A tegnapi szárnyalás után ma is folytatódott a hegymenet az olaj piacán, amiben szerepet játszott a gazdasági növekedés javulásával kapcsolatos optimizmus mellett a dollár gyengülése és a...
A Gázai-övezetben működő radikális palesztin csoportok szerdán megígérték a hatalmat ténylegesen kezében tartó Hamásznak, hogy felhagynak az Izrael elleni rakétatámadásokkal
Megvásárolható szakdolgozatok, nyelvvizsgák. Alibi egyetemisták. Egyre dagadó botrány az egyetemeken és a főiskolákon. Felsőoktatási körkép a hivatal és a hallgatók szemszögéből.Vendégek:Princzinger Péter elnök, Oktatási Hivatal Domján Zsolt elnökségi tag, Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája
2013-tól újra mehetnek űrturisták az orosz Szojuz űrkapszulákon a Nemzetközi Űrállomásra – jelentette be szerdán az utakat szervező amerikai cég. Utoljára 2009-ben mehetett turista az orosz űrhajóval az állomásra. Az űrturisták egyike volt Charles Simonyi, magyar származású szoftverfejlesztő, aki kétszer utazott az űrbe.
Az Európából érkezett pozitív hangulat, amely elsősorban a félelemmel várt portugál államkötvény aukció sikerének volt köszönhető, megérkezett Amerikába is. A legfőbb amerikai indexek sikeresen...
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság egy évvel elhalaszthatja a 2014-es Forma-1-es Orosz Nagydíjat, ha az akadályozza az ugyanabban az évben, szintén Szocsiban sorra kerülő téli ötkarikás játékok előkészületeit.
A Sevilla kétszer is kétgólos hátrányba került, de 3–3-as döntetlent játszott a Villarreal ellen a spanyol Király-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.
A magas koleszterinszint alattomosan károsítja érrendszerünket: panaszokat sokáig nem okoz, ám már fiatal felnőtt korban is visszafordíthatatlan károsodásokat idéz elő az arra hajlamos egyének érfalán. A koleszterin hosszabb távon növeli az érszűkület, a szívkoszorúér-betegség, az infarktus és a stroke kockázatát.
Nem tud a vízgyűjtőjéről vizet befogadni a Nádor-csatorna, ezért a belvíz Cecénél 30-40 házat közvetlenül veszélyeztet, a kutak lassan kiöntenek, a pincéket folyamatosan szivattyúzni kell. Többszáz hektár mezőgazdasági terület van víz alatt, és többszáz hektárt nem tudtak ősszel sem megművelni. A gazdáknak óriási kára keletkezett.
Visszaveszi a BKV korábban kiszervezett reklámfelületeit, és ezek egy részét közösségi célra hasznosítja majd - erről szerdán este döntött a Fővárosi Közgyűlés. A részleteket március 31-ig dolgozzák ki.
Az autósoknál a dél-afrikai Giniel de Villiers, míg a motorosoknál pedig az összetettben is élen álló spanyol Marc Coma érte el a legjobb időt a szerdai, tizedik szakaszon a 32. Dakar-ralin.
Az elmebetegek ha nagyon akarnak, lőfegyverhez tudnak jutni Amerikában, annak ellenére, hogy 1968 óta törvény írja elő: zavarodott személyeknek tilos puskát vagy pisztolyt eladni - írta szerdai számában a The Wall Street Journal.
Az olasz alkotmánybíróság szerdán szabad utat engedett egy tervezett népszavazásnak, amelynek az a célja, hogy eltörölje a Silvio Berlusconi kormányfőnek és minisztereinek mentelmi jogot biztosító törvényt.
A második ligás Ipswich Town 1-0-ra győzött az Arsenal ellen az angol labdarúgó Ligakupa elődöntőjének első meccsén. A sikerben kulcsszerepet játszott a két magyar légiós.
Miután az amerikai önkormányzati kötvénypiacon jelentős hozamemelkedés kezdődött meg a növekvő csődvalószínűségek és az állami kamattámogatási program befejeződése miatt, egyre nagyobb mértékű tőke...
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 19. fordulójából elhalasztott mérkőzésen az újonc Blackpool hazai pályán 2–1-re legyőzte a Liverpoolt.
A rosszindulatú daganatok rosszindulatúsága abban rejlik, hogy nemcsak növekedésre képesek, hanem be tudják szűrni a környező szerveket: sejtjeik a nyirokkeringésbe vagy a véráramba betörve eljuthatnak, s megtapadhatnak helyi vagy távoli nyirokcsomókban, távoli szervekben is, ezzel intézve több fronton agresszív támadást a szervezet ellen.