2010. augusztus 1. vasárnap

aug. 1
19:50
Visszamondott nyaralások, útszélen hagyott bérautók (HírTV)
Hétfőre normalizálódhat a benzinellátás Görögországban, ahol a teherszállítók egy hete tartó sztrájkja miatt súlyos benzinhiány alakult ki. A közlekedési káosz így is felbecsülhetetlen károkat okozott a görög gazdaságnak: a turisztikai csúcsszezonban sokan lemondták nyaralásukat, és nagy veszteségek vannak a mezőgazdaságban is.
aug. 1
20:00
Alonso: Sokat kell még javulnia a Ferrarinak (F1világ)
Bár elégedett a második helyével, Fernando Alonso elmondta, hogy csak a szerencsének köszönhetően tudott beékelődni a Red Bull versenyzői közé, akik más dimenzióban versenyeztek az egész hétvégén, így a Ferrarinak minél előbb reagálnia kell.
aug. 1
20:03
Amerikai tábornok: készen áll az Irán elleni támadás terve (Infostart)
Készen áll az Egyesült Államok Irán elleni támadásának terve arra az esetre, ha Teherán nukleáris fegyverre tenne szert - hangoztatta vasárnap az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, ugyanakkor "rendkívüli aggodalmának" adott hangot egy ilyen offenzíva lehetséges következményei miatt.
aug. 1
20:06
Pontokat vesztett a Videoton Siófokon (Infostart)
Az újonc Siófok hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Videoton együttesével a labdarúgó NB I 1. fordulójának vasárnapi játéknapján.
aug. 1
20:06
Kiemelkedő minőségű borra számítanak a villányiak (HírTV)
A villányi szőlőnek jót tett az elmúlt hónapok csapadékos időjárása azokban a dűlőkben, ahol a borászok gondot fordítottak a permetezésre. A 2010-es évjárat minősége a következő bő két hónap időjárásától függ. Ha sok lesz a napsütés, idén is kiemelkedő minőségű bor kerülhet a villányi hordókba.
aug. 1
20:06
A sör fogyott, nem a jegy + videó (ATV)
Webber nyert a Hungaroringen.
aug. 1
20:08
Öt év után hét felismerhetetlen holtestre bukkantak (HírTV)
A 2005 októberi kasmíri földrengésben meghalt hét ember holttestére bukkantak vasárnap egy törmelék alá temetett autóban Kasmír pakisztáni ellenőrzésű részén. A katasztrófában több mint hetvenezer ember halt meg.
aug. 1
20:12
Elérte a végzet a kenyai hegyi bongókat (Infostart)
Kihalás szélén áll egy antilopfajta, melyből az egész világon összesen 103 példány él vadon a kelet-afrikai Kenyában.
aug. 1
20:18
Mellkason szúrta a bekopogó, 16 esztendős ismerősét (BorsOnline)
Életveszélyesen megsérült az a 16 éves lány, akit egy 34 éves nő szúrt le Dunaújvárosban, miután az általa ismert fiatal az éjszaka folyamán lakásának konyhaablakán többször dörömbölt.
aug. 1
20:21
Wulff államfő a duisburgi polgármester lemondását kívánja (Infostart)
Egy nappal a Love Parade áldozatainak emlékére rendezett gyászünnepség után a német államfő arra célzott, hogy a katasztrófa következményeként le kellene mondania Duisburg polgármesterének.
aug. 1
20:24
A pályán halt meg egy focista (Blikk)
aug. 1
20:27
Okos mérés: közel a jövő energiatakarékossági megoldása (ProfitLine)
Az okos mérés 2014-től lenne kiépíthető Magyarországon lehetővé téve a fogyasztó számára azt, hogy a legolcsóbb energiát a leghatékonyabban használja fel, ugyanakkor megtakarítást hozva az iparág szereplőinek is - vélik a Force Motrice Zrt. és az A.T. Kearney Ges. m.b.H. közösen készített tanulmányának szerzői. (MTI)
aug. 1
20:33
Idén is drágább lesz a tanévkezdés (Privátbankár)
Több tízezer forintba kerül az idén is a szülőknek a tanévkezdés. Az előző tanévben már forgalmazott tankönyvek ára maximum 5,3 százalékkal emelkedhet
aug. 1
20:42
Pontokat vesztett a Videoton Siófokon (Metropol)
Az újonc Siófok hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Videoton együttesével a labdarúgó Soproni Liga 1. fordulójának vasárnapi játéknapján.
aug. 1
20:42
Meghalt az olaszliszkai futballpályán egy játékos (Metropol)
Egy barátságos labdarúgó mérkőzésen vett részt az a 26 éves erdőbényei férfi, aki egy perc játékidő után összeesett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszka futballpályáján és meghalt.
aug. 1
20:54
Recept: Tócsniba bújt csirke (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg csirkemell (de bármilyen színhúsból is elkészíthető) kb. 1 kg krumpli 1 tojás 2 dl tejföl annyi liszt, amennyit a krumpli felvesz fokhagyma bőven só bors olaj
aug. 1
21:00
Készen áll az Irán elleni amerikai támadás terve (Metropol)
Készen áll az Egyesült Államok Irán elleni támadásának terve arra az esetre, ha Teherán nukleáris fegyverre tenne szert - hangoztatta vasárnap az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke.
aug. 1
21:00
Kész megtámadni Iránt az USA (Kripto Akadémia)
Készen áll az Egyesült Államok Irán elleni támadásának terve arra az esetre, ha Teherán nukleáris fegyverre tenne szert - hangoztatta vasárnap az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, ugyanakkor "rendkívüli aggodalmának" adott hangot egy ilyen offenzíva lehetséges következményei miatt.
aug. 1
21:00
Már harmadik hónapja lassul a kínai feldolgozóipar bővülése (ProfitLine)
A ma közzétett adatok alapján joggal aggódhatnak azok, akik a kínai gazdasági bővülés lassulásától tartanak. Ugyanis a feldolgozóipar bővülése július folyamán már harmadik hónapban mérséklődik, miután mind az új megrendelések, mind a termékek árai visszaestek.
aug. 1
21:12
Recept: Fordítva sült csokis almatorta (Mindmegette)
Hozzávalók: 20 dkg cukor 6-8 szem pucolt, kimagozott alma 1 marék vágott dió 2-3 kanál cukrozott narancshéj 1 marék mazsola 1 marék darabolt csokoládé 2 evőkanál kakaópor A piskótához: 4 tojás 2 evőkanál víz 16 dkg cukor 16 dkg liszt 1 csomag sütőpor
aug. 1
21:14
Recept: Fokhagymás pulykacsíkok (Mindmegette)
Hozzávalók: 70-80 dkg pulykacomb felcsíkozva fél dl étolaj 4-5 (nagyobb) gerezd fokhagyma 2 teáskanál ételízesítő 2 lapos teáskanál bors 1 púpozott teáskanál majoránna kevés só
aug. 1
21:18
Dúsgazdag volt a szélsőséges osztrák politikus (Kripto Akadémia)
Jörg Haider, az autóbalesetben két éve meghalt szélsőjobboldali osztrák politikus több liechtensteini bankszámláján mintegy ötmillió eurót találtak. A nyomozók a pénz eredete és célja után is vizsgálódnak - adta hírül az osztrák Profil hetilap legfrissebb számában.
aug. 1
21:24
Kiderült! Lakomával ünnepelték művüket Stonhenge építői (Infostart)
Kőeszközök, homokkőszilánkok és az utolsó lakoma maradványai maradtak a Wiltshire-grófságbeli újkőkori helyszínen, Marden Henge-ben. A régészek feltételezése szerint esetleg Stonehenge építőinek ideiglenes szálláshelye lehetett itt.
aug. 1
21:33
Balog Zoltán: ha tudjuk, hogy kik vagyunk, nincs szükségünk a gyűlöletre (Infostart)
Balog Zolán a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, református lelkész szerint ha tudjuk, hogy kik vagyunk, nincs megsemmisítő félelem a másiktól, és nincs szükségünk a gyűlöletre.
aug. 1
21:33
Történelmi mélyponton a kamat Bulgáriában (ProfitLine)
Minden eddiginél alacsonyabb szinten határozta meg a bolgár nemzeti bank az augusztus 1-jétől érvényes irányadó kamatot: 0,17 százalékon, ami 0,01 százalékponttal kisebb, mint az előző hónapban és a legalacsonyabb az adatrögzítés kezdete, 1991 óta.
aug. 1
21:36
Fazekas bronzérmes diszkoszvetésben (Blikk)
aug. 1
21:36
Atlétikai Eb: három bronzzal zárt a magyar csapat (Metropol)
Fazekas Róbert bronzérmet szerzett diszkoszvetésben a barcelonai atlétikai Európa-bajnokság vasárnapi záró napján. Kálovics Anikó a tizedik, Papp Krisztina a 14. helyen végzett 5000 méteren.
aug. 1
21:36
Hiába várnak a biztosítóra az árvízkárosultak + videó (ATV)
Még egy csomó, az árvíz elől menekülő család nem térhetett vissza otthonába.
aug. 1
21:39
Az FIA szigorít a szárnyteszteken a Belga Nagydíjtól (F1világ)
Brit lapértesülések szerint az FIA készen áll szigorítani tesztmódszerein, és már a következő versenynek helyet adó Belga Nagydíjtól új mérésekkel próbálja kiszűrni a hajlékony első szárnyakat, miután felmerült a gyanú, hogy a Red Bull és a Ferrari ezzel trükközik.
aug. 1
21:42
Filiszteus templom romjait fedezték fel Góliát szülővárosában (Infostart)
Filiszteus templom romjait fedezték fel izraeli régészek Gat városában, amely a Biblia szerint Góliát szülőhelye volt.
aug. 1
21:51
Az Új Széchenyi-terv évente 40-50 ezerre emelné az újlakás-építések számát - hírösszefoglaló (Infostart)
Adó és törvényváltozások lépnek életbe ettől a hónaptól. Az Új Széchenyi-terv évente 40-50 ezerre emelné az újlakás-építések számát. Görögországban befejeződött a fuvarozók 7 napja tartó munkabeszüntetése
aug. 1
21:54
Férjhez ment Chelsea Clinton (Metropol)
Férjhez ment Chelsea Clinton: Bill Clinton volt amerikai elnök és Hillary Clinton külügyminiszter egyetlen lánya, valamint választottja, Marc Mezvinsky befektetési bankár szombaton a festői szépségű Rhinebeck városkában mondta ki a boldogító igent.
aug. 1
22:24
Pályakezdők rabolják a bankokat? (BorsOnline)
Összeállították a fővárosi rendőrök a tíz legkeresettebb bankrabló listáját. A főnyomozó szerint sok lehet köztük a „pályakezdő” bankrabló.
aug. 1
22:24
Tócsniba bújt csirke (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg csirkemell (de bármilyen színhúsból is elkészíthető) kb. 1 kg krumpli 1 tojás 2 dl tejföl annyi liszt, amennyit a krumpli felvesz fokhagyma bőven só bors olaj
aug. 1
22:26
Fordítva sült csokis almatorta (Mindmegette)
Hozzávalók: 20 dkg cukor 6-8 szem pucolt, kimagozott alma 1 marék vágott dió 2-3 kanál cukrozott narancshéj 1 marék mazsola 1 marék darabolt csokoládé 2 evőkanál kakaópor A piskótához: 4 tojás 2 evőkanál víz 16 dkg cukor 16 dkg liszt 1 csomag sütőpor
aug. 1
22:28
Fokhagymás pulykacsíkok (Mindmegette)
Hozzávalók: 70-80 dkg pulykacomb felcsíkozva fél dl étolaj 4-5 (nagyobb) gerezd fokhagyma 2 teáskanál ételízesítő 2 lapos teáskanál bors 1 púpozott teáskanál majoránna kevés só
aug. 1
22:36
Fogas kérdés: hogyan mossuk? (WebBeteg)
Az ép fogsor magabiztossá tesz, az alapos rágáshoz pedig elengedhetetlen: érdemes rá odafigyelni. Fontos a jó fogkefe, a helyes fogmosási technika és a rendszeres fogászati ellenőrzés.
aug. 1
22:42
Olvasnivaló: 2010. aug. 1. Apa 66. születésnapja (Mindmegette)
Idő előtt hazajöttünk Balatonról, mert úgy tűnt, a hirtelen jött hideg esők tartósan megpihennek a part menti városokban, és a víz is annyira lehűlt, hogy szinte jegesnek éreztük, amikor beledugtuk a lábunkat.
aug. 1
23:06
"Az a testvérünk, akinek a legnagyobb szüksége van ránk" (Alternatív Energia)
Azt az embert tekinthetjük a testvérünknek, akinek a legnagyobb szüksége van ránk - mondta Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára vasárnap Budapesten a roma holokauszt emléknapjához fűződő imaórán.
aug. 1
23:12
Elégedetlenek a görögök a munkanélküliség és az infláció kezelésével (ProfitLine)
A görögök többségének nem teszik, ahogyan a kormány a munkanélküliség, vagy az infláció problémáját kezeli - derült ki egy vasárnap ismertetett közvélemény-kutatásból. A felmérés azt is dokumentálta, hogy csökkenőben van a szocialista kormány támogatottsága.

2010. augusztus 2. hétfő

aug. 2
0:00
Nem kér az EU-ból a svájci külügyminiszter (Kripto Akadémia)
Ne legyen Svájc szavazati jog nélkül de facto tagja az Európai Uniónak - mondta az alpesi ország függetlenségi napján Micheline Calmy-Rey külügyminiszter.
aug. 2
0:00
Ford siker (ATV)
A Ford 2010 második negyedévében is magasan az elemzői várakozásokon felül teljesített: az autógyártó az április-június közötti időszakban 2,6 milliárd dolláros nyereséget könyvelhetett el, így az első félévben a vállalat által generált nyereség elérte az 5 milliárd dollárt.
aug. 2
0:12
Olvasnivaló: Szalmonella… Bár a neve szép... (Mindmegette)
Évente csak itthon mintegy tízezer esetre derül fény, de sokan nem mennek orvoshoz, vagy észre sem veszik, hogy éppen szalmonellafertőzésen esnek át.
aug. 2
0:18
VW aratás Kínában (ATV)
,,Tökéletesen elégedettek vagyunk az idei első félév számadataival. Innovatív és környezetbarát modellpalettánkat jól fogadták a vásárlók. Az egész esztendőre vetítve is optimisták vagyunk a tekintetben, hogy mi uraljuk a piacot” – mondta Christian Klingler, az Igazgatóság értékesítésért felelős tagja, az első féléves teljesítmény értékelésekor. „ Azonban az első féléves eredményeket nem lehet,…
aug. 2
1:42
Egerszegen nyert az évi 180 millióból gazdálkodó Kaposvár (Blikk)
Kicsi a költségvetés, nem telik sztárokra, mégis remekül rajtolt az NB I-ben a klub
aug. 2
1:46
Ecclestone-nak tetszett a verseny (Blikk)
A sportvezető szerint még öt pilóta esélyes a világbajnoki cím megszerzésére
aug. 2
1:48
Élre ugrott Webber (Blikk)
A Forma–1-es versenyző a tegnapi sikerének köszönhetően összetettben is vezet
aug. 2
1:50
Forma–1-es családi kör (Blikk)
aug. 2
2:00
Férjhez ment Clintonék lánya (Blikk)
A hét végi kézfogót egyszerre tartotta egy rabbi és egy református lelkipásztor
aug. 2
2:18
Óvatosságra intenek a csillagok (Blikk)
Ezt ígérik a csillagok augusztus 2—8. között

Keresés