Amit a helyszínen meg lehetett tenni, megtette Dani Fruzsina orvos, aki maga is megsérült a hét eleji afganisztáni orvtámadásban. A főhadnagy vasárnap Kecskeméten azt is elmondta, amikor magához tért, látta, hogy a mellette ülő két katonatársa súlyos fejsérülést szenvedett.
Tévesen értékelték a mélytengeri furat nyomástesztjeinek eredményeit a BP olajtársaság mérnökei, ezért történhetett az áprilisi katasztrófa a a Mexikói-öbölben.
A magyar férfi vízilabda-válogatott csoportjában 10-8-ra legyőzte Németország legjobbjait a zágrábi Európa-bajnokság vasárnapi nyitónapján. A találkozó legjobbja a négyszer is eredményes Biros Péter, a háromszoros olimpiai bajnok csapatkapitány volt. A magyar csapat az első három negyedben egyaránt 3-3 gólt dobott, s csak a negyedikben esett vissza egy kicsit.
Bárki zongorázhat Pécs belvárosának terein, a jövő héten. A „Játssz rajtam, a tiéd vagyok” mozgalom ötlete egy angol képzőművészé, amely rövid idő alatt már 30 országban aratott sikert. Célja, hogy az emberek ne csak használják településeik köztereit, de éljék is meg varázsos hangulatukat.
Az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) igazgatója Klaus Regling szerint az euróövezet túljutott a pénzügyi válságon és újabbra sem kell számítani
Bírálta Nicolas Sarkozy francia elnököt a romániai cigányok hazatelepítése miatt, az osztrák kormányt pedig tiltakozásra szólította fel Rudolf Sarközi ausztriai roma vezető egy vasárnap megjelent interjúban.
Ma zárnak be a budapesti szabadtéri strandok; aki azonban ősszel is strandolna a fővárosban, a Dagály fürdőben továbbra is megteheti, és az időjárástól függően október végéig nyitva tart a Gellért fürdő külső területe is - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. Ősszel újraindulnak a Fürdőváró napok.
2006 tavaszáig az MSZP számára biztos terepnek számított Komárom-Esztergom megye, azonban négy évvel ezelőtt a párt elveszítette a többségét. Azóta minden országos választást nagy arányban elveszített a baloldali erő, de Budapest mellett még mindig itt szerepeltek a legjobban. A Fidesz vélhetően képes lesz megőrizni a többségét a megyei közgyűlésben és Tatabányán.
Több mint hárommillió forintnak megfelelő összegért vette meg John Lennon porcelán vécécsészéjét egy névtelen rajongó, aki az előzetesen becsült leütési ár csaknem tízszeresét áldozta a míves darabért a hétvégi liverpooli Beatles-árverésen. (MTI)
Egy Izraelben hosszú ideje hamis papírokkal élő illegális bevándorló Benjámin Netanjahu testőre volt, mielőtt az (akkor még) ellenzéki vezér másfél évvel ezelőtt kormányra jutott - írta vasárnapi számában a Jediót Ahronót című izraeli lap.
Csecsenföldön 12 fegyveres és az orosz biztonsági erők két tagja halt meg egy tűzharcban. Az észak-kaukázusi területek Moszkva-barát elnökének szülőfalujában a katonák azután nyitottak tüzet, hogy a fegyveresek megérkeztek Csentorojba.
Kiadó nélküli szórólapokon, „Feketeleves” címmel indult lejárató kampány Eger fideszes polgármestere ellen. A hasonló című iromány első két száma még az országgyűlési választások idején, a mostani harmadik az ajánlószelvények kiküldése előtt került az egri lakosok postaládájába.
Talmácsi Gábor a 16. helyről indulhat a gyorsaságimotoros-világbajnokság Indianapolisi Nagydíján. A Moto2 kategóriában a spanyol Simon volt a leggyorsabb, Faubel és Redding előtt.
A Balatonon tilos a motorcsónakázás, ez alól évente 275-334 esetben ad felmentést - idén először egy vízibanánt üzemeltető vállalkozásnak is - az illetékes hatóság. Ebben a gyakorlatban nem várható változás, bár egy friss internetes felmérés szerint az emberek többsége a jelenleginél is szigorúbb korlátozás híve.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki január óta hét budapesti pénzintézetet rabolt ki. Az 50 éves férfit szerdán fogták el a rendőrök, amikor éppen nyolcadik rablására készülve tartott terepszemlét egy Kálvin téri bankfióknál.
Összesen 9500 fontért kelt el egy liverpooli árverésen egy toalett, amelyet egykor John Lennon használt - közölte vasárnap a Sky News. A végső ár csaknem a tízszerese volt a kikiáltási összegnek.
Életveszélyessé vált a berettyóújfalui baptista imaház, amelynek az éjszaka beszakadt a teteje. A mintegy 300 négyzetméteres épület oldalfala is kidőlt egy 15 méteres szakaszon.
A következő parlamenti választásokig, vagyis legalább öt évig nincs mód az általános adóteher érdemi csökkentésére Nagy-Britanniában - mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában a brit pénzügyminiszter-helyettes.
Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte a Formula-1-es Belga Nagydíjat. A második helyen az ausztrál Mark Webber, a harmadikon pedig a lengyel Robert Kubica végzett. A 2008-ban világbajnok Hamilton idei harmadik futamgyőzelmét könyvelhette el és átvette a vezetést Webbertől a vb-pontversenyben.
Az októberi önkormányzati választáson induló jelöltek, jelölőszervezetek szeptember 13-tól kaphatják meg a névjegyzékben szereplő választópolgárok nevét és lakcímét, amennyiben ezt kérik és fizetnek érte. Révész Balázs, az adatvédelmi biztos irodájának főosztályvezető-helyettese az MTI-nek azt mondta, lehetővé kellene tenni, hogy a választók megtilthassák adataik kampánycélú kiadását.
Folytatják a Dombrádnál a Tiszában eltűnt két fiú keresését, csütörtökön három gyerek játszott a dombrádi vízmérce lépcsőjén, amikor egyikük a vízbe csúszott. Őt és a segítségére siető két fiút elsodorta víz, de egyiküknek sikerült visszakapaszkodnia a partra.
Kétszer is emelnék a kenyér árát a pékek ősszel. A szeptembertől várható 20-30 százalékos emelést már bejelentették, a liszt árának további emelkedése miatt azonban októbertől újabb drágulást helyeztek kilátásba. 1 kiló kenyérért akár 50-70 forinttal is többet kell majd fizetni. Az árvíz és a rossz időjárás miatt megdrágult magyar alapanyagok helyett a pékek most Szlovákiából próbálnak olcsóbb…
Összesen majdnem 71 ezren buliztak az Újszegedi Partfürdőn a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN), ami látogatói rekordnak számít. A fesztivál négy napja alatt több mint 200 koncerttel várták a vendégeket. Pénteken is volt egy rekord: a területen akkor 5300 sátor állt, és 21 ezren buliztak a 12 helyszín valamelyikén.
Tiltakozik az MSZP Gömbös Gyula volt kormányfő "fideszes rehabilitációja" ellen; a szocialisták szerint a szélsőjobboldali ideológia további erősödésének réme fenyeget az országban.
Katasztrofálisan "sikerült" Overdose rajtja Baden-Badenben. Az eddig veretlen magyar lovat nyolc percen keresztül nem sikerült beállítani a rajtgépbe, a többször ágaskodó Overdose háromszor dobta le lovasát. A baljós kezdetek után nem sikerült a verseny, a végén Soumillon már nem is erőltette Dózit. A ló a hetedik helyen végzett.
Az önkormányzati választáson a tízezernél több lakosú településen és a fővárosi kerületben a képviselők vegyes választási rendszerben - egyéni választókerületben és kompenzációs listán - szerezhetnek mandátumot.
Az MSZMP polgármester-jelöltjeként mutatta be Horváth Csabát a Mazsihisz ügyvezető igazgatója a Zsidó Nyári Fesztivál megnyitóján. A szocialista politikus az önkormányzati választások előtt arról beszélt: a szélsőjobboldali felvonulásokat kitiltaná Budapestről.