Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) pénzügypolitikai testülete (FOMC) kedden tartja legközelebbi kamatdöntő értekezletét. Abban minden elemző egyetért, hogy a Fed alapkamata változatlan marad, de újabban sok a találgatás, vajon már most elhatároznak-e valamilyen más enyhítést, vagy várnak még legalább hat hetet.
Sajtóhírek szerint az egyik, esélyesnek számító jelölt, Joáv Galant felbérelt egy újságírót, hogy indítson kampányt fő riválisa, Benjámin Ganc lejáratása érdekében
Mintegy négy métert zuhant munkagépével egy munkás, akit maga alá temetett a jármű Makó határában vasárnap. A szerencsétlenül járt ifjú életét már nem tudták megmenteni.
Nemzetközi elemzők szerint a jövő héten csak egyvalami lesz bizonyos a világ tőzsdéin: a bizonytalanság. Az ellentétes impulzusok továbbra is a szokásosnál nagyobb kilengéseket okozhatnak
Lelőtt három embert az esküvőjén megjelent rokonok közül egy török férfi vasárnap, a délkelet-törökországi Akcagoze településen. Az Anatolia török hírügynökség közlése szerint véletlenül történt a tragédia.
Az ukrán Olga Beresznyeva egytized másodperces előnnyel nyerte a nők 25 km-es számát vasárnap Balatonfüreden, a magyarországi úszó, műugró, műúszó és nyíltvízi Európa-bajnokságon.
A hirtelen jött pénteki vihar rányomta bélyegét a hétvégén induló kecskeméti légi parádéra, ahol némi aggodalomra adott okot a reggeli ködfelhő, amely borította a tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató betervezett programját.
Bár az elmúlt versenyeken látványosan feljavult a teljesítménye, Vitaly Petrov nem érezheti magát biztonságban, ugyanis a Renault továbbra sem döntött arról, hogy ki lesz Robert Kubica csapattársa 2011-ben.
Ismét mosolygó kukásautók járják majd Budapestet, a Fővárosi Közterület-fenntartó ugyanis harmadik alkalommal hirdeti meg népszerű gyermekrajz-pályázatát. Az idén 115 éves társaság ezúttal arra kíváncsi, hogyan látják a gyerekek a köztisztaságot régen és ma. A pályázaton 4 és 14 év közöttiek indulhatnak, a legötletesebb alkotásokat pedig felhelyezik a kukásautókra.
Már százharminchoz közelít a vasárnap virradóra történt északnyugat-kínai földcsuszamlások halálos áldozatainak a száma, mintegy kétezer ember eltűnt, a helyszínre utazott Ven Csia-pao kínai miniszterelnök.
Belehalt az illegális abortuszba egy lány az orosz fővárosban. A nőgyógyász ellen, aki megpróbálta eltüntetni páciense holttestét a sikertelen operáció után, eljárás indult gondatlanságból elkövetett emberölés miatt.
Kormányzati szerepben dolgozik ősztől Zalaegerszeg eddigi polgármestere. Gyimesi Endre a Nemzeti Erőforrás Minisztérium magyarországi levéltárak működéséért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztosaként tevékenykedik majd.
Legalább tizenkétezer forintba kerül egy középiskolás diák tankönyvcsomagja, a legtöbb kiadással az elsős és a kilencedikes tanulók szülei számolhatnak. Az anyagi nehézségekkel küzdő családok azonban kérhetnek az iskolától részletfizetési lehetőséget - mondta az Inforádiónak Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke.
Fának csapódott egy autó a Gyönk és Szakadát közötti úton vasárnap rendezett raliversenyen. A versenyzőt és a navigátort súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Hozzávalók: 6 db csirke felső comb só bors olaj majoranna 3 gerezd fokhagyma Az almaszószhoz: 4 db alma 2,5 dl fehér bor 1 dl viz 1 db hagyma só majoranna 1 kiskanál ételízesítő 1/2 kiskanál őrölt fahéj 2 kiskanál iszt a sürítéshez 1 kiskanál paradicsompüré A krumplipüréhez: 2 kg krumpli só 5 dkg vaj kb. 3 dl forralt tej 3 gerezd fokhagyma
A Magyar Szociális Fórum (MSZF) a nemzetgazdaság talpra állítására irányuló ígéretes kezdeményezésnek tartja az új Széchenyi-tervet. Vasárnap kiadott értékelésükben az MSZF szervezői azt írják, hogy a kormány sok-sok millió honfitársunkban ébresztett reményt az emberhez méltó megélhetés iránt azzal, hogy a foglalkoztatás növelésében jelölte meg legfontosabb célját. Most azonnal hozzá kell fogni…
Nemzetközi elemzők szerint a jövő héten csak egyvalami lesz bizonyos a világ tőzsdéin: a bizonytalanság. A legnagyobb részvénypiacok mind a tengerentúl, mind Európában öt hete emelkednek több-kevesebb hullámzás közepette, túlesvén a görög válság okozta riadalmon
A Manchester United nyerte az angol labdarúgó Szuperkupát, a Community Shieldet, miután vasárnap 3-1-re verte a bajnok Chelsea-t a londoni Wembley Stadionban.
A külföldi zenekarok és DJ-k száma 140, akik harminckét országból érkeztek az összesen hetvenhat hektáros összterületű rendezvényre - derült ki a sajtónak tartott bejáráson vasárnap.
Nem tud már járni a börtönben lévő Tárik Aziz. A néhai iraki diktátor egykori kirakat-miniszterelnök-helyettese és külügyminiszterének Jordániában élő fia vasárnap azt mondta: apja egészségi állapota annyira leromlott, hogy képtelen megmozdítani a lábait.
Az orosz orvosoknak elbocsátás terhe mellett megtiltották, hogy "hőguta", vagy "túlhevülés" diagnózist állítsanak fel - írta az orosz livejournal honlapon Mamako felhasználói névvel bloggoló kórházi orvos vasárnap, de a moszkvai mentőszolgálat ügyeletes főorvosa cáfolta állítását.
A Tér-Film-Zene három hetes folyamatos programja mára szervesen beépült a budapesti nyárba, köszönhetően a szervezők kitartásának és lelkesedésének. És persze a budapestiek kitartó lelkesedésének is, akik idén alighanem az eddigi legkellemesebb, legkényelmesebb helyet vehették birtokba július 12-től, s élvezhetik még most vasárnap estig a szabad tér és a mozi együttes varázsát a Millenárison.
Egyszerűen nyoma veszett annak a 77 éves férfinak, aki szombaton ment el kirándulni társaival Borsod megyében a Borsó-hegyi emlékműnél. Késmári Elek amerikai állampolgárt rendőrök, mentők, helyi lakosok, valamint hozzátartozói és barátai keresik.
A britek leleplezték belépő terepesük alaposan frissített verzióját, melynél a hangsúly immáron a nagyobb teljesítmény és a minőségibb beltér mellett az alacsonyabb emisszióra és a környezetkímélő üzemelésre helyeződött, épp ezért a márka történetében először jelenik meg kétkerékmeghajtású típusváltozat.
Hozzávalók: 6 db csirke felső comb só bors olaj majoranna 3 gerezd fokhagyma Az almaszószhoz: 4 db alma 2,5 dl fehér bor 1 dl viz 1 db hagyma só majoranna 1 kiskanál ételízesítő 1/2 kiskanál őrölt fahéj 2 kiskanál iszt a sürítéshez 1 kiskanál paradicsompüré A krumplipüréhez: 2 kg krumpli só 5 dkg vaj kb. 3 dl forralt tej 3 gerezd fokhagyma
Táborozó árvízkárosult gyerekek szállásán ütött ki tűz vasárnap délután Zamárdiban. A tornateremben szerencsére nem tartózkodott egy gyermek sem, és a tűzoltóknak is sikerült hamar megfékezni a lángokat.
31 milliárd forint kárt okozott az utakban és a hidakban az árvíz a felmérés szerint. A belügyminiszternek szeptember közepéig kell megmondania, hogy az infrastrukturális károk enyhítéséhez mennyi pénz kell. A helyreállítás ütemezésére a fejlesztési miniszter tesz javaslatot szintén a jövő hónap közepéig.
Szegedi Csanádnak, a Jobbik európai parlamenti képviselőjének nemkívánatos személlyé nyilvánítását kéri a román hatóságoktól Bogdan Diaconu, a román Konzervatív Párt (PC) alelnöke.
Megszerezte első győzelmét az Európa-bajnoki selejtezőben a női kosárlabda-válogatott, miután harmadik mérkőzésén 17 ponttal verte a finneket Szolnokon.