Veszített ugyan a szavazótáborából a Fidesz, de a biztos pártválasztók körében még mindig 61:18, az összes választó körében 37:12 százalékos arányban vezet a szocialistákhoz képest - derül ki a Szonda Ipsos adataiból. A közvélemény-kutató szerint a kormánypárt erejét annak a 3 millió választópolgárnak köszönheti, aki kitart a Fidesz mellett, és lendületük sem lankad, miközben a szocialisták nem…
Ismerte egymást, sőt a bajaiak szerint egészen közeli kapcsolatban álltak egymással a megölt Gy. János felesége és a gyilkos. Egyikük sem hajlandó azonban beszélni erről.
A Szabad Tér Színház és a PS Produkció augusztus 6-án és 7-én bemutatja a SAKK című musical-koncertet a Budapesti Nyári Fesztivál keretén belül. Benny Andersson-Tim Rice-Björn Ulvaeus SAKK: a szerelem, szenvedély, játék és küzdelem darabja, két sakkvilágbajnoki döntő története, melyet két szupernagyhatalom harca irányít.
Távozni kényszerül a Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) Zrt. igazgatóságának az elnöke, Csillag István volt liberális gazdasági miniszter, aki az Eximbanknál is vezetői pozíciót töltött be. A két pénzintézetnél évente összesen 51,35 millió forintot kapott - írja a Magyar Nemzet
Lövöldözés volt a Veszprém megyei Alsóörsön szerda hajnalban, egy rendőr és az általa ellenőrzött autó egyik utasa életét vesztette. A rendőrség hajnali közleménye szerint az éjféli órákban a közút...
A nyolc legnagyobb hazai banknak kell befizetni a szektorra jutó 111,4 milliárd forintnyi különadó 80-90 százalékát, hiszen az érintetteknek csaknem 100 milliárdos teherrel kell számolniuk - írja szer...
Eséssel zártak a New York-i értéktőzsde fő mutatói kedden, miután a befektetőket óvatosságra késztették a vártnál kisebb fogyasztói kiadások és a Procter and Gamble kozmetikai óriáscég gyönge eredményei.
Frei Tamás megdöbbent mindenkit, aki mostanában találkozik vele: alaposan lefogyott, alakja leginkább szikárnak mondható. Máris tippelgetik az okát, a riporter a Borsnak elárulta titkát.
Értem én, hogy a Fidesz miért emlegeti oly sűrűn azt a történeti képtelenséget, miszerint forradalom juttatta volna hatalomra. Az utcán kukákat gyújtogató csőcselék balhéival mégsem legitimálhatja magát, marad a fülkékben lezajlott revolúció.
Tóth Tamás megbízott budapesti főkapitány hatékonyabb rendőrséget ígér, és jelezte, hogy szeptemberig átvilágíttatja a BRFK-t, annak érdekében, hogy kiderüljön: az elmúlt években bevezetett reformok beváltották-e a hozzájuk fűzött reményeket
Bizonytalanság uralkodik továbbra is a független társulatok életében, mert bár ismertté váltak a 2010-re vonatkozó támogatási összegek, az egyelőre továbbra sem biztos, hogy a zárolás alá került jelentős összegeket megkapják-e, vagy sem.
A Nemzeti Kulturális Alap új elnöke, Jankovics Marcell tegnap elmondta, tiszteletben tartja az Alap eddigi döntéseit, működését, s nem akarja fenekestől felforgatni a rendszert.
Újabb beruházásokra készülhet az Audi Győrben, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. oldalán található információk szerint ugyanis az Audi Hungaria Motor Kft. nyerte meg azt a nyilvános pályázatot,...
Tóth Tamás megbízott budapesti főkapitány hatékonyabb rendőrséget ígér, és jelezte, hogy szeptemberig átvilágíttatja a BRFK-t, annak érdekében, hogy kiderüljön: az elmúlt években bevezetett reformok b...
Talán sovány vigasz, de Kovács Lázár nincs egyedül. Népes klub tagja lett, amikor balkézről gyermeke született. Hazai és külföldi sztárok sorának kell gondoskodnia egy-egy könnyű kaland után született gyerekről. Sorozatunk harmadik része Jack Nicholson kalandjairól szól.
Különös nyelvleckékre van szüksége Rúzsa Magdinak. A kishegyesi énekesnő attól retteg, hogy elveszíti vajdasági tájszólását, ezért gyakran visszajár, hogy ott gyakorolja az ízes beszédet.
Új viselkedési kódexet adott ki a tálib vezetés, amelyben az afganisztáni polgári lakosság védelmére utasítja harcosait - feltéve, hogy a civilek nem az afgán kormány vagy a NATO oldalán állnak, ez esetben ugyanis halállal bűnhődhetnek "a hitetlenek szolgálatáért".
Alsóörsön hajnalban egy rendőr és az általa ellenőrzött autó egyik utasa meghalt egy lövöldözés során. A rendőrt több lövés is érte, esélye sem volt arra, hogy a fegyverét használja. A helyszíni szemle várhatóan késő estig is elhúzódik, a balatoni településre már be lehet hajtani autóval, de a forgalmat Felsőörs és Balatonalmádi irányába terelik.
A Fidesz a választás utáni gyarapodást követően valamelyest veszített táborából, a Jobbik pedig a múlt havi csökkenést követően mintha magára talált volna
Felgyorsítanák a fegyelmi és etikai ügyek kivizsgálását a szocialista pártban: az új pártelnök Mesterházy Attila a közjogi kabinet tagját, Bárándy Gergelyt bízta meg az új struktúra kidolgozásával - í...
A nyolc legnagyobb hazai banknak kell befizetni a szektorra jutó 111,4 milliárd forintnyi különadó 80-90 százalékát, hiszen az érintetteknek csaknem 100 milliárdos teherrel kell számolniuk - írja szerdai számában a Világgazdaság.
Menesztette a Mehib Zrt. vezérigazgatóját, Szakács Tibort és megszüntette a társaság igazgatóságát, visszahívta tagjait a tulajdonos Magyar Fejlesztési Bank (MFB) - írja szerdai számában a Magyar Nemz...
Az adóhatóságnak június végén 1.794 vállalkozás tartozott egyenként több mint 100 millió forinttal, valamint 3.272 magánszemély és egyéni vállalkozó egyenként több mint 10 millió forinttal folyamatosan, 180 napon túl. Ez összesen több mint 200 milliárdos kintlévőséget jelent - derül ki az APEH honlapján közzétett adatokból.
Fásy Ádám visszatér a szépségiparba. A sikeres vállalkozó most bolygónk legszebb magyar lányát keresi egy világszintű megmérettetés keretei között. A rendezvény jogait Zsülike nevére íratta.
Felgyorsítanák a fegyelmi és etikai ügyek kivizsgálását a szocialista pártban. Az új pártelnök Mesterházy Attila a közjogi kabinet tagját, Bárándy Gergelyt bízta meg az új struktúra kidolgozásával. A politikus hangsúlyozta: nem "párton belüli ÁVH-t" akar létrehozni - írta a Népszabadság.
Egyelőre nem tudni, kit keresnek nagy erőkkel a rendőrök az Alsóörsön történt lövöldözéssel kapcsolatban, melyben egy 29 éves rendőr és egy 19 éves fiatalember vesztette életét. Az már biztos, hogy nem az ellenőrzésre megállított Fordban ülők lőttek.
Felborult egy busz Tápiószecső belterületén kedden éjszaka, a balesetben négyen megsérültek - közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A szocialista párt jelenlegi alapszabálya miatt szinte védtelen a korrupciógyanús ügyekkel szemben. Igény lenne az öntisztulásra, ehhez változtatnak a szabályokon is - írja a Népszabadság
A szájról olvasó pilisi asszony, Décsi Miklósné 2007. április 14-én végső elkeseredésében szúrta meg életveszélyesen alkoholista férjét, és ma, 2010. augusztus 4-én kellett volna bevonulnia a Nagy Ignác börtönbe. Történetől Egy majdnem gyilkosság nyomorúsága címmel jelent meg riport a szombati Szép Szóban.
Júliusban már az egymást követő negyedik hónapban csökkent a munkanélküliség Spanyolországban: elsősorban a szolgáltatási szektorban adódott több munkalehetőség miatt.
A jól kereső nők átlagos várható élettartama egyértelműen hosszabb, mint az alacsony jövedelmű hölgyeké - derült ki egy kedden Berlinben ismertetett tanulmányból.
A hőség által kiváltott egészségártalmak kivédésének leghatékonyabb módja a bőséges, napi 2-4 liternyi folyadékfogyasztás, ezért a megfelelő folyadékbevitelre a nagy melegben fokozottan figyeljünk. Magyarországon a csapvíz iható és az ország legnagyobb részén minősége is jó.
A Lehet Más a Politika a foglalkoztatás és a fenntarthatóság szempontjait követve jelentősen módosítaná az Új Széchenyi-Terv (ÚSZT) mostani, "elavult és önellentmondásos koncepcióját, és számos konkrétummal bővítené a programot" - írja a párt közleményében.
Az adóhatóságnak június végén 1.794 vállalkozás tartozott egyenként több mint 100 millió forinttal, valamint 3.272 magánszemély egyenként több mint 10 millió forinttal
Nehéziszapot kezdett pumpálni a BP olajtársaság kedden a Mexikói-öböl mélyén megsérült olajkútba, hogy annak eltömítésével végleg elzárja a feltörő nyersolaj útját.
Újabb állami cégnél tartanak felülvizsgálatot a Magyar Fejlesztési Bank revizorai. Az ellenőrzés mellett a Mehib Zrt.-nél teljes vezércsere történt, így megszűnt Csillag István elnöki posztja is. Eközben az MFB brüsszeli külképviselője, a drága bútorokhoz és szőnyegekhez vonzódó, havi hárommillió forintos fizetéssel rendelkező Palicskó Csaba váratlanul elfogadta a bank új vezetésének ajánlatát,…
A kormányváltás ellenére biztosnak érzi posztját Gyurcsány Ferenc egykori bizalmasa az állami fordítóiroda élén: legalábbis erre utal, hogy Kisfaludy Zoltán kedd menesztette helyettesét, Elter Istvánt. Elter szerint bosszúból rúgták ki. Kisfaludy nem nyilatkozott a Magyar Nemzetnek.