2010. augusztus 30. hétfő

aug. 30
5:14
Fideszesek is érintettek lehetnek (Alternatív Energia)
Elképzelhető, hogy a jövő év elején több nemrég kinevezett állami vezetőnek, hivatalnoknak távoznia kell, amennyiben az Országgyűlés ősszel elfogadja a Jobbiknak a "magyar közélet megtisztítását" célzó alkotmánymódosító javaslatát. Ezzel kizárnák a közéletből az 1990 előtti állami vezetőket, illetve az egykori állampárt vezető tisztségviselőit és az erőszakszervezetek vezető tisztjeit.
aug. 30
5:15
Tíz év börtönt kaphat a tanárverő diák + videó (ATV)
A tanszerek drágultak, a szülők spórolnak, a minisztérium szigorít: kezdődik a tanév.
aug. 30
5:16
Atkát keresnek a kocsiban (Blikk)
aug. 30
5:16
Előnyben a nagyok - gondban a kicsik (Alternatív Energia)
A várakozásoknak megfelelően elsősorban a kisebb pártok látják kárát annak, hogy a Fidesz három hétre csökkentette az ajánlószelvények gyűjtésének idejét: az LMP eddig csak a szükséges mennyiség egyharmadával rendelkezik, de feltehető, hogy a Jobbik sem tud mindenhol képviselő-, valamint polgármester jelöltet állítani.
aug. 30
5:18
Rázós járda a Gellérthegyen (Blikk)
aug. 30
5:18
Új tanév - átalakuló irányítással (Alternatív Energia)
Alsó tagozaton is lehet buktatni, másodiktól osztályozhatnak a tanítók, 50 mulasztott óra után felfüggesztik az iskoláztatási támogatás folyósítását - ezek a legfontosabb változások a héten induló tanévben. A hat- és nyolc évfolyamos gimnáziumok az írásbeli vizsga mellett ezentúl szóbelit is tarthatnak. Az előző tanév végével hét oktatási intézmény megszűnt, de harminc jött létre.
aug. 30
5:30
Közepes átlag a kormányzásra (Blikk)
Orbán Viktor jövő héten értékeli a kormány munkáját, szóvivője szerint jól dolgoztak
aug. 30
5:30
Bankok feketelistája: kétes ügyleteket is gond nélkül pénzeltek (Pénzcentrum)
Elkészült azoknak a bankoknak a listája, amelyek a pénzügyi válság alatt sem változtattak hitelezési, illetve válságkezelési magatartásukon, nem felelnek meg a Banki Etikai Kódex követelményeinek, attól jelentősen eltérnek. Eszerint a Raiffeisen Bank a Butár Kft-vel, az Aegon, az AXA, a Cetelem, Provident, az Athlon és a Ká-Pé Hitel Zrt. került a feketelistára. Az összeállítást a Banki és…
aug. 30
5:32
Fél az öregségtől Kozso (Blikk)
aug. 30
5:48
Én lettem Miss Augusztus! (Blikk)
Meglepődött, hogy ő lett a hónap szépe. Azt hitte, hogy hátránnyal indul, mert nem műttette nagyobbra a mellét
aug. 30
5:48
Tour de Obama (Blikk)
aug. 30
6:06
Uma Thurman babát vár? (Blikk)
aug. 30
6:06
Janukovics nagylelkű az ellenzékkel szemben? (Kripto Akadémia)
Az ellenzékkel szembeni magatartását nagylelkűnek, hazája titkosszolgálatának tevékenységét pedig "teljesen normálisnak" nevezte az ukrán elnök, aki hétfőn érkezik hivatalos látogatásra a német fővárosba.
aug. 30
6:08
Hulé Éva mégis megírja a könyvet (Blikk)
Egyre többen szeretnék, ha Hulé Éva (54), Zámbó Jimmy (†43) halálának szemtanúja hallgatna
aug. 30
6:08
Ma kezdődhet a mentőakció Chilében (Kripto Akadémia)
Jelentősen javítani kívánja a chilei bányák biztonságának ellenőrzését a santiagói kormány azután, hogy augusztus elején 33 bányász rekedt a föld alatt. Laurence Golborne bánya-ügyi miniszter közölte, olyan hatóságot hoznak létre, amelynek révén orvosolni próbálják a problémát.
aug. 30
6:10
Növekednek a baloldal esélyei (Kripto Akadémia)
Komisz ősznek néz elébe Nicolas Sarkozy francia államfő. Politikai népszerűsége soha nem látott mélyponton van, és noha a 2012-ben esedékes új elnökválasztásig még jó másfél esztendő van hátra, az elemzők, és ami ennél is vigasztalanabb, a választók kezdik leírni őt.
aug. 30
6:24
A közösségi oldalak egyre népszerűbbek (Infostart)
Egyre inkább a közösségi oldalakon olvassuk már a híreket is, mégpedig azokat, melyeket az ismerőseink ajánlanak - mondta az InfoRádiónak az Ipsos munkatársa.
aug. 30
6:24
Csak ősszel döntenek az energia áráról (Infostart)
Október 6-án tárgyal a kormány a gáz- és áramtörvény módosításáról; szeptemberben megegyeznek az új árképzési rendszerről - nyilatkozta Horváth Péter, a Magyar Energia Hivatal elnöke a Magyar Nemzet hétfői számában.
aug. 30
6:24
Beckham nélkül mégse megy? (Infostart)
Korábbi szavaival ellentétben mégis adna még esélyt David Beckhamnek az angol labdarúgó-válogatottat irányító Fabio Capello, aki két hete kijelentette, hogy nem hívja be többé csapatába a 35 éves futballistát.
aug. 30
6:24
Rendkívüli hét következik - Ömlenek ránk az adatok (Portfolio)
Rengeteg külföldi adat vár ránk a héten mind az Egyesült Államokból, mind az eurózónából. Az amerikai adatok zöme a munkaerőpiac illetve az üzleti bizalom köré csoportosul. A héten újra...
aug. 30
6:30
Javul a gazdaság, de nem bíznak bennünk (Privátbankár)
A választások óta a magyar gazdaság pénzpiaci megítélése romlott: a forint tartósan gyengült, a piaci kamat és az országkockázat emelkedett, ezért az alapkamat nem volt tovább csökkenthető - áll a GKI és az Erste közös előrejelzésében
aug. 30
6:30
Másodszor is kitört az indonéz Sinabung vulkán (Infostart)
Másodszor is kitört az indonéziai Szumátra szigetén a Sinabung vulkán. Az újabb vulkánkitörésre helyi idő szerint hétfő délelőtt történt.
aug. 30
6:42
Újraindul a Fidesz-KDNP-s polgármesterek kétharmada - összeállítás a jelöltekről (Infostart)
A nagyobb városok jelenleg is hivatalban lévő Fidesz-KDNP-s polgármestereinek kétharmada újraindul posztjáért az októberi önkormányzati választáson. Azok esetében, akik nem szállnak ismét ringbe, a leggyakoribb okok egyike, hogy kormányzati szerepet kaptak, de előfordult az is, hogy megromlott a viszony a polgármester és pártja között. Összeállítás megyénként a jelöltekről.
aug. 30
6:42
A Tragédiával nyit a megújult színház Szombathelyen (Spa Trend Online)
Teljesen új színház nem épül ugyan Szombathelyen, de a volt helyőrségi klub (Hemo) rövidesen teljesen megújul. A tervek szerint január végén Az ember tragédiájának premierjével avatják majd fel Jordán Tamás rendezésében. Egerben a takarékosság jegyében mindössze egy stúdióbemutató lesz, a nagyszínpadon viszont hat premierrel várják a közönséget.
aug. 30
6:42
Öt születésnap az emberrablók fogságában + videó (ATV)
Az izraeli kormányfő szerint lehetőség nyílt arra, hogy a következő nemzedékek számára békét teremtsenek a Közel-keleten a szerdán újrainduló izraeli-palesztin béketárgyalások eredményeképp. Közben a brit kormány követelte a több mint négy éve Hamasz-fogságban lévő izraeli katona szabadon bocsátását. Gilád Salit most töltötte be 24. születésnapját.
aug. 30
6:48
Ősszel döntenek az energiaárakról (Privátbankár)
Október 6-án tárgyal a kormány a gáz- és áramtörvény módosításáról; szeptemberben megegyeznek az új árképzési rendszerről - nyilatkozta Horváth Péter, a Magyar Energia Hivatal elnöke a Magyar Nemzet h...
aug. 30
7:00
A zsűri a színház (Spa Trend Online)
Hónapokig tartó reklámhadjárat után elkezdődött az RTL Klubon az X-Faktor tehetségkutató műsor. Még laptársunkban is egész oldalas hirdetés jelent meg, majd szombaton, a kezdőnapon két teljes oldalas cikk, amely - kevés sikerrel - megpróbálta lejáratni az ilyen vetélkedőket.
aug. 30
7:02
Szombati, jó hangulatú piknik Újlipóciában (Spa Trend Online)
Nem kellett a kultúrának az Újlipótvárosba költöznie, mert amióta az egykori malmokat és fürésztelepeket az 1930-40-es években felszámolták, mindig is jelen volt és folyamatosan meg is maradt.
aug. 30
7:06
Eltűnik a 75 wattos villanykörte is (Privátbankár)
Szerdától nem rendelhetnek már 75 wattos hagyományos - vagyis nem energiatakarékos - izzókat sem az üzletek az Európai Unióban
aug. 30
7:08
Bezártak a fővárosi strandok (Privátbankár)
Vasárnap bezártak a budapesti szabadtéri strandok, aki azonban ősszel is strandolna, az a Dagály fürdőben megteheti
aug. 30
7:18
Jelentkezz Perry mellé (Blikk)
Budapest – Tudsz valami lenyűgözőt, amit még nem látott a világ? Akkor jelentkezz, hogy szerepelhess a klipemben! – mondja Katy Perry (25) abban a reklámban, amelyben szereplésre buzdítja rajongóit.
aug. 30
7:18
Tópartra várja gyermekét Travolta (Blikk)
Keuka-tó — Tópartra várja harmadik gyermekét John Travolta (56).
aug. 30
7:18
Gyilkosság egy budapesti diákszállóban (HírTV)
A jelek szerint meggyilkolták azt a fiatal nőt, akinek holttestét az egyik budapesti diákszállón találták meg vasárnap délután – értesült a HavariaPress.
aug. 30
7:18
Egyre több a magára hagyott kisgólya Zalában + videó (ATV)
Szüleik már elrepültek Afrikába, őket azonban itt hagyták.
aug. 30
7:24
Kiheverte a válságot az euróövezet (Privátbankár)
Az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) igazgatója Klaus Regling szerint az euróövezet túljutott a pénzügyi válságon és újabbra sem kell számítani
aug. 30
7:26
A választások után megtörik a kormány? (Privátbankár)
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint továbbra sem kizárt a magyar kormány és az IMF hitelmegállapodásának megújítása az őszi választások után
aug. 30
7:28
Elfelejthetik a britek az adócsökkentést (Privátbankár)
A következő parlamenti választásokig, vagyis legalább öt évig nincs mód az általános adóteher érdemi csökkentésére Nagy-Britanniában
aug. 30
7:36
Elvonón George Michael (Blikk)
Los Angeles — Az elvonót választotta börtön helyett George Michael (46).
aug. 30
7:36
Jótékony volt a Borok Útja Rally (Blikk)
Budapest — Balesetmentesen fejeződött be tegnap este a XV. Borok Útja Rally.
aug. 30
7:36
Az angol vodka a világ legjobbja (Infostart)
Egy angol vodka a legjobb a világon, noha a vodka elsősorban Oroszországban és Lengyelországban hagyományos ital - adta hírül a BBC brit műsorszóró orosz honlapján.
aug. 30
7:36
Ön figyel a gyógyszerek mellékhatásaira? - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet arról közöl cikket, hogy Magyarországon nem működik megfelelően a gyógyszermellékhatások jelentése. A Gyógyszerészet című szaklapban szakértők arról írnak, hogy míg Magyarországon átlagosan egymillió lakosonként 70-80 bejelentés érkezik évente a hatósághoz, addig más országokban ennek a többszöröse, Új-Zélandon például 800. Pedig ez rendkívül fontos, mert becslések szerint a…
aug. 30
7:36
Bogdán Ádám első osztályú kapus lett (Blikk)
Bolton ‒ Újabb magyar futballista mutatkozott be az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában: a válogatott keretben is figyelembe vett Bogdán Ádám (22) az első félidő hajrájában csereként lépett pályára a Bolton Wanderers csapatában.
aug. 30
7:36
Csökkennek a közfelháborodást keltő rektori fizetések (HírTV)
Minden második rektornak csökken a fizetése az új tanévtől, mivel rájuk is vonatkozik a kormány által bevezetett havi bruttó kétmilliós bérplafon – tudta meg a Magyar Nemzet. Van olyan intézményvezető, aki ősztől ötven százalékkal kevesebb pénzt visz haza.
aug. 30
7:36
Lövöldözés a Fehérvári úton (Gondola)
Lövöldözés történt vasárnap este a főváros XI. kerületében, a Fehérvári úton. A BRFK sajtóügyeletese közölte, hogy egy 35 éves, ittas férfi lövöldözött a Fehérvári út 111
aug. 30
7:38
Szlovák eb ásta ki az áldozatot (Blikk)
Dánszentmiklós ‒ Pillanatok alatt szimatolta ki Dnyeper (7), hova ásta el a román sorozatgyilkos, V. Sándor (29) első áldozatát Dánszentmiklós határában.
aug. 30
7:38
Citromsárga Ladával tett látogatást Putyin Szibériában (HírTV)
Vlagyimir Putyin „extravagáns macsó imidzsét” ünnepli a Moscow Times. A miniszterelnök a hétvégén Szibériában építette népszerűségét.
aug. 30
7:40
Az unió figyelmeztet (Blikk)
Budapest — Bár voltak „csúszásai" a magyar költségvetésnek a szocialista kormányzás utolsó heteiben, rejtett csontvázakról nem tudunk – erről Olli Rehn, az Európai Unió pénzügyi biztosa beszélt a Vasárnapi Híreknek adott interjújában.
aug. 30
7:42
Földön maradnak a mexikói gépek (Privátbankár)
Azt követően, hogy augusztus elején már csődöt jelentett, a hétvégén - meghatározatlan időre - be is szüntette működését a Mexicana, a legnagyobb mexikói légitársaság. Az 1921-ben alapított - és ezzel...
aug. 30
7:54
Talma esett, de nyolcadik lett (Blikk)
Indianapolis — Megtört Talmácsi Gábor (29) átka az Indianapolisi Nagydíjon, a gyorsasági motoros világbajnokság egyesült államokbeli futamán.
aug. 30
7:54
A tömeges nyugdíjba vonulás miatt túl fiatalok és tapasztalatlanok a tűzoltók (Infostart)
Túl fiatal a fővárosi tűzoltóság állománya, gondolt jelent a hiányzó szakmai tapasztalat - mondta Bende Péter fővárosi tűzoltóparancsnok. A vezérőrnagy szerint a tömeges nyugdíjba vonulással okozott problémát csak úgy lehet orvosolni, ha új illetményrendszert alakítanak ki.

Keresés