Az Oakland Raiders tulajdonosa Al Davis bejelentette, hogy a csapat támadó egységének koordinátora Hue Jackson lesz az alapszakasz után elbocsátott Tom Cable vezetőedző utódja.
Budapest – Felugrott Keresztes Ildikó asztalára, őrjöngött, tombolt a színpadon. Ilyennek ismertük meg az X-Faktorban. Sokak szerint egy pozőr: sok a külcsín, kevés a belső érték.
Lévay Örsöt választották meg az Externet Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyrt. igazgatósági elnökévé, miután László Géza más irányú feladatai miatt lemondott a tisztségről - közölte a tőzsdén jegyzett Externet kedden a BÉT honlapján.
Javuló befektetői hangulatban erősödött kedden a forint: az eurót este negyed hétkor órakor 272,78 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 274,66 forint után.
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár megerősítette, hogy amennyiben az Európai Bizottság kifogásolnivalót talál az új médiatörvényben, akkor a magyar kormány kész erről tárgyalni. Kovács Zoltán az EBESZ küldöttségével folytatott tárgyalás után azonban úgy vélte: nincs szükség módosításra, a jogszabály ki fogja állni az európai jogrend próbáját.
A II. kerületi önkormányzat folyamatosan egyeztet a főváros vezetésével a budai fonódó villamosprojektről, és minden eddigi megkeresésre válaszoltak - tudatta Balaton Balázs, a kerületi önkormányzat sajtóreferense kedden annak kapcsán, hogy a BKK azt közölte: a II. kerület továbbra is akadályozza a projektet és emiatt elveszíthetik az uniós támogatást.
Az egyszerűsített honosítás lebonyolításhoz kapcsolódó együttműködési megállapodást kötött a magyar Külügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium valamint szerbiai, horvátországi és szlovéniai magyar szervezetek képviselői kedden Budapesten.
A bajba jutott hitelesek megsegítésére és a lakhatási problémák megoldására tett javaslatot a Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodája (BVKI)
A Hyundai Motor Co. a mai napon bemutatta a vállalat (és Dél-Korea) első teljesen elektromos hajtású járművét (FSEV), a "BlueOn"-t, amely új korszakot nyit a környezetbarát közlekedési technológiák terén.
Alulról tölti fel a poharakat egy új söntésgép, mely a leggyorsabbnak kikiáltott sörtöltő a világon. A masinához azért hús-vér csapos is kell, ő teszi a különleges - alul lyukas, de szelepszerűen záródó - poharakat a csapra.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 28-24-re győzött Japán ellen a svédországi kézilabda-világbajnokság csoportkörében. Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese harmadik sikerét aratta, és közel áll a továbbjutáshoz.
A magyar férfi kézilabda-válogatott kedden 28-24-re legyőzte a japán csapatot a svédországi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Miután Ausztria csapata kedden este kikapott Izlandtól, így a magyar válogatott bejutott a középdöntőbe.
A nemzeti fejlesztési miniszter az uniós elnökségről és közös fejlesztésekről egyeztetett Madridban a spanyol kormány szakminisztereivel kedden. Fellegi Tamás látogatásának legfontosabb célja a tapasztalatok megosztása és a szoros együttműködés megerősítése volt, ami az egész Európai Unió érdeke – közölte kedd este a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
A magyar politikai helyzetet elemezte hétfőn a The New York Times internetes kiadásában, kedden pedig az Európában megjelenő International Herald Tribune nyomtatott kiadásában megjelent írásában Judy Dempsey, a lap berlini tudósítója „Egy vezető hazárdjátéka Magyarországon” címmel.
Háromnapi ború után a nyugat-európai tőzsdéken is kisütött a nap: a befektetők a beszámolási szezontól várt, jó vállalati eredmények reményében helyezkedtek. Segített a német ZEW intézet kedden megjelent, hat hónapra előre tekintő gazdasági hangulatmutatója is, amely tavaly július óta a legmagasabb értéket jelezte.
Görögország könnyedén értékesített 650 millió eurónyi 13 hetes futamidejű kincstárjegyet kedden. Az állampapír hozama azonos lett a novemberi kibocsátásúval.
Mocsai Lajos örült a Japán elleni győzelemnek, de tudja, hogy nyugodtabb is lehetett volna a vége, ha a férfi kézilabda-válogatott nem zavarodik össze támadásban a második félidőben.
Először jelent meg apaként, gyermekével a kezében a celebsajtó nyilvánossága előtt Sir Elton John. A brit énekes szupersztár karácsonykor lett apa, amikor egy béranyától gyermeke született.
Dunja Mijatovic egyebek mellett aggályosnak tartja, hogy az új médiahatóság kizárólag a kormány által támogatott tagokból áll, akiket kilenc évre választanak meg
Dominóként dőlhetnek be az arab országok a tunéziai forradalom miatt. Az észak-afrikai országban decemberben lázadtak fel az államfő ellen a szegények és fiatalok a kilátástalan körülmények miatt. A harcokban legalább százan életüket vesztették, pénteken pedig elmenekült az ország elnöke.
Januárban két hét alatt csaknem ötszáz zenész lép fel Európa koncerttermeiben és Liszt-darabokat adnak elő. A soros magyar EU-elnökséggel egy időben ünnepelik Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját, amely a klasszikus zene kiemelt ünnepe. A hat hónap alatt a Hungarofest szervezésében rengeteg kulturális program lesz itthon és külföldön. A nemzeti rendezvényszervező társaság mellett a…
A kutatók megfigyelései azt támasztják alá, hogy a kórokozóktól egyre inkább mentesített környezet az elmúlt évtizedekben hozzájárulhatott a különféle allergiák és az asztma világszerte tapasztalt - egyre erőteljesebb - terjedéséhez.
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a nőt, akit egy elgázolt egy személyautó kedd délután, az M2-es úton, a gödi lehajtónál – értesült a HavariaPress.
2011-ben már a globális számítógép értékesítések kevesebb, mint a felét fogják kitenni a hagyományos személyi számítógépek, miután tovább folytatódik a táblagépek felfutása - írja a Reuters a...
A Telenor Magyarország, a magyar piac egyik vezető mobilszolgáltatója ma bejelentette, hogy az igazgatósága új vezérigazgatót nevezett ki Christopher Laska személyében. Christopher Laska Anders Jensent követi a vezérigazgatói székben, aki a Telenor csoporton kívül vállalt vezetői megbízást....
Őrizetbe vették Haiti fővárosában Jean-Claude "Baby Doc" Duvalier-t. Az ország egykori diktátorát a bíróságra szállították, ahol döntenek majd arról, letartóztassák-e.
Lehet, hogy meg kell operálni a dnyiropetrovszki állatkert krokodilját, amelyik egy óvatlan pillanatban lenyelte az egyik látogató mobiltelefonját – adta hírül kedden az UKRINFORM. Az eset óta a hüllő nem mozdul, és táplálékot sem fogad el.
Tavaly ismét nőtt a befektetői érdeklődés a kelet- és közép-európai ipari és kereskedelmi ingatlanok iránt, ez azonban szinte kizárólag három országra, Oroszországra, Lengyelországra és Csehországra korlátozódott - derül ki a CB Richard Ellis kedden Bécsben közzétett tanulmányából.
Tavaly 2,615 milliárd euróval több pénz érkezett Magyarországra az Európai Unióból annál, mint amit az ország különböző befizetések és hozzájárulások formájában oda átutalt - számolta az MTI a Magyar ...
A betétbiztosítási alap tájékoztatása szerint 5.457 betétes jogosult kártalanításra, az átlagos betétnagyság 1,5 millió forint volt, a legtöbb károsult kecskeméti