Donald Tusk, lengyel miniszterelnök bejelentése szerint szeptember közepén egy javaslatcsomagot fognak beterjeszteni, ami a nyugdíjrendszer második pillérét reformálná meg. Tusk mindezt azután mondta...
A spanyol állampapírok iránti bizalom újjáéledésének egyik jele, hogy a héten rekord összegben használták őket fedezetül az európai bankok hiteleikhez. Van azonban ennek más oka is. 160 milliárd...
Egyetért a pedagógus életpályamodell kialakításával a PDSZ. A szakszervezet a közoktatásból az elmúlt években kivont több mint százmilliárd forint pótlását reméli a kormánytól. Az elnök úgy véli, mára a pedagógus- és szakmaközpontú gondolkodásmód került előtérbe, melyet a szervezet messzemenőkig támogat.
A Richter papírok árfolyama 100 forinttal, 0,22 százalékkal 45.000 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el. Az Egis 238,9 millió forintos forgalom mellett 120 forinttal, 0,59 százalékkal 20.380 forintra gyengült. Mai elemzésünkben a két gyógyszergyártó várható árfolyam alakulását tekintjük át.
A világ második legnagyobb alapkezelője, a 1,400 milliárd dolláros vagyont kezelő State Street Global Advisors irányt változtat, és a jellemzően passzív alapok helyett az aktív alapkezelés felé nyit....
Tovább javultak a tőzsdemutatók Európában és Amerikában csütörtökön délután arra a hírre, hogy a múlt héten a vártnál jobban, 473 ezerre mérséklődött az Egyesült Államokban a munkanélküli segélyért először folyamodók száma.
A németországi Moeller céggel kötött nemrég új üzletet a székesfehérvári VT Metal Kft., a Videoton fémmegmunkálással és felületkezeléssel foglalkozó leányvállalata elektromosvezető alkatrészek...
Oktatók, adótanácsadók, üzletemberek lettek a magyar pénzügyminiszterekből, miután saját akaratukból vagy kényszerből távozniuk kellett a posztjukról. A politikai pályán kevesen maradtak, ami mutatja, hogy ez szakmai poszt - derítette ki a Népszabadság.
Új direktora lesz februártól a pesti Katona József Színháznak: az eddigi főrendező, a színész-rendező Máté Gábor - erről döntött csütörtökön a fővárosi közgyűlés. Máté a Népszabadságnak elmondta: a Katonában olyan változás nem lesz, amely nyugtalanító lenne.
Manapság a magas fruktóztartalmú agave szirupot elsősorban két cég gyártja: a Nekulti és az Iidea. Nézzük, hogy hogyan is működik az agave nektár értékesítése.
Május-júliusban a munkanélküliségi ráta 11 százalék volt, 0,1 százalékponttal kisebb, mint április-júniusban, miközben a munkanélküliek száma 473,3 ezerről, 467,2 ezerre mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal
Huszonkét százalékkal több a felszámolás alatt álló cég a Közép-Magyarország régióban az első félévben, mint 2009 azonos időszakában – derül ki az Opten adataiból
Új pályázatot kell készíteni a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. európai uniós fejlesztésére, mivel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség döntése értelmében a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség eláll a társaság fejlesztési projektjének finanszírozásától - közölte a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.
A befektetök figyelmét a font vonja magára, hiszen 10.30-kor teszik közzé a 2. negyedévi brit GDP-t (elörejelzés. változatlan 1,6%). A kereskedök gyengébb GDP-vel és a font gyengülésével számolnak. Az NZD/GBP maga mögött hagyta a 0,4510-es támogatást. Ellenállások 0,4577-nél és 0,4601-nél találhatók. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Új pályázatot kell készíteni a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. európai uniós fejlesztésére, mivel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) döntése értelmében a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség eláll a társaság fejlesztési projektjének finanszírozásától - közölte pénteken az MTI-vel a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.
A május-júliusi időszakban nem folytatódott tovább a munkaerőpiaci helyzet néhány hónapja megfigyelhető javulása. A munkanélküliségi, a foglalkoztatási és az aktivitási ráta egyaránt hajszálnyit,...
A hamarosan kezdődő új tanévben összesen hét iskolával és mintegy 1200 pedagógus-álláshellyel lesz kevesebb a tavalyi évhez képest - írja az oktatásért felelős államtitkárság háttéranyagára hivatkozva a Magyar Nemzet....
Tömegverekedés tört ki Isztambulban a török és a görög szurkolók között a Fenerbahce-PAOK találkozó után. A meccs 1-1-gyel zárult, ami a török csapat kiesését jelentette az Európa-ligából.
A mai napon 14:30-kor jön a várva várt felülvizsgált második negyedéves amerikai GDP adat, majd 16 órakor Bernanke beszéde, így előtte már láthatóan feszült várakozás jellemzi a piacot. Tegnap a...
Az olyan új édesítőszerek, mint az agave szirup (finomított fruktóz), azért készültek, hogy profitot hozzanak, nem azért, hogy elősegítsék az egészséges táplálkozást.
Megtört a svájci frank erősödésének lendülete az euróval szemben. Jelenleg 1,30 felett konszolidálódik az árfolyam, van esélye egy korrekciónak is 1,33 fölé. Az árfolyammozgás jellegét nagyban...
Azoknak sem kell elkeseredniük, akik a pótfelvételin sem kerültek be felsőoktatási intézménybe - elmehetnek dolgozni, vagy jelentkezhetnek szakképzésre
A Heti Válasz 2007 óta minden évben elkészíti az országos kórházi várólistát, ám ilyen súlyos állapotot még sosem tapasztalt. Egy-egy beavatkozás várakozási ideje tíz intézményben haladja meg a két esztendőt.
Egyre valószínűbbnek tűnik, a szlovák kormány a járulékterhek általános növelése helyett inkább az általános forgalmi adó kulcsának emelésével szeretne többletbevételhez jutni; az áfa 1 százalékpontos emelése becslések szerint 0,7 százalékkal emelné az árakat - írja az Új Szó című pozsonyi napilap pénteken.
New Yorkban hétfőn elkezdődnek a 128-as főtábla küzdelmei az idei utolsó Grand Slam-tornán, az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A US Openen a férfiaknál nem lesz ott a címvédő Juan Martín del Potro, a hölgyeknél pedig szintén sérült a végső sikerre mindig esélyes hazai kedvenc, Serena Williams.
Az ausztrál Commonwealth Bank of Australia szerint szeptember 30-ig a búzakészletek 4,8 millióra tonnára csökkenhetnek. Mindezt a növekvö kereslettel indokolták. Július végén még 7,9 millióra rúgtak a készletek. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A bolíviai hatóságok több mint 100 ezer hektár, állítólag parlagon heverő vagy törvénytelenül szerzett földterületet koboztak el a szegények földhöz való jutását célzó, Evo Morales elnök által beindított kampány részeként.
Az MSZP közlése szerint sokkal eredményesebbek az önkormányzati választásokat megelőző ajánlószelvény-gyűjtésben, mint azt mások várták. A szocialisták ugyanakkor azt tapasztalják, hogy az emberek félnek nyíltan vállalni a párt iránti szimpátiájukat, és inkább titokban szavaznak rájuk.