Ausztrál kutatók ragyogó színű, sekély vízben élő korallcsoportot találtak, amelyek segíthetnek a rákkutatásban és a globális felmelegedés okozta változások felismerésében is.
A cukorbetegség (diabetes mellitus) előfordulási gyakorisága sajnálatos módon évről évre nő hazánkban. Az ú.n. 2-es típusú diabetes a lakosság kb. 10-15%-át érinti. A meglehetősen gyors expanzió nagy részben az egészségtelen életmóddal, elhízással hozható összefüggésbe. Az alábbiakban a testmozgás szerepét tárgyaljuk.
Ausztráliának köztársasággá kell válnia - vetette fel a kontinensnyi ország első női miniszterelnöke. Julia Gillard, aki idén június óta áll a munkáspárti kormány élén, úgy véli, II. Erzsébet halála lehetne a megfelelő időpont az államfőváltásra és a brit korona helyett saját köztársasági elnököt kellene választania. Az államforma kérdése megosztja az ausztrálokat, s vízválasztó lehet a szombati…
Még mindig nem oldódott meg annak a mintegy ezer romának a helyzete, akik Bordeaux-nál hétvégén lezártak egy utat, ezzel nagy közlekedési káoszt okozva. A lakókocsikból és kisteherautókból álló konvoj vasárnap érkezett Bordeaux-ba Délnyugat-Franciaországból, ahonnan a hatóságok elkergették őket egy illegális táborhelyről.
Egy pillangópopuláció drámai csökkenése miatt aggódnak szakemberek és környezetvédők Mexikóban. A pompás királylepkék száma az elmúlt 17 év alatt a legalacsonyabb volt 2009-10-es telelésük idején a Mariposa Monarca Bioszféra-rezervátumban - közölte hétfőn Rosendo Caro, a rezervátum igazgatója. A csökkenés lehetséges okaként az igazgató a klímaváltozást nevezte meg.
A kamatadó miatt minden befektetés nyereségének ötödét be kell fizetni az államkasszába. Lehetőség van ugyanakkor arra, hogy 100%-ban részesedjünk a profitból
Az Iveta Radičová miniszterelnök vezette szlovák koalíció egyelőre nem találta meg a megfelelő receptet a kettős állampolgárságra, írja a keddi Pravda. Az az elképzelés, hogy Pozsony egyoldalú lépéssel meg tudja akadályozni a magyar állampolgársági törvény Szlovákia területén való alkalmazását, nem járható út, szögezi le a lap.
Összesen 12500 diák adta be jelentkezését valamelyik hazai felsőoktatási intézménybe az idei pótfelvételi időszakban. Közülük várhatóan nyolc-tízezren jutnak majd be a kiválasztott szakra - mondta az InfoRádiónak Szövényi Zsolt, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatási osztályvezetője.
Idén 382 ezren látogattak ki a Szigetre, ami némi visszaesés a tavalyi rekordhoz képest, ugyanakkor a szervezők - tekintettel a válság hatására - megbecsülik ezt az adatot. Jövőre már nem szeretnék tovább emelni a jegyárát, ám ezt a tervet felülírhatja a legnagyobb sztárok horribilis gázsi igénye.
Október elsején indul a tájékoztató kampány az egyszerűsített honosítási eljárásról. Wetzel Tamás miniszteri biztos elmondta: az érdeklődők számára külön honlapot hoznak létre, ahonnan tájékozódhatnak az eljárás részleteiről és letölthetik a szükséges formanyomtatványokat is.
Szlovákiában két - más források szerint három - halálos áldozata van a az ország középső és keleti részét sújtó özönvízszerű esőzéseknek és árvizeknek.
Vasárnaptól nyolc napon át kórusfesztiválnak ad otthont Pécs. Európa Kulturális Fővárosába 1988 után látogat el a nemzetközi rendezvény, közel húsz ország énekeseinek részvételével.
Hol jólesően, hol értetlenkedve, hol kérkedőn állapítjuk meg ilyenkor nyáron, hogy nincs az a kisváros, vagy nagyobb község, mely ne tartana valamilyen fesztivált a főterén.
Mától öt napon át tekinthetők meg az október 3-i önkormányzati választásra készített névjegyzékek a budapesti és helyi polgármesteri hivatalokban. A lista azoknak az adatait tartalmazza, akik választójoggal rendelkeznek az októberi helyhatósági voksoláson.
Az Egyesült Államokban egy vádpontban bűnösnek találta, 23-ban pedig nem tudott dönteni a chicagói esküdtszék Rod Blagojevich illinoisi kormányzó korrupciós perében. A 6 férfiból és 6 nőből álló testület 14 napi tanácskozás után hozta meg az ítéletet.
Az iraki fővárosban nyolcan meghaltak, 44-en megsebesültek egy pokolgépes támadásban. A merényletet egy üzemanyag szállító ellen hajtották végre Bagdad egyik északkeleti peremkerületében.
Nagy-Britanniában 21 ember sérült meg az este, amikor összeütközött egy kamion és egy személyszállító vonat egy vasúti átjáróban a délkelet-angliai Suffolk grófságban.
A horvát tengerparton is fesztivált rendezne a Sziget Kft. - tudta meg a Világgazdaság Gerendai Károlytól, a cég ügyvezetőjétől. A gazdasági napilap szerint a cég már helyszínt és partnereket is talál...
A nagyvárosokat (Pécset, Miskolcot, Szegedet és Békéscsabát) követően az elmúlt napokban több száz kisebb település önkormányzata is úgy döntött, hogy a takarékosság jegyében rendezik meg az augusztus...
MEZőKÖVESD — Iszonyatos erővel csapott le egy tornádó Mezőkövesdre: villanyoszlopokat csavart ki tövestül, vadállatokat ölt meg, és életveszélyesen megrongált egy utat.
Vádat emelt közérdekű adattal való visszaélés gyanúja miatt július 15-én a Győri Városi Ügyészség Nagy Ottó László, a több mint egy tucat oktatási intézményt csődbe vivő Vocational Academy Alapítvány létrehozója ellen – írja a Magyar Nemzet.
BALATONFÜRED — Örömükben a vízbe dobták Marsi Lajost (8), miután a Cohiba fedélzetén elsőként ért a célba a Djuice S. O. S.-gyermekfalu Nagyvitorlás Bajnokságán. Lali hat hónapos kora óta a battonyai gyermekotthon lakója, s most először szállt vízre vitorlással.
Szekeres László gazdasági igazgató, a posztjáról nemrégiben távozott elnök, Cselényi László bizalmi munkatársa a Duna TV örökös tagjává válhat – tudta meg a Magyar Nemzet.
Két kiskorú megerőszakolásáért és meggyilkolásáért halálra ítélt férfit végeztek ki kedden este a texasi Huntsville börtönében - közölték amerikai igazságügyi szervek
Tegnap lehetett utoljára az idei papíronkénti 1,000 forintos osztalék reményében megvásárolni a Zwack részvényeit, így a tankönyvi példák alapján ma reggel ennek megfelelő mértékű árfolyamesés...
Felülvizsgálatra visszahív 243.403, különböző típusokhoz tartozó járművet a General Motors a biztonsági öv esetleges hibája miatt. Főként az Egyesült Államokban forgalmazott járművekről van szó, de az...
Tegnap, piaczárást követően tette közzé gyorsjelentését a Freesoft, a vezetőség által korábban közzétett előzetes számokhoz képest valamivel jobban sikerült a második negyedév a társaságnál. A válság...
A Magyar Agrárkamara szerint a gyengébb termés, a nemzetközi gabonapiaci hangulat miatt dráguló búzának nincs olyan áremelő hatása, melyről a pékek, és a molnárok beszámoltak az utóbbi hetekben. A búza árváltozása nem indokol 30 százalékos kenyéráremelést, hiszen egy kilogramm kenyér árában csak 20-22 százaléknyi a liszt költsége - állítják
BUDAPEST — Ez biztos nagyot szól majd: ősszel visszatér az RTL Klubra a ValóVilág! A magyar valóságshow-történelem legnépszerűbb szériája a negyedik évaddal tér vissza, 7 évvel a legutóbbi sorozat után.
Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után, a fővárosi tüntetések idején is kapott feladatokat a katonai elhárítástól Cs. István, a romák sérelmére elkövetett gyilkosságok egyik gyanúsítottja - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadságban olvasható, hogy a megkérdezetteknek csupán a harmada büntetné a hamis termékek vásárlóit. Válogatás a reggeli lapok érdekesebb cikkeiből.
Várhatóan október 1-jén indul a tájékoztató kampány az egyszerűsített honosítási eljárásról, ekkortól külön honlapról informálódhatnak az érdeklődők az eljárás részleteiről - mondta el Wetzel Tamás miniszteri biztos az MTI-nek
Az uniós források felhasználása során a szabálytanul folyósított támogatások összege közel ötszörösére nőtt 2009-ben a 2008. évihez képest, és megközelítette a 9 milliárd forintot, a szabálytalanságok növekedése a programok zárásával és a kedvezőtlen gazdasági helyzettel függött össze - derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéséből.
Huszonegy ember sérült meg kedden este a délkelet-angliai Suffolk grófságban egy kamion és egy személyszállító vonat ütközésében - közölte a helyi mentőszolgálat
Idén szeptemberben a zöldség és gyümölcsárak 20-25, a kenyérfélék átlagosan 15, a tejtermékek árai pedig 15-20 százalékkal emelkedhetnek - ismerteti a szerdai Népszava. (MTI)
Egy vádpontban bűnösnek találta, 23-ban pedig nem tudott dönteni kedden Chicagóban egy 12 tagú esküdtszék Rod Blagojevich illinoisi kormányzó korrupciós perében.
BUDAPEST — A jövő héten újra versenyez a világbajnok Cseh László (24), a magyar úszóválogatott egyik legeredményesebb tagja, aki a vasárnap véget ért margitszigeti Európa-bajnokságon mindkét vegyes számot megnyerte, sem 200, sem 400 méteren nem talált legyőzőre. A tizennyolcszoros kontinensbajnok nem lesz hűtlen a vízhez, mégsem a megszokott környezetben méreti meg magát, ugyanis…