Kilenc, minisztériumi és intézményi dolgozónak adta át Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára augusztus 23-án a Trefort Ágoston-díjat azon személyeknek, akik nem oktatói tevékenységet folytatva, de az oktatás érdekében hosszabb időn át kiemelkedő munkát végeztek.
Lassult az új ipari megrendelések növekedési üteme az euróövezetben júniusban, de nagyobb lett az elemzők által vártnál: havi szinten 2,5%-kal nőttek a májusi 4,1%-os bővülés után - tette közzé kedden az Európai Unió statisztikai hivatala
Iszlamista felkelők rohamoztak meg egy szállodát Szomália fővárosában, és több képviselőt megöltek – jelentette a BBC szemtanúkra hivatkozva. Mogadisuban hétfő óta súlyos harcok dúlnak.
A három hónapon át formálódó ék alakzatból július második felében jött egy kitörés felfelé, és ez a mozgás pontosan az elsődleges célszintig, 661.85-ig ment. Persze voltak felszúrások, de nem sikerült stabilan a szint felett zárni. Egy ideig a két Fibonacci szint között ugrált az árfolyam 661.85-638.28 között. (Solar Capital)
Nehezen lehet előre megjósolni, hogy a minden emberben fellelhető bizonyos fokú agresszivitás kinél és mikor torkollik oly mértékű "kisülésbe", mészárlásba, mint amilyet legutóbb Ácson tapasztaltak a nyomozók - nyilatkozta Kovács Lajos, a Nemzeti Nyomozó Iroda úgynevezett döglött ügyek osztályának volt vezetője.
A 45 ezer fős rendőrségben körülbelül négyezer ember lehet meleg, de a rendőri vezetők nem hajlandók érdemi párbeszédre az ügyben - írja a Népszabadság.
Az USD/JPY ismét a 84,20-as támogatást vette célba. Az elemzök szerint a szint alatt 83,50-ig eshet a jegyzés. Ellenállások 84,60-nál és 85,00-nél találhatók. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Ugyan lassult az új ipari megrendelések növekedési üteme az euróövezetben júniusban az előző havihoz képest, azonban a bővülés mértéke még így is felülmúlta az előzetes várakozásokat az Eurostat ma közzétett adatai alapján.
A motorgyártás és az összeszerelés mellé komplett autógyártást telepítene Győrbe az Audi AG, a hírek szerint a munkaerő és a bérezés is szerepet játszik a fejlesztési verseny kedvező alakulásában - közli a Népszabadság.
Vida Ildikó, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke saját hatáskörébe tartozó személyi változásokról döntött - derül ki az APEH szerkesztőségünkhöz megküldött közleményéből....
2010. augusztus 26-ai hatállyal benyújtotta lemondását a Malév Zrt. igazgatóságának elnöke – olvasható az MNV Zrt. szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Urbán László a lemondását azzal ...
Lemondott tisztségéről augusztus 26-i hatállyal Urbán László, a Malév igazgatóságának elnöke, elfoglaltságaira hivatkozva - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
Veszélyben az Empire State Building panorámája - állítja a felhőkarcoló tulajdonosa, aki a híres irodaépülettől mindössze két sarokra tervezett, hasonlóan magas felhőkarcoló építését kifogásolja
200 ezer forint nem vagyoni kártérítést követel a Magyar Nemzettől az a fodrász, aki a lapban megjelent fotókon Gyurcsány Ferenc haját vágja. A volt miniszterelnök propagandaképeit Déri Miklós készítette. A fotókat a kormányváltás után az Országház alagsorában találtak meg.
Az oktatáspolitika csak akkor lehet értékelvű, ha őriz és teremt. A politika nem őrölheti fel az iskolát - mondta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke kedden Budapesten a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. tanévnyitó konferenciáján.
Egy német katonai kórházba szállították át kedden a hétfő hajnali afganisztáni támadásban súlyosan megsérült magyar katonát; állapota kritikus, továbbra is kómában van.
A munkavállalók javadalmazása, a térség távhő ellátása és az államilag garantált hitelek visszafizetése miatt a társaság közgyűlése csődvédelmet kért a Vértesi Erőmű Zrt. ellen - közölte a vállalat. A...
Továbbra is jelentős érdeklődés mellett zajlott az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciója. Ugyanakkor az átlaghozam a múlt héten kialakulthoz képest 10 bázisponttal emelkedett.
Ugyan Helena Christensen hivatalosan már visszavonult, néhány hónapja mégis meztelenül, egy szál sportcipőben mutatta meg magát az egyik sportszer gyártó reklámjában.
A cseh rendőrség is vizsgálja a hadsereg hírszerzői botrányát, amelynek következtében tavaly év végén három magas beosztású tábornokot nyugdíjaztak - közölte kedden a Mladá Fronta Dnes című prágai liberális napilap.
Senki nem élte túl a nepáli turistagép katasztrófáját - jelentették a mentőcsapatok kedden, miután elérték a tragédia helyszínét. A kisrepülő 14 emberrel a fedélzetén valószínűleg a rossz idő miatt zuhant le Katmandu közelében.
A tervek szerint a kormány még az ősz folyamán áttekinti a munkatáborokba - köztük a Hortobágyra - kitelepítettekre vonatkozó jogszabályokat és juttatásokat - mondta el Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.
Afganisztánban tegnap hajnalban harci körülmények között életét vesztette egy magyar katonanő, három másik katona - köztük egy katonaorvosnő - pedig megsebesült. A tragikus eset akkor történt, amikor azt a gépkocsikonvojt, amely a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (ISAF) váltás közben hazatérő magyar tagjait támadás érte.
Urbán László, a Malév igazgatóságának elnöke augusztus 26-i hatállyal lemondott tisztségéről elfoglaltságaira hivatkozva - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
Belgrádi minisztériumokban folytatja kedden a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége a tavaly Szerbiával kötött készenléti hitel megállapodás ötödik felülvizsgálatát - jelentette a Tanjug szerb hírügynökség.
A felvi.hu-n olvasható Diplomás kutatás 2010 célja a 2007-ben diplomázott egykori hallgatók munkaerő-piaci helyzetének, karrierútjának, munkaerő-piaci és továbbképzési terveinek feltérképezése volt.
Továbbra is kedvezőtlen hangulatban folyik a mai kereskedés a pesti parketten, a BUX jelenleg 1%-os mínuszban áll 8.8 milliárd forintos forgalom mellett, a vezető szerep az esésben szokás szerint...
HR Szubjektív rovatunkban Muczán Krisztina, a Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft. HR igazgatója válaszol Gergácz Lili, a Kürt Zrt. HR vezetőjének kérdésére.
A recept nélkül elérhető szereket az európai átlagnál is többen használják Magyarországon. A természetes, hagyományos gyógymódok népszerűsége is kiemelkedő
Egy helyi bíróság 500 ausztrál dolláros pénzbüntetésre ítélte Lewis Hamiltont, a Forma-1-es McLaren brit pilótáját, amiért a márciusi Ausztrál Nagydíj idején száguldozott Melbourne belvárosában.
Baltával támadt rá egy férfi ismerősére a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Buj községben. A kaszálás utáni jussát követelő támadó a baltával hátba verte áldozatát, majd a szerszámot beleállította a hűtőszekrénybe – értesült a HavariaPress.
Aki kicsit is jártas a világ egyik legkeményebb autóversenyében, bizonyára nem hangzik számára ismeretlenül a Volkswagen Race Touareg modellmegjelölés, a németek speciális, gyárilag felkészített terepese ugyanis évről-évre, sorra nyeri a Párizs-Dakar ralikat.
Három nap múlva hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási pótfelvételi ponthatárokat, amelyekről péntek este a www.felvi.hu oldalon lehet tájékozódni - közölte az Educatio kft.
Lassan itt a nyár vége, de a magyarok több mint a fele augusztusban, 15 százalékuk pedig szeptemberben utazik nyaralni. Sokan autóval vágnak neki az útnak, ilyenkor az utazók mellett a gépjárművek biztonságáról is ajánlott előrelátóan gondoskodni....
Mozgalom alakult a vásárlás szabadságáért és az üzletek vasárnapi nyitva tartásának megtartásáéért. Az új mozgalom a KDNP azon javaslata ellen protestál, miszerint vasárnap legyen általános vásárlási tilalom, és az üzletek ne húzhassák fel a rolót.