Ritkán ad interjút Angelina Jolie, ám a Globe magazinnal kivételt tett, és elmondta, hogy nincs más vágya, mint hogy megérje: mind a hat gyermeke is szülővé váljon.
BUDAPEST – Tíz év után februárban újra színpadra áll Liptai Claudia. Egy Neil Simon-darabban szerepel majd, többek közt Rudolf Péterrel és Nagy-Kálózy Eszterrel játszik együtt. Claudia most pont úgy izgul, mint akkor, amikor először lépett a Vígszínház világot jelentő deszkáira.
Mark Webber nem egyszerű figurája a Forma 1-nek. Azt is mondhatni, keresi magának a bajt – bár most erről még nincs szó. Az viszont nem megszokott a mai Forma 1-ben, hogy egy versenyző a téli felkészülési időszakot egy rögbi csapattal tölti.
Két hetet kapott a magyar kormány, hogy "tisztázza" azokat a kérdéseket, amelyeket az Európai Unió médiaügyekben illetékes biztosa a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban pénteken elküldött levelében felvetett - nyilatkozta Neelie Kroes szóvivője több hírügynökségnek is. Ha Budapest nem válaszol az aggályosnak talált pontokra, vagy válasza nem kielégítő, akkor Brüsszel kilátásba helyezte, hogy…
A jelek szerint hagyományossá válik a „mangalicafesztivál” Kácson. A rendezvényt – az ötlet dr. Nagy Jánostól származik – 2009-ben bonyolították le először az Egertől 23 kilométernyire található faluban.
A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) "Út a munka világába" című projektje keretében nyújtanak bér- és járuléktámogatást azoknak a vállalkozásoknak, amelyek bérpótló juttatásban részesülő munkanélkülit foglalkoztatnak - az erre vonatkozó pályázati kiírás az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján olvasható.
Silvio Berlusconi nem mond le a vele kapcsolatos szexuális témájú vádak miatt. Ezt az olasz miniszterelnök maga mondta pártja, a Szabadság Népe tagjainak, a BBC brit közszolgálati médium internetes oldalának szombat esti beszámolója szerint. A Szabadság Népe párt gyűlésén telefonon felszólaló Berlusconi szerint a vele szemben eljáró nyomozók illegálisan kémkedtek utána.
Újabb állomásához érkezett a Mátyás-templom harangrekonstrukciója. Az újonnan öntött, valamint a felújított régi harangokat a vasárnap délelőtti ünnepi szentmise elején áldja meg Erdő Péter bíboros, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke. A szentmisén megszólal majd a templom legkisebb új harangja, a Szent Margit-harang is.
Az NBA mai játéknapján a New Orleans Hornets 24 ponttal verte meg a San Antonio Spurst. Egyetlen ponttal nyert a Dallas Mavericks a New Jersey Nets ellen. A Boston kikapott a Washington Wizardstól.
Olcsóbb lett az M2 autópálya tervezése az eredetileg becsült 1 milliárd 260 millió forintnál. A Közbeszerzési Értesítő szerint a sztráda Budapest és Vác közötti szakaszának kivitelezési tervét 1 milliárd 145 millió forintból készíti el az M-KÉT Konzorcium.
A thaiföldi kínaiak hisznek abban, hogy a hagyományos vegetáriánus fesztiválon, a kilencnapos testi-lelki megtisztulás során megszabadulnak bűneiktől és megalapozzák szerencséjüket a következő évre. Számunkra azonban ez csak kegyetlen szertartásnak tűnik…
A NASCAR Sprint kupa szériájának 2010-es ezüstérmese Denny Hamlin is elkezdte a felkészülést a mostani szezonra. A versenyző elmondta, hogy jól érezte magát az első napon.
Miután a világ legnagyobb hedge fundja, a Man Group felvásárolta riválisát, több mint 1,1 milliárd dollárt vontak ki befektetők a cégből, köztük egy nagy európai állami befektetési alap. A...
A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) "Út a munka világába" című projektje keretében nyújtanak bér- és járuléktámogatást azoknak a vállalkozásoknak, amelyek bérpótló juttatásban részesülő munkanélkülit foglalkoztatnak - az erre vonatkozó pályázati kiírás az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján olvasható.
Továbbra is életveszélyes, de stabil annak a 9 év körüli kislánynak az állapota, aki péntek este, a Kisújszállás közelében történt balesetben sérült meg. A 4-es főúton ketten meghaltak, és hatan megsérültek, amikor több jármű ütközött.
Az Arab Liga főtitkárával valamint Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel is találkozik négynapos hivatalos egyiptomi látogatásán a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor este érkezett Kairóba, ahol a tervek szerint megnyitja majd a Magyar-Egyiptomi Üzleti Fórumot.
Műszaki hiba miatt elzárták a gázt a fővárosi Katona József Színház épületében, így a teátrum melletti mintegy 30 lakásban sincs fűtés. Mattyasovszky Bence ügyvezető igazgató úgy fogalmazott: ha nem kapcsolják vissza rövidesen a szolgáltatást, akkor a jövő hét péntekre tervezett bemutató is veszélybe kerülhet.
Sopronban ellehetetlenülhet a város legrégebbi filmszínháza; ha nem tudnak pluszforrást bevonni, április elején bezár az Elit Mozi - közölte a tulajdonos.
Pakisztánban pilóta nélküli, távirányítású amerikai repülőgép rakétával támadott feltételezett terroristákra; az eddigi adatok szerint 4 fegyveres meghalt az észak-vazirisztáni akcióban.
Erhard Bühler, a mintegy 8500 katonát számláló KFOR parancsnoka a biztonság területén az utóbbi években tapasztalt kedvező változásokkal indokolta a döntést. Emlékeztetett arra is, hogy az Albániával közös határszakasz ellenőrzését már tavaly áprilisban átengedték az albán rendőrségnek.
Úgy hírlik, jobban van már Gábor Zsazsa, akinek múlt pénteken – egy súlyos fertőzés miatt – le kellett vágni a fél lábát. Férje, a nála 27 évvel fiatalabb Frederic von Anhalt a RadarOnline sajtóügynökségnek elárulta, hogy minden rendben ment, mi több, Zsazsa már nevetni is tud.
LOS ANGELES – Kiderült, hogy a múlt pénteki lábamputáció előtt Gábor Zsazsa (93) felkészült a halálra. A magyar származású dívát szombat este már haza is engedték a kórházból, pedig korábban azt mondták, heteket kell bent töltenie.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 37-24-re kikapott szombaton a címvédő, olimpiai és Európa-bajnok francia csapattól a svédországi olimpiai kvalifikációs világbajnokság középdöntős nyitányán. Hétfőn az olimpiai ezüstérmes izlandiakat legyőző németek következnek, megkezdődtek a számolgatások az olimpiai kvalifikációt illetően..