2010. augusztus 6. péntek

aug. 6
6:36
Szerelmi háromszög áll az alsóörsi tragédia hátterében? (hirado.hu)
Szinte tényként kezelik a híradások azt, hogy szerelemféltés motiválta az alsóörsi rendőrgyilkosságot, a 29 éves főtörzsőrmester és a holtan talált Sz. Bálint szoros kapcsolatáról beszélnek. Egy bulvárlap azonban két másik teóriát vázolt fel: az egyik szerint több elkövetőről van szó, egyikük vélhetően megölte a másik, pánikba esett társát, hogy ne maradjon tanú. Így a tettes még szökésben van. A…
aug. 6
6:38
Ördögkatlan: a Bárka harmadszor horgonyoz Villány partjainál (Spa Trend Online)
Idén, a pécsi EKF évében harmadik alkalommal rendezi meg a Bárka Színház az Ördögkatlan Fesztivált. A villányi borvidék tövében három faluban, összesen hat helyszínen zajló eseménysor számos csemegét kínál elsősorban a színház, a könnyű és népzene, a film és a képzőművészet kedvelőinek. A programok augusztus 4-én startoltak, és 8-áig tartanak.
aug. 6
6:45
Mától Kövér a házelnök (Privátbankár)
A fideszes Kövér László mától az Országgyűlés elnöke. Az új parlament második házelnöke Schmitt Pált váltja a poszton, aki ugyancsak a mai naptól tölti be az államfői tisztséget.     Kövér Lászlót,...
aug. 6
6:47
Sólyom nem megy el Schmitt beiktatására (Privátbankár)
Ma lép hivatalába ünnepélyes keretek között Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnök; az egyórásra tervezett ünnepségen Sólyom László nem lesz ott
aug. 6
6:48
Felnyomták Bocsiékat a versenyhivatalnál (BorsOnline)
Bepanaszolták a Gazdasági Versenyhivatalnál a Bumerángot, amely a leghallgatottabbnak reklámozza magát. Az adatok ezt kérdésessé teszik.
aug. 6
6:50
Osztriga csúfította el Nacsa menyasszonyát (BorsOnline)
A Bors megtudta, hogy mi az a titokzatos betegség, ami miatt meghiúsult Nacsa Olivér most szombatra tervezett esküvője. A szép menyasszony bőrét osztrigaallergia csúfította el.
aug. 6
6:51
Washington először képviseltette magát a hirosimai megemlékezésen (Infostart)
Először képviseltette magát az Egyesült Államok a Hirosima elleni amerikai atomtámadásra emlékező ünnepségen az esemény 65. évfordulója alkalmából a japán városban pénteken tartott rendezvényen.
aug. 6
6:54
Tőgyek (Spa Trend Online)
Várok a villamosra, tőgyeket látok. Leszállok a villamosról, tőgyeket látok. Ácsorgok a bevásárlóközpontban, tőgyeket látok. Ráadásul egy szőrös mellű fiatalember hasán. Óriásplakát méretben. Minden mennyiségben.
aug. 6
6:54
Sólyom máris láthatatlan elnök: nem megy el utódja beiktatására (hirado.hu)
Ma délelőtt 11 órakor a Sándor-palota melletti Szent György téren ünneplik Schmitt Pál köztársasági elnöki beiktatását. A Népszabadság úgy tudja: Sólyom László nem vesz részt a rendezvényen
aug. 6
6:56
Szőcs nem számolt Jankoviccsal (Spa Trend Online)
Nem Jankovics Marcellt javasolta a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) élére Szőcs Géza, a kultúráért felelős államtitkár, de még csak nem is számolt posztra a filmrendezővel - ez olvasható a legfrissebb Magyar Narancsban.
aug. 6
6:56
Közel került Seres Mária Schmuck Andorhoz (hirado.hu)
A Civil Mozgalom támogatná a magát független főpolgármester-jelöltnek tartó Schmuck Andort, azonban a szervezet saját fővárosi listát állítana. Ennek vezetője Schmuck főpolgármesterhelyettes-jelöltje lenne - a magyar Nemzet szerint ez a megállapodás körvonalazódik a Tisztelet Társasága és a Civil Mozgalom között
aug. 6
7:03
Visszahozná a Fidesz az egyetemi nyelvvizsgát (Privátbankár)
Az egyetemeken belüli vizsgáztatással orvosolná a súlyos nyelvvizsgahiányt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium - írja pénteki számában a Magyar Nemzet. A lapnak nyilatkozó Dux László felsőoktatási hel...
aug. 6
7:05
Dobra verné garázsait a BKV (Privátbankár)
A jelenlegi járatszintű alvállalkozói üzemeltetésnél jobban megérné, ha a BKV komplett telephelyeket, illetve autóbuszos ellátási körzeteket "privatizálna"
aug. 6
7:06
Öt nőtől lett hét gyereke Clint Eastwoodnak (BorsOnline)
Talán sovány vigasz, de Kovács Lázár nincs egyedül. Népes klub tagja lett, amikor balkézről gyermeke született. Hazai és külföldi sztárok sorának kell gondoskodnia egy-egy könnyű kaland után született gyerekről. Sorozatunk befejező része Clint Eastwood szerelemgyerekéről szól.
aug. 6
7:08
Pákót hiába hívja nagybeteg anyja (BorsOnline)
Fekete Pákó édesanyját kis híján elvitte a szívinfarktus, újra kellett éleszteni, hetek óta kórházban fekszik. Ám hiába üzent tíz éve nem látott fiának, Lapite egy forgatás miatt nem tud hazalátogatni.
aug. 6
7:12
Garázsmenet: telephelyeket privatizálna a BKV (hirado.hu)
Alvállalkozásba adná a közlekedési vállalat néhány telephelyének üzemeltetését, elsőként a kelenföldi és a dél-pesti buszgarázsok esetében merült fel ez a lehetőség - értesült a Népszava
aug. 6
7:12
Szabolcs: még mindig rengeteg viharvert ház vár felújításra + videó (ATV)
A Vöröskereszt építőanyagokkal igyekszik segíteni.
aug. 6
7:12
Pécsre érkeztek a nagy Bauhaus tárlat művei (Metropol)
Több mint 500, együtt eddig még nem látott művet tekinthetnek meg a látogatók augusztus közepétől a pécsi Janus Pannonius Múzeumban.
aug. 6
7:14
Őszre beérhet a Kolompár-ügy (hirado.hu)
Ősszel, de a kisebbségi önkormányzati választás után hozhatnak elsőfokú ítéletet az OCÖ-elnök ügyében - értesült a Magyar Hírlap. Kolompár Orbánt és társait a töbhi közt sikkasztással, magánokirat-hamisítással vádolják
aug. 6
7:16
Rárepült az NNI a Malévra - Szárnyakat adtak százmillióknak? (hirado.hu)
Százmilliós kifizetések tanácsadói munka után, melynek az eredményeit nem nagyon látni a Malévnál, ezért vizsgálódik a Nemzeti Nyomozó Iroda - írja a Napi Gazdaság
aug. 6
7:18
Három román busz ütközött az M7-esen (hirado.hu)
Egy turistákat szállító nagy autóbusz két kisbusszal ütközött
aug. 6
7:21
Több százezren könyörögnek az APEH-nak (Privátbankár)
Tavaly többen, és főként nagyobb összegre kértek fizetési kedvezményt az adóhatóságtól, mint az előző évben
aug. 6
7:24
Fiával szexelt a fülöpszállási anya (BorsOnline)
Édesanyjával és féltestvérével is közösült Fülöpszálláson Károly. Anyukával heti rendszerességgel együtt hált, a kis Évát pedig első alkalommal tizennégy éves korában tette magáévá.
aug. 6
7:26
Megmentik a világot az önzetlen milliárdosok (BorsOnline)
Negyven amerikai milliárdos kötött szövetséget, melynek keretében vagyonuknak legalább a felét ajánlják fel jótékony célra. Bill Gates szerint ehhez minden gazdagnak csatlakoznia kellene.
aug. 6
7:27
Beiktatják Schmitt Pál köztársasági elnököt (HírTV)
Ünnepélyes keretek között péntek délelőtt tartják Schmitt Pál köztársasági elnöki beiktatását a budapesti Szent György téren. Hivatalosan már éjfél óta Schmitt Pál az államfő a leköszönő Sólyom László helyett.
aug. 6
7:29
Virágzó áfacsalás: legalább 25 milliárdtól esik el az állam? (HírTV)
A szakmai szervezetek szerint évente megközelítőleg 70-75 milliárd forintnyi áfát csalnak el hazánkban az agrárágazatban. A Magyar Nemzet által megkérdezett érdekképviseletek úgy látják, ennek egyik legfőbb oka az uniós szinten kimagasló, 25 százalékos magyarországi áfakulcs.
aug. 6
7:30
Vasárnap 96. Magyar Ügetőderby a Kincsem Parkban (Metropol)
A kilenc legjobb hazai ügetőló áll starthoz a nyolcmillió forint összdíjazású, 96. Magyar Ügetőderbyben vasárnap, a Kincsem Parkban.
aug. 6
7:30
Ma lép hivatalába az új államfő (Metropol)
Az egyórásra tervezett ünnepségen fellép Miklósa Erika és a Csík Zenekar, valamint az új államfő is beszédet mond. Az ünnepséget a Sándor-palota melletti Szent György téren tartják, melyre a KEH tájékoztatása szerint 200 főt hívtak meg.
aug. 6
7:30
Roma Divatház Pesten (Alternatív Energia)
A Roma Divatház Pesten, az erzsébetvárosi Akácfa utcában nyílt meg, Magyarországon ilyen még sosem volt. A divatházat, amire a turisták is felfigyeltek, egy copfos, fekete hajú roma ötvös, Varga Erika találta ki, aki gyerekkorában, a hetvenes években a szüleivel együtt ekhós szekérrel járta Szabolcs megyét.
aug. 6
7:30
Virágzik az áfacsalás az agráriumban (hirado.hu)
A húspiacon 20-23 milliárddal, a zöldség-gyümölcs ágazatban 20 milliárddal rövidítik meg a költségvetést a fehérgalléros bűnözők - írja a Magyar Nemzet
aug. 6
7:30
Változások várhatók a biztosítások számviteli elszámolásában (ProfitLine)
A jelenlegi, kilépési értéken alapuló modell helyett a teljesítés alapú értékelési rendszert használják a biztosítók - ezt javasolja a Nemzetközi Számviteli Standard Testület (IASB), amit üdvözöl a KPMG is az MTI-hez eljuttatott közleményében.
aug. 6
7:32
Egyetemeken tartanák a nyelvvizsgáztatást (hirado.hu)
A különböző, piaci alapon működő nyelvvizsgaközpontokkal a hallgatóknek nincs közvetlen kapcsolata, és nem mindig ismerik az ottani bizottság követelményeit, ezért könnyen kudarc érheti őket - véli Dux László felsőoktatási helyettes államtitkár
aug. 6
7:34
Példátlan forróság Moszkvában (hirado.hu)
A meteorológusok 40 fok körüli hőmérsékleteket jósolnak
aug. 6
7:39
Vezércsere a Garantiquánál is (Privátbankár)
Napokon belül új vezetés kerül a Garantiqua Hitelgarancia Zrt. élére is, a Napi Gazdaság értesülései szerint távozik a vezérigazgató Radnai György, helyét Auth Henrik veszi át - jelent meg a pénteki l...
aug. 6
7:41
Százilliós tanácsadásokat vizsgálnak a Malévnál (Privátbankár)
Három nagy értékű, egyenként is több száz millió forintos tanácsadói szerződést vizsgál a Nemzeti Nyomozó Iroda
aug. 6
7:42
Fogarasy Mariann: csajok, pasik döntöttem! (BorsOnline)
Már csak egy nap és kiderül, ki az a 11 lány és fiú, akik indulnak a Mr.& Ms.Summer címéért Siófokon. Fogarasy Mariann, modell is helyet kapott a szakmai zsűriben
aug. 6
7:42
Megúszhatja a gázoló férfi (Blikk)
CEGLÉD — Két embert is elgázolt tíz perc leforgása alatt, akik közül az egyik életét vesztette, mégis talán sosem áll majd bíróság elé H. József (58). Mint kiderült, a férfi  a tragikus nap óta kórházban fekszik. Orvosai szerint még az is elképzelhető, hogy sosem épül fel.
aug. 6
7:43
Kinyitott a siklósi termálfürdő (Privátbankár)
Átadták a 2,4 milliárd forintból épült termálfürdőt Siklóson - jövőre egy négycsillagos, 44 szobás szállodát is felépítenek a fürdő mellett
aug. 6
7:45
A Fidesz kirúgná az Alstomot, de rábízza a BKV-ra (Privátbankár)
A fővárosi Fidesz szerint a helyzet tiszta, a BKV vezérigazgatójának fel kell bontania a szerződést az Alstommal
aug. 6
7:45
Diplomások kapkodnak a nyolc osztályt követelő állásokért - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság arról ír, hogy hatvanszoros volt a túljelentkezés a Pécsett, júliusban meghirdetett múzeumi teremőrállásokra. Diplomások is jelentkeztek, pedig az állások betöltéséhez nyolc osztály elegendő.
aug. 6
7:45
Perdöntő bizonyítékok lehetnek Gyurcsány Ferenc ellen (HírTV)
A 2006. október 23-i véres rendőrakciók idején ülésezett a nemzetbiztonsági kabinet Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő vezetésével, de jelen pillanatban azt sem lehet tudni, hogy a megbeszélésről készült-e bármilyen feljegyzés – számol be a Magyar Nemzet.
aug. 6
7:45
Elnöki helycsere (Blikk)
BUDAPEST — Láthatatlan elnökként mindig ott leszek ön mellett, amikor a lelkiismeretét ébreszteni vagy erősíteni kell – ezekkel a szavakkal búcsúzott Sólyom László távozó köztársasági elnök utódjától, Schmitt Páltól, akivel a Sándor-palotában találkozott.
aug. 6
7:47
Robbie Williams megnősül (HírTV)
Feleségül veszi amerikai barátnőjét Robbie Williams brit popsztár egy kaliforniai esküvőn – írta pénteken a Sun című brit lap. A 36 éves zenész négy éve ismerkedett meg a most 31 éves Ayda Field amerikai színésznővel, akinek tavaly kérte meg a kezét.
aug. 6
7:48
Virágzó áfacsalás az agráriumban (Metropol)
Szakmai szervezetek szerint évente megközelítőleg 70-75 milliárd forintnyi áfát csalnak el az agrárágazatban. A megkérdezett érdekképviseletek úgy látják, ennek egyik legfőbb oka az uniós szinten kimagasló, 25 százalékos magyarországi áfakulcs.
aug. 6
7:48
Washington "elment" Hirosimába (hirado.hu)
Az Egyesült Államok először képviseltette magát az atomtámadás kapcsán tartott megemlékezésen Hirosimában
aug. 6
7:48
Anyósa békíti a TV2 sztárját és férjét (ATV)
Szinte mindig a menyét pártolja fiával szemben.
aug. 6
7:50
Kamerákkal felszerelkezett közteresek lepik el Budapestet (ATV)
Csütörtöktől tilos a dohányzás a budapesti aluljárókban, erről döntött még június elején a Közgyűlés. Most még csak figyelmeztetnek, szeptembertől büntetnek is.
aug. 6
7:51
Húszezer szlovák közszolga kerül utcára (HR Portál)
Mintegy húszezer állami hivatalnok veszíti el jövőre állását Szlovákiában. Az elbocsátások részét képezik annak az intézkedési csomagnak, amellyel Ivan Miklos pénzügyminiszter szeretné egészségesebbé tenni a szlovák gazdaságot - írja a Pravda című független pozsonyi napilap.
aug. 6
7:53
Balesetet szenvedett egy munkás a Margit híd felújítása közben (HR Portál)
Mintegy négy métert zuhant egy munkás a Margit híd felújítása közben csütörtök reggel Budapesten; a férfi súlyosan megsérült.
aug. 6
7:54
A szívritmusszabályozó (pacemaker) (WebBeteg)
Ahhoz, hogy szívünk elláthassa testünkben feladatát, szükséges, hogy összehúzódó képessége és a benne levő billentyűk működése tökéletes legyen. Mindez mégis kevés, ha a szívünk túl kevésszer vagy túl sokszor húzódik össze. Ekkor lép közbe a modern orvostudomány egyik vívmánya, a pacemaker.

Keresés