kairóban, amikor zavargásokba fordult a keresztények tiltakozása az egyik kopt templom lerombolása ellen. A demonstrálók gyújtóbombákat dobáltak az egyiptomi tévé székháza előtt, 150-en megsérültek, a halálos áldozatok között katonák is vannak.
Bizony, bizony elérkezett az idő, hogy újabb duzzadó könnycseppek formájában fejezzük ki sajnálatunkat a Mazda egyik legkülönlegesebb modeljének, az RX-8-nak a búcsúja miatt. Eme döntés már végleges, a keserű könnyeket pedig csupán egy japán belpiacra készült, ámde igényes búcsúszéria édesítheti meg valamelyest - sajnos nem nekünk.
A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság Kisvárdai Kirendeltségének járőrei Anarcs területén ellenőrizni akartak egy Mitsubishi L300 típusú gépjárművet. A jármű vezetője a megállásra felszólító...
A kiesés ellenére van tétje a finnek elleni Európa-bajnoki selejtezőnek - erről a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke beszélt a közszolgálati televízióban. Csányi Sándor bízik abban, hogy a magyar együttes a jövőre kezdődő világbajnoki selejtezőkön az erős riválisok mellett is versenyben lesz a továbbjutást érő második helyért.
"A kormány egyetlen szereplőjének sem áll szándékában a jól működő vidéki egyetemeket vagy főiskolákat megszüntetni; a Kaposvári Egyetem megmarad" - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a VII. Klebelsberg Pedagógiai Napon október 8-án Kaposváron. A köznevelési törvény országjáró körútjának legújabb állomásán több mint háromszáz pedagógusnak számolt be előadásában a rendszerről az oktatási…
Nem tartózkodó kérelem- Fiatal filmesek nyílt levelet írtak Réthelyi Miklós Nemzeti Erőforrás miniszterhez, amelyben megdöbbenésüket fejezik ki, amiért a Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, forgatókönyvíró, egyetemi tanár hónapok óta nem kapja meg a "Magyar Mozgókép Mestere" kitüntetéssel járó havi juttatását.
Az elmúlt 11 év legnagyobb növekedését mutatta augusztusban az ipari termelés Olaszországban, a 4,3 százalékos havi növekedésben azonban szezonális hatások is jelentkezhettek – tájékoztatott az olasz statisztikai hivatal, az ISTAT hétfőn.
Az angolok reménykednek abban, hogy válogatott labdarúgójuk, Wayne Rooney enyhe büntetést kap majd pénteki kiállítása után, bár a legrosszabb esetben az is elképzelhető, hogy a jövő évi Európa-bajnokságon a teljes csoportszakaszt ki kell hagynia.
A 2012-es amerikai elnökválasztási kampány érintettjei közül egyelőre egyetlen jelölt kampánya támaszkodik élvonalbeli adatfeldolgozásra: Barack Obamáé.
Martin Whitmarsh, a McLaren Mercedes csapatfőnöke biztos benne, versenyzője, Lewis Hamilton hamarosan kilábal a válságból és ismét olyan teljesítményt nyújt majd, mint amilyen annak idején világbajnoki címhez segítette. Tovább »
Stohl András szerda reggel óta a Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai objektumának négyágyas cellájában tölti mindennapjait. A színész azonban abban a szerencsés helyzetben van a börtön falain belül, hogy esélyes az ottani legelitebb munkára, a B objektumban lévő tévéstúdió vezetésére - tudta meg a Blikk.
A NordTelekom Távközlési Szolgáltató Nyrt. 170 millió forintos össznévértékű zártkörű részvénykibocsátással 372,68 millió forintra emelte alaptőkéjét - közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Miközben sokan haszontalannak ítélik a bölcsésztudományokat, különösen a filozófiát, Amerikában egyre népszerűbb a filozófia klasszikusainak terapeatikus felhasználása. Egy amerikai filozófus tanszéket is alapított, ahol a jövőben kifejezetten tanácsadásra specializálódott filozófusokat képeznek - közli a Magyar Rádió.
Óriási üzleti lehetőségként értékelte a mobil fizetés kihasználását Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. elnök vezérigazgatója hétfőn a Near Field Communicationról (NFC) rendezett Budapesten sajtótájékoztatón, s úgy vélte, 2012 a mobilfizetés éve lesz.
Érthetetlen, hogy a kormány miért ment neki az IMF-nek, a bankoknak, a befektetőknek és az EU-nak, miközben függ tőlük az ország - mondja Chikán Attila
Számos feltételezés, pletyka ellenére Tihanyi Tóth Csaba és felesége, Bognár Rita önszántából várt kilenc évig a családalapítással. A Barátok közt színészének élete a baba érkezésével megváltozik.
Sokkal kevesebb a kamionbaleset, amióta több útszakaszon tilos előzniük - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Újraoszthatja a zsidókárpótlást a kormány. A Magyar Hírlap értesülései szerint a jövőben nem csak a Mazsihiszen keresztül folyósítana kárpótlást az állam, hanem két másik felekezet is kapna a pénzből, amelyeket szintén egyházként ismert el az Országgyűlés.
A vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjon elért harmadik helyével Sebastian Vettel, a Red Bull német versenyzője még egy rekordot megdöntött: egy idényen belül ugyanis még egy pilóta sem teljesített olyan hatékonyan, mint a sportág történetének legfiatalabb kétszeres világbajnoka.
Miután a magyar állampapírok felét külföldi befektetők jegyzik le, a forint gyengülése valamint a kormány drasztikus bankellenes intézkedései miatt a hedge fundok elemzői egyre inkább azt várják, hogy a magyar állampapírpiac ugyanazt a sokkot fogja elszenvedni, ami Görögországban, Írországban és Portugáliában az uniós mentőcsomag igénybevételéhez vezetett
A Fidesz támogatta, az MSZP bírálta, a Jobbik pedig részben elfogadhatónak tartotta a Fidesz-KDNP új választási rendszerről szóló javaslatát az hétfőn az alkotmányügyi bizottság ülésén, ahol Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője ismertette a Fidesz-KDNP választási rendszerről szóló koncepcióját. Az LMP szerint a javaslat azokat az elemeket tartja meg, amelyeket meg kellene változtatni és azokat…
Az elkövetkező években még nagyobb kilengések várhatók az élelmiszerárakban az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) hétfőn ismertetett prognózisa szerint.
A Szolnok és a Honvéd is csoportelsőként jutott tovább a férfi vízilabda Eurokupa selejtezőjéből, így kiemeltként várhatja a vasárnapi, zágrábi sorsolást.
Százhat egyéni országgyűlési választókerületet és kilencvennégy, országos listáról megszerezhető parlamenti mandátumot javasol a Fidesz-KDNP - jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn az alkotmányügyi bizottság ülésén.