2010. augusztus 24. kedd

aug. 24
8:18
A várt szerint alakuló német GDP (HírTV)
A német GDP a várt szerint 2,2%-os értéket hozott (elözö: 2,2%). in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
aug. 24
8:20
Mexikói lány lett a világszépe (+kép) (HírTV)
A mexikói Jimena Navarrete lett a Miss Universe 2010. A 22 éves guadalajarai lány a 24 éves jamaikai és a 19 éves ausztrál jelöltet előzte meg a végső megmérettetésben.
aug. 24
8:21
Egyetemisták kalauzolják majd az uniós delegációkat (Alternatív Energia)
Önkéntes egyetemistákra bízná a magyar uniós elnökség idején az országba érkező delegációk kalauzolását a Külügyminisztérium, első körben a felsőoktatási intézmények már válogattak a jelentkezők közül.
aug. 24
8:21
Képtelen az emelkedésre az amerikai piac (ProfitLine)
A vállalati akvizíciókról szóló híreknek köszönhetően ugyan emelkedéssel indultak a vezető amerikai részvénypiacok a tegnapi napon, azonban végül veszteséggel zártak, miután a bizonytalan gazdasági kilátások miatti aggodalmak ellensúlyozták a kezdeti optimizmust.
aug. 24
8:23
100.000 doboz kontaktlencsét vont be a Johnson and Johnson (ProfitLine)
Visszahívott százezer doboz Európába és Ázsiába szánt, naponta eldobható kontaktlencsét az amerikai gyógyszergyártó óriás, a Johnson and Johnson egyik leányvállalata - közölte a cég hétfőn New Brunswickben kiadott közleményében.
aug. 24
8:24
Újra jöhet a hároméves szakoktatás (HR Portál)
A kormány ismét bevezetné a megszüntetett, tisztán szakképzési évfolyamokból álló oktatásformát. Elsősorban a gyakorlatorientált szakmákban - mint az építőipari, kereskedelmi vagy a vendéglátó-ipari - tartják ezt szükségesnek - ismerteti a keddi Magyar Hírlap.
aug. 24
8:24
Korrupciómentes Moszkva? (Portfolio)
Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium honlapján augusztus 18-án megjelent közleményből kitűnően a végrehajtó hatalom magasan képzett szakközgazdász--reformerei, elsősorban Alekszej Kudrin...
aug. 24
8:25
OTP részvény - nagyot eshet, ha kipottyan a sávból (ProfitLine)
A részvénypiac forgalma 13,1 milliárd forint volt tegnap, a vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom gyengült. Az OTP alulteljesített: a bankszektor a legérzékenyebb a világ gazdasági várakozásainak alakulására, márpedig most a kilátások szerint a vártnál lassúbb a növekedés. Az OTP részvények ára 86 forinttal, 1,72 százalékkal 4.904 forintra csökkent, forgalmuk 9,8 milliárd forintot…
aug. 24
8:26
Nem adómentes a négymilliós végkielégítés (HR Portál)
Félreértésen alapulnak azok a jogszabály-magyarázatok, amelyek szerint akár a 4 millió forintot is elérheti az elbocsátott dolgozóknál az az összeg, amely után nem kell különadót fizetni - közölték a Nemzetgazdasági Minisztériumban az MTI kérdésére hétfőn.
aug. 24
8:26
Econet: lezárult a Neo FM eladása (Portfolio)
Az econet.hu bejelentette, hogy lezárult a Neo FM-et üzemeltető FM1 Zrt. 75 százalékos tulajdoni hányadának értékesítése. A társaság közleménye szerint a NeoFM országos kereskedelmi rádió végleges...
aug. 24
8:27
9000 pont alá zuhant a Nikkei 225 index (ProfitLine)
Ázsiában sem tudnak magukra találni a piacok, szokás szerint megint a japán Nikkei 225 index vezetésével csökkennek a régiós indexek, miután a befektetők attól félnek, hogy a héten újabb rossz hírek érkeznek az amerikai gazdaság felől. A jen és a dollár tovább erősödik az euróval szemben a fokozódó bizonytalanság közepette.
aug. 24
8:28
Csendes lecsorgás Amerikában (Portfolio)
Nem mutattak nagy mozgásokat az amerikai részvényindexek, alacsony forgalom mellett csendes lecsorgással telt a tegnapi kereskedés. A Dow Jones 0.38%-kal került lejjebb, amivel napi minimuma...
aug. 24
8:29
Forint - Meredek zuhanás után, mi jön még? (ProfitLine)
Meredek esést produkált tegnap a forint, az eladók már a reggeli órákban megjelentek, aminek nyomán 280 forint fölé szaladt az euró jegyzése, azonban a következő hullám a kamatdöntést követően indult. Nem is a kamatszint tartása, hanem leginkább a megemelt inflációs előrejelzés és a GDP növekedési előrejelzés csökkenése okozta a további esést. Minden esetre a globális gazdasági helyreállással…
aug. 24
8:33
Három a magyar igazság - a Commerzbank szerint (Privátbankár)
Magyarországon az idén a szerkezeti problémák ellenére 1 százalékkal, jövőre pedig 3 százalék fölötti mértékben növekedhet a hazai össztermék (GDP) - áll a Commerzbank friss előrejelzésében. A német pénzintézet szerint kérdéses az IMF által előírt hiánycél teljesülése
aug. 24
8:36
Reggeli devizapiaci összefoglaló-www.globalfx.hu (HírTV)
Az USD/CAD 51 pipes sávban mozgott, 1,0520 és 1,0571 között. Ellenállás 1,0598-nál, míg támogatás 1,0482-nél található. A CAD/JPY árfolyama 80,93 és 80,33 között alakult. Támogatás 80,16-nál, míg ellenállás 81,35-nél van. Az AUD/USD árfolyama 0,8904 valamint 0,8864 között ingadozott. Támogatás 0,8858-nál, míg ellenállás 0,8957-nél található. Az új-zélandi RBNZ-index a 3. negyedévben 2,6%-os…
aug. 24
8:36
Mexikói lány nyerte el a világszépe címet (Gondola)
Mexikói lány nyerte meg az idei Miss Universe szépségversenyt, amelyet ezúttal az Egyesült Államokban, a Las Vegas-i Mandalay Bay hotelben rendeztek meg helyi idő szerint hétfő este
aug. 24
8:38
Szörnyűség: 50 autó rohant egymásba (HírTV)
50 autó rohant egymásba egy óriási tömegbalesetben egy portugál autópályán. 5-en meghaltak, 72-en megsebesültek.
aug. 24
8:39
Köztisztviselők tucatjai fordulnak jogsegélyért az MSZP-hez (Alternatív Energia)
A jogsegélyszolgálat elindításáról még az MSZP egyik korábbi kongresszusa döntött. A szolgálat alapvetően a munkavállalói jogvédelemre szakosodott, s a megalapozatlanul elbocsátott dolgozók számára biztosít jogi segítségnyújtást. A gyakorlott munkajogászok által végzett szaktanácsadás ingyenes - írja a Népszabadság.
aug. 24
8:40
EUR/USD Aggodalmak mindenütt (HírTV)
Az EUR/USD 1,2620-ra esett. A Fed-tag, Hoenig szerint extrém módon lassú az amerikai gazdasági növekedés. Aggodalommal teli kijelentései és a brit kettös recessziótól való félelem nem hagyják fellélegezni az eurót. Támogatások 1,2620-nál és 1,2605-nél találhatók, melyek alatt 1,2522-ig nyílhat potenciál. Ellenállás 1,2664-nél helyezkedik el. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
aug. 24
8:42
500 főt vesz fel a Scania, hogy növelhesse termelését (Portfolio)
A Rába egyik fontos partnerének számító Scania mai bejelentése szerint 500 főt vesz fel európai gyártóegységeibe, hogy a fokozott keresletre a termelés felfuttatásával tudjon reagálni. A Scania...
aug. 24
8:42
Nyugdíjügyek is előkerültek az APEH és a PSZÁF elnökének megbeszélésén (Pénzcentrum)
A pénzügyi piacok törvényességének szavatolása és a szabálytalanságok elleni közös fellépés érdekében egyeztette a két szervezet együttműködésének aktuális teendőt Vida Ildikó, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke és Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnöke. Az APEH székházában tegnap lezajlott találkozón megegyeztek az APEH és a PSZÁF között korábban…
aug. 24
8:42
Pert indítottak az egykori Herzog-gyűjtemény negyven darabjáért (HírTV)
Újabb fejezet kezdődik – most az Amerikai Egyesült Államokban – abban a nagy sajtótámogatás mellett 1996 óta folyó jogvitában, amelyben a valaha a Herzog-gyűjteménybe tartozó, ma magyarországi közgyűjteményekben lévő darabok tulajdonjogának tisztázása a tét – írja a Magyar Nemzet.
aug. 24
8:44
15 hónapja nem látott mélyponton a japán tőzsde (Portfolio)
A mai reggelen folytatódott a japán Nikkei vesszőfutása, mely a mai 1.3%-os csökkenésével 15 hónapos mélységben zárt. A többi ázsiai piac mérsékeltebb esést mutatott, a dél-koreai Kospi 0.4, az...
aug. 24
8:46
Újabb bő 2 milliárdot használt fel a tartalékokból a kormány (Portfolio)
Még az augusztus 20-i ünnep előtt 2,4 milliárd forintot különített el a költségvetés általános tartalékából a kormány, de a felhasználási célokról egy szót sem ejt a határozatban - írja a Napi...
aug. 24
8:48
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: NEM JAVUL T A HANGULAT -a vezető amerikai...
aug. 24
8:54
Stabilabb lett a forint (Infostart)
Stabilizálódott a forint árfolyama az euróhoz képest kedd reggel, egy euró 282,41 forintot ért a londoni bankközi devizapiacon,hétfőn késő este 282,45 forint volt az euró árfolyama.
aug. 24
8:54
Ő lett a legszebb a világon (Blikk)
aug. 24
8:54
Tragédia az M7-esen (Infostart)
Teherautó ütközött az M7-es autópálya töreki lehajtójában dolgozó traktornak kedden kora reggel, a munkagép vezetője életét vesztette.
aug. 24
8:54
Miért nincs nemzetközi transzplantációs lista gyermekeknek? (Infostart)
Nincs nemzetközi gyermek-transzplantációs lista - hívta fel a figyelmet a Gyermekszív Központ szakmai igazgatója, aki elmondta: Magyarországon kormánydöntéstől függ, hogy kaphat-e egy kisgyermek külföldről szervet az adott országgal kötött egyezmény alapján. Szatmári András szerint ugyanakkor külföldről sem jön hamarabb a segítség.
aug. 24
8:54
Amerika sem tökéletes, de igyekszik (Infostart)
Távol van a tökéletestől az Egyesült Államokban az emberi jogi helyzet, de az amerikai politikai rendszer rendelkezik olyan beépített elemekkel, amelyek elősegítik a fejlődést - állapítja meg az a jelentés, amelyet a washingtoni kormányzat nyújtott be az ENSZ-nek.
aug. 24
8:54
EUR/JPY 2011-es szinten (HírTV)
Az EUR/JPY-nak sikerült minimumot elérnie 107,20-nál, ami 2011-es szintnek felel meg. A kereskedök szerint a rossz európai és amerikai hangulatra való tekintettel további jen-vételekre kell számítani. Erös támogatás található 106,81-nél. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
aug. 24
8:54
Kiraboltak egy pénzszállítót Budapesten (Gondola)
Kiraboltak egy pénzszállítót a IX. kerületben hétfő este - közölte a rendőrség az MTI-vel
aug. 24
8:54
Olaj - Már a 73 dolláros szint is elesett (ProfitLine)
Tovább folytatódik az olaj árának lemorzsolódása a mai napon is, az ázsiai kereskedésben a globális gazdasági helyreállással kapcsolatos aggodalmak nyomán 73 dollár alá esett az energiahordózó ára.
aug. 24
8:56
Hetek óta a mélyben élnek, mégis makkegészséges mind (Infostart)
Teljesen egészségesek a hetek óta a mélyben rekedt chilei bányászok, de karácsonyig is eltarthat, amíg kiszabadítják őket a beomlott tárnából - közölték helyi idő szerint hétfőn a hatóságok.
aug. 24
8:56
Teljes gyártósorral jönne az Audi (HírTV)
Komplett autógyártást telepítene az Audi Győrbe, a motorgyártás és az összeszerelés mellé – írja a Népszabadság a német Automobilwoche értesülésére hivatkozva.
aug. 24
8:56
MOL részvény elemzés - nagy küzdelem (ProfitLine)
A Mol 300 forinttal, 1,48 százalékkal 20.600 forintra erősödött, 642,1 millió forintos forgalomban a tegnapi kereskedésben, az olajipari részvény tartotta a lelket a BUX-ban. Nézzük meg mire számíthatunk a folytatásban: MOL technikai elemzés.
aug. 24
8:58
Tragédia az M7-esen (HírTV)
A helyszínen belehalt sérüléseibe egy ember, mikor karbantartó munkagépjének nekirohant egy teherautó az M7-esen, Siófoknál – értesült a HavariaPress.
aug. 24
8:58
Váratlanul javult az európai fogyasztói bizalom (ProfitLine)
A várakozásokkal ellentétben javult augusztusban az európai fogyasztói hangulat köszönhetően annak, hogy a második negyedéves gazdasági bővülés négy éve nem látott szintre gyorsult.
aug. 24
9:00
187 millió eurót spórolna a vasúton Románia (Portfolio)
Körülbelül 8000 ezer főt tervez elbocsátani a román állami vasúttársaság (CFR), így 2011-ben 788 millió lejt (187 millió euró) spórolna meg az ideihez képest az államkassza. Néhány hete röppent fel...
aug. 24
9:00
Csak regényét akarta reklámozni a tömeggyilkosságra készülő egyetemista (ATV)
Azt mondja, ezért ismerte be először, hogy mire készül.
aug. 24
9:02
Harcra készül a Dell (Portfolio)
A Dell kész arra, hogy újabb felvásárlási ajánlatot tegyen a 3Par nevű cégre, amiért tegnap 1.6 milliárd dollárt ajánlott a HP - írja a Bloomberg meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A...
aug. 24
9:02
Németh Krisztián az Olympiakoszé (ATV)
Azonnal edzésbe is állt.
aug. 24
9:04
Az energiaszektorban keresgél az ázsiai óriás (Portfolio)
A 250 milliárd dollárt kezelő, dél-koreai állami nyugdíjalap a hírek szerint egyre több külföldi befektetési lehetőség után érdeklődik, a legfrissebb célpont pedig a Colonial Pipeline lehet, ami...
aug. 24
9:04
Irak: robbantások és amerikai kivonulás + videó (ATV)
2003 óta 4400 külföldi katona vesztette életét.
aug. 24
9:06
Kösd fel a gatyád! - Ősszel jön a fekete leves (Portfolio)
Tovább folytatódhat a csökkenés a hazai parketten, a nehezék vélhetően az OTP lesz a roppant erős svájci frank következtében - véli Farkas Róbert, a Strategon ügyvezetője. Maradhat a mínuszos...
aug. 24
9:06
Halálos baleset az M7-es mellett: traktornak hajtott a teherautó (ATV)
A munkagép vezetője életét vesztette.
aug. 24
9:08
Hihetetlen adatra ugrik a forint! - Hogyan lehet ez? (Portfolio)
A hétfői közel 2%-os forintesés után ma átmenetileg további másfél százalékkal gyengült a forint az euróval szemben és hanyatlás mutatkozott a svájci frankkal, illetve a dollárral szemben is. A...
aug. 24
9:12
Német szemét: vissza a feladónak! (Infostart)
Brazília visszaküldött Németországba 22 tonna hulladékot, amelyet engedély nélkül vittek be a területére. A dél-amerikai állam a veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő szállításának ellenőrzéséről és ártalmatlanításáról szóló Bázeli Egyezmény alapján feljelenti az érintett vállalatokat - közölte Fernando Marques, a brazíliai környezetvédelmi intézet szóvivője.
aug. 24
9:12
Hatásos szer az Ebola ellen? (HírTV)
Hatásos Ebola elleni szert fejlesztettek ki amerikai tudósok – olvasható a BBC honlapján. A szer a halálos vírussal megfertőzött rhesus majomnál 60 százalékban, az Ebolával rokon Marburg-vírussal fertőzötteknél pedig teljes mértékben sikeresnek bizonyult.
aug. 24
9:18
Magyar hús: nőhet a feketekereskedelem aránya? (Pénzcentrum)
Mentesítené a kötelező vágás utáni minősítés alól az éves átlagban heti kétszáznál kevesebb sertést, illetve heti hetvenötnél kevesebb marhát vágó vágóhidakat a Vidékfejlesztési Minisztérium. A hazai vágóhidak hetven százaléka mentesülne a vágás utáni minősítés követelményétől....

Keresés