2010. augusztus 25. szerda

aug. 25
8:33
OTP részvény elemzés - mi jöhet a tegnapi nagy zakó után? (ProfitLine)
A világban tegnap az értékpapír-piacokon a pesszimizmus uralkodott. Ezt a negatív beállítódást erősítette, hogy az amerikai használtlakás-piac délután nyilvánosságra került mutatója rosszabb lett az előzetesen vártnál, ami tovább csökkentette a részvények árát. A magyar tőzsde a nemzetközi piaci hangulatot követte. Az OTP árfolyamát nemzetközi hangulat vitte le jelentősen.
aug. 25
8:35
Már ötödik hónapja lassul a japán export bővülése (ProfitLine)
Ugyan júliusban a vártnál nagyobb mértékben, 23,5 százalékkal emelkedett éves szinten Japán exportja, azonban összességében folytatódott az előző hónapok lassuló csökkenő trendje - közölte a japán Pénzügyminisztérium.
aug. 25
8:36
Ötmillió dolláros pert akasztott George Lucas a jedi névvel visszaélő cég nyakába (Gondola)
Ötmillió dolláros pert akasztott George Lucas, a Star Wars atyja egy cég nyakába, amely gondolattal irányítható számítógépes alkalmazását a "jedi" névvel fémjelezte
aug. 25
8:36
Reggeli devizapiaci összefoglaló-www.globalfx.hu (HírTV)
Az amerikai ABC-fogyasztói bizalom mutatója az augusztus 22-i héten -45 pontról -44 pontra javult. Az USD/JPY kisebb nyereségeket könyvelt el. A japán külkermérleg júliusban 804,2 milliárdos értéket hozott (elörejelzés. 466,3 milliárd, elözö: 686,4 milliárd). Az EUR/JPY alig reagált az adatokra. Írország hitelminösítésének lerontása után 50 pipet vesztett az EUR/USD majd 1,2615-röl 1,2664-re…
aug. 25
8:36
Történelmi mélyponton maradt az alapkamat Lengyelországban (HR Portál)
Változatlanul, a 3,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta irányadó kamatát kedden a lengyel jegybank monetáris tanácsa.
aug. 25
8:37
TVK részvény - ebben még bízhatunk (ProfitLine)
Mai elemzésünkben a múlt héten kiváló gyorsjelentéssel előrukkoló TVK részvényeinek árfolyam alakulását tekintjük át a technikai elemzés eszközeivel.
aug. 25
8:38
Százezer tanár az utcán (HírTV)
Az argentin fővárosban több mint 100 ezer tanár és közalkalmazott követelt jobb munkakörülményeket és magasabb fizetést. A tanárok 35 százalékkal több pénzt szeretnének.
aug. 25
8:38
500 munkahelyet teremt Európában a Scania (HR Portál)
A Scania 500 új munkavállaló felvételét kezdte meg európai gyártóegységeibe, az új alkalmazottak a 2010 utolsó negyedévére tervezett magasabb termékmennyiség gyártásában vesznek részt - közölte a Scania Hungária Kft. kedden az MTI-vel.
aug. 25
8:39
Tovább esett Obama népszerűsége (Kripto Akadémia)
A nagy munkanélküliség és a magas kormányzati kiadások miatt megriadt amerikai választók körében immár többen elégedetlenek Barack Obama elnök tevékenységével, mint ahányan támogatják - ez derült ki az Ipsos közvélemény-kutató legfrissebb felméréséből, amelynek eredményeit kedden hozták nyilvánosságra.
aug. 25
8:40
A PSZ sem ért egyet a különadóval (HR Portál)
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a 98 százalékos különadóról szóló rendelkezés megsemmisítését kérve.
aug. 25
8:42
Sok a probléma az ingyentankönyvekkel (Pénzcentrum)
Egyre több iskolában jelent problémát a rászoruló diákok tankönyveinek ingyenes biztosítása, mivel évek óta nem emelkedett a kötetek megvásárlására nyújtott tízezer forintos állami támogatás....
aug. 25
8:42
Leminősítette Írországot az S&P (Portfolio)
Egy fokozattal "AA-"-ra minősítette le Írország hosszú lejáratú adósságait a Standard and Poor's hitelminősítő. A kilátások pedig negatívak. A Standard and Poor's a leminősítést a pénzügyi szektor...
aug. 25
8:42
Milliárdos per a „jedi” név használata miatt (ATV)
Vezeték nélküli headsetet kínál a cég, amelyet George Lucas perel.
aug. 25
8:42
Az osztrákok szerint a számítástechnika a legfontosabb tantárgy (HR Portál)
Ausztria lakossága szerint a számítástechnika a legfontosabb iskolai tantárgy, így ezzel jobban és többet kellene foglalkozni a jövőben - számolt be egy, a múlt héten ismertetett közvélemény-kutatásról a metropol.hu.
aug. 25
8:44
Megszólalt Kósa: nem biztos, hogy új hitelkeretet szeretnénk (2.) (Portfolio)
Miután októberben lejár a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött eddigi hitelmegállapodás, továbbra is kapcsolatban maradunk az alappal, de ebből nem következik az, hogy új hitelkeretet szeretnénk...
aug. 25
8:44
Lepukkant villákat ajánlottak Sólyom Lászlónak (ATV)
A volt államfőnek még mindig nincs hová költöznie.
aug. 25
8:46
Továbbra is törékeny a hangulat (Portfolio)
A tegnapi félelmek után kisebb fellélegzés tapasztalható a pesti parketten, a BUX jelenleg 1.2%-os erősödést mutat erős 3.8 milliárd forintos forgalom mellett. A blue chipek közül igazán csak az OTP...
aug. 25
8:48
Csányi: jövőre már lehet OTP-osztalék (Portfolio)
Bizonyos feltételek megléte esetén jövőre már fizethet osztalékot az OTP - derül ki Csányi Sándor elnök-vezérigazgatónak a Napi Gazdaság számára adott interjújából. A bankvezér nem tud róla, hogy az...
aug. 25
8:51
Választások: még kevés a név a nyilvántartásban (Privátbankár)
Bár már két hetük sincs a jelölőszervezeteknek és jelölteknek az ajánlószelvények összegyűjtésére, eddig csak alig 1900-an jelentkeztek a nyilvántartásba
aug. 25
8:54
Schumacher: Most jön az én futamom! (Blikk)
A német pilóta korábban hatszor nyerte meg a Belga Nagydíjat.
aug. 25
8:54
Fesztiválért vetélkednek a nagy német városok (Infostart)
Még csaknem háromnegyed év van hátra az Euróvízió jövő évi dalversenyéig, de Németország városai között máris megindult a vetélkedés a rendezés jogának elnyeréséért. Az utolsó pillanatban Berlin is benyújtotta pályázatát, így összesen négy város,Berlin, Düsseldorf, Hamburg, Hannover van versenyben a 2011. május 14-én tartandó dalfesztivál rendezéséért.
aug. 25
8:54
Pálinkás József szerint igényesebb tankönyvek kellenek (Infostart)
Az oktatás megújításához el kell érni, hogy a tudás és a műveltség ismét érték legyen a diákok számára - mondta az InfoRádiónak a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Pálinkás József szerint a természettudományos oktatás problémáit nem szabad úgy kezelni, hogy egy közös tárggyá olvasztják a tantárgyakat, mert ehhez nincs sem tanagyag, sem tankönyvek, sem tanárok.
aug. 25
8:54
Szörnyű lelet: többb tucat holttestre bukkantak a farmon (Infostart)
Mexikói katonák 72 holttestre bukkantak egy farmon a közép-amerikai ország északkeleti részén egy fegyveres akciójuk után - közölték szerdán hivatalosan.
aug. 25
8:54
NZD/CHF Nyerö frank (HírTV)
Továbbra is nyerö szériában van a svájci frank. A tegnapi katasztrofális amerikai ingatlanpiaci adatok után este lerontották Írország hitelminösítését. A mai adatok is a devizának kedvezhetnek. Az EUR/CHF új történelmi mélypontot ért el 1,2986-nál. Az NZDCHF benézett a fontos 0,7240-es támogatás alá. Az elemzök itt újabb veszteségekkel számolnak. Támogatások 0,7144-nél találhatók. in-…
aug. 25
8:54
Több tucatnyi holttestet találtak egy farmon (Blikk)
aug. 25
9:00
Nem fogy úgy a sör sem: csökkenő értékesítések a Heinekennél (Portfolio)
Az elemzői konszenzust meghaladó nettó eredményről számolt be a Heineken ma reggel közzétett első féléves gyorsjelentésében, a működési eredmény szintjén pedig a várakozásoknak megfelelő számot...
aug. 25
9:00
Juhász és Koman csapata is búcsúzott a BL-től (ATV)
Ott lesz viszont a főtáblán a Basel és a Hapoel Tel-Aviv.
aug. 25
9:02
Tovább folytatja esését a Nikkei (Portfolio)
Bár a jen valamivel gyengült a 15 éves csúcsáról, az exportcégek papírjai továbbra is esnek. Egyre többen reménykednek, hogy a japán jegybank interveniál, ezzel enyhítve a nyomást a gazdaságon. Az...
aug. 25
9:02
Parádésan debütált Bogdán a Bolton kapujában (ATV)
Legyőzték a Ligakupában a Southamptont.
aug. 25
9:04
Rángatják a forintot - közel a mélypont a frankkal szemben! (2.) (Portfolio)
A kedd esti forintugrás után a továbbra is borongós nemzetközi befektetői hangulatban gyengüléssel kezdte a mai napot a forint: az euróval szembeni jegyzések 282-ről 284-ig ugrottak, majd 282-ig...
aug. 25
9:06
Intervencióra készül Japán? - gyengülni kezdett a jen (ProfitLine)
Gyengülni kezdett a japán jen a dollárral szemben, miután a piac arra számít, hogy Japán intervenciós lépéseket tesz az árfolyam emelkedésének megfékezése érdekében, amely komolyan kockáztatja az ország gazdasági helyreállását.
aug. 25
9:06
A csehek jövőre folytatják a nyugdíjreformot (Portfolio)
A pénzügyminiszter szerint hozzá kell nyúlni a nyugdíjrendszerhez, a kormány több alternatívából is válogathat Miroslav Kalousek szerint, hiszen egy szakmai bizottság több irányvonalat is bemutatott...
aug. 25
9:08
BUX - ha a támasz elesik, nagyok zuhanhat (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 319,52 pontos, 1,46 százalékos csökkenéssel, 21.597,95 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 23,573 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények közül a Richtert kivéve valamennyi gyengült, az OTP papírja csaknem 5 százalékot veszített értékéből.
aug. 25
9:08
Lazulhat egy kicsit a hurok (Portfolio)
Tegnap igencsak elromlott a hangulat a piacokon, a korábbi esések után azonban ma enyhülhet valamelyest a lejtmenet - véli Mezei Ákos, a Buda-Cash üzletkötője. A korábbi napokban látott esések...
aug. 25
9:09
Folyik a talpraállás az ingatlanpiacon (Privátbankár)
A válság hatásai az eltérő fejlettségű európai országokban az ingatlanpiacon is különbözőképpen jelentek meg. A GVA Worldwide tőkepiaci elemzése
aug. 25
9:09
A Koszovó-pótlék megtartásáért tüntettek szerb szakszervezetek (HR Portál)
Tiltakozó gyűlést tartottak kedden az észak-koszovói Kosovska Mitrovicában a helyi szerb szakszervezetek, és azt követelték a belgrádi kormánytól, hogy a szerb alkotmánybíróság két héttel ezelőtti döntése ellenére a kabinet ne törölje el a Koszovóban dolgozó közalkalmazottak rendkívüli pótlékát.
aug. 25
9:10
Ma is az eladók tomboltak Ázsiában (ProfitLine)
A tokiói értéktőzsde fő mutatója szerdán negyedik napja esett, napközben 16 havi mélypontot is elért.
aug. 25
9:10
Tartásról vételre emelte Egis ajánlását a Deutsche Bank (Portfolio)
A korábbi tartásról vételre emelte az Egis részvényeire vonatkozó ajánlását a Deutsche Bank. ...
aug. 25
9:11
1,3 millióan iskolapadba ülnek egy hét múlva (Privátbankár)
Már csak egy hétig pihenhetnek a diákok, jövő szerdán becsengetnek, megkezdődik a 2010/2011-es tanév. Az iskolakezdés idén is jelentős terhet jelent a családoknak
aug. 25
9:11
Miért csökken Obama népszerűsége? (HR Portál)
A nagy munkanélküliség és a magas kormányzati kiadások miatt megriadt amerikai választók körében immár többen elégedetlenek Barack Obama elnök tevékenységével, mint ahányan támogatják - ez derült ki az Ipsos közvélemény-kutató legfrissebb felméréséből, amelynek eredményeit kedden hozták nyilvánosságra.
aug. 25
9:12
Richter részvény - csodában ne bízzunk! (ProfitLine)
A tegnapi nap borús hangulatában üde színfoltot jelentett a Richter részvénye, mely szembement az árral: a gyógyszerpapírok árfolyama 1095 forinttal, 2,56 százalékkal 43.945 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el. Az árfolyamot elemezve azért nagy csodákban ne bízzunk!
aug. 25
9:12
Negyedszerre is meghirdetik a salgótarjáni öblösüveggyárat (HírTV)
Harmadszorra sem akadt vevő a salgótarjáni öblösüveggyárra. A nógrádi megyeszékhely egyik legrégebbi gyárában, az R-Glass Hungary Kft.-nél 2009. szeptember 18-án kezdték meg a felszámolást, a cég akkor 277 embert foglalkoztatott.
aug. 25
9:12
Készítsünk szalonnás rizottót zöldborsóval! (Édenkert)
Egy ízletes, laktató vacsora, amelyet könnyen és gyorsan el lehet készíteni. Nézzük, hogy hogyan készül a szalonnás rizottó!
aug. 25
9:14
MOL részvény - ha ez így halad nem lesz jó vége (ProfitLine)
A magyar tőzsde a nemzetközi piaci hangulatot követte tegnap. Félelem uralja a piacokat világszerte, a befektetők rendkívüli módon tartanak a kedvezőtlen makrogazdasági adatoktól. Emiatt pedig esnek az árak a börzéken világszerte. A Mol részvénye 400 forinttal, 1,94 százalékkal 20.200 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Nézzük, mi várható a folytatásban: MOL részvény technikai…
aug. 25
9:14
Májusialma - Gyümölcs vagy dísznövény? (Édenkert)
A májusialma vagy észak-amerikai golgotavirág, latin nevén Passiflora incarnata, az Egyesült Államok déli részén nő, ugyanakkor gyönyörű és egzotikus cserepes növényként is díszíthetjük vele lakásunkat.
aug. 25
9:18
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: TOVÁBBRA IS NEGATÍV HANGULATBAN -a tegnapi kereskedésben...
aug. 25
9:18
Így törlesztenek a devizahitelesek és a forintadósok - íme a számok! (Pénzcentrum)
8,1% a lakossági, 90 napon túl nem teljesítő hitelek aránya a részvénytársasági hitelintézetek körében - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által közzétett június végi adatokból. Első látásra meglepő, hogy a devizahitelek körében jobb az arány (7,4%), mint a forinthiteleknél (9,4%), árnyalja azonban a képet, hogy az átstrukturált és a 90 napon belül nem fizető hitelek…
aug. 25
9:18
Kilenc hónapot töltöttek a terroristák fogságában + videó (ATV)
A két civil aktivistát szabadon bocsátották.
aug. 25
9:20
Gyurcsány: hiába taktikázik Orbán Viktor (ATV)
A változásokat lehet halogatni, de nem lehet elkerülni.
aug. 25
9:27
Szinten maradt a kiskereskedelmi forgalom (Privátbankár)
A kiskereskedelmi forgalom volumene – a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – 2010. I. félévben 4,7, júniusban 4,6%-kal csökkent az előző év azonos időszakában mérthez képest

Keresés