A többletsúly sok betegség szempontjából jelent kockázatot, ezért érdekes megtudni, hogy a gömbölyded testalkat védheti a nőket a súlyos szembetegség, a zöldhályog egyik formája ellen. Az erre vonatkozó tudományos eredményeket a Journal of Ophtalmology augusztusi száma közölte.
Nem mondott igazat az MSZP országos választmányának elnöke, amikor tegnap azzal támadta Schmitt Pált, hogy köztársasági elnök még soha sem vett részt kormányülésen.
A jelenleg is zajló Sziget fesztivál eddig minden napjára esett legalább egy epilepsziás roham. Sokan asztma ellen használt gyógyszereiket felejtették otthon. A következő napokban a hőség okozhatja a legnagyobb egészségi kockázatot a fesztiválozók számára
"Változatlanul nagyon élvezem a fellépéseket, életemben a zene a legfontosabb és folyamatosan dolgozom" - mondta Omara Portuondo az MTI-nek adott exkluzív interjúban; a világhírű kubai énekesnő az Orquesta Buena Vista Social Clubbal szerdán adott nagy sikerű koncertet a Sziget fesztiválon.
Nem nyűgözte le az elemzőket az OTP ma hajnalban publikált gyorsjelentése. Az eredményt negatív és pozitív irányban befolyásoló egyszeri tételek fogadtatása sem fényes. 2010.08.12 08:00 OTP: az...
A Magyar Nemzeti Bank közzétette legújabb hitelezési felmérésének eredményeit. A 2010 júliusában végzett kutatás megállapítja: bár a bankok egyre több nehéz helyzetbe kerülő adós hitelét ütemezik át, számos esetben már ez sem segít....
A globális gazdasági növekedési kilátásokkal kapcsolatban újra fokozódó aggodalmak, illetve a továbbra is magas európai államadósságok együttese újra felszínre hozhatja a tavaszi legfeszültebb...
A napokban újra a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökévé választott Toroczkai László vezeti a Jobbik Csongrád megyei közgyűlési listáját – jelentette be Tóth Péter, a párt megyei elnöke ...
Fél év alatt 12 százalékkal bővült a Gazdahitel-Gazdakártyát igénylő agrárvállalkozók köre: 2010. június 30-án 1855 ügyfél számára immár több mint 10,5 milliárd forintnyi kedvező kamatozású...
Marokkói tüntetők blokád alatt tartják az ország területén lévő, de spanyol fennhatóság alá tartozó Melilla enklávét - közölte csütörtökön egy spanyol rendőrségi illetékes.
Tőzegmocsarak égnek az észak-ukrajnai Csernobiltól mintegy 60 kilométerre délre, csaknem két hektárnyi területen - közölte csütörtökön az ukrán rendkívüli helyzetek minisztériumának egyik szóvivője.
Szigorítják a bevándorlási törvényeket Floridában. A bevándorlóknak a jövőben kötelező lenne minden papírjukat magukkal hordani, mert a rendőrök azokat minden igazoltatáskor kötelezően ellenőriznék. A hasonló szabályozást Arizonában órákkal az életbe léptetés előtt megsemmisítette egy bíróság, az alkotmányra hivatkozva.
Két rendőrautó is megrongálódott, miközben több kerületen keresztül üldöztek egy autóst a rendőrök csütörtök délelőtt Budapesten - tapasztalta a helyszínen az MTI munkatársa a XV. kerületben.
A Hedge Fund-ok területén az egyik legizgalmasabb tényező, hogy számos kiemelkedő tulajdonság vihet el a sikerhez, és ezek a jellemzők többségében tiszteletre méltóak. Az eddigi 2, menedzsereket...
Úgy tűnik, komoly fejtörést okozott a megújuló cselekvési tervek elkészítése az Unió tagállamai számára, két hónappal a hivatalos határidőn túl még mindig a tagországok közel fele nem postázta...
Rekordot döntött a görögországi munkanélküliség májusban: a ráta 12 százalék volt, 3,5 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál - jelentette csütörtökön a statisztikai hivatal.
Legfeljebb 20 lépés kell a Rubik-kocka kirakásához - állítják kutatók, akik a játékosokkal együtt közel harminc éve keresték a választ arra a kérdésre, hogy az összekevert lapok milliárdszor milliárdnyi kombinációjából minimálisan hány forgatás szükséges az eredeti, rendezett színösszeállítás visszaállításához.
Emelővel hoztak le a tűzoltók egy állványzatról egy munkást, aki csütörtökön délelőtt szenvedett áramütést egy VIII. kerületi építkezésen. A tűzoltók doktorszolgálata elkezdte az újraélesztést és sikerült átadni a mentőknek a sérültet. Az állapotát azonban már nem sikerült stabilizálni és a férfi meghalt a mentőben.
Elsőfokúra csökkentette a belvízvédelmi készültséget a Tisza-felső védelmi szakaszon a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) - közölte Bara Sándor védelemvezető csütörtökön az MTI-vel.
Oroszországban visszaszorulóban vannak a tüzek a csütörtöki hivatalos közlések szerint, és Moszkvában kitisztult és hűvösebb lett a levegő, de a szmog hamarosan visszatér, és legalább a jövő hét közepéig marad a 30 Celsius-fok feletti hőség.
Az, hogy Szlovákia visszautasítja a részvételt a görög mentőcsomagban nem veszélyezteti a hitel folyósítását - adta ki gyorsnyilatkozatban Olli Rehn, gazdasági ügyekért felelős biztos az Európai...
Törvényes és értékarányos volt a csepeli hőszolgáltató kft. megvásárlása - állítja az előzetes letartóztatásban ülő Főtáv-vezér ügyvédje. A Kovács Lajost védő Horváth Z. Péter szerint a jogban nem ismert a hőszolgáltatási jog fogalma, így a vádhatóság gyanúsítása sem áll fent, miszerint ezt a vagyonértékű jogot nem emelte be a csepeli kft. vagyoni elemei közé a Főtáv-vezér, így tévesztve meg a…
A héten legalább 100 ezer látogatóra számít a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) az általa üzemeltetett strandokon - mondta Kiss Ferenc, a társaság üzemeltetési igazgatója csütörtökön az MTI-nek.
A jövő év első félévében, a magyar EU-elnökség során egy uniós csúcsra kerül sor hazánkban, mégpedig Budapesten. A miniszteri tanácskozások színhelye két kivétellel Gödöllő lesz. A hat hónap alatt összesen mintegy 250, különböző szintű értekezletet rendezünk idehaza - közölte tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján Robák Ferenc kormánybiztos.
A 90 napon túl nem teljesítő hitelállomány 1.200-1.300 milliárd forint, ebből a közel 100 ezer háztartásra megközelítően 500 milliárd jut - mondta a csütörtöki tájékoztatón Tabák Péter, a Magyar Nemzeti Bank szakigazgatója, ismertetve az MNB legújabb hitelezési felmérését.
A világban uralkodó rossz tőkepiaci hangulat ellenére tegnap jól állta a sarat a hazai piac, és eddig a mai napra sem lehet panasz, a BUX 10.1 milliárd forintos forgalom mellett stagnál. A...
Fél év alatt 12%-kal bővült a Gazdahitel-Gazdakártyát igénylő agrárvállalkozók köre: 2010. június 30-án 1855 ügyfél számára immár több mint 10,5 milliárd forintnyi kedvező kamatozású hitelállomány állt rendelkezésre....
A várakozásokkal ellentétben júniusban 0,1 százalékkal csökkent az ipar teljesítménye az euróövezetben. Az Európai Unió statisztikai hivatalának csütörtökön ismertetett adatai szerint 0,1 százalékkal esett a termelés májushoz képest, és 8,2 százalékkal tavaly júniushoz viszonyítva. Az elemzők a havi 0,5 százalékos, az éves szinten 9,1 százalékos növekedést vártak.
Legalább 100 ezer látogatóra számít a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.ezen a héten az általa üzemeltetett strandokon - mondta Kiss Ferenc, a társaság üzemeltetési igazgatója. Egy hete a rossz idő miatt jelentősen visszaesett a forgalom, naponta csupán 6-8 ezren látogattak ki a strandokra.
A Volkswagen megkezdte két csúcsmodelljének, a Phaetonnak és a Touaregnek hazai forgalmazását, és ha nem is minden részletre kiterjedően, de már a pontos árakról szóló információk is terjednek a világhálón. A két típus - akárcsak maga a vállalat - messzire került a népautók filozófiájától, de
Néhány év hallgatás után az egykori Chronos International társalapítója, Simon Harding Chronos Consulting néven újraindítja HR tanácsadó cégét Magyarországon.
Körülbelül 61 ezren szórakoztak a Szigeten a fesztivál első napján, szerdán. A mínusz egyedik és a nulladik nap után augusztus 11-én kezdődött az igazi nagyüzem, már 55 helyszínen voltak programok.
Az ezer fő alatti lélekszámú kistelepülésekre koncentrálva készül az önkormányzati választásokra a Civil Mozgalom, de több mint félezer képviselőjelöltjük és polgármesterjelöltjeik a városokban, így Budapesten is megmérettetik magukat - mondta a szervezet elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján
Marokkói tüntetők blokád alatt tartják az ország területén lévő, de spanyol fennhatóság alá tartozó Melilla enklávét - közölte csütörtökön egy spanyol rendőrségi illetékes.
Idén már év elejétől megélénkült az érdeklődés a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása iránt, bár a cégek még mindig információhiányban szenvednek
A Csepeli Hőszolgáltató Kft. megvásárlásával kapcsolatos ügyben indult nyomozás megszüntetését indítványozza Horváth Z. Péter, a Főtáv Zrt. vezérigazgatójának ügyvédje, aki erről sajtótájékoztatón bes...
Audrina Patridge plasztikai a műtétje nem sikerült tökéletesen, ugyanis a mellébe ültetett szilikon olykor-olykor külön életet él. Legutóbb a nyaralásán tűnt úgy, mintha három melle lenne.
Jövő kedden, az egészségügyért felelős államtitkárság és az öt érintett szakmai szervezet egyeztetése után hozzák nyilvánosságra hivatalosan a kórházak adósságállományát - közölte Szócska Miklós. Az államtitkár megerősítette, hogy az intézmények lejárt tartozása összesen csaknem 37 milliárd forintot tesz ki.