2011. október 10. hétfő

okt. 10
17:50
Brad Pitt fegyvereit foglalta le a TEK? (ATV)
A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai hétfő hajnalban csaknem száz éles lőfegyvert foglaltak le egy vecsési vámszabad területen - mondta el a TEK főigazgatója hétfő délutáni sajtótájékoztatóján. Hajdu János, a TEK főigazgatója sem megcáfolni, sem megerősíteni nem kívánta azt, hogy a fegyverek a Brad Pitt amerikai színész főszereplésével Budapesten készülő film, a World War Z kellékei lettek…
okt. 10
17:52
"A demokráciát nem lehet megenni” – dőzsöl a király, éhezik a nép (hirado.hu)
Egyre nő az elégedetlenség: míg III. Mswati király luxuskörülmények között él, addig Szváziföld lakosai egyre szegényebbek.
okt. 10
17:57
Richter - álljunk a vételi oldalra (ProfitLine)
A múlt héten napvilágot látott jó hírre pozitív hangulat alakult ki, és réssel ugrott az árfolyam, majd közel 10%-os pluszban fejezte be a kereskedést a Richter. Ezt követően kis korrekciót láthattunk, a rés tetejéről azonban ismét pozitív irányba fordult a gyógyszerpapír, ezért jelenleg érdemes a vételi oldalra állni - olvasható az Erste elemzésében.
okt. 10
18:03
Nagyot hajrázott a BUX, erősebb a forint (Privátbankár)
A BUX a Mol vezérletével 3,2 százalékot erősödött a hétfői kereskedésben, az olajpapír 4,6 százalékkal ér többet, mint pénteken. A forint kis forgalom mellett erősödött
okt. 10
18:03
Saját paradicsomi szigetén él a sztárdisznó (BorsOnline)
Nem sok ember akad, aki megirigyelné egy disznó életét, amely a sárban tapicskolva óljában várja, mikor lesz belőle szalonna. Babe a malac azonban kivétel, ugyanis luxus körülmények között tölti napjait saját szigetén, a Bahamákon.
okt. 10
18:03
ÁSZ-vizsgálat: sok mindent helytelenül tettek 2007 és 2010 között (HírTV)
A fővárosi fejlesztések kockázatait, a források szűkülését, a ppp-konstrukciók előnytelenségét, a belső kontroll működésének hiányosságait, továbbá a közútfenntartással kapcsolatos szerződések célszerűtlen elszámolási gyakorlatát állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) abban a jelentésben, amelyet a Fővárosi Önkormányzat 2007 és 2010 közötti költségvetési és pénzügyi egyensúlyi helyzetének…
okt. 10
18:03
MSZP: meggondolatlan és gyalázatos Dörner György kinevezése (Alternatív Energia)
Meggondolatlannak és gyalázatosnak nevezte Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Hiller István korábbi oktatási és kulturális miniszter a Tarlós Istvánnak írt nyílt levelükben azt és ahogy a főpolgármester kinevezte az Új Színház igazgatóját, Dörner Györgyöt. A szocialisták döntése megváltoztatását várják a főpolgármestertől.
okt. 10
18:05
CIB: egy régi ügy miatt perelhet a PSZÁF (Privátbankár)
A CIB még nem értesült hivatalosan az ellene indított peres eljárásról. Egy régebbi ügy kerülhetett elő: egy ügyfél kártérítést kért, de a bank csalásra gyanakodott
okt. 10
18:05
Folytatódnak a szankciók, ha „nincs vége az elfogadhatatlan erőszaknak” (HírTV)
A szankciók bővítését és folytatását helyezték kilátásba az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfőn Szíria ellen, amíg „vége nincs az elfogadhatatlan erőszaknak” és „döntő előrelépés” nem mutatkozik egy békés és demokratikus átmenet irányában.
okt. 10
18:06
A legjobb képességű fiatalokra vadászik a kormányzat (hirado.hu)
A szaktárca a legjobb képességű fiatalokkal akarja pótolni a közigazgatásból lemorzsolódó munkatársakat. Rétvári államtitkár szerint ezért szervezték meg a Karrier Expót is.
okt. 10
18:06
Az edzőt kereső Frank Arnesen magát ültette le a kispadra (Agroinform)
Az eddigi sportigazgatót, az egykori dán válogatott Frank Arnesent nevezték ki hétfőn a Nagy Dánielt is foglalkoztató német Hamburger SV labdarúgócsapatának új vezetőedzőjévé.
okt. 10
18:08
ENSZ: fogolykínzás Afganisztánban (hirado.hu)
Az afgán biztonsági minisztériumok együttműködtek a vizsgálatban és intézkedéseket léptettek életbe a visszaélések megszüntetésére.
okt. 10
18:09
Fanatikus futballországok, amelyek már búcsút inthetnek a fociebének (Sport365)
Tizenkét olyan európai válogatott van, amely már elbúcsúzott a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságon való részvételtől. Norvégia, Svájc, Izrael, Románia már biztosan nem lehet ott jövő nyáron.
okt. 10
18:10
Valószínűtlenebb, mint egy lottónyeremény (hirado.hu)
Meteorit ütött lyukat egy párizsi ház tetején. A négymilliárd éves kő a szakértő szerint rendkívül ritka leletnek számít.
okt. 10
18:12
WikiLeaks munkatárs e-mailjeiben kutakodott az amerikai kormány (hirado.hu)
A hatóságok egy titkos bírósági végzés birtokában arra utasították a Google-t, valamint egy kisebb internetes szolgáltatót, hogy adjon át bizonyos információkat a 28 éves Jacob Appelbaum e-mail fiókjával kapcsolatban.
okt. 10
18:21
Válógyűrűt kap a megunt kedves (BorsOnline)
Válógyűrűt dobtak piacra az Egyesült Államokban. Lélekgyógyász szakértőnk úgy véli: noha elsőre hajmeresztőnek tűnhet az ékszer ötlete, megkönnyíti a szakítás feldolgozását.
okt. 10
18:21
Dijoni borjúragu (Mindmegette)
Hozzávalók: 60 dkg borjúcomb 5 dl főzőtejszín 15 dkg dijoni mustár 50 dkg gomba 5 dkg vaj 0,5 dkg liszt őrölt fehér bors só 1 csokor petrezselyem zöldje
okt. 10
18:21
Cáfol és hallgat Mayer Mihály (HírTV)
Határozottan cáfolja Mayer Mihály volt pécsi megyéspüspök, hogy nyomozati alkut kötött a rendőrséggel, és emiatt nincsenek még gyanúsítottjai a Pécsi Egyházmegye gazdálkodásával kapcsolatos büntetőügynek. A hírTV információi szerint a rendőrség a lefoglalt iratok szakértői véleményére vár.
okt. 10
18:21
Az MSZP szerint gyalázatos Dörner kinevezése (Metropol)
Meggondolatlannak és gyalázatosnak nevezte Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Hiller István korábbi oktatási és kulturális miniszter a Tarlós Istvánnak írt nyílt levelükben azt és ahogy a főpolgármester kinevezte az Új Színház igazgatóját, Dörner Györgyöt.
okt. 10
18:23
Jércesaláta pirítóssal (Mindmegette)
Hozzávalók: 35 dkg csirkemellfilé 40 dkg paradicsom 50 dkg kígyóuborka 1 fej saláta 4 db tv-paprika fokhagyma tárkony bazsalikom 2 evőkanál mustár 1,5 dl tejföl só grillfűszerkeverék őrölt fehér bors
okt. 10
18:24
Képeken a lefoglalt fegyverek: Brad Pitt neve is szóba került (hirado.hu)
A gyanús szállítmánnyal érkező repülőgép a kipakolást követően azonnal felszállt.
okt. 10
18:24
Nem kizárt: párttá szerveződhetnek a rendvédelmisek (ATV)
Nem zárja ki a párttá alakulás lehetőségét Árok Kornél, a szakszervezeti vezetők által indított Magyar Szolidaritás Mozgalom egyik alapítója.
okt. 10
18:24
Roddick egy szettet veszítve jutott tovább (Agroinform)
A tizedik helyen kiemelt amerikai Andy Roddick egy szettet veszítve jutott tovább a legjobb 32 közé hétfőn a sanghaji 3,24 millió dollár összdíjazású keménypályás férfi tenisztorna első fordulójában.
okt. 10
18:25
Gombás kotlett (Mindmegette)
Hozzávalók: 80 dkg csontozott sertés rövidkaraj 0,3 dl étolaj 2 szem borókabogyó 1 kávéskanál Piros Arany 1 gerezd fokhagyma egész bors liszt tojás zsemlemorzsa A gombakrémhez: besamelmártás 10 dkg gomba vaj só őrölt bors 1 db tojás A besamelhez: 2 dkg liszt 2 dkg vaj 1,5 dl tej A sütéshez: étolaj
okt. 10
18:26
Háromnapos gyászt hirdetett a pátriárka Egyiptomban (hirado.hu)
III. Senuda pápa a soraik közé "beszivárgott ismeretleneket" tett felelőssé a koptok tiltakozása kapcsán kirobbant összecsapásokért.
okt. 10
18:26
328 méter magas felhőkarcolót adtak át a faluban (ATV)
A kelet-kínai Csiangszu tartomány Huahszi szocialista mintafalujában ünnepélyesen átadták azt 328 méter magas felhőkarcolót, amely magasabb, mint a párizsi Eiffel-torony vagy a New York-i Chrysler Building. Az épületben egy egytonnás aranybivalyt is megtapogathatnak a látogatók.
okt. 10
18:27
Káposztás rakott metélt (Mindmegette)
Hozzávalók: 20 dkg vékonymetélt (száraztészta) 40 dkg kínai kelkáposzta 15 dkg sajt 3 db tojás 2 dl tejföl 5 dkg vaj 1 kávéskanál reszelt gyömbér ízlés szerint só őrölt bors A tepsi kikenéséhez: étolaj zsemlemorzsa
okt. 10
18:28
Fogadási csalás gyanújával vizsgálják az irodalmi Nobel kihirdetését (hirado.hu)
Már a bejelentés előtt kiszivároghatott, hogy Tomas Tranströmer kapja az irodalmi Nobel-díjat, ami fogadási csalás alapja lehetett – gyanítja a svéd ügyészség.
okt. 10
18:29
Sült kacsamell rumos szilvával II (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 pecsenyekacsa melle fél kávéskanál chili paprika 2 gerezd fokhagyma 60 dkg szilva 2 evőkanál étolaj 10 dkg kristálycukor 1 evőkanál rum diónyi friss gyömbér friss rozmaring
okt. 10
18:30
Uzsorásokat fogtak el Alsószentmártonban (hirado.hu)
A rendőrség előállított egy férfit és egy nőt, akik a gyanú szerint uzsorakamatra adtak élelmiszereket a baranyai Alsószentmártonban.
okt. 10
18:31
Erdei gombás-gesztenyés metélt (Mindmegette)
Hozzávalók: 30 dkg széles metélt 15 dkg erdei gomba (vargánya, sárga rókagomba) 15 db hámozott, előfőzött gesztenye 1 csokor kakukkfű só frissen őrölt rózsabors 2—3 dkg jeges vaj
okt. 10
18:32
Emelkedéssel zárt a BUX (hirado.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 526,44 pontos, 3,23 százalékos emelkedéssel, 16.815,58 ponton zárt hétfőn.
okt. 10
18:39
Magzatáért ölték meg a Maritzát (BorsOnline)
Szörnyű bűncselekménnyel gyanúsítanak egy milwaukee-i nőt. A hatóságok a vádlott nevét nem hozták nyilvánosságra, csak annyit közöltek, hogy egy terhes nőt gyilkolt meg, akinek gyermekét kivette a hasából.
okt. 10
18:39
Meteorit ütött lyukat a tetőn (Infostart)
Meteorit ütötte lyukat találtak egy párizsi háztetőn.
okt. 10
18:39
Lecsaptak a terrorelhárítók – rengeteg fegyvert foglaltak le (HírTV)
Szabálytalanul hatástalanított fegyverek tömkelegét foglalták le a Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai egy vecsési vámszabad területen. A HavariaPress információi szerint a komoly fegyverarzenált egy hollywoodi film forgatására hozták Magyarországra.
okt. 10
18:39
Éles fegyvereket foglalt le a TEK (Metropol)
A Terrorelhárítási Központ munkatársai hétfő hajnalban csaknem száz éles lőfegyvert foglaltak le egy vecsési vámszabad területen - mondta el a TEK főigazgatója hétfő délutáni sajtótájékoztatóján.
okt. 10
18:39
Uzsorásokat fogott el a rendőrség Alsószentmártonban (Alternatív Energia)
Előállított a rendőrség hétfőn egy férfit és egy nőt, akik a gyanú szerint uzsorakamatra adtak élelmiszereket a baranyai Alsószentmártonban.
okt. 10
18:41
Aggodalommal várják, milyen ítélet születik a Timosenko-perben (HírTV)
Aggodalom tapasztalható az Európai Unió tagállamainak körében Julija Timosenko volt ukrán kormányfő perének esetleges politikai motivációját illetően – jelentette ki Martonyi János külügyminiszter uniós kollégáival Luxembourgban folytatott hétfői találkozóját követően.
okt. 10
18:42
Ronaldinho szerint jó játékos a Honvéd nigériai légiósa (Agroinform)
A Budapest Honvéd új igazolása, Harmony Ikande korábban olyan világsztárokkal játszott egy csapatban mint Ronaldinho, Seedorf, Beckham, Gattuso vagy Pato.
okt. 10
18:45
A szerető szerepében (Joy)
Türelmesen ki kell várni, míg a férfi titokban elszökhet a családi fészektől - többségünk számára bizony nem éppen ez az álomkapcsolat. Öt fiatal olvasónk vall arról, miért ment bele mégis egy ilyen viszonyba.
okt. 10
18:57
Elfogadta a Ház a közszolgálati egyetem működéséről szóló javaslatot (Infostart)
Elfogadta az Országgyűlés hétfőn a 2012. január 1-jén létrejövő Nemzeti Közszolgálati Egyetem finanszírozásáról, szervezetéről, működéséről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló törvényjavaslatot. Úgy döntött az Országgyűlés hétfőn, hogy az új alaptörvény korhatárra vonatkozó rendelkezése miatt jövőre nyugdíjba vonuló bírók pótlása érdekében gyorsabb pályáztatást…
okt. 10
18:57
Meteorit ütött lyukat a házon (HírTV)
Meteorit ütötte lyukat találtak egy párizsi háztetőn. A házon dolgozó munkás vette észre a meteorittöredék által ütött lyukat – mondta el Martine Comette, a ház tulajdonosa.
okt. 10
18:57
Ketten haltak meg a 3-as főúton egy közlekedési balesetben (Alternatív Energia)
Ketten életüket vesztették abban a balesetben, amelyben egy személyautó és egy kisteherautó frontális ütközött a Borsod megyei Nyékládháza és Emőd között a 3-as főúton - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.
okt. 10
19:00
Halálos baleset a 3-as főúton (hirado.hu)
Ketten meghaltak, amikor összeütközött egy személyautó és egy kisteherautó a Borsod megyei Nyékládháza és Emőd között a 3-as főúton.
okt. 10
19:00
Szotyola ízű volt a finn-svéd - Sándor György (Agroinform)
A Videoton középpályása szerint - aki várhatóan Finnország ellen kezdeni fog - a válogatott tagjai igazi szurkolóként izgulták végig a pénteki finn-svéd meccset.
okt. 10
19:02
Újabb kapuk nyílnak meg a gázüzemű autók előtt (hirado.hu)
Olcsóbb gázzal hajtani az autót, mint benzinnel, és nem is veszélyesebb, néhány dolog miatt azonban még főhet a tulajdonosak feje.
okt. 10
19:03
Berobbant a MOL árfolyama (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 526,44 pontos, 3,23 százalékos emelkedéssel, 16.815,58 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
okt. 10
19:04
Új választási rendszer: megosztott az ellenzék (hirado.hu)
Az MSZP bírálta, a Jobbik részben elfogadhatónak tartja, az LMP pedig továbbra sem támogatja a Fidesz-KDNP új választási rendszerről szóló javaslatát.
okt. 10
19:05
Cafeteria: Mit kell tenni a munkáltatóknak év végén? (ProfitLine)
Év végén a legtöbb a munkáltatók dolga a cafateria rendszerrel. A juttatások rendszeréhez a kormányzat új szabályozási környezetet tervez, az egyeztetések még zajlanak. Ebben a helyzetben érdemes a munkáltatóknak még nagyobb hangsúlyt fektetniük a hatékony megoldások kiválasztására, és hozzáértő tanácsadó segítségét igénybe venniük annak érdekében, hogy a már bevezetett rendszer a lehető…
okt. 10
19:15
Megsértette az elnököt: 74 korbácsütés (BorsOnline)
Megsértette Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt egy férfi, ezért 74 korbácsütésre ítélték. Peyman Aref-et még a 2009-es tüntetésekért tartóztatták le, amiért egy éves börtönbüntetést kapott. A férfi a börtönből levelet írt az elnöknek, amelyben azonban nem használta az elnök hivatalos megszólítását, ezzel megsértette a politikust, így szabadulásakor még 74 korbácsütést is el kellett szenvednie.

Keresés