Úgy tűnik, sokkal jobban van Lindsay Lohan. A 25 éves színésznő nemrég a Philip Plein német divatcég múzsája lett, legutóbb pedig a párizsi Divathéten lehetett látni.
Csaknem egy héttel későbbre halasztották az eredetileg jövő hétfőre tervezett EU-csúcstalálkozót, mert a tagállamok egyelőre nem tudták előkészíteni mindazokat az intézkedéseket, amelyek az euróövezeti fizetési válság kezelésével, azon belül elsősorban a görög helyzettel kapcsolatban szükségessé váltak.
Az MNO értesülései szerint egy parlamenten kívüli párt ismeretlen aktivistái fideszes gyűjtőnek adták ki magukat, és így csalták ki a szelvényeket az állampolgároktól. Az ügyben a Fidesz II. kerületi szervezete rendőrségi feljelentést tett. A kopogtatócédulák gyűjtésével az MDF utódpártjának is meggyűlik a baja, mivel bár jelöltjük múlt héten leadta a szükségesnél több ajánlást, de ezek közül…
A Jobbik szerint a kormány azzal, hogy folyamatosan lesöpri az asztalról a Jobbik által benyújtott a legrászorultabb devizahiteleseken segíteni akaró javaslatokat, azt bizonyítja, hogy "csak egy bankárkormány, amely a bankárlobby érdekeit képviseli" - fogalmazott hétfői sajtótájékoztatóján Lenhardt Balázs.
Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság hétfőn egy kállósemjéni férfit, aki gyermekeket zaklatott a település általános iskolájának udvarán - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Hosszú, ínséges időszak után, úgy látszik, kezd megfordulni a trend, egyre több az olyan nyugati cég, amely – otthagyva Ázsiát és Észak-Afrikát – ismét ebben a régióban keres textilipari gyártókapacitásokat – írja a hétfői Világgazdaság.
A Chaos Computer Club (CCC) szóvivője szerint a német hatóságok trójai szoftverrel túllépték az alkotmánybíróság által biztosított törvényes kereteket.
Életműdíjat kapott Gérard Depardieu a vasárnap zárult lyoni filmfesztiválon. A Lumiére testvérekről elnevezett lyoni filmfesztivált harmadik alkalommal rendezték meg október 3. és 9. között.
A magyar jedik azt szeretnék, hogy az online népszámlálási kérdőíven is jelölni lehessen a jedi vallást. A Hivatal szerint menet közben nem lehet megváltoztatni a kérdőívet. A jedik szerint dehogyisnem!
Hackerek támadása nyomán félszáz különböző vírussal fertőzték meg a legnagyobb japán nehézipari vállalat, a Mitsubishi Heavy Industries 83 szerverét és személyi számítógépét.
A napokban várható a cégbírósági regisztrációja annak a határozatnak, melyet a Business Telecom Zrt. (BTel) közgyűlése még szeptemberben fogadott el, és melynek értelmében a társaság törzstőkéjét összesen 274,786 millió forinttal, 639,325 millió forintra emelte.
A legtöbb ember csak álmodozik a hatalomról, s édes víziójában királyként, államfőként irányítja alattvalóit. Egyesek azonban a valóságban is megélhetik a mámorító érzést.
Október 10-én születnek meg a parlamenti döntések a Rendőrtiszti Főiskola, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának egyesülésével megvalósuló Nemzeti Közszolgálati Egyetem működésének előírásairól.
A főpolgármester éppen a vasárnapihoz hasonló kihűléses haláleseteket szeretné elkerülni, ezért is nyit a főváros újabb befogadóhelyeket a hajléktalanok számára.
Csaknem egy héttel későbbre halasztották az eredetileg jövő hétfőre tervezett EU-csúcstalálkozót, mert a tagállamok egyelőre nem tudták előkészíteni mindazokat az intézkedéseket, amelyek az euróövezeti fizetési válság kezelésével, azon belül elsősorban a görög helyzettel kapcsolatban szükségessé váltak.
Az Országgyűlésben tartja kedden alakuló ülését az országos érdekegyeztetés új fórumaként működő Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT): a gazdaságpolitikáról, a költségvetésről és az egészségügyről konzultálnak majd a részt vevő felek. Az ülés Orbán Viktor miniszterelnök nyilvános beszédével kezdődik, majd zárt ülésen folytatják a munkát a tagok.
Alacsony forgalomban enyhén erősödött a forint hétfőn délutánig a többi devizához képest, bár a svájci frank árfolyama a délelőttihez képest lényegesen nem változott a bankközi devizapiacon.
Hihetetlen jelenetnek lehettünk tanúi a Brazília - Costa Rica mérkőzésen, amikor is a brazilok két védője David Luiz és Thiago Silva nemes egyszerűséggel egymásnak futottak. Ápolás lett a vége...
David Beckham újabb tetoválással egészítette ki a testét borító rajzok sorát. A felirat a kislányának szól, a boldog anyuka pedig gyorsan le is fotózta az újdonságot.
Egy 18. századi brüsszeli szövött kárpit kortárs parafrázisait – 27 európai művész munkáját 15 uniós tagállamból – állítják ki csütörtöktől Európa szövete címmel a budapesti Iparművészeti Múzeumban.
Pozsgai Zsolt elvállalja a felkérést az Új Színház főrendezői-fődramaturgi posztjára. Ezt az író, rendező hétfőn mondta az MTI-nek, hozzátéve, hogy a jelenlegi társulattal szeretnének a jövőben is dolgozni.
A NAV szerint téves és félrevezető a sajtó következtetése, hogy az adóhatóság a vagyonosodási vizsgálatokat a végtörlesztéssel élőkre célzottan kiterjesztené.
A devizában törlesztő adósok is részt vehetnek a végtörlesztésben, ha a parlament elfogadja Rogán Antal javaslatát. A módosító orvosolná a törvénynek azt a hiányosságát is, ami miatt az építési hitelt felvettek közül volt, aki nem felelt meg a végtörlesztési szabályoknak.
Az NMHH szeptembertől indított vizsgálatot, és ellenőrizte a feliratozással vagy jelnyelvi tolmáccsal ellátott műsorok arányát öt országos televízióban.
A tagállamok egyelőre nem tudták előkészíteni azokat az intézkedéseket, amelyek az euróövezeti fizetési válság kezelésével kapcsolatban szükségessé váltak.
Törökország amellett hogy az Európai Unió teljes jogú tagságára törekszik, a mediterrán térség meghatározó politikai és gazdasági tényezőjévé kíván válni - és erre meg is van minden esélye
A berlini főpályaudvar elleni gyújtóbombás támadást hiúsítottak meg az utolsó pillanatban - közölte hétfőn a német rendőrség. A rendőrség szóvivője szerint a szakértők hatástalanították a gyúlékony anyaggal megtöltött palackokból álló szerkezetet, amely egy gyutacshoz volt csatlakoztatva.
Az éves összevetésű szeptemberi magyarországi fogyasztói infláció további gyorsulását jósolta a keddi adatismertetés előtt a londoni felzárkózó piaci elemzők zöme, elsősorban a forintgyengülés várhatóan már érezhető árnövelő hatásaira hivatkozva, de van stagnálást, illetve kismértékű lassulást valószínűsítő citybeli előrejelzés is.
A Forma-1-es Csapatok Érdekvédelmi Szervezetével (FOTA) kívánja megvitatni az időmérő edzések harmadik etapjában mért kör nem futó versenyzők problémáját a királykategória hivatalos gumiszállítója, a Pirelli. Tovább »
A Pedagógusok Szakszervezete fenntartja korábbi álláspontját: nem támogatja a közoktatás átalakításáról jelen formájában megismert kormányzati szándékokat.
A meglévő 24 ezer nyerőgépből várhatóan 17 ezret vonnak ki a forgalomból az üzemeltetők az adóemelés miatt novemberig, aminek nyomán a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSzSz) becslései szerint 30 ezer ember válik munkanélkülivé.
További 16 fővel kibővítette az Európai Unió azoknak a fehéroroszországi személyeknek a listáját, akiket vízumtilalommal sújtottak, valamint elrendelték velük szemben az Európában elérhető javaik befagyasztását.
Gyakorlatilag befejeződtek a megbeszélések Athén és a Görögországnak hitelezők képviselői között, már csak néhány technikai kérdésről kell egyeztetni kedden, ami az utolsó tárgyalási nap lesz - jelentette be a görög pénzügyminiszter hétfőn.