A telekommunikációs cégekre kivetett különadó három évig marad érvényben, erről biztosította a miniszterelnök a szektor szereplőit - mondta Christopher Laska, a Telenor Magyarország 2011 januárjában kinevezett új vezérigazgatója, aki a tőzsdei és a magáncégek számára fontosnak nevezte a kiszámíthatóságot a beruházások ütemezésénél.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden megjelent előrejelzése szerint folytatódik a kétsebességű fejlődés a világgazdaságban: a fejlett államokban a növekedés lassú, a munkanélküliség pedig magas marad, és kockázatot jelentenek az euróövezet perifériáján keletkezett feszültségek, míg számos feltörekvő országban továbbra is gyors a növekedés, de fokozódik az inflációs nyomás, és megjelentek a…
Büntetőfeljelentést tett az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a fővárosi önkormányzatnál talált hiányosságok és szabálytalanságok miatt. Az ÁSZ-vizsgálatról Bagdy Gábor, az október óta új vezetésű önkormányza...
Két rendőr meghalt, egy harmadik pedig súlyosan megsebesült egy hétfői lövöldözésben, amely a floridai St. Petersburgban történt. A floridai hatóságok közlése szerint a rendőröket akkor érték lövések, amikor őrizetbe akartak venni valakit.
Magyar állampolgárságú áldozata is van a moszkvai Domogyedovo repülőtéren hétfőn elkövetett öngyilkos merényletnek Kirill Bodrashov személyében. A merényletben 35-en haltak meg, köztük 12 külföldi.
Kitüntetéssel tisztelegnek José Carreras spanyol tenor, illetve Robert De Niro amerikai színész előtt a szerdán kezdődő davosi Világgazdasági Fórumon, a művészek „a világban tapasztalható kihívásokra adott kreatív válaszukért” részesülnek az elismerésben A. R. Rahman indiai zeneszerzővel együtt.
A fiatalok körében és az idősebb korosztályokban is a kannabisz a legelterjedtebb illegális kábítószer Magyarországon - derült ki a kábítószer-fogyasztást 2004 óta monitorozó Nemzeti Drog Fókuszpont vizsgálatából. A kutatásokból kiderült, hogy a gyakori és folyamatos szerhasználat kialakulásának megelőzésében a családnak és a munkának jut kiemelkedő szerep.
Végleges számokat még mindig nem tudni, de már most látszik, hogy kevés lesz a tavaly év végén csődbe ment Aeroviva utazási iroda csaknem félmilliárdos vagyoni biztosítéka - értesült a turizmusonline.hu.
A napokban kerültek nyilvánosságra azok a hírek, melyek szerint az Ágyúsok menedzsere, Arsene Wenger élénken érdeklődik a városi rivális Tottenham középső védőjéért, Jonathan Woodgate-ért.
Az Államadósság Kezelő Központ által mára 45 milliárd forintos kerettel meghirdetett 3 hónapos (D110504) diszkontkincstárjegy aukcióra összesen 125,8 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett. Az...
Jelenleg többen keresnek állást, mint egy évvel ezelőtt. A legtöbb álláskereső először az ismerősökhöz fordul, az internet inkább a fiatalok körében elsődleges - derül ki egy reprezentatív felmérésből....
A magyar lakosság 18 százaléka keresett aktívan állást az elmúlt egy évben, és a következő tizenkét hónapban még ennél is többen - a megkérdezettek 19 százaléka - számít arra, hogy munkalehetőséget keres - derül ki a Workania internetes állásportál által működtetett Fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.
Bizalmat és együttműködést kért a társszervektől és az állomány tagjaitól, az ország tűzoltóságainak vezetőitől Varga Ferenc, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság új megbízott vezetője azon a keddi ünnepi állománygyűlésen, amelyen az eddigi parancsnok, Bende Péter vezérőrnagy elbúcsúzott az ország legnagyobb tűzoltóságának tagjaitól.
Hozzávalók: 50 dkg csirkemell (de lehet pulyka vagy bárány is) ajvár 1 doboz konzerv kukorica mustármag só bors olívaolaj 1 fej lilahagyma néhány gerezd fokhagyma
Csodával határos módon élte túl zuhanását az a nő, aki egy Buenos Aires-i hotel 23. emeletéről esett ki, száz méter magasról, egyenesen egy várakozó taxira. A jármű tompította a becsapódást, a nőnek a mentőorvosok szerint csupán csontjai törtek.
A korábbi tervekkel ellentétben mégis a Puskás Ferenc Stadion maradhat hosszú távon a magyar labdarúgó-válogatott otthona. Studniczky Ferenc, a Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottságának elnöke a Duna TV Sportaréna című hétfő esti műsorában elmondta, hogy a jelenlegi elképzelés szerint a mostani stadion falain belül húznának fel egy új létesítményt, megtartva a mostani muzeális értékeit.
Hazánk legnagyobb barlangtermeit tárták fel Tapolca alatt. Az egyik átmérője huszonhárom, a másiké mintegy huszonöt méter. A nagyobbikban igazi csoda, a Nyugalom tava várta a felfedezőket.
Kinyitott a balatoni jégpálya kedden Siófokon. A jég biztonságos, 13 centiméter vastag. A Balaton-parti Kft. gondoskodik a pályafelügyeletről és biztonsági szolgálatot is működtet a helyszínen.
Sürgősen találkozna Orbán Viktorral, az unió soros elnökségét adó Magyarország miniszterelnökével az Európai Szakszervezetek Szövetsége (ETUC), illetve hat magyar tagszervezete, a LIGA, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Magyar Szakszervezetek országos Szövetsége és a Munkástanácsok Országos Szövetsége.
Egyméteres, zöld bokszkesztyűt viselő, felfújható sárga kenguruval jelent meg az ausztrál nyílt teniszbajnokság hétfői sajtótájékoztatóján a dán Caroline Wozniacki. Mint kiderült, a játékszert egy újságírótól kapta, miután bevallotta, hogy mégsem karmolta meg egy erszényes.
A Fidesz Zala megyei gazdatagozatának elnöke kedden közölte: hecckampányt folytat a Jobbik Zalaegerszegen azzal, hogy a bankokra, multinacionális cégekre helyi különadó kivetését javasolja, mert erre nincs joga az önkormányzatoknak.
Orgazdaság miatt folyik eljárás a MÁV Informatika egyik igazgatója ellen - erősítette meg a Magyar Nemzet korábbi információit a BRFK. A közlemény szerint Sz. György ellen nagyobb értékre elkövetett orgazdaság bűntett, valamint nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Ha valakinek magas a vérnyomása, és ezért folyamatos gyógyszerszedésre szorul, teljes őrlésű gabonából sült kenyér vagy pattogatott kukorica rendszeres evésével hasonló hatást érhet el - írják skót kutatók az American Journal of Clinical Nutrition folyóiratban.
A tengerentúlon már javában tart a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon, de a hazai befektetőknek sem kell már sokat várni, az általunk eddig megkérdezett cégek közül elsőként az Egis teszi...
Nyugati határunkon túl létezik egy területében, lakosságszámában, és természeti erőforrásaiban hazánkhoz nagyban hasonlító ország, aminek gazdasága azonban fényévekkel a magyaré előtt jár.
A korábbi 3450 forintos Danubius célárfolyamát 4260 forintosra emelte az Erste elemzője, aki 2011-ben az utóbbi három veszteséges év után már nyereséget vár a cégtől. Az elemző szerint a...
Jól kezdte üzleti évét a Siemens: a német ipari konglomerátum a vártnál nagyobb profitra tett szert a decemberrel végződött első negyedévben, a világgazdaság élénkülése, a nagy értékű beruházási javak keresletének növekedése, a feltörekvő országok erőteljes fejlődése következtében.
Az Aeroviva utazási iroda megszűnése nyomán bejelentett utaskárok összege meghaladja az 1 milliárd forintot, a cég vagyoni biztosítéka viszont összesen 495 millió forint, így az utasok 50 százalék alatti kártérítésre számíthatnak - mondta Horváth Péter, az utazási iroda vagyoni biztosítékát szolgáltató QBE Atlasz Biztosító Zrt. értékesítési igazgatója.
Gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók Szondy Györgyöt, a MÁV Informatika Zrt értékesítési és üzletfejlesztési igazgatóját. A férfit még múlt hét csütörtökre idézték be, a rendőrség kedden tájékoztatta a Független Hírügynökséget. A cég két másik vezetőjét még korábban gyanúsították meg. A Máv Informatika Zrt-nél 2009-ben indult nyomozás.
Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szerint nem kell módosítani a nemzetközi versenynaptárt ahhoz, hogy a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokságot télen rendezzék meg.
A francia támadó múlt nyáron igazolt a Juventustól a Primera Divisionba frissen feljutó Hercules csapatához. Most úgy tűnik, hogy a spanyol kitérő nem tart sokáig.
Az Infiniti M35h innovatív, egy villanymotorral és két tengelykapcsolóval felszerelt hibrid rendszerét a márkára jellemző áramvonalas kialakítás (a Cd értéke mindössze 0,26) és kis tömeg egészíti ki